Jelenlegi hely

Így láttam én... 2019-10-20 Hercegszántó-Sükösd 2-6

FELNŐTT: Hercegszántói FC - Sükösdi SC 2:6 (1:4)

2019. október 20. (Hercegszántó, 130 néző, 25oC, októberi nyár.)

IFJÚSÁGI: Hercegszántói FC - Sükösdi SC 1:4 (0:3)

Vezette: Pataki Győző (Rácz Béla, Kvala István)

 

Hercegszántó a felkerülése óta a harmadik bajnoki évét kezdte az őszön. Az első évben biztos helytállással a 11., a másodikban a 13. helyen végeztek. Tavasszal hazai pályán Mélykútot, Tompát, Bácsborsódot. a Híd SC-t és Felsőszentivánt tudták megverni, vidéken nem ment nekik.

Jelenlegi szereplésük minden eddiginél gyengébb, nyolc fordulóban egyetlen pontot tudtak szerezni, éppen a bajnok Dusnok ellen 1:1-es döntetlent értek el. Idegenben mind a négy találkozójukat elvesztették, Érsekcsanádtól 4:1-es, Nemesnádudvartól 2:1-es, Tompától 3:0-s vereséget szenvedtek. Otthon értékes a Dusnok elleni döntetlen, de többre nem futotta: kikaptak Szeremlétől (2:4), Géderlaktól (1:5), Bácsborsódtól (2:3). Ez utóbbira azért érdemes odafigyelni, ám Bajáról már egy ötössel tértek haza (5:0), egy pontjukkal az utolsók a tabellán.

Edzőjük szerint tele vannak gondokkal, hét sérültjük közül hármat műtöttek. Pótlásukra a Híd SC-ből Bosnyákot és Varga kapust, Felsőszentivánról Salamont, Vaskútról Czimbert igazolták. Bátmonostorra távozott Kovács László, Ivancsán, Kanizsai és Kovács Zsolt abbahagyta. Céljuk nem lehet más, mint egy jobb tavasszal a bennmaradás.

Mi három nehéz, de győztes meccsel a hátunk mögött érkeztünk, 12 pontunkkal a 7. helyen, azonos pontszámmal az előttünk lévő Bácsborsód mögött. Formailag minden mellettünk szólt, két dologtól mégis tartani kellett: az egyik, hogy a futball örök törvénye szerint minden jó és rossz sorozat megszakad egyszer, a másik, hogy buktunk már hasonló helyzetben.

A múlt heti kezdőből Rozsi és Bohner hiányzott, Lógó a kispadon pihentette műtött térdét, volt viszont Ferenczi és hosszú kihagyás után az utolsó 20 percben kipróbálta magát Matity is.

Különösebb helyzetfelmérés nélkül azonnali támadással indítottunk. Hangya két beadásából az elsőt Szabó Patrik lekéste, a másodikra nem érkezett senki. A sikeres befejezésre mindössze öt percet kellett várni: Zsók jobb oldali hosszú indítását Schultz Martin továbbította Schultz Máténak, aki a beadását Szabó Patrik fejére szánta, de utóbbi nem érte el, így érintés nélkül került a léc alá (0:1).

Schultz Máté beívelését...

... sem Szabó Patrik, sem Tamási nem éri el, így az első találatot ő jegyzi (0-1).

A remek kezdés jó folytatást ígért. Sokat nem is kellett rá várni, egy perc múlva Szabó Patrik beadását Schultz Martin az ötösről a kapusba lőtte. Folyamatosan nálunk volt a labda, az első 10 percben ezt csak Farkas és Nagy tudta megszakítani, Schultz Máté blokkolta mindkettőjük kísérletét. Nagyobb erőfeszítés nélkül játszottuk át a félpályát, Szabó Patrik és Ferenczi két percenként jutott kapu közelbe.

Ferenczi Máté háromszor talált be.

A hazaiak a 15. percben tudták összehozni első valódi helyzetüket: Bischoff gólpasszából (az egyébként végig jól játszó) Farkas éktelen nagy lyukat rúgott. A következő néhány percben elszórtunk még néhány labdát, amivel lehetőséget adtunk a felzárkózásra, ami azonnali létszámhiánnyal járt a védekezésükben.

A hazaiak visszazárása lassú és nehézkes volt, amit a 18. percben ki is használtunk. Zunic és Farkas ugyan túljutott Zsókon, de Csordás Zalán felszabadító rúgása a védők mögé érkezett. Ferenczi rácsapott és meg sem állt a kapuig, biztosan növelte előnyünket (0:2).

Ferenczi növeli az előnyt (0-2).

Megpróbáltak azonnal válaszolni, Zunic lövése nem sokkal ment fölé. Eddig a jobb oldalunk volt aktívabb, a gól után Zsók a bal oldalunkat is elkezdte mozgatni.

Szabó Dávid és Tallér lépett feljebb, az akciót Szabó Patrik lövése zárta, ezt Tamási lábbal hárította, majd Bjelan küldte hosszan előre. A ritkán sikeres kontráik egyike volt ez, amit Molnár oldalra mentett. A bedobásból Farkas lépett be a 16-osra, s a már megoldódott helyzetben Tallér utánanyúlt és buktatta. A jogos büntetőt Bischoff értékesítette (1:2).

Bischoff Norbert a legjobb hazai, 2 gólt szerzett.

A szépítést követően átmenetileg lábra kapott Hercegszántó, Molnár kétszer szerelte időben Zunic-ot, Tallér Mijatovic-ot, Szabó Dávid Mészárost és Vöröst.

A hazai lendület hamarosan megszelídült, az egyébként is szellős védekezésük nagy területeket kínált az üres jobb oldalon, támadásaink újra innen indultak. Ezúttal is Zsók indított, Schultz Martin beadását Ferenczi nyomta a hálóba (1:3). Szép támadás volt, megnyugtató befejezéssel!

Játékunk visszatért eredeti medrébe, a gyenge hazai kísérletek rendre elakadtak még a veszélyes zóna előtt. Mijatovic-ot Hangya, Mészárost Schultz Máté állította meg. Zunic már beljebb jutott, őt Tallér szerelte szögletre, amiből nem tudtak kihozni semmit, sőt, mi kontrázhattunk.

A jó formában lévő Szabó Patrik labdát szerzett az ellenfél sarokzászlójánál a 39. percben, egy csellel lerázta védőjét, beadása megtalálta Ferenczit, akinek a passzát visszakapta és a kapuba nyomta (1:4).

Szabó Patrik tartja jó formáját...

... Ferenczi beadását gólra is váltotta (1-4).

Az eddig látottak alapján ezzel el is dőlt a mérkőzés, még az egyenlítésre sem látszott elegendő erő. Ennek ellenére minden bekapott gól után megpróbáltak újítani, kevés sikerrel. Bischoff gyenge lövését védte a „munkanélküli” Gajári, a két Schultz közös erővel zárta ki Mijatovic-ot.

A félidőig kellemes ellenféllel találkoztunk, tetemes előnnyel vonulhattunk pihenőre – ám túlzott igénybevételről nem eshetett panasz.

A második félidőt a Szabó Patrik – Csordás Zalán – Hangya akciónk vezette be, a befejezést Bjelan és Salamon hiúsította meg, ám kapu közelben maradtunk. A nagy kedvvel játszó Ferenczi cselsorozata bejött, beadását Schultz Máté kapásból vágta fölé, s miután visszatért őrhelyére, gyorsan elütötte Farkast. Vörös 25 méteres szabadrúgása a sorfalról csorgott Gajári ölébe.

Gondot a pillanatnyi fellángolás ezúttal sem okozott, a következő öt percben két 100 %-os helyzetet hagytunk ki. Először Ferenczi szerzett labdát a tétovázó védők között a 16-oson, tisztára játszotta magát és 10 méterről nem tudott a kapuba találni. Ő készítette elő a másodikat is, Zsókot hozta ajtó-ablak helyzetbe, neki már sikerült a kapufát eltalálnia. Hangya harcolta ki a következő helyzetet, ebből Schultz Máté lőtt 20-ról fölé.

A három mulasztást egy hibátlan kontra kárpótolta az 56. percben. Gyors labdakihozatal után Szabó Patrik ívelését Schultz Máté emelte át a kilépő kapuson (1:5).

Ez már nagy ütés volt ellenfelünkön, számunkra kényelmes szakasza következett a mérkőzésnek, kedvünkre játszhattunk és hibázhattunk. Zsók vállalt fel egy lendületes szólót, a végén Ferenczi lőtt 10 méterről mellé.

A hibát két perc múlva javította a Zsók - Ferenczi páros: átkígyóztak a védelmen, már csak a kapussal álltak szemben, választani lehetett, hogy ki fejezi be. A játék azt kívánta, hogy Zsók, nem Ferenczi, ám utóbbi fektette el a kapust is és a gólvonalról küldte a hálóba harmadik találatát (1:6).

A Zsók - Ferenczi akciót Ferenczi fejezte be (1-6).

Ideális helyzet - főleg idegenben, lehet cserélni, Ferenczi helyett Papp érkezett. A hatodik gól után - erő és meggyőződés hiányában - a hazai próbálkozások tovább halványultak, de mi sem szakadtunk meg, már-már a barátságos mérkőzések szele kezdett lengedezni a pályán, jó alkalom volt arra, hogy Matity hosszú kihagyás után kipróbálja balosát. Tehette volna rögtön, mert tipikus Matity-pozícióból, a 16-os sarkáról járt a szabadrúgás, Zsók szerint nem vállalta, ő pedig fölé tekerte.

Zsók fölé tekerte a szabadrúgást.

Donátnak egy percen belül adódott az igazi lehetősége: Hangya szabadrúgásából fejelt a jobb felsőbe, s a félidőben becserélt kapus, Varga bravúrral tolta ki. Nem ez volt az első és utolsó látványos mentése - hibáinkon túl komoly köze volt ahhoz, nem két számjegyű lett az eredmény.

Matity hosszú idő után újra a pályán.

Varga, a cserekapus látványos bravúrja.

Egy elégedett és egy lefáradt csapat nem törte már magát, kivéve Zsókot, aki még a 85. percben sem mondott le arról, gólt szerezzen. Lendülettel érkezett a 16-osra, de az utolsó húzása nem jött be, Mészáros az ötösön szerelni tudta. A hosszan előrerúgott labdája átszállt Csordás Zalán feje fölött, Bischoff azonnal kihasználta hibát és éles szögből lőtt a hosszú sarokba (2:6).

A második szépséghibás pötty újra felrázta a mieinket, mintha csöngettek volna, az utolsó öt percre felpörögtek, és egy győztes mérkőzésre elegendő ziccert hagytak ki. Először Schultz Martin lőtt hét méterről a kapusba, utána Szabó Patrik nem tudta átsegíteni a labdát a gólvonalon, Zsók folytatta, átjutott három védőn és öt méterről ő is a kapust választotta. S hogy teljes legyen a sor, Matity lábáról az ötösön szedte le a labdát Leitermann.

Jó időben jött ez a győzelem, kettővel feljebb léptünk a tabellán, az is lehet, hogy egy-két hely kiadó lesz még feljebb is. Érdemes megpályázni.

 

Ifjúsági csapatunk a jóval nagyobb fizikai erőt felvonultató hazaiakat 4:1-re győzte le. Góljainkból Kolompár Kevin kettőt, Balázs Máté és Mihálovics Dániel egyet-egyet szerzett.

Kolompár Kevin kétszer volt eredményes, Balázs Máté pedig ezúttal is betalált.

 

Pataki Győző játékvezetőnek nem volt nehéz dolga, osztályzata: 8 pont.

Pataki Győző játékvezető és segítői.

 

Sükösd, 2019. október 22.

Varsányi József

(A mérkőzés fotóit Bolvári Csenge készítette.)

 

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/52/1/20902/9/1462830.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/52/1/20902/9.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/52/1/20909/9/1496245.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/52/1/20909/9.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer