Jelenlegi hely

Kunfehértó KSE - Sükösd SC. 4-3 (2-1)

Sükösd: Szabados – Büte, Halász T., Csordás – Papp, Halász I., Molnár, Matity, Bohner – Pesti, Tamás
Cserék: Zsíkó (Büte helyett a 57. percben), Takács (Papp helyett a 57. percben), Fekete (Bohner helyett a 71. percben), Tölgyesi (Halász T. helyett a 82. percben), Czár

Sárga lap: Molnár, Matity

Kunfehértó: Maráczi – Tarjányi, Nagy, Kiss, Szklár, Babud, Popán, Mészáros, Szabó, Bozsóki, Huszár
Cserék:Lajkó, Horváth, Brinszki

Sárga lap: Popán
Piros lap:Szklár

Gólszerzők: Bozsóki 2, Nagy, Ljkó ill. Matity, Csordás, Pesti

Játékvezetők: Ifj. Péter-Szabó (Czeller, Szőnyi)

Múlt héten még úgy tudtuk, hogy biztosan az 5. helyen végez a csapat, de mint később kiderült ehhez még legalább egy pontra szükségünk lett volna, vagy arra, hogy a Mélykút ne verje meg a Katymárt. Mint látjuk egyik sem jött be, így lecsúsztunk a 6. helyre. Már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy a játékosok többségének „nem lesz lehetősége a sportkészülésre”, kinek a Rácz-pünkösd, kinek a szülinap, kinek egy lakodalom, vagy éppen egy sikeres vizsga ünneplése nyúlt vasárnap hajnalra. Ez látszott is a játékunkon fásultan, fáradtan mozogtunk, a legegyszerűbb passzokat sem tudtuk pontosan megjátszani, az ellenfél kapujára veszélytelenek voltunk. A hazaiak 3 támadója viszont többször is veszélyeztetett, hol Miki védett, hol a védők tisztáztak. A vezetést a Kunfehértó szerezte meg egy szöglet után, míg mi a 16-os környékén beszélgettünk, addig az ötösről Nagy a kapuba fejelt. (1-0) Mint kiderült a saját 10 éves góltalansági átkát törte meg a hazai játékos :-) Nem sokkal később összejött az első lehetőségünk, de Zselé életerős lövése a felső lécről kifelé pattant. Pár perccel később egy beadást szabadítottunk fel, a kipattanót jó 30 méterről Bozsóki kapásból vágta kapura és nagy gólt ragasztott a hosszúba. (2-0) A 33. percben Papp tekert a kapu elé egy szabadrúgást, amire Matity szépen érkezett és a hosszúba bólintott. (2-1) A félidő vége előtt Szklár ütötte meg Bütét egy szabálytalanság után, amiért piros lapot kapott. A második félidő elején jött a hidegzuhany. A 10 emberrel játszó hazaiak 10 perc alatt berámoltak még kettőt. Az elsőnél a teljes védelmünk eltolódott balra, a középre adott labdára hároman!!! érkeztek üresen, végül Bozsóki szerencsétlenkedte be a ziccert (3-1), pár perccel később pedig Doni „készített le” egy labdát Lajkónak a 16-osunkon, aki köszönte szépen és a pipába permetelt. (4-1) Ezután kicsit észbe kaptunk és próbáltuk legalább az egyik pontot megmenteni, de a helyzeteket elpuskáztuk (pedig ekkor már voltak, pl Halász I. vágott fölé egy visszagurított labdát 6-7 méterről), a lövéseink messze elkerülték a kaput. A 66. percben aztán Csori gondolt egyet és jó 30-ról rázúdított egy balost, amit csak a hálóból tudott kiszedni a hazaiak kapusa. (4-2) Ez is nagy gól volt. Kicsit később Zselé verte meg az emberét a 16-oson belül, a védő csak felrúgni tudta, de a játékvezető jól elnézte az esetet és 11-es helyett szögletet ítélt. A 87. percben Halász I. lépett ki a védők közül, és Erik pontos indítását Pesti elé tálalta, aki nem hibázta el a ziccert. (4-3) A végén még összejöhetett volna az egyenlítés, de Halász T. mesteri labdáját a „Mester” 5 méterről mellé fejelte, így maradt az egygólos vereség és a 6. hely. Folytatás a következő szezonban...

Rovat: 
Bajnoki mérkőzés ideje: 
vasárnap, 2011, június 12 - 17:00
Helye: 
Kunfehértó

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer