Jelenlegi hely

Így láttam én... 2013-04-21 Érsekcsanád-Sükösd 1-1

FELNŐTT: Érsekcsanád KSKE - Sükösd SC 1:1 (1:0)

2013. április 21. (Érsekcsanád, 400 néző.)

IFJÚSÁGI: Érsekcsanád KSKE - Sükösd SC 2:0 (2:0)

 

Vezette: Rácz Béla (Szlavikovics Attila, Ottenthál István)

 

Érsekcsanád jól szerepel mostanában. Ősszel a 4. helyen végzett 26 ponttal, kitűzött céljuk a dobogóra kerülés. A tavaszt otthon 2:2-es döntetlennel kezdték Hajós ellen, nyertek Felsőszentivánon, Vaskútot egy sima négyessel küldték haza, majd jött egy 0:3-as vereség Bácsbokodtól. Viszont Miskén 1:1-es döntetlennel hívták fel magukra a figyelmet. Most 28 pontjukkal a 4. helyen, a biztos győzelem reményében fogadtak bennünket.

A mi tavaszi szereplésünket a garantált kiszámíthatatlanság és az örökös összeállítási gondok jellemzik – annak ellenére, hogy elvileg 25 játékos neve szerepel az edző noteszában. Most a mérkőzés előtt két órával még nem tudta, ki lesz a kezdő tizenegy, mert öt meghatározó embere hiányzott, pedig Érsekcsanádon a legjobb összeállítás is kevés lehet. Csak a hagyományos presztízs és a még mindig erősen javunkra billenő mérleg kínált némi esélyt.

Az utóbbi 11 találkozóból ötöt megnyertünk, négy végződött döntetlennel (ebből három 1:1), kettő vereséggel. Otthonukban egyszer, még 2009 novemberében tudtunk győzni ellenük, 2:1-re. Tavaly ősszel viszont Sükösdön csúnyán helyben hagytak bennünket, kettő ellenében kaptunk egy ötöst.

A felállásból nyilvánvalóvá vált, hogy a biztonságos védekezés az elsődleges cél, s ha működik, akkor a többit majd meglátjuk. Még Tamás is visszajött a középpályára, elöl az egy szál Pesti képezte a támadósort. Abban nem volt semmi meglepő, hogy a hazaiak az első perctől a teljes letámadást választották.

Szabó, Novotnik, Szombati megállás nélkül a térfelünkön száguldozott. Négy egymást követő szöglet és két veszélyes Novotnik lövés jelezte, hogy gyorsan dűlőre akarják vinni a dolgot.

A 14. percben Novotnik húzódása kiújult és elhagyta a pályát, s azt hittük, hogy fellélegezhetünk. Helyette még ebben a percben gólt kaptunk. Geletta ütközött Tóthtal, 30 m-re a kapunktól. Szombati szabadrúgását a magasnak nem mondható Szabó az ötösről fejelte az állva maradt védőink között a jobb sarokba (1:0).

Eltelt 15 perc és még nem rúgtunk kapura. Pestinek volt két halvány kísérlete, de mindkétszer felrúgták. Tamás és Schultz is fennakadt a védőkön, még a veszélyes zóna előtt. Csordás és Halász három szabadrúgása fölé ment.

A 30. percben a mindig elszántan küzdő Geletta Gábor nagyon rossz testhelyzetben ismét találkozott Tóthtal. Mindketten a földre zuhantak, s az ápolás után Gábor csak támogatással tudott lebicegni a pályáról. Helyére Koprivanacz jött be. A szorításból a 35. percben tudott először kibújni Pesti, de 11-es gyanús alakítását a játékvezető nem értékelte. A félidőig komolyabb változás egyik oldalon sem történt, minimális hátránnyal fordulhattunk.

A folytatás első tíz perce közel megegyezett az első félidőben látottakkal. Eltérés talán annyi volt, hogy a hazaiak egyre türelmetlenebbül erőltették támadásaikat, s ez nekünk kedvezett. Olyannyira, hogy óvatosan, de elkezdtünk futballozni az egyenlítésért.

A görcsös erőlködés oldódott, Kovács Robi és Bohner révén egyre több zavart tudtunk okozni az eddig magabiztos védelemben, sorra szabálytalan eszközökhöz nyúltak. Csordás még két szabadrúgást végezhetett el, a másodikat már mindenki gólnak látta, de Béda a jobb kapufa mellől kitornázta.

A 61. percben már igazi gólhelyzetet dolgoztunk ki: Koprivanacz buktatása után, Csordás szabadrúgásával kiváló alkalom nyílt a gólszerzésre, de a labda három érkező sükösdi fej felett hagyta el az alapvonalat. Egy perc múlva Kovács Robi hozta 100 %-os gólhelyzetbe Tamást, aki az ötösön addig forgolódott, míg a kiszolgáltatott helyzetben lévő kapus gond nélkül le tudta venni lábáról a labdát.

A 62. percben Pestit Szöllősi váltotta, Kovács Robi valamivel előrébb húzódott, Bohner középen szorgoskodott, feljavult a játékunk.

A 77. percben egy csapásra megváltozott minden. Kovács Robi hibátlan átadását Tamás - Szöllősi kombináció követte, ami mattolta az érsekcsanádi védelmet. Szöllősi keresztbe lőtt labdája az estében menteni akaró Taba lábáról a saját kapujukba kötött ki (1:1).

Az öngóllal lélektani előnybe kerültünk, amit még ebben a percben sikerült elherdálni. A gól után az örömtől mámoros Schultz mindenáron meg akarta szerezni a labdát, a minél gyorsabb középkezdéshez. Schultz Máté (egyébként unokatestvére) ezt nem hagyta. Kisebb tumultus végén Martin kézzel meglökte ellenfelét, s máris villant a piros lap, tízen maradtak, s az igazi rangadó most kezdődött!

Újjáéledtek a hazai győzelmi remények és felerősödtek a végig meglévő indulatok, és hazai támadások. Mi pedig foggal-körömmel őriztük a döntetlent. Az izgalom a 86. percben a tetőre hágott: Koszorús szó szerint az alapvonalon (van olyan tanú, aki szerint már azon túl) szerelte Szabót, amiért Rácz játékvezetőnek volt „szíve” 11-est ítélni. Kenyeres büntetőjét viszont Szabados (csak azért is) bravúrosan védte! Így maradt az 1:1 - immár negyedszer az utóbbi 12 találkozóból!

 

Ifjúsági csapatunk 0:0-s félidő után 2:0-ra kikapott.

 

Rácz Béla játékvezető teljesítményéhez kölcsön veszem egy szurkoló beszólását: „Béla ez nem a Te napod”… Osztályzata: 5 pont.

 

Sükösd, 2013. április 24.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9677/22/696644.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9684/22/699370.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9677/22.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9684/22.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer