Jelenlegi hely

Így láttam én... 2017-10-15 Sükösd-Kelebia 5-3

FELNŐTT: Sükösd SC - Kelebia KNSK 5:3 (3:1)

2017. október 15. (Sükösd, 200 néző, 20oC, szép őszi napsütés.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC - Kelebia KNSK 1:2 (0:0)

Vezette: Holczimmer Tamás (Apró Ferenc, Berger Tibor)

 

Kelebia jól kezdte az őszi szezont, döntetlen otthon Mélykúttal, győzelem Érsekcsanádon. Aztán sorban három vereség következett (Géderlak, Borota, Hajós), amit a Tompa és a Szeremle elleni győzelem követett. A folytatásban minimális (1:0-ás) vereség Bácsborsódon, végül biztos hazai győzelem Hercegszántó ellen. Teljesítményük hullámzó, az előző bajnoki évet a 9. helyen zárták, most 13 pontjukkal a 10. helyen érkeztek.

Erősítésnek a Tompáról igazolt Farkas András, Algyőről Farkas Ákos, a határon túlról Turi Viktor számít. A csapat jobb, mint a jelenlegi helyezése, fiatal és lendületes. Az utóbbi tíz találkozónkból ellenük ötöt megnyertünk, három végződött döntetlennel, kettő vereséggel, amelyből az utóbbi különösen fájó, mert bajnokesélyesként kaptunk ki. Nagyon sokat kellett tenni azért, hogy ezt korrigálni tudjuk és bajnokok lehessünk.

A kilencedik forduló után (most is egy vereséggel) Géderlakkal azonos 24 ponttal, de jobb gólkülönbséggel állunk a tabella élén. Az elmúlt héten is rangadót nyertünk Nemesnádudvaron, egészséges önbizalommal léphettünk pályára. Ezt árnyalta Matity, Nemes, Szabó Patrik és Schultz Martin hiánya. Itt egy botlás azonnali helycserével járna, hisz azzal senki nem számolhatott komolyan, hogy Géderlak Tompán pontot veszít.

Közönségünk és a csapat egyértelmű győzelmet várt. A nemesnádudvari összeállításhoz képest Matity hiányzott, így belépett Csordás a balhátvéd helyére, Rozsi eggyel előrébb, Kárpáti átkerült a jobb oldalra.

Jól kezdtünk, Lógó már az első percben megszerezhette volna a vezetést: Kovács Robi beadására Farkas kapus bizonytalanul jött ki, szerencséjére a labda átpattant Zsolt feje fölött. A labdakihozatalnál Schultz Máté szerelés közben elcsúszott, Kátai ezt mindjárt ki is használta, húszról lőtt a jobb kapufa mellé.

Schultz Máté és Tesic mérte össze erejét a középpályán, mindketten szabálytalanul, de a labdával Csamangó ment tovább, Csordás szerelte oldalra. Aztán Lógó, Rozsi és Zsók kezdeményezett a bal oldalon, Kárpátit foglalkoztatták, Turi és Kollár állta útját.

Kelebia a jobb szélen kereste a megoldást, Kátai és Tesic átlagon felüli gyorsaságával többször is meglepte Csordást, az előbbit csak buktatni tudta, 22 méteres szabadrúgását Tamás vágta ki. A következő Csamangó – Szmolenszki – Kátai akció megállításához Tamásnak a szerencse is segített, de ennyi belefért, átvettük a játék irányítását.

Zsók pontos indításával Kárpáti közeledett jó cselekkel a kapuhoz, Kollár szerelte szögletre. Rozsi beívelése Kollár kezét érte, a játékvezető határozottan mutatott a 11-es pontra. Lógó félmagas büntetőjét Farkas kiütötte. Kellett volna a gól, mert akkor vagyunk jók, ha az első negyed órában megszerezzük a vezetést. Egy ilyen hiba mindig lélektani előny az ellenfélnek. Öt percre most is az volt, megint kiegyenlítetté vált a játék.

Lógó 11-esét Farkas kapus védeni tudta.

Csordás most beérte Kátait, Csamangó rendesen megforgatta a teljes védelmünket. Az eddigiekből kiderült, hogy vendégeink támadó játéka fölötte áll védekezésüknek, nekünk ezt kell kihasználni. A 20. percben Zsók gyorsított, hosszan indította Bajnokot. Noel egy húzással levált védőjéről, beadását Lógó közelről a kapusba rúgta. A reflex jó volt, de megfogni nem tudta, a kipattanót Kárpáti estében beütötte (1:0).

Lógó lövése még kipattan a kapusról, Kárpátié már bent van (1-0).

Kacsa közben megsérült, le kellett cserélni, helyén Szöllősi folytatta. A csere most sem volt zökkenőmentes, Kelebiának két formás támadásra futotta. Lógó faultolta Tesic-et, Csordás késve lépett oda Kátainak, ezért sárga lapot kapott. A jobb oldalról érkező szabadrúgást Molnár gólveszélyesen fejelte szögletre, ebből baj nem lett. Schultz Máté indult, Kollár nem kímélte, de tovább tudott menni.

A lecsillapodott támadási hullámból szép adogatásokkal jöttünk ki. Molnár indítását a 16-os sarkán Lógó átvette, tovább nem jutott, mert Kollár lerántotta, a sárga lapját ő is megkapta. Csordás szabadrúgását a kapus kiejtette, Kovács Robi pedig könnyedén bepasszolta (2:0).

Csordás szabadrúgását Farkas kiejtette, Kovács közelről bepasszolta (2-0).

A két gólos előny nem törte meg vendégeinket, az eddig sem hibátlan védekezésüket is beáldozva támadtak elsősorban a jobb oldalukon. Zsók edző válaszul helyet cserélt Csordással, dolga akadt bőven, de a támadások előkészítéséről ezután sem mondott le. A szűrés működött, Szmolenszki 18 méteres lövése a 32. percben talált kaput először, ezt Szabados biztosan védte.

Molnár ütközött Mihaliccsal, később le kellett cserélni.

A bátor támadási kedv egyre nagyobb lehetőséget kínált Bajnok és Szöllősi gyors kiugratására. Noelt először Fülöp, másodszor Farkas András szerelte szabálytalanul, majd a Lógó – Rozsi akció végén ígéretes helyzetben ragadt lesen. A negyedik nekirugaszkodásra már nem volt ellenszer. Rozsi átadásával otthagyta védőit, a kilépő kapust elfektette és ballal megszerezte a harmadikat (3:0). Díjazható villanás egy 17 éves fiatalembertől!

Bajnok díjazható villanása a harmadik gólunkat jelentette (3-0).

Az eredményt teljes megnyugvással fogadta a közönség, de a csapat is. Labdajáratás és némi lazítás következett, átengedtük a kezdeményezést a változatlanul optimista kelebiai támadóknak a középpályán. Még Szöllősi is visszajárt védekezni, Mihalicsot és Csamangót állította meg. Kovács Robi jókor lépett be az alakuló Farkas András – Fülöp akcióba.

A Tesic – Farkas András kombinációnál már teljes volt a zűrzavar a védelmünkben. Kátaihoz senki nem mert hozzányúlni a tizenegyesen, addig húzogatott, amíg megtalálta a rést és szépített (3:1). Riadalmat nem okozott, ami az eredményt illeti, de ilyen kapkodó, elemi védelmi hibához nem szoktunk hozzá.

Kátai hét védő között megtalálta a rést és szépített (3-1).

A félidőig volt még öt perc, ebben Farkas András lövését védte Szabados, a Zsók – Lógó akciót mentette szögletre Tesic. A kapus kifutva szabadított fel Schultz Máté elől. Molnár szólója zárta az első játékrészt, ebből Bajnok lőtt 16-ról, a kapus biztosan fogta.

Kelebia Turi – Szabó-Galiba cserével kezdte a második félidőt, és azonnal támadással indítottak, ez még nem okozott gondot, Kovács Robi jól reagált Kazi látogatására. A következő hullámban már benne volt a gól: Molnár röviden passzolt Tamáshoz, Tesic elérte és a tizenegyesről nagy lövést eresztett meg. Csak Szabados bravúrjának köszönhetjük, hogy nem zárkóztak fel 3:2-re.

Szabados bravúrja, Tesic közeli lövését kinyomta.

Veszélyes volt, de sokat nem kellett vele foglalkozni, mert Zsók kihagyhatatlannak hitt helyzetet dolgozott ki Lógóval. A látszat csalt, Zsolt már gólnak látszó lövését a kapus elérte. Bosszankodni nem maradt idő, Schultz Máté indult nagy lendülettel, Kazi 26 méterre a kaputól elütötte. Csordásnak a védők mögé „beejtett” szabadrúgására Bajnok jó ütemben érkezett és belsővel egyből továbbította a kapuba (4:1).

Csordás szabadrúgását Bajnok továbbította a kapuba (4-1).

Az 51. percben ez már olyan kényelmes előnynek látszott, hogy a mérkőzés biztosan megvan és rúgunk még kettőt-hármat, ennek a következő 15 percben nem is látszott semmi akadálya, annak ellenére, hogy Kátai két perc alatt kétszer jelent meg a kapunk előtt. Szabadrúgását Szabados kiütötte, a második próbálkozását Schultz Máté tette szögletre.

A veszély múltán további jó pillanataink következtek. A Bajnok – Lógó összjáték nagy lehetőséget kínált Szöllősinek: Zsolt gólpassza annyira meglepte, hogy a labdát sem találta el. Bajnok a felező vonalról indult, a nyomában senki, Kazinak, az utolsó védőnek nem volt más választása, földre teperte, 28 méterre a kaputól. Csordás szabadrúgása Schultz Mátéban akadt el. Egy perc múlva Bajnok nagy labdát kapott Zsóktól, abszolút ziccerben a kapust találta el, a kipattanót újra rátűzte, - nehéz volt, de megint a kapusba lőtte.

Lógó elől Kazi kifejelte a labdát.

A kihagyott helyzetekért fizetni kell, a büntetés ritkán marad el. Nagyon közel voltunk hozzá most is: Kátai átjutott a védőinken, a tíz méterről leadott erős lövését Szabados kiváló mozdulattal hárítani tudta. Ziccer volt ez is, de ettől még rendben volt minden, a mérkőzés hibáinkkal együtt úgy alakult, ahogy szerettük volna. Az első fordulatot a 65. perc hozta: Molnár is megsérült, Rácz folytatta középen, Tamás lett a jobbhátvéd.

Molnár megsérült, letámogatták a pályáról.

Az átállás – mint már annyiszor – nem ment zavar nélkül, Kelebia ezt nyomban ki is használta. Mihalics tört be a 16-osra, védőink nem tudtak mit kezdeni vele, végül Tamás buktatta. A játékvezető ezúttal is határozottan mutatott a 11-es pontra, Karcsinak felmutatta a második sárga lapját, majd a pirosat. A büntetőt Tesic értékesítette (4:2).

Tesic tizenegyes gólja (4-2).

Innen aztán borult minden. Elillant a magabiztos játékunk, s még mielőtt rendezni tudtuk volna sorainkat, jött a következő pofon: egy teljesen veszélytelen előreívelt labdára Szabados kilépett a 16-osra, biztos előnye volt a labda birtokba vételére, de megfejthetetlen rövidzárlata miatt Mihalicsnak csak annyi dolga volt, hogy az ajándékba kapott labdát begurítsa (4:3).

Szabados rövidzárlata (4-3).

És hátra volt még 17 perc! Ez ilyenkor tengernyi idő, minden megeshet, 4:1-ről akár ki is lehet kapni. De más történt, öt perc után jött a megoldás. Zsók a félpályáról indult, könnyen ellépett a sorba érkező védők mellett. Szólóját nem tudta befejezni, mert Farkas kapus a lábára vetődött, az ütközésből a labda Lógó elé perdült és a fekvő kapus mellett bevágta (5:3).

Zsók és Lógó akciója hozta az ötödik gólunkat (5-3).

Könnyen azt hihetné az ember, hogy akkor most ezzel vége az izgalmaknak, nyertünk és mehetünk fürdeni. Kelebia nem így gondolta, szívósan ellenállt az utolsó pillanatig, még veszélyes ellentámadásokra is maradt ereje. Rácz, majd Zsók tisztázott Mihalics, Schultz Máté Kátai, Csordás Kazi elől. Lógó csak elütni tudta a veszélyesen közeledő Mihalicsot. Kátai 22 méteres szabadrúgása a sorfalban akadt el.

A 86. percben cseréltünk, Bajnok helyett Papp jött be, a nehéz percek múltak, a slussz poént Bohner szúrta el, 100%-os gólhelyzetben tíz méterről nem érte be egy sima találattal, emelése a kapufáról jött vissza, így elmaradt az 5:3!

Bohner felső kapufája.

A 90. percben Schultz Máté helyén Hornyák kapott még két percet és véget értek az izgalmak, van miről beszélni. Leginkább arról, hogy a kritikus fordulatokon is úrrá tudott lenni a csapat, s őrzi első helyét.

Zsók sokat tett a győzelemért.

 

Ifjúsági csapatunk Radics József góljával 70 percig nyerésre állt az első helyezettel szemben. A hajrában lőtt góljaival Kelebia nyert 2:1-re.

 

Holczimmer Tamás játékvezető osztályzata: 8 pont.

 

Sükösd, 2017. október 17.

Varsányi József

(Fotók: Szerletics Róbert)

 

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/46/1/16931/10/1251710.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/46/1/17233/10/1270991.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/46/1/16931/10.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/46/1/17233/10.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer