Jelenlegi hely

Így láttam én... 2019-11-10 Sükösd-Mélykút 2-3

FELNŐTT: Sükösdi SC – Mélykúti SE 2:3 (1:1)

2019. november 10. (Sükösd, 10oC, borús idő, előtte esővel, 180 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösdi SC – Mélykúti SE 1:3 (0:2)

Vezette: Polyák Attila Péter (Tóth István, Lichtenberger István)

 

Mélykút az előző bajnoki évet két ponttal előttünk, az ötödik helyen zárta, ami jobb, mint az előző kettő, akkor a hetedik helyig jutottak. A nyáron nagyobb változás náluk nem történt, Pilcsuk Tamás Madarasra igazolt, Gieszinger abbahagyta.

Az őszi szereplésük szó szerint „fele-más”. Az első öt fordulóban a csapat képességeinek megfelelően szerepelt, két győzelemmel és két döntetlennel hozták az elvárható eredményeket. A következő hat forduló jóval elmaradt az előzőektől. Kezdődött a géderlaki 12:0-ás vereséggel, felállítva ezzel a hazai „gólgyár” rekordját. Ebből nem tudtak kilábalni, a következő négy mérkőzésüket elbukták, csak Tompa ellen tudtak nyerni, Bácsborsódról pedig elhoztak egy pontot. 12 pontjukkal a 10. helyen érkeztek.

Nálunk fordított volt a helyzet, mi gyengén kezdtünk és araszolva jutottunk fel az ötödik helyre.

Bényi József edző a gyengébb szereplésük okát a sorozatos sérülésekben látja, jelenleg négy-öt játékosát nélkülözi. Ettől függetlenül Mélykút még mindig őrzi tekintélyét a megyében.

Számunkra sokáig kellemes partnernek számítottak, a 2007 óta lejátszott 24 találkozóból tizenkettőt megnyertünk, 5 végződött döntetlennel és 7 vereséggel. 2013 és 2018 között találjuk a legjobb szériánkat, ez alatt ritkán nyertek ellenünk. Vereségeink egyike ez év májusában Mélykúton volt, 4:1-re maradtunk alul.

Ami a visszavágás esélyeit illeti, bízhattunk a jó sorozatunk folytatásában, amit a múlt heti borotai győzelmünk csak erősített, rontotta viszont Tallér, Matity, Ferenczi és Csordás Zalán hiánya.

Mégis nyerésre játszottunk, azonnal támadtunk. A 2. percben Rozsi szögletét mentették, Tamás lövését fogta Palásti, Lógó 20 méterről lőtt mellé. Szabó Patrik szöktette Pestit, beadásából Bohner közeli jó lövését mentette szögletre Horváth. A másik oldalról Facskó nyomta fel Szabó Patrikot, Zsók ívelését húzta le a kapus.

Tamás lövését fogta Palásti.

Ellenfelünk az első 10 percben Szabó Kornél és Gyetvai révén jutott kapu közelbe, gyenge befejezésekkel. A passzaink nagyobb része egyelőre célba jutott, enyhe fölényünk mellett Zsókot Agócs, Pestit Sánta buktatta. Az eddig bevált játékunk közepes tempóban, de működött.

Mélykút az első támadását a 14. percben tudta végigvinni, mindjárt eredménnyel, de ehhez mi is besegítettünk. Hangya eltévedt passzából Horváth Szabó Kornélt indította, aki betört a 16-osra, s a későn kilépő Gajári mellett megszerezte a vezetést (0:1).

Szabó Kornél megszerezte a vezetést (0:1).

A következő 10 perc hullámzó oda-vissza támadásokkal telt, a mezőnyjátékból mi jöttünk ki jobban. Lógó hosszú indítását Rozsi vitte tovább, beadásából Schultz Máté fejelt a jobb felsőbe (1:1).

Schultz Máté fejesével egyenlítettünk (1:1).

Vendégeink az első perctől nagy gondot fordítottak a védekezésre, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a kontrákban érdekeltek. Így a Boldizsár – Kiss akciót Horváth fejezhette volna be, de Szabó Patrik időben érzékelte a bajt és menteni tudott. Mi is igyekeztünk, Hangya lőtt 20-ról mellé, Zsókot Agócs ütötte el, a lepasszolt szabadrúgásból Szabó Patrik lövését bravúrral védte Palásti.

Elfogadható iram és játék mellett jutottunk el a 30. percig, egyben a mérkőzés döntő pillanatáig. Zsók és Snyehola egyszerre ment fel a labdáért, mindketten földre estek, közben a támadó könyökölt, eddig a jelenet sima és gyakori. Felálltak, Snyehola lefejelő mozdulatára Zsók elvágódott, a két arc nagyon közel volt egymáshoz, de nem találkozott. Polyák játékvezető mindkettőjüket kiállította, Zsókot színlelésért. (Ki nem tesz rá ilyenkor a mai futballban?)

Zsók a földre került, Snyehola várta az ítéletet.

Az esemény sérüléssel nem járt, két sárga lapnál többet nem ért, ebben közös volt az egyetértés a vendég szurkolókkal. Részükről hangzott el az is, hogy Polyák úr még időben meg akart szabadulni a két „ásztól”.

Az elhamarkodott ítélet nem tett jót a mérkőzésnek, mindkét csapat játékában felbomlott a rend, esetlegessé vált a támadásépítés, folyt az ütközés és a játék tördelése, s ami a legrosszabb, nőtt az idegesség.

A félidőig nekünk két, Mélykútnak egy lehetősége akadt. A mi elsőnkből Schultz Máté a felső kapufát találta el, majd a sikeres Tamás – Szabó Patrik váltást követően Schultz Martin lőtt 100%-os ziccerből mellé. Mélykút ajándékba kapta Lógó passzát, Horváth közelről, éles szögből lőhetett, Gajári jól zárta a szöget és szögletre tolta. A beívelésnél nagy volt a tülekedés, Hangya rúgta át a félvonalon a labdát.

A félidő utolsó percében tettünk még egy kísérletet, Tamás beadását Vörös fejelte ki szögletre, amit kihasználni nem tudtunk.

A második félidőre maradt a döntés, amelyet Schultz Martin helyett Molnárral kezdtünk, jobb oldali védőként. Bohner előrébb húzódott, hogy mozgékonyságával segítse az előre játékot.

Tovább erőltettük a támadásokat, amelyre négy perc múltán rá is fizettünk. Védőink egy része fennragadt, a gyors kontrájukra nem ért vissza, Bohner próbált (már hátrányból) segíteni, Illés lefutotta, lövése a bal kapufáról pattant az ellenkező sarokba (1:2).

Illés góljával újra vezetett Mélykút (1:2).

Itt már érdemes lett volna mérlegelni, hogy mit játsszunk tovább, maradt a minden áron való nyerni akarás, a vele járó kockázattal. Voltak bíztató megmozdulásaink is. Boldizsár akasztotta meg Hangyát, Rozsi 20 méteres szabadrúgását a léc alól szedte ki Palásti. Schultz Mátét Sánta nyomta le, Lógó 18 méteres szabadrúgása ment mellé.

Rozsi szabadrúgását a léc alól tolta ki Palásti.

Schultz Máté Gyetvaira vigyázott.

Nem tudtunk újat mutatni, ez volt a legnagyobb baj, türelmetlenül erőltettük azt, ami eddig sem ment. Egyre több jel utalt arra, hogy előbb-utóbb gólt kapunk…

Molnár még beérte Facskót, ezzel komoly veszély hárult el, de a 61. percben már megismételtük a második gól előtti hibát. Illés ezúttal is védő nélkül húzhatott kapura, s a későn és bizonytalanul kivetődő Gajári elütötte. A vitathatatlan 11-est Horváth biztosan értékesítette (1:3).

Horváth 11-esével Mélykút tovább növelte az előnyét (1:3).

A helyzeten Hangya – Papp, Tamás – Szabó Dávid cserékkel próbáltunk javítani – úgy, hogy az eddigiekből még mindig nem tanultunk. Kitámadtunk, Pestit kétszer szerelték, Lógó nagy erejű lövése kijött a védőkről és jött az újabb kontra: Horváth túljutott az egy szál védőnkön, Molnáron, s csak rajta múlott, hogy abszolút ziccerben nem találta el a kaput.

Molnár nagy mentése.

A visszatámadásunkból Szabó Patrik egyéni játékkal jutott be az ötösre és találta telibe Palástit. A 75. percben aztán felcsillant a halvány remény: Pesti elől Vörös szögletre mentett, Bohner beívelését Lógó fejelte élesen a bal sarokba (2:3).

Lógó fejesgóljával szépítettünk (2:3).

Idő még volt, Mélykút véglegesen megszállta 16-osa előterét, onnan alig mozdult ki. Kerestük a fogást, de nem találtuk. Lövéseink, indításaink mintha gumifalról jöttek volna vissza. Szabó Patrik és Papp állt legközelebb az egyenlítéshez, de ma nem ment, közelről hibáztak mind a ketten. Elfogyott az energia mindkét oldalon, Mélykút mégis meg tudta tartani előnyét, a kiállításokkal – megítélésem szerint – ők jártak jobban.

Szabó Patrik és Papp állt legközelebb az egyenlítéshez.

Talán nem állítok sokat azzal, hogy ha Zsók bennmarad, nem fordulhattak volna elő ezek a súlyos védelmi hibák, s minimum egy döntetlenre jók lehettünk volna. Egy győzelemmel pedig nagyon jó pozícióba kerülhettünk volna. Nem meglepő, hogy elmaradt, az ilyen lehetőségeket ki szoktuk hagyni.



Ifjúsági csapatunk a fizikailag jóval fölötte álló ellenfelétől 3:1-re kapott ki. Gólunkat Rácz Erik szerezte.



Polyák Attila Péter játékvezető osztályzata: 7 pont.

Polyák Attila Péter játékvezető a segítőivel.



Sükösd, 2019. november 11.

Varsányi József

(A mérkőzés fotóit Kovács Kinga készítette.)

 

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/52/1/20902/12/1462851.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/52/1/20902/12.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/52/1/20909/12/1496266.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/52/1/20909/12.html

  

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer