Jelenlegi hely

Év végi bizonyítvány, 2016 tavasza

 

ÉV VÉGI BIZONYÍTVÁNY, 2016 TAVASZA

 

A 2015-16-os bajnoki év őszi fordulóját a harmadik helyen zártuk, úgy, hogy az utolsó tíz mérkőzésen veretlenek maradtunk. Az előkelő dobogós helyezésre több, mint tíz éve nem volt példa. Tavasszal a cél nem lehetett más, mint ott folytassuk, ahol abbahagytuk.

A felkészülési mérkőzések eredményeiből vegyes következtetésekre lehetett jutni. Az edzési látogatottság változó, de még kielégítő volt, ahogy haladtunk az időben, úgy fokozatosan csökkent.

A játékos keretben egyetlen új névvel találkozhattunk, Varga Szabolcs érkezett Zalából. Az ismert nevek közül Csordás külföldre költözött, Koszorús el sem kezdte az edzéseket, Molnár a hatodik fordulóban olyan sérülést szenvedett, hogy azóta pályára sem lépett. Nemes folyamatos derék fájdalmai miatt összesen 25 percet játszott. Vígh végleg eltűnt.

A három stabil védőnk kiválása komoly veszteséget jelentett. Hiányukat sikeresen pótoltuk, a 25. fordulóig mi kaptuk a legkevesebb gólt. Krix három alkalommal tudott segíteni, Angeli komoly erőfeszítéseket tett a csapatba kerülésért. Grúber Attila is megpróbálta, ha az egyik sérüléséből felépült, biztosan jött a másik.

A tavaszi nyitány a szokásosnál korábban, február 28-án kezdődött, itthon, a negyedik helyezett Mélykút ellen. Ősszel a szezon legjobb játékával vertük meg őket otthonukban, törleszteni valójuk ezen felül is volt, mert három éve nem nyertek ellenünk. A sikeres széria minden várakozást felülmúlóan 5:0-ás győzelmünkkel folytatódott. Ettől jobb kezdést kívánni sem lehetett.

A játék alapján elérkezettnek láttuk az időt, hogy Nemesnádudvaron véget vetünk tartós nyeretlenségünknek, de a bravúr ezúttal sem sikerült: minőségi különbség nem volt a két csapat között, egy góllal mégis jobbak voltak (2:1).

Kelebiát erősen tartalékos csapattal fogadtuk, ha nehezen is, de vettük az akadályt (2:0). A pont nélkül álló HíD SC-hez látogattunk Csátaljára, a feladat megoldása nem ütközött nehézségbe, 5:0-ás győzelemmel tértünk haza. Katymár ellen már más volt a helyzet, velük szemben nekünk volt adósságunk, őszi két vereségünk egyikét éppen náluk szenvedtük el. A visszavágás imponálóan jól sikerült, hoztuk a Mélykút elleni formánkat, s az eredmény sem maradt el (3:0).

Hajós ellen nekünk sosem volt könnyű, most sem. Játékunk minősége elmaradt az előzőekétől, de ahhoz elég volt, hogy a három pontot itthon tartsuk (2:1). A hangulatot Molnár sajnálatos sérülése rontotta.

Az első hat forduló után húzhatunk egy képzeletbeli vonalat. Addig frissen és magabiztosan vettük az akadályokat, legalább háromszor megyei első osztályú szinten futballoztunk és biztosan tartottuk harmadik helyünket. Dusnok csak két ponttal volt előttünk az első helyen.

Felsőszentivánon az eddigi hibátlan lendület megtört, a 10. helyezettől csak egy pontot tudtunk elhozni. úgy, hogy a 82. percben egyenlítettünk (2:2). A csapat fáradni látszott „lábban” és fejben egyaránt, és megkezdődött a második, kevésbé sikeres szakaszunk.

Így a Dusnok elleni rangadó nem a legjobbkor jött, pedig a számok alapján jobban kezdtük a tavaszt, mint ők. A maximumot kellet volna nyújtani ahhoz, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk, de nem sikerült, még gólt sem tudtunk rúgni, pedig eddig minden ellenfelünk kapuját bevettük (0:2). A leszálló ág Bajaszentistvánon már nyilvánvaló volt, vezettünk ugyan, végül örülhettünk az 1:1 es döntetlennek, azzal, hogy Szabados a 87. percben megfogta Somogyi tizenegyesét. Az utolsó helyezett Tompára győzni mentünk, ez bejött, de az eddig kapott 130 góljukhoz csak hármat tudtunk hozzá tenni (0:3).

A látottak alapján heti tudósításomat azzal zártam, hogy a következő Bácsborsód elleni mérkőzésünk eredménye „vízválasztó” lesz a végső helyezésünk szempontjából és kéretik magasabb fordulatszámra kapcsolni! Ebből nem lett semmi, még az alapjárat is kihagyott, súlyos, 5:1-es vereséget szenvedtünk. Azt hittük, hogy ez a gödör alja, de tévedtünk, Borota ellen is folytatódott a mélyrepülésünk, ők is egy ötössel hagytak helyben bennünket (0:5). Nem tudok visszaemlékezni arra, hogy mikor fordult elő egymás után két ilyen magalázó vereségünk.

Szerencsénkre a pánik csak napokig tartott, Érsekcsanádon kiegyenesedett a csapat, elszántan és okosan futballoztunk, a szezon elején látott kiváló játékkal 5:1 re nyertünk. Ez volt a legjobb gyógyír sebeinkre, Szeremle ellen mégis megszenvedtünk, kiütköztek a már korábban is létező erőnlétbeli problémák, most küzdeni tudásból vizsgázott jelesre a csapat. Ledolgozta a kétgólos hátrányát, s az izgalmas véghajrában Matity parádés szabadrúgásával a 92. percben nyerni tudott (4:3). A csávolyi találkozó már tét nélküli könnyű levezetésnek számított, 5:1-es győzelemmel.

64 pontunkkal a 4. helyen zártuk a 2015-16-os bajnokságot, amely az előző évi 6. helyünkhöz képest előrelépést jelent. A dobogóról ugyan lemaradtunk, ehhez négy pont hiányzott, amit Felsőszentivánon, Bajaszentistvánon hullajtottunk el, de ennek a csapatnak illett volna legalább egyet szerezni Bácsborsódon, vagy Borota ellen is, hazai pályán.

A szezonban 21 játékos szerepelt, ebből 15-ször egyedül Tamás Károly. Kárpáti Krisztián, Schultz Máté, Matity Donát 14, Kovács Róbert 13, Pesti, Szöllősi, Bohner, Rozsi 12, Halász, Szabó Dávid, Varga 11, Schultz Martin 10, Szabados, Szabó Patrik, Angeli 9, Béda, Hornyák 8, Molnár 6, Krix 3, Nemes 1 alkalommal lépett pályára.

A góllövő listát Matity Donát vezeti 17 góllal, őt Pesti László követi 13, Szabó Dávid 8, Szabó Patrik 7, Kárpáti 6, Bohner, Schultz Martin 5, Schultz Máté 4, Kovács 3, Halász, Nemes, Szöllősi 2, Rozsi és Béda 1 találattal.

Az eddigiek rövid áttekintését adják tavaszi szereplésünknek, a csapat bizonyítványa a két intő, (Bácsborsód és Borota) miatt jeles nem lehet, de korrekten STABIL JÓ, ami megfelel az elvárásoknak, amihez csak gratulálni lehet!

 

Ifjúsági csapatunk sikeresen használta ki az építkezés évét, Balogh János edző hihetetlen türelemmel kovácsolt egységet az idősebb és az egészen fiatal játékosokból. Két vereséggel kezdtek, majd hét győzelemmel folytatták, az utolsó hatból hármat megnyertek, hármat elveszítettek.

Játékukban a küzdeni tudás volt első helyen, de fejlődtek játékban és technikailag is. 15 győzelemmel, 6 döntetlennel és 9 vereséggel a 7. helyen végeztek, osztályzatuk JÓ!

A góllövő listát Kárpáti Zsolt vezeti 32 góllal, őt Radics József követi 17, Geletta Gergő 9, Gajári József, Rácz Gergő 3, Kernya Kristóf, Pintye Krisztián 2, Berger Dénes, Farkas Péter, Forgács Gábor, Mádi Gergő, Nagy Dávid egy-egy találattal.

Az edzési látogatottság és az elvégzett munka alapján nagyobb figyelemmel és esetenként fegyelemmel jók voltak a hatodik helyre is.

 

U-14-es csapatunk és a Bozsik program palántái Halász István vezetésével változatlanul az alapképzésnél tartanak, az eredményekre itt még várni kell. Utánpótlásunk jövője tele van kérdőjelekkel, de legyünk optimisták.

 

Az 1. sz fényképen a felnőtt csapat látható, a csávolyi záró mérkőzésen.

https://sukosdsc.hu/sites/default/files/u49/felnott_2016_tavasz_o.jpg

Álló sor balról jobbra: Szabó Dávid, Matity Donát, Hornyák Tamás, Varga Szabolcs, Schultz Máté, Tamás Károly, Pesti László, Szabados Miklós, Faddi Máté edző.

Guggolnak: Halász István, Kovács Róbert, Radics József, Schultz Martin, Szöllősi Róbert, Kárpáti Krisztián, Béda Péter.

 

A 2. sz. képen az U-14 növendékeit látjuk.

https://sukosdsc.hu/sites/default/files/u49/u14_2016_tavasz_o.jpg

Álló sor balról-jobbra: Pusztai Máté, Nagy Balázs, Szabados Dániel, Ambrus Alex, Halász István edző, Szilágyi Natán, Varga Emil, Radics Zoltán, Farkas Dávid.

Guggolnak: Tamás Károly, Majorosi Márk, Bogdán Bálint, Balázs Dávid, Kolompár Jenő, Jakab Martin, Malik Márkó, Szabó Erik.

 

Sükösd, 2016 június 22.

Varsányi József

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer