Jelenlegi hely

Így láttam én... 2016-08-14 Sükösd-Kelebia 2-0

FELNŐTT: Sükösd SC –Kelebia KNSK 2:0 (1:0)

2016. augusztus 14. (Sükösd, 150 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC –Kelebia KNSK 4:4 (?)

Vezette: Vörös Gábor (Id. Kriván Péter, Béleczki László)

 

Az új évad kezdetén illik számba venni a nyári változásokat. Nálunk edző váltás történt, elköszöntünk Faddi Mátétól, aki 2014 márciusában vette át a nyolcadik helyen álló csapatot, amellyel 2014-15-ben hatodik, 2015-16-ban negyedik helyezést ért el. Ezalatt 73 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon, 42 győzelemmel, 12 döntetlennel és 19 vereséggel. Megbecsülhető, tisztességes mérleg!

Utóda, Zsók József 109 NB I-es és 64 NB II-es mérkőzéssel a háta mögött játékosként is segíti a csapatot. További erősítést jelent az NB II-es tapasztalatával visszatérő Lógó Zsolt. Rá csak a közeli térdműtéte után számíthatunk. Bajaszentistvánról hazajött Balogh Márk. El nem ment senki, komoly veszteségnek Szabó Patrik bejelentése számít, miszerint abbahagyja a játékot. Remélem, hogy nem ez az utolsó szava. Pesti és Schultz Martin sérüléssel bajlódik, Béda az utolsó pillanatban beteget jelentett, Kovács Robi üdül. Jó hír, hogy Koszorús és Molnár hosszú kihagyás után pályára lépett.

Már csak az edzőváltás miatt is fokozott várakozás előzte meg a találkozót, de az sem volt érdektelen, hogy mire megyünk Kelebiával. Az utóbbi nyolc találkozónkból négyet megnyertünk, három végződött döntetlennel, egy, a 2014. augusztusi súlyos, 7:0-s vereséggel. Tavaly többször is a nyomunkban voltak, végül a hetedik helyen kötöttek ki. Többen távoztak tőlük, a tavaszi csapatukból öt nevet tudtam megszámolni. Helyükre tehetséges fiatalok léptek.

Már az első tíz percben tökéletesen kirajzolódott, hogy miben gondolkodnak a csapatok. Zsók edző a biztonságot tartotta elsődlegesnek, az öt védő között magát Tamás mellett a második középsőnek jelölte, régen az úgynevezett beállós posztra.

Vendégeink is megerősített védekezésre rendezkedtek be a miénktől eltérő felfogásban. A középpályájuk visszahúzódott, átengedték a pálya nagy részét, de a támadó harmadot megszállták és kettős retesszel zárták, sokáig bajlódtunk a feltörésével. Előreíveléseikkel folyamatosan három gyors támadójukat – Miklós-Balogot, Kátait és Ürmöst – keresték. Megjelenésük minden alkalommal veszélyt jelentett, védőink egyetlen hibája elegendő lehetett volna a mérkőzés eldöntésére.

Ronyecz elől mentett Rozsi, Matity harcolt ki egy szögletet, a kifejelt labdával letámadtak, Molnár időben keresztezett, Tóthvásárhelyi a megszerzett labdából lőni tudott, amit Nagy biztosan fogott. Rozsi távoli lövése ment fölé.

Tíz-tizenkét perc után alakult ki az a játékunk, amit végig megtartottunk. Elsődleges cél a labda birtoklása volt, hátulról építkeztünk sok adogatással. Védekezésben Koszorús és Schultz Máté révén működött a szűrés a középpályán, támadásban már kevésbé voltunk hatékonyak.

Ürmös árnyékként követte Matityot, ami láthatóan nem ízlett Donátnak. Középen szinte lehetetlen volt utat találni, így Nemes és Kárpáti révén a széleken kerestük a rést. Rozsi gyakran zárkózott fel a támadásokhoz, átíveléseinek nagy részét biztonsággal mentették.

Nyomásunk ennek ellenére erősödött, Nemes beadását Bohner fejelte fölé. Zsók egyre gyakrabban lépett fel a másik oldalon, az első igazi jó lövést ő eresztette meg, pechjére Bohnert találta telibe. Schultz Máté is megpróbálta 25-ről, de baj volt a leszorítással. Szorgalmas adogatásaink szemre jól néztek ki, de valódi gólhelyzetet nem tudtunk teremteni.

A 18. percben Miklós-Balognak ez sikerült, csak rajta múlott, hogy maradt a 0:0-s állás. Tíz méterről nem találta el a kaput. Két perc múlva a csatár újra helyzetbe került, másodszor is rontott, gyenge lövése hazaadásnak számított.

Meddő fölényünk változatlanul létezett, a befejezésekkel baj volt, középen hiányzott a rutinos Pesti. A 28. percben aztán Zsók megunta az eredmény nélküli állást és szólójával felvillantott képességeiből: négy védőt tett hidegre és finoman emelt Bohner fejére, Zsolt fél méterre a kapufától nem érte el. Ez volt az első valódi helyzetünk.

A sikertelen befejezést törvényszerűen követte a vendégek kontrája. Tamás nem tudott lépést tartani Kátaival, élesen meglőtt labdájába Nagy éppen csak bele tudott érni, de ez elég volt ahhoz, hogy szögletre menjen.

A következő negyed órában ugyanazok a jelenetek ismétlődtek, amelyeket eddig is láttunk. A labda a miénk volt, talán a kelleténél is többet járattuk és vártuk a lehetőséget. Rozsi és Schultz Máté lövése elakadt, Matity fejese már nagyon közel járt a gólhoz.

Változatlanul folyt a türelemjáték, ami a 44. percben hozta meg eredményét. Formás Schultz Máté – Koszorús – Kárpáti akció végén Matityot buktatták, 27 méterre a kaputól. Rozsi szabadrúgása megkerülte a sorfalat, a kapus számára a lehető legrosszabb – részünkről a legjobb - pillanatban megpattant és a jobb sarokban kötött ki (1:0).

A nehezen megszerzett vezetés nyugtató hatásával zártuk a félidőt, ami nem jelentett garanciát a három pontra, de arra jó volt, hogy tovább játsszuk az edző által elképzelt játékot. Folytatódott a labdatartás, a sok adogatással járó felzárkózás. Eredeti elképzelésén Kelebia sem változtatott, maradt a zárt védekezés és változatlanul a kontrákban bíztak. Támadásaink egyre inkább a széleken folytak, Nemes már korábban helyet cserélt Kárpátival, ami mindkettőjüknek hasznára vált. Könnyen jutottak el a 16-osig, lövési lehetőségeik is adódtak, de nem vállalták, tovább tették a labdát.

Most a jobb oldalunk volt aktívabb, a Zsók – Molnár akcióból Bohner emelt kapu fölé. Kapus kirúgás után Ürmös és Simits keltett nagy zavart kapunk előterében, többször cserélt gazdát a labda, végül Tamásnak sikerült felszabadítani. Az ijedelemre jó volt a válaszunk! Koszorús tört előre, pontos átadásából Matity célozta meg a jobb alsó sarkot, de Szilvási remek vetődéssel szögletre tolta.

Fölényünk nyilvánvaló volt, de Kelebia sikeresen védekezett – úgy, hogy közben egy pillanatra sem mondott le a gólszerzésről. Gyors embereik a leshatárról indultak, s ha túljutottak a középpályán, valódi veszélyt jelentettek.

Koszorús nagyon keményen állította meg Ürmöst, a játékos a földön marad, de nagyobb baj nem lett. Kárpátit Berta akasztotta meg (sárga lap), Matity Kátait húzta vissza, ez sárgát is ért az egyébként végig sportszerű küzdelemben. A 77. percig folyt a türelemjáték, amikor Zsók hosszúnak látszó indítását Nemes az alapvonalon beérte és visszagurított Kárpátinak, aki védhetetlenül lőtt a bal sarokba (2:0).

Még volt 13 perc, ezalatt sok minden már nem történt, eldőlt a három pont sorsa, így jöhettek a cserék. Kárpátit Papp, Molnárt Halász, Schultz Mátét Hornyák, Koszorúst Geletta Gergő váltotta. Ellenfelünk próbálkozásai megritkultak és megszelídültek, alig lépték át a félpályát. Mi nem kockáztattunk semmit, őriztük kétgólos előnyünket.

Egészében jó mérkőzést láttunk, ebben partner volt a vendégek szimpatikus fiatal gárdája is. Zsók József és a csapat bemutatkozása a nyitányon sikeres volt. Várjuk a hasonló folytatást.

 

Ifjúsági csapatunk hamar vezetést szerzett, majd kétgólos hátrányból fordított 4:3-ra. A 83. percig nyerésre állt, a vége mégis 4:4 lett. Góljainkból Radics József kettőt, Kernya Kristóf és Berger Dénes egyet-egyet szerzett.

 

Vörös Gábor játékvezető jól vezette az egyébként játékvezetői szempontból nehéznek nem mondható mérkőzést. Osztályzata: 9 pont.

 

Sükösd, 2016. augusztus 16.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/15/1/15219/1/1147690.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/15/1/15384/1/1165632.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/15/1/15219/1.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/15/1/15384/1.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer