Jelenlegi hely

Kunfehértó KSE. - Sükösd SC. 0-2 (0-1)

Sükösd: Szabados – Szabó, Molnár, Csordás – Papp, Koszorús, Hegyi, Geletta – Matity, Halász I. – Grúber

Cserék: Kovács N. (Molnár helyett a félidőben), Czár (Szabó helyett a 77. percben)

 

Kunfehértó: Nyerges – Szabó R., Popán, Szabó T., Boszóki V., Szklár D., Huszár, Babud, Torma, Bozsóki I., Szalka

Cserék: Brinszki, Szabó G., Horváth, Kovács

 

Sárga lapok: Hegyi, Halász I.

 

Gólszerzők: Matity, Papp

 

Játékvezetők: Kiss L. (Tamaskó, Juhász)

 

Elég szűk kerettel vágtunk neki az utolsó előtti fordulónak, amikor is az előző két meccsét megnyerő Kunfehértó otthonába látogattunk. Ugyanis úgy alakult, hogy a cserepadon az ifi csapatból felhozott Kovács Norbi volt az egyetlen „valódi” mezőnyjátékos, de ennek ellenére kényszerűségből Czár Attila, aki az ifi csapat kapusa is játéklehetőséghez jutott, csatárként.

A mérkőzést egy igazi csatárral Grubcival kezdtük, és mellé kellett (volna) felérnie Matitynak és Pecának. A játék színvonalánál csak a pálya talaja volt rosszabb. Labdát vezeti szinte lehetetlen volt, sok helyen nem volt fű, csak homok, ahol meg volt, ott is csomókban állt. A mérkőzés első igazán nagy lehetőségét a hazaiak hagyták ki, amikor egy előrevágott labdát Miki szokás szerint a gólvonalon állva várt, hogy néhány másodperccel később nagy bravúrt bemutatva hárítani tudjon. Több igazán nagy gólhelyzete nem volt a hazaiaknak (vagy csak nem emlékszem) a védelmünk jól dolgozott, lehetőségek azonban adódtak, de az utolsó passzokat elrontották. Ránk sem a kidolgozott helyzetek tömkelege volt a jellemző, mi is szórtuk a labdát, nem egyszer volt, hogy az 5 méterre tartózkodó társunkat sem találtuk el. Az első lehetőségünk Csordás előtt adódott, aki jó 30-ról tekert kapura, de Nyerges kapus szépen hárította a rövidbe tartó lövést. Kicsit később Hegyi ugratta ki mesterien Grubcit, de Attila hosszan vette át a labdát, így a kapus fel tudta szedni. Nagy helyzet volt. A mezőnyfölényünk a 40. percben érett góllá, egy az előző évekből már jól megszokott (de idén még nem látott) összjáték után. Halász I. tekert a bal oldalvonal mellől a kapu elé egy szabadrúgást, Matity pedig bólintott. (0-1)

A gól jókor jött, így a szünetre kicsit megnyugodhattunk, bár az, hogy Zselé cserét kért, nem volt jó hír. Azonban,mint kiderült, a helyére beálló Norba gond nélkül helyettesíteni tudta.

A második félidőben támadóbban léptek fel a hazaiak, és mi is kicsit langyosabban fociztunk, mint addig, ezért többször is helyzetbe kerültek. Bubeszra többször is két vagy három ember jutott, de ezt is megoldotta, vagy ha nem, akkor a többiek szabadítottak fel. Mi kontrákból többször is megléphettünk volna, de szokás szerint az utolsó passzok rendre pontatlanok voltak. A 63. percben azért megdupláztuk az előnyünket. Grubci lépett meg a jobb oldalon, de a védő szerelni tudta, a lecsorgó labdát Geló magát nem kímélve áttette a hosszún egyedül álló Árpinak, aki a kapust kicselezve a kapuba passzolt. (0-2)

Ezután a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, és a szerencsének is köszönhetjük, hogy nem rúgtak gólt. Előbb egy nagy bedobás után Hegyit kilökték a labda alól, a játékszer pedig Koszorús fejéről a felső lécre, onnan pedig Miki ölébe hullott, majd később egy jobb oldalról beívelt labda pattogott az 5-ösön, de azt is fölé tudták rúgni. Nálunk Czár Attila került kétszer ziccerbe, de mindkét helyzetet elizgulta, később Halász I. lőtt 15 méterről ballal, de ez is elkerülte a kaput. Az utolsó percben még ismét Peca lépett ki az utolsó ember mellett, de addig rángatták rajta a mezt, míg nem sikerült lőnie. Ha nem is szép játékkal, de érzésem szerint megérdemelten nyertünk, és hoztuk el a 3 pontot idegenből.

Rovat: 
Bajnoki mérkőzés ideje: 
szombat, 2011, november 19 - 13:00
Helye: 
Kunfehértó

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer