Jelenlegi hely

Így láttam én... 2017-08-19 Sükösd-Tompa 11-0

FELNŐTT: Sükösd SC –Tompa SE 11:0 (5:0)

2017. augusztus 19. (Sükösd, 150 néző, 28oC, napos idő.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC –Tompa SE 3:4 (2:1)

Vezette: Farkas László (Farkas Attila, Bárth Zoltán)

 

Tompa 2015-ben újjászervezett csapatával eddig négyszer találkoztunk, ebből az első hármat megnyertük, áprilisban 1:1-es kínkeserves döntetlennel tértünk haza, az akkor kilencedik helyezettől.

Az őszi szezont Hercegszántón kezdték és 1:1-es döntetlent értek el az újoncnál. Mi a Hajós elleni jó rajt után a három pont megszerzéséért léptünk pályára. Gondjaink azért akadtak, Csordás eltiltása és Rozsi sérülése miatt át kellett rendezni védelmünket. A „rendelkezési állományba” vonult Tamásra hamarabb szükség volt, mint gondoltuk. Mellette Kovács Robi húzódott vissza a középpályáról, a megszokottnál hátrább került Matity is, viszont előrébb játszott Lógó. Hazaérkezett Szabó Patrik, játékra jelentkezett Szöllősi és lehetőséget kapott az ifiből felkerült Rácz és Forgács is.

Támadással indítottunk, Zsók, Kárpáti, Lógó és Nemes révén kezdeményeztünk, a vendégek részéről Galambos, Gregó és Deák jutott lövéshez, különösebb veszély nélkül. Az első 12 percben fölényünk ugyan megvolt, de eredményt még nem hozott.

Itt még sikerült felszabadítani.

Tompa két helyzete közül az első.

Nemes lövését még védi Labanc.

Erre egy percig még várni kellett: Zsók beívelését Bajnok fejelte nyolc méterről a kapuba (1:0).

Bajnok első fejesgólja (1:0).

A vezető gól mindig számít, erőteljes támadásaink követték. Kárpáti 20 méterese alig ment mellé, Bajnok elől az utolsó pillanatban szedte fel a labdát Labanc. A 19. percben Nemes gyorsaságát nem tudták követni a védők, szabálytalanul tudták csak megállítani a 16-oson belül. A 11-est Lógó könyörtelenül bevarrta (2:0).

Lógó 11-es gólja (2:0).

Két perc múlva egy mintaakcióból szereztük a harmadikat: Molnár - Kárpáti passzából a jobb összekötő helyén Lógó lépett be, állítás nélkül játszotta meg az érkező Bajnokot, aki nem bajlódott a labda átvételével, 12 méterről egyből továbbította a kapuba (3:0 – az edzésen így tanítják).

Bajnok a második gólját szerzi (3:0).

A három gólos előny birtokában bátran szőttük tovább támadásainkat, nem álltunk le. A ritka ellentámadások nem okoztak gondot Matityéknak, a szélső védőink rendszeresen feljártak, csak idő kérdése volt, mikor jön az újabb gól. A csapat egésze mozgásban volt, Tompa kereste, de nem találta ellenszerét. A nyomásunk erősödött, a 26. percben Molnár hosszan indította Nemest, a védők leálltak (lest reklamáltak), a játékvezető nem fújt, Robi egy elegáns csellel elhúzta a labdát a kapus előtt és az üres kapuba helyezte (4:0).

Gólöröm Nemes gólja után, ez volt a negyedik (4:0).

Ezzel a mérkőzés nagyon hamar eldőlt, a látottak azt sejtették, hogy nem ez az utolsó gólunk. Szabó Patrik percei következtek, két sokat ígérő helyzetéből az elsőt szögletre mentették a védők, a másodiknál Labanc védeni tudott. Ellenfelünk hosszú percek után jutott kapunk előterébe, Galambos átadásából Maconka lőhetett, Szabados bravúrosan védett.

A ritka és átmeneti veszély után azonnal mi következtünk: Lógó passzolt Szabó Patriknak, a rossz labdaátvétele nekünk kedvezett, Nemes került gólhelyzetbe és ki is használta. Tizenöt méterről lőtt a jobb sarokba (5:0).

Nemes második gólja (5:0).

A félidőig hátralévő 10 percben folytatódott az egyoldalú játék, Kárpáti, Zsók, Kovács és Bajnok két lövése zárta a számunkra nagyon kellemes félidőt.

A második játékrész Matity – Bohner cserével és az elsőhöz hasonló intenzitással folytatódott. Bajnok veszélyes csúsztatását a védők szögletre mentették, de csak három percig bírták tartani a frontot. Bohner tört be a 16-oson, csak szabálytalanul tudták megállítani, a játékvezető ismét a 11-es pontra mutatott. A büntető Zsók higgadtan értékesítette (6:0).

Bohnert szabálytalanul szerelik, 11-es…

Zsók pedig belövi (6-0)

Megállás nélkül támadtunk. Bajnok, Tamás, Nemes került helyzetbe, Labanc mindhárom esetben jól reagált és menteni tudott. Az 55. percben Nemest Rácz Gergő váltotta, bajnoki mérkőzésen először lépett pályára a felnőttek között. Reméljük, hogy él a lehetőséggel és bebizonyítja, hogy helye van a csapatban. Tamás feljebb lépett, a rendeződés alatt levegőhöz jutott Tompa. Galambos került helyzetbe, 20 méteres nagy erejű lövése fölé ment. Deák is megpróbálta, de Kovács Robin nem jutott túl.

Tamásra szükség volt.

Az eredmény újabb hazai cseréket tett lehetővé. Kárpáti helyett Szöllősi, Szabó Patrik helyett Geletta lépett pályára. Szöllősi mindjárt egy fejessel (fölé ment) és egy jó lövéssel vétette magát észre. Tamás – Geletta kényszerítő után Tamás Zsókot játszotta meg, lövését Labanc kapus fölé tornázta. A 20 perces gól nélküli szünetet Bajnok törte meg: kisszögletét Zsók visszatette elé, betört a 16-osra és nagy gólt lőtt a bal sarokba (7:0).

Az ifjú Bajnoknak ma minden összejött.

Bent van a hetedik is (7:0).

Miénk volt a pálya, Tamás beadásából Lógó a felső lécet találta telibe. A 72. percben a második újoncot, Forgácsot avattuk Zsók helyén. Az átállás két vendég támadásra adott lehetőséget: az elsőből Maconka emelt 30 méterről alig fölé, a másodikból Deák belőtt labdáját mindenki lekéste.

A vendégek második helyzete

A csendesebb negyed óra után ismét felpörögtek az események, a finis felülmúlta még az eddigieket is. Hat perc alatt négyszer vettük be Labanc hálóját, aki egyébként jól védett.

83. perc: Bajnok szögletét Molnár fejelte a hosszú sarokra, a labda Tamás elé került, aki nagyszerű cselével elfektette a védőt és a kapus lábai között lőtt a kapuba (8:0).

85. perc: Tamás indítását Bajnok könnyen megszelídítette és a 16-osról a hálóba lőtt (9:0).

Bajnok bevarrja a negyedik gólját is (9:0).

88. perc: Lógó a bal összekötő helyén átvette Molnár passzát, 30 méteres pusztító erejű lövése a felső kapufáról vágódott a gólvonal mögé (10:0).

Lógó lövésre lendíti a lábát.

89. perc: a gólszüretet Bajnok zárta, Molnár beadását fejelte 10 méterről a kapuba (11:0).

A négy gól között Tompa egyszer tudott felzárkózni, Szabados kivetődve védett Deák elől.

A nagyarányú győzelem élmény volt a nézőknek és a játékosoknak egyaránt. Utoljára 1999 szeptemberében nyertünk 11:0-ra Hercegszántó ellen. Erőt adhat a továbbiakra, a teljesítményt meg kell süvegelni, ugyanígy Bajnok Noel 5 gólját is, amivel a megye II. góllövő listájáénak élére került – de hiba lenne túlértékelni, a helyén kell kezelni!

 

Ifjúsági csapatunk 3:1-es vezetés után a 90. percben kapott góllal 4:3-ra kikapott. Góljainkból Ruff Lénárd kettőt, Radics József egyet szerzett.

 

Farkas László játékvezető osztályzata: 8 pont.

 

A tudósítást Szerletics Róbert és Lógó Zsolt közreműködésével készítettem.

 

Sükösd, 2017. augusztus 22.

Varsányi József

(Fotók: Kővári Tamás)

 

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/46/1/16931/2/1251645.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/46/1/17233/2/1270926.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/46/1/16931/2.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/46/1/17233/2.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer