Jelenlegi hely

Félévi bizonyítvány, 2015 ősze

 

FÉLÉVI BIZONYÍTVÁNY, 2015 ŐSZE

 

November 22-én, a Csávoly elleni küzdelmes, de győztes mérkőzéssel zárult a 2015-16 évi megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság őszi fordulója. A téli pihenő előtt számba vesszük a történteket és következhet a jelképes bizonyítványosztás.

Az előző évet a hatodik helyen zártuk, ami megfelelt a várakozásoknak. A nyári felkészülés a folyamatosság jegyében zavartalanul folyt, a kitűzött cél az első öt hely valamelyikének a megszerzése volt. A csapat körül nagyobb mozgás nem történt, Faddi Máté edző változatlanul élvezi a vezetőség bizalmát, jól érzi magát Sükösdön és folytatja munkáját.

A játékosállományban alig volt változás, ketten távoztak, ketten érkeztek. Csordás külföldre, Kárpáti (Kacsa) a Balaton környékére költözött, ahonnan az ötödik fordulóra visszatért, Katymár ellen megsérült és azóta nem láttuk. Szabó Patrik Érsekcsanádról igazolt hozzánk, (értékes szerzemény), Vígh György Bajaszentistvánról tért vissza.

A sorsolás megismerésekor optimisták alig lehettünk, 2011 óta mindig idegenben kezdünk és mindig élcsapatokkal, most a tavalyi második helyezett Mélykúttal. Tikkasztó melegben 0:0-ás félidő után remek játékkal Nemes két, és Szöllősi góljaival nagyon értékes három ponttal tértünk haza, egy megfigyelő szerint megyei első osztályú produkcióval.

Ennek alapján hazai pályán okkal remélhettük a Nemesnádudvar elleni jó szereplést is, de Sziegl ezt másként gondolta: három perc alatt intézett el bennünket, a 18., 19. és a 20. percben is bevette Szabados kapuját. Válaszolni csak Schultz Martin tudott, pedig a második félidőben kifejezetten jól játszottunk (1:3). Az egészen ritka „mélyütés” megviselte, de le nem ültette a társaságot, Kelebián már a mélykúti formát hoztuk és a 2:0-ás hazai vezetésből Matity (2) Pesti és Nemes góljaival fordítani tudtunk (2:4).

A HÍD SC érkezett Nagybaracskáról, súlyos vereségek után, 19 gólt kaptak az első három fordulóban és egyet rúgtak. A három pont kötelező begyűjtése Szabó Dávid, Szöllősi és Bohner góljaival megtörtént (3:0), de közel sem olyan egyszerűen, mint gondoltuk. A folytatás is gyengélkedett, Katymáron nem találtunk fogást a szerb vendégjátékosokkal teletűzdelt fél profi alakulaton és elszenvedtük első idegenbeli vereségünket (2:0), ami kijózanító volt a továbbiakra nézve. Hajóson már jól futballoztunk, Szöllősi, Pesti és Bohner góljaival biztosan nyerünk 3:1-re. Ezzel indult egy nagyon sikeres sorozat, a következő tíz mérkőzésen nem találtunk legyőzőre.

Felsőszentiván ellen itthon nagyon nehezen sikerült megtörni a szívós ellenállást, végül Pesti fejesgólja hozta a három pontot (1:0). Az igazi megmérettetés Dusnokon következett, a tavalyi bajnok zsinórban nyerte mind a hét mérkőzését, öt gólos átlaggal. Rangadó volt a javából! Dusnoki barátaink visszaigazolásával is minden tekintetben felülmúltuk ellenfelünket és ezúttal is Pesti fejese döntött (0:1), amellyel begyűjtöttük az ősz legértékesebb trófeáját. Rajtunk kívül ez senkinek sem sikerült!

Bajaszentistván ellen csak az időjárásra lehetett panaszunk, a játékra nem. Könnyen vettük a nehéznek nem mondható akadályt, különösen Matity volt elemében, négyszer vette be Molnár hálóját, Schultz Martin, Kovács Robi és Halász tett még hozzá egyet-egyet, Pesti most kiszolgálóként, három gólpasszával segítette a 7:0-ás végeredményt.

Tompára a biztos győzelemért utaztunk, ismerve a katasztrofális vereségeit (17:0, 13:0, 12:0), a kérdés csak az volt, hogy mi mennyit rúgunk. Nem tudtunk élni a lehetőséggel, Schultz Martin (2), Matity (2), Pesti és Schultz Máté találataival „csak” hatig jutottunk (0:6). A kiváló sorozat szépséghibája a Bácsborsód elleni hazai 2:2-es döntetlen. Jól játszottunk, kapufákat rúgtunk, de gólt csak Schultz Máté és Matity lőtt. Ez a két pont nagyon hiányzott a végelszámolásnál.

Borotán a fél csapat hiányzott, csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólni az elért 1:1-es döntetlenről. Okos, taktikus játékkal és Szabó Dávid bombagóljával félidőben 1:0-ra vezettünk. Tamást egy tizenegyes kíséretében a 48., Bohnert az 56. percben állította ki Polyák játékvezető. Harmincnégy perc terhével, nyolc mezőnyjátékossal beszorultunk a 16-osra, egyszer léptük át a felezővonalat, de a csonka csapat megszakadt és „kibekkelte” a hátralévő időt, aminek a valószínűsége a nullához közelített.

Fokozott figyelemmel vártuk most is a mindenkori rangadót, Érsekcsanád érkezett. A papírforma mellettünk szólt, a tét a mindenkori presztízsen túl az volt, hogy ha nyerünk, a végjátékban dobogósok lehetünk. Szabó Patrik góljaival ez sikerült (2:1), ám a találkozó sem hangulatában, sem minőségében nem hasonlított a korábbiakra.

Szeremlén már a fáradtság jelei mutatkoztak a csapaton, Matity 1:0-ás hátrányunkat kiegyenlítette, majd fejesgóljával a javunkra döntötte el (1:2). Csávollyal itthon zártuk a szezont, s egy szerencsés öngóllal tartottuk itthon a három pontot.

Ezzel nagyon szép őszt zárt a csapat, 11 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség mellett a harmadik helyet szerezte meg, az ugyancsak 35 pontos második, Nemesnádudvar mögött. Erre több, mint tíz éve nem volt példa.

A siker 28 játékos erőfeszítésének eredménye (ez is rekord): Tamás, Kovács Róbert és Szabó Dávid 14-14, Matity és Schultz Máté 13-13, Bohner és Schultz Martin 12-12, Pesti és Szöllősi 11-11, Béda és Szabó Patrik 9-9, Nemes és Halász 8-8, Vígh és Hornyák 7-7, Rozsi és Koszorús 6-6, Molnár és Kárpáti 5-5, Szabados és Tölgyesi 4-4, Nagy és Geletta 3-3, Papp és Gruber 2-2, Csordás, Krix és Kernya 1-1 alkalommal szerepelt a csapatban.

A játékban töltött idő alapján az első három: Tamás Károly 1218, Matity Donát 1152, Kovács Róbert 1134 perccel. A l5 találkozón 37 gólt lőttünk (25 akcióból, 9 fejesből, 3 tizenegyesből) és 13-at kaptunk, ez a legkevesebb a megyei másodosztályban, ami a rutinos hátsó alakzatunkat dicséri.

A három kapusunk közül Béda kilencszer, Szabados négyszer, Nagy Endre kétszer védett. Hátul Tamás volt az állandó biztos pont, középen Matity, elől még mindig Pesti volt a meghatározó játékosunk, mindhárman „régi motorosok”, de a meglévő középkorú húzó maghoz az ifjak közül felnőtt Nemes, Schultz Martin és Szabó Dávid is.

Az ifiből egyszer kapott lehetőséget Kernya Kristóf és küzdeni tudásával jó benyomást keltett.

A góllövő listát Matity vezeti 11 góllal, őt követi Pesti 5, Schultz Martin és Szabó Dávid 4-4, Szabó Patrik 3, Bohner, Szöllősi, Nemes és Schultz Máté 2-2, Halász és Kovács 1-1 találattal.

Csapatunk tehát jóval a várakozáson felül teljesített, így osztályzata az eredményért JELES, ha az edzés látogatottságot és a kimaradozásokat is figyelembe vesszük, akkor JÓ. Kéretik ezt tavasszal is megtartani!

 

Ifjúsági csapatunknál edzőváltás történt, Vörös Dávidot az egykori sikerek kovácsa, Balogh János követte. Fejébe vette, hogy ismét felnevel egy gárdát, de nem lesz könnyű dolga, mégis optimista, hiszen az edzések látogatottsága közel 100%-os. A csapatépítésben legfontosabb feladatának az ifiben eddig alig, vagy egyáltalán nem játszott fiatalok (Ruff Lénárd, Kárpáti Milán, Kővári Tamás, Pintye Krisztián, Radics Szabolcs, Marusa Mihály, Beck János) mielőbb beilleszkedését tartotta. A középhad (Gajári József, Nagy Dávid, Radics József, Kárpáti Zsolt, Laszinger Péter) mellett természetesen számított a hét túlkoros (Berger Dénes, Kernya Kristóf, Geletta Gergő, Rácz Gergő, Mádi Gergő, Farkas Péter és Forgács Gábor) játékára is.

A csapat ígéretesen kezdett, az első hat fordulóban veretlen maradt, aztán jöttek a sérülések és a gondok. Végül 6 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség mellett 40/21-es gólaránnyal, 23 pontjával a 11. helyen végzett. Góllövők: Kárpáti K. 19, Radics J. 11, Geletta G. 3, Pintye K. 2, Rácz G. 2, Forgács G 1, Kernya K. 1, Nagy D. 1. Az építkezés és a szorgalom jutalmául bizonyítványukba a KÖZEPES érdemjegy kerül, abban a reményben, hogy lesz ez még jobb is!

 

Utánpótlásunkból az új kiírások szerint hosszú évtizedek után először hiányzik a serdülő csapat. Szerencsénkre létezik az U-14-es bajnokság, ahová nevezni tudtunk, amely Halász István vezetésével, 14-18 fővel működik. A játékosok egy része a Bozsik programból került fel, mások most kezdtek el futballozni. Az első év a tanulásról szól, kialakult az edzések és a mérkőzések rendje. Kilenc mérkőzésen pontot még nem sikerült szerezni, de a hozzáállás és lelkesedés bíztató, és biztosak lehetünk benne, hogy tavaszra meg lesz az első győzelem is.

A Bozsik program három korosztálya (U-7, U-9, U-11) 25-30 fővel rendszeres résztvevője a fesztiváloknak és a tornáknak. Geletta Károly változatlanul nagy szeretettel és türelemmel neveli palántáit és ez a biztosítéka lehet annak, hogy lesz még serdülő csapat Sükösdön.

 

Én így láttam csapatainkat 2015 őszén, s a magyar futball mai általános állapotában eredményeinket meg kell becsülni! Ezzel zárom értékelésemet, mindenkinek jó pihenést, szép Karácsonyt és sikeres Új Évet kívánok.

 

A harmadik helyezett felnőtt csapat:

https://sukosdsc.hu/sites/default/files/u49/felnott_2015_osz_o.jpg

Álló sor, balról jobbra: Faddi Máté edző, Nagy Endre, Tamás Károly, Szabó Patrik, Szabó Dávid, Matity Donát, Grúber Attila, Szabados Miklós, Halász István.

Guggolnak: Schultz Máté, Hornyák Tamás, Bohner Zsolt, Schultz Martin, Szöllősi Róbert, Kovács Róbert, Molnár Zsolt.

Hiányzik: Béda Péter, Pesti László, Koszorús Péter, Rozsi József, Nemes Róbert, Geletta Gábor, Vígh György, Kárpáti Krisztián, Tölgyesi Máté, Papp Árpád, Csordás Erik.

 

A 11. helyezett ifjúsági csapat:

https://sukosdsc.hu/sites/default/files/foci_mult/ifi_2015_osz_o.jpg

Álló sor, balról jobbra: Balogh János edző, Forgács Gábor, Kárpáti Zsolt, Nagy Dávid, Rácz Gábor, Kernya Kristóf, Berger Dénes, Gajári József, Geletta Gergő, Farkas Péter.

Térdelnek: Kárpáti Milán, Ruff Lénárd, Laszinger Péter, Mádi Gergő, Radics József, Pintye Krisztián, Radics Szabolcs.

Képről hiányzik: Marusa Mihály, Beck János, Kővári Tamás.

 

Sükösd, 2015. december 20.

Varsányi József

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer