Jelenlegi hely

Így láttam én... 2014-03-09 Sükösd-Bajaszentistván 0-2

FELNŐTT: Sükösd SC – Bajaszentistván SK 0:2 (0:0)

2014. március 9. (Sükösd, 100 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC – Bajaszentistván SK 0:1 (0:1)

 

Vezette: Géró István (Horváth Zoltán, Bánáti Adrián)

 

Az őszi gyengélkedés után - akárcsak nálunk – Bajaszentistvánon is új edző, Pető Ferenc vette kezébe a csapatot és Kelebián mindjárt győzelemmel kezdtek, nem úgy, mint mi. Az elmúlt heti vereségünk után kötelező volt a javítás, amit a mérkőzés előtti hírek már megkérdőjeleztek.

Matity és Csordás sérülés, Pesti öt sárgája miatt nem léphetett pályára. Kárpáti is sérülten kezdett, 10 perc után cserét kért, így négy meghatározó játékos hiányával vágtunk neki a találkozónak és nyerni akartunk.

Az elszántság megvolt, letámadással indítottunk, amelyet az erős hátszél is támogatott. Rozsit buktatták, Halász 35 méteres szabadrúgását nyomta ki a jobb sarokból a kapus. Kárpáti és Nemes ígéretes beadásait a védők szögletre mentették. A szólója után Kárpátinak véget ért a mérkőzés, helyén Schultz folytatta.

Támadásra támadással válaszoltak a vendégek, amelynek végén Szabados és Koszorús bizonytalanságát Holczer még nem tudta kihasználni. A jobb oldalon Schultz lerántotta Fabókot, Csobolya 25 méteres szabadrúgását négy méterről fejelte a bal sarok fölé. Ez gólhelyzet volt, de megint mi jöttünk.

A 20. percben Tamás erőszakosan szerzett labdát, szabad volt előtte az út, Kristolovics érzékelte a veszélyt és felborította. Halász végezte el a szabadrúgást és 27 méterről telibe találta a felső kapufát, a kipattanó még mindig ott volt, de lekéstünk. Ha ez gól, sokat segített volna!

Maradtunk a támadó harmadban és a következő tíz percben akár el is dönthettük volna a három pont sorsát, de valami átok folytán a kaput képtelenek vagyunk bevenni. A 23. percben a vendég védők fennragadtak, a szabadterület kínálta magát. Schultz nagy lendülettel húzott a baloldalon, Tamás és Szöllősi várta az átadását, de ő akarta befejezni, végül hosszan szöktetett, s a labda Molnár kapusé lett.

A 25. percben Bohner szinte megijedt, annyira magára hagyták a 16-son. Elképzelni nem tudom mit akart (se átadás, se lövés), gyámoltalan gurítás a semmibe. A 27. percben Koszorús tört előre, nem is próbálták megállítani, gólpasszával Bohner megismételte az előző alakítását, csak a kapussal állt szemben.

A 28. percben Bohner három perc alatt a harmadik lehetőségét is kihagyta. Most Tamás átadásával nem tudott mit kezdeni. Még ebben a percben Nemes hozta jó helyzetbe Szöllősit, ám a babona rá is átragadt. A 29. percben Rozsi egymás után három szögletet rúghatott, eredményt egyik sem hozott, de a lendület még tartott, Schultz most a 16-os sarkán csúszott el.

Az első 30 perc kísértetiesen hasonlított a múlt heti Nemesnádudvar ellenihez, s mint tudjuk, az megbosszulta magát. Ennyi pazarlás több, mint luxus! Elkoptatott panel, de ennek ára szokott lenni, ami be is következett.

A sikertelenség ellenfelünket hozta fel. Fabók lövését védte Szabados, a 39. percben Holczer és Gergity okozott nagyon kellemetlen perceket az ötösünkön, de az adódó lehetőségeket ők is elszúrták. Még a félidő előtt Tamás billenthette volna javunkra a 0:0-ás állást, de Csobolya gyorsabb volt.

A döntés így a második félidőre maradt, mindkét csapat nyílt sisakkal támadott, felváltva kerültek veszélybe a kapuk.

A következő 30 perc birkózásában még mindig mi alakítottunk ki és rontottunk el több helyzetet. A 48. percben Nemes cselezte be magát egészen az alapvonalig, visszagurítását Szöllősi törte el, majd Kovács Robit ütötte el Puskás, Halász szabadrúgását elfújta a szél.

Csobolya 38-ról célozta meg a kapunkat, Szabados nehezen, de kiütötte. Ellentámadásunk némi szerencsével gólt hozhatott volna. Tamás átadásából Kovács Robi lövésébe még bele tudott érni Ivancsan. A kapus az ellenkező sarokba helyezkedett.

Folytatódott Koszorús és Holczer párharca, most Koszorús, a 61. percben a csatár nyert, Koszorús egy sárgával megúszta. Csobolya szabadrúgását Szabados Nyisztor elé ütötte, most Nyisztor hibázott közelről.

A 62. és 65. perc között újra nekünk állt a zászló. Először Nemes állt szemben a kapussal és 10 méterről lőtt fölé, majd Tamás került kétszer is döntő helyzetbe. Először Szöllősi, majd Bohner passzát lőtte hat méterről a kapusba.

A 67. percben Szöllősi Gruber csere következett és fordulatokban ezután sem volt hiány: Nyisztor és Holczer lövését hárította Szabados. Válaszul Gruber kígyózott át a védőkön, de az ötösön Ivancsan megállította.

Szabó hatalmas partdobása túlszállt a védőkön, Bohner az alapvonalon gyalogolt egészen a kapusig. Az ellentámadás hozta a számunkra nagyon kedvezőtlen eseményt: a Koszorús - Holczer párharcot véglegesen az utóbbi nyerte. Védőnk a második sárgája után szó nélkül vette az irányt az öltözőbe, mert a piros következett!

Ennek ellenére a következő percben még minden nyitott volt: Tamás 100 %-os helyzetben ismét a kapust választotta.

A végkifejlet, vagy kesernyés komikum a 78. percben következett: Szabados a 16-oson kívül lábbal próbálta visszaküldeni a labdát a mezőnybe (a tapasztalt sükösdi nézők ilyenkor már behunyják a szemüket), a labda felpörgött a saját feje fölé, s a pánikban – a kapuja irányába – Holczer elé fejelte, akinek nem okozott gondot az üres kapuba továbbítani (0:1)!

A gól után megbénult a csapat és a közönség. A kínos zavart Nyisztor egy percen belül kihasználta, jól eltalált lövésével végleg javukra döntötte el a mérkőzést (0:2).

Két perc alatt elúszott, amiért eddig küzdött a csapat. Szabadost hibájáért felmenteni nem lehet, de a nyakába varrni a vereséget sem. (Egy 3:0-ás vagy 4:1-es vezetésnél csak mosolyognánk az eseten, ehhez viszont hármat vagy négyet be kellene rúgni, ami ezúttal sem sikerült.) Csak emlékeztetőül: azzal számoltunk, hogy a tavaszi első négy hazai fordulóban legalább hét pontot szerzünk. Ennyit már biztosan nem, de hatot még lehet(ne), vagy csalóka ez a tavasz?

 

Ifjúsági csapatunk tartalékos felállásban 1:0-ra kikapott, de erejükhöz mérten tisztességgel futballoztak.

 

Géró István játékvezető osztályzata: 7 pont.

 

Sükösd, 2014. március 11.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/12/1/10816/17/759758.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/12/1/10823/17/785997.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/12/1/10816/17.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/12/1/10823/17.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer