Jelenlegi hely

Így láttam én... 2019-09-22 Sükösd-Tompa 2-5

FELNŐTT: Sükösdi SC – Tompai SE 2:5 (1:1)

2019. szeptember 22. (Sükösd, 200 néző, 23oC, nyárutó.)

IFJÚSÁGI: Sükösdi SC – Tompai SE 3:3 (3:2)

Vezette: Ézsiás Gábor József (Herceg Tamás, Patyi Bettina)

 

A nagy futballmúlttal bíró egyesület 2015 ősze óta szerepel a megyei II. osztályban, a mezőny alsó harmadában a 10. és 16. hely között. Azóta nyolcszor találkoztunk, a mérlegünk velük szemben kedvező, hat győzelem, egy döntetlen és egy vereség, amelyet tavaly novemberben, az előrehozott tavaszi első fordulóban értek el otthonukban. A szezonvégi két fáradt csapat közül nekik maradt több energiájuk a 2:1-hez. Hat alapemberünk hiányzott – ugyanúgy, mint most, azzal a lényeges különbséggel, hogy akkor a 6. helyen voltunk, most a tizenegyediken.

A tompaiak a 2018-19-es bajnoki évet 28 pontjukkal a 11. helyen zárták. Erősségük a védekezés volt, pozíciójukhoz képest kevés gólt, 62-őt kaptak, 37-et rúgtak. Játékoskeretükben alapvető változások következtek a nyáron, 12 új, jó képességű játékost igazoltak (csak Kelebiáról hatot), négyen távoztak. Őszintén érdekelne, hogyan csinálják, meg kellene tanulnunk.

Az idei „tavaszias” nyitányon a bajnok Dusnokot fogadták és meglepő, 6:1-es győzelmet arattak. A remek kezdést három vereséggel folytatták: Kunbaján 4:0, Bácsborsódon 5:2, Baját ugyan megszorították, de az is 1:2 lett. Kilenc gólt lőttek és 12-őt kaptak, három pontjukkal és jobb gólkülönbséggel előttünk a tizedikek a tabellán.

Hozzájuk hasonlóan mi is három vereséggel léptünk pályára, a lehető legtartalékosabb összeállításban. A múlt heti 11-ből kiesett Lógó, Koszorús, Bohner, Szabados Dániel és Szabó Dávid. Matity és Molnár sérülten ült a kispadon, hogy végső esetben legyünk 11-en. Schultz Martin két hónapja nem edzett, Gajári kapussal (mezőnyjátékosként) képezték a tartalékokat. Rozsi eltiltása még tart, úgy látszik, hogy Csordás Erikre sem számíthatunk még egy ideig.

Bármennyire kellemetlen, újólag számba kellett venni a leltárt, hogy a valós képből indulhassunk, amely már alig-alig kezelhető. Ebben a helyzetben Zsók edző nem tehetett mást, mint hogy a megerősített védekezést és a kivárást válassza.

Dulics edző bizakodó volt és azonnal támadással indítottak, övék volt a félpálya. Tamás Szakált, Csordás Zalán Bélavárit, Schultz Máté Dordevicset állította meg. Az első negyed órában a vendégek két fejesnél tovább nem jutottak, óvatosan, megfontoltan, de elkezdtük mi is szervezni támadásainkat.

Szabó Patrik és Szakál sokszor találkozott.

Pestit kétszer állították meg lesen, Zsók a 16. percben jutott először kapu közelbe, Szakál buktatta. Ferenczi 17 méteres, nagy erejű szabadrúgása Dordevic-et találta el. Ott maradtunk egy ígéretes Papp – Pesti akciót Prentel mentett szögletre. A kirúgásból villámgyors kontrával válaszoltak, Szabados Miklós bravúrral mentett Bélavári elől.

Papp Árpád két védő szorításában.

23 percet bírtunk ki kapott gól nélkül. A tompai labdakihozatalnál Farkas lefordult Csordás Zalánról és 16-ról profi gólt lőtt a jobb felsőbe (0:1).

Farkas András vezető gólja (0-1).

Az egyre bátrabb és erősebb vendég kombinációk folytán nehéz perceket éltünk át, Hangya és Schultz Máté egymás után Prentelt, Tamás Farkast, Csordás Zalán Vojnic-ot szerelte kényes helyzetben. Az újabb góltól Szabados második bravúrja mentett meg bennünket, abszolút ziccerben remekelt Miletic-csel szemben. Ez jót tett a csapatnak, erőt adott ahhoz, hogy mi is elkezdjünk futballozni.

Szabados Miklós bravúrja.

Tallér, Hangya és Szabó Patrik egyre gyakrabban lépte át a felezővonalat, Pesti, Ferenczi és a felzárkózó Zsók egyre több használható labdát kapott, ami a 35. percben meg is hozta eredményét. Pesti szerzett labdát a jobb oldalon és indította Zsókot a vonal mellett, cseleivel maga mögött hagyta védőjét, beadásából Ferenczi tíz méterről biztosan lőtt a hálóba (1:1).

Ferenczi Máté egyenlítő gólja (1-1).

Tompa azonnal élesebbre vette a játékot, felgyorsított. Szabó Patrik csak elnyomni tudta Kátait. Kazi 18 méteres szabadrúgását Szabados a jobb felső sarokból tornázta ki. A félidőig még Kátai jutott lövőhelyzetbe, de Csordás Zalán megelőzte.

Szabados Miklós újabb bravúrja.

Háttal a 11-es számú Bélavári Attila, aki a jegyzőkönyvben 15-ös számmal szerepel - az MLSZ adatbank sem tévedhetetlen.

Az első félidő játéka és eredménye megfelelt az edzői elképzelésnek, de a gólunkon kívül több helyzetet nem tudtunk kialakítani.

Tompa támadással kezdte a második játékrészt is, hazai ijedelme mellett: Schultz Máté fejjel hárította Kazi lövését és a földre zuhant, nagyobb baj nem lett, néhány perc után folytatta a játékot, oda–vissza támadások következtek.

Tamás nagyszerű becsúszással állította meg a becserélt Miklós-Balogot, a másik oldalon Pesti elcsípett egy rosszul sikerült kapuskirúgást, kilépett a zavarban lévő két védő között, elfektette Labancot is, visszagurításából Ferenczi másodszor is betalált (2:1).

Ferenczi otthagyja Prentel Róbertet.

Ferenczi második találatával vezetünk (2-1).

A következő percekben növelhettük volna előnyünket: Zsók beadását Ferenczi lőtte közelről fölé, Csordás Zalánét „lábujjheggyel piszkálták el” Szabó Patrik elől, Andróczki elütötte az előre törő Zsókot, megkapta érte a sárga lapját, Tallért (aki végighajtotta a mérkőzést) Dordevic buktatta.

Feljövőben voltunk, javult a játékunk a 62. percig. A visszatámadásnál újra beállt a kritikus pontunk, gólt kaptunk! Vojnic távoli szabadrúgása Zsók fejéről került az alapvonalon túlra. A beívelés átszállt a teljes védelmünk felett, Farkas három méterről passzolhatott a jobb alsóba (2:2).

Farkas András egyenlít (2-2).

A hibát esélyünk volt javítani: Hangya passzával Zsók lódult meg, most Miletic nyomta fel, egy sárgáért (le is cserélték). Ferenczi 20 méteres szabadrúgása magasan fölé ment. Ez sem volt rossz lehetőség, de a következőben több volt: Schultz Máté passzát Szabó Patrik öt méterről a kapus kezébe gurította. De jött a harmadik is: Ferenczi cseleivel túljutott három védőn, közelről a negyediket találta el.

Pesti László és Zsók József, góljaink előkészítői.

Borítékolható volt, hogy ha kitámadunk, előbb-utóbb ráfizetünk, ezt már megtapasztaltuk, a 77. percben be is következett. A mi Pappunk (Árpád) odalépett az ő Pappjuknak (Dávid), 25 méterre a kapunktól. A sértett szabadrúgása megpattant a sorfal szélén álló Szabó Patrikon, s az ellenkező irányba mozduló Szabadosnak esélye sem volt (2:3). Ez már lélekölő pech, Fortuna mostanában valahogy elpártolt tőlünk.

Tompa Papp Dávid szabadrúgásgóljával újra vezet (2-3).

Ilyenkor egy edzőnek két lehetősége van: beéri egy tisztes, de fájó vereséggel, vagy kockáztat. Zsók és a csapat (ösztönösen) az utóbbit választotta, nyerni akart. A 82. és 90. perc között ehhez négy gólhelyzetet dolgoztunk és hagytunk ki. Dordevic egy sárga lap árán térítette el Zsókot (rögtön le is cserélték). Schultz Martin szabadrúgásából Zsók fejelt, alig a léc fölé. Papp Árpád végső erőfeszítésével (sérülten vállalta a játékot) szögletig jutott, a beívelés a védőkről Schultz Máté elé került, hét méterről zúgó kapufa lett a vége.

Schultz Máté zúgó felső kapufája.

A 92. percben még mindig Tamás lábában volt az egyenlítés, egy kipattanót az ötösről vágott fölé. Ami nekünk nem sikerült nyolc perc alatt, ahhoz Tompának elég volt kettő. Két elpasszolt védői labdából először Kátai (2-:4), majd a 93. percben a még mindig gyors Miklós-Balogh talált be (2:5).

Tamás Károly 6 méterről fölé durrantott.

Itt a negyedik tompai gól, szerzője Kátai István (2-4).

Egy percen belül jött az ötödik, szerzője Miklós-Balog Gábor (2-5).

A 2:5-ös eredmény kétségtelenül rosszul néz ki, de ekkora különbség nem volt a két csapat között. Az újabb vereségért csapatunktól szemrehányás nem érhet senkit, képességeihez mérten mindenki megtette a magáét, sajnos ez kevésnek bizonyult és a kilátásink sem jók, ami aggodalomra ad okot.

 

Ifjúsági csapatunk 3:1-es vezetés után 3:3-as döntetlennel végzett. Góljainkból Kárpáti Zsolt kettőt, Balázs Renátó egyet szerzett.

 

Ézsiás Gábor József játékvezető korrekten vezette a találkozót, osztályzata: 8 pont.

Ézsiás Gábor József játékvezető és segítői.

 

Sükösd, 2019. szeptember 23.

Varsányi József

(A mérkőzés fotóit Kovács Kinga készítette.)

 

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/52/1/20902/5/1462803.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/52/1/20902/5.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/52/1/20909/5/1496218.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/52/1/20909/5.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer