Jelenlegi hely

Így láttam én... 2012-05-20 Bácsborsód-Sükösd 3-1

FELNŐTT: Bácsborsódi SK – Sükösd SC 3:1 (2:0)

2012. május 20. (Bácsborsód, 150 néző.)

IFJÚSÁGI: Bácsborsódi SK – Sükösd SC 0:7 (0:3)

 

Vezette: Tóth Csaba (Pocsai Károly, Czeller Tamás)

 

Bácsborsód a 8. volt a tabellán 33, mi a 11-ek 25 ponttal. Utolsó hat mérkőzésükből ötöt elvesztettek, s hazai közönség előtt javításra készültek. Mi a Hajós elleni győzelem után legalább egy döntetlenre számítottunk. A látottak alapján joggal, mert nem egy verhetetlen csapattól kaptunk ki. Majdnem olyan gyengék voltak, mint mi.

Az nem állítható, hogy kezdés után egymásnak estek volna a csapatok, inkább a kóstolgatást választották az első negyedórában. Részünkről egy  Matity lövés és Pesti visszagurítás említhető, amit Tamás hét méterről a kapusba lőtt.

Hazai részről Czifra nagy lövését védte szépen Szabados, majd Bognár Pál - Czifra adogatás hozta az első igazi veszélyes helyzetet. Válaszul Halász István 25 méteres szabadrúgása kötött ki az oldalhálóban.

Bácsborsód valamelyest gyorsított, s elsősorban Büte oldalán keresték a rést. A rossz labdaérintéseket Bognár Zoltán azonnal kihasználta, lövése a bal kapufa csücskét érintve hagyta el a játékteret. Matity 30 méteres átadását Koszorús tisztán kapta az üres baloldalon, átadását Pesti lövéssel fejezte be. Válaszul Czifra szabadrúgását fogta Szabados.

A 18. percben Györe veszélytelennek látszó szögletét Szabados Büte hátára ütötte, s onnan a hálóba pattant (1:0). (Pech! Vagy rossz öklözés?) Itt érdemes megjegyezni, hogy a tavaszi szezon tíz meccséből ötöt hátrányból kezdtünk, úgy, hogy már az első húsz percben gólt kaptunk. 

Most tálcán kínálkozott az egyenlítési lehetőség: Fekete (tőle eddig nem látott) nagy lövését Herke kapus Tamás elé ütötte, akinek lövése az ötösről a túloldali szögletzászló környékén kötött ki, még ki sem ment. Egyenlítési kísérletünk folytatódott, Kovács Róbert jó lövését tolta a léc fölé Herke, majd Pesti szinte a gólvonalon ütközött a kapussal. Öt-hat percig állt a játék, kétséges volt, hogy a portás folytatja-e. Látható fájdalmak mellett a kapuban maradt egészen a 65. percig, amikor mezt cserélt Bognár Pállal. (Nem volt tartalék kapusuk.)

A félidőig Pestinek volt még egy kísérlete, de 30 méterre a kaputól fellökték, Matity szabadrúgása pedig célt tévesztett. Csordás menthetetlennek látszó helyzetben szedte le a labdát Bognár Zoltán lábáról. Ezt még megúsztuk, s úgy tűnt, hogy egy gólos hátrány a második félidőben behozható.

Helyette a 38. percben a hátrány két gólos lett, megint Büte oldaláról. Kivárt és rossz ütemben lépett a támadó elé. A labdát a feje mellett átívelték, s az érkező Zavarosnak nem okozott gondot a kapuba találni (2:0). A sípszóig Geletta 25 m-res jól eltalált lövése suhant el a kapufa mellett.

A második félidő rosszabbul nem is kezdődhetett volna: Györgye hosszú indításával Czifra meg sem állt a kapuig és már 3:0.

Ebből a gödörből kellett volna kimászni, de nem volt meg hozzá a kellő átütőerő. Az 54. percben Pesti fejelt ugyan egy lesgólt, de ezzel nem voltunk beljebb. Sőt csak Bullán múlott, hogy nem kaptuk meg a negyediket. Védőink lest reklamáltak és leálltak, Bulla 100%-os helyzetben mellé gurított. Györe tálalt Czifra elé, nagy lövését Szabados védte.

Elérkeztünk a 65. perchez, amikor Herke kapus elhagyta a pályát. Egy mezőnyjátékosnak kellett volna 25 perc alatt (legyünk mértéktartóak) legalább három gólt lőnünk, amihez minimum el kell találni a kaput. Ezt Pesti három perc múlva meg is tette, de lövését Bognár egyszerűen kirúgta.

A 75. percben Csordás folytatta, hatalmas lövést ragasztott a jobb felső sarokba. A labda két léc találkozásáról vágódott a gólvonalra, vagy azon túlra. Ezt már soha nem tudja meg senki, egyedül a partjelző volt biztos a dolgában, minden reklamáció ellenére továbbot intett.

Folyamatos nyomás nehezedett a Bácsborsódra, Csordás szabadrúgását követően Koszorús végre a kapuba talált (3:1).

A nagy igyekezetben védelmünk fellazult, s egy kontra végén Csányi lövéséhez nagyon kellett Szabados bravúrja.

A harmadik bácsborsódi gól után cserék sorával próbálkozott az edző. Bütét Király, Tamást Schultz, Feketét Zsikó váltotta. A vasárnap három gólos Matity 60 percet kapott, Kárpáti Krisztián jött a  helyére.

A hatékonyság ettől nem javult semmit, a góllövés nem ment. A 80. percben Schultz még megpróbálta, de nagy lövését a „vészkapus” kiütötte. Halász István kapuba tartó szabadrúgását egy védő fejelte ki a kapufa mellől, amivel véget is ért ez a keserves történet.

Az elvonuló, szépszámú, csalódott sükösdi szurkolótól jót nem hallottam, pedig szívesen beszámolnék róla. Folytatódott a lejtmenet!

 

Ifjúsági csapatunk végig „egykapuzott”, mégis 40 percig kellett az első gólt várni. Addig körülbelül hét helyzetet szórakoztak el. A végeredmény így is (7:0) javunkra. Góllövők: Szöllősi Róbert (5), Bohner Zsolt (2).

 

Tóth Csaba játékvezető osztályzata: 6 pont.

 

 

Sükösd, 2012. május 23.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/10/1/8942/26/595050.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/10/1/9114/26/609557.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/10/1/8942/26.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/10/1/9114/26.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer