Jelenlegi hely

Miske ALC - Sükösd SC. 3-1 (2-0)

Sükösd: Szabados – Szabó, Krix, Csordás – Büte, Koszorús, Matity, Kovács, Halász I. – Pesti, Takács

Cserék: Hegyi (Kovács helyett a félidőben), Papp (Matity helyett a 70. percben), Grúber (Takács helyett a 70. percben), Tamás (Pesti helyett a 78. percben), Tölgyesi ( Szabó helyett a 85. percben), Zsíkó, Czár

Sárga lap: Krix, Szabó, Takács

 

Miske: Varga – Balogh, Gazsi, Margit, Tamaskó, Szeitz, Glavatity, Follárdt, Árvai, Knapig, Molnár

Cserék: Nagy, Romsics, Tamás, Kákonyi, Hangya, Váczi

Sárga lap: Szeitz, Glavatity, Árvai, Nagy

 

Gólszerzők: Szeitz, Gazsi, Follárdt

 

Játékvezetők: Dr. Barta (Ártim, Bornemissza)

 

 

A 8. fordulóban Miskén folytatódott a vesszőfutásunk. Pedig a meccs első 10 percéből nem arra lehetett következtetni, hogy vereséggel hagyjuk el az egyébként kiváló minőségű gyepet. Előbb Halász I. végzett el egy szabadrúgást a bal oldalvonal mellől. A laposan-élesen középre lőtt labdára Pesti csak rámozdult, de nem ért bele, a labda Varga előtt még meg is pattant, de a kapus így is bravúrral hárított, a kipattanót nagy nehezen kimentették a hazaiak. Nem sokkal később egy szöglet utáni kavarodás után Matity gurított vissza Pecának, de sajnos pont oda ugrott ahová a lövés tartott, így blokkolta azt. Kicsivel később Pesti lépett ki a leshatárról, a 16 vonalon eltüntette a védője, de a spori sípja néma maradt. Véleményes…

És ahogy az lenni szokott, az addig a kapunkig el sem jutó hazai alakulat megszerezte a vezetést, igaz ehhez megint kellett a mi segítségünk is. A 12. percben Doni aludt el egy kicsit, egy előrevágott labdát nem szabadított fel, a mögötte érkező Tamaskó köszönte szépen és a középen érkező Szeitz elé tálalt, aki a kimozduló Miki mellett higgadtan a kapuba gurított. (1-0) Ezek után ismét a hazai térfélen pattogott többet a labda, de gólt ismét csak a Miske szerzett. A 21. percben Tápi ijedt meg Gazsitól, aki jó ütemben ugratta ki csatárát, akit a játékvezető szerint Krix szabálytalanul? állított meg a kapunktól 17 méterre.  A megítélt szabadrúgást Gazsi a sorfal mögé bemozduló Miki mellett a hosszúba tekerte. (2-0) A félidő végén még volt egy-egy nagy gólszerzési lehetőség mindkét csapat előtt. A hazaiaknál Gazsi kapott nagy labdát a 16-oson belül, de Miki reflexből nagyot védett lábbal. Mi tizenegyeshez jutottunk Gazsi kezezése után, de Büte azt mellé rúgta, igaz megcsúszott a lövés közben. Az önbizalmunkra jellemző, hogy sem Pesti, sem Doni, sem Peca nem mert odaállni a büntetőhöz.

  A félidőben Hegyi váltotta Tápit a középpályán. Jól kezdődött a második játékrész is, hiszen mindjárt az elején szabadrúgáshoz jutottunk.  A 18-20 méteres pontrúgást Peca tekerte el a sorfal fölött, de Varga kapus bravúrral védte a léc alá tartó lövést. A szögletből Hegyi fejlet, de sajnos kapu mellé. A hazaiak előrevágott labdákkal próbálkoztak, illetve Gazsi cseleire és indításaira támaszkodtak. A sükösdi játékos elég sok gondot okozott nekünk. A későbbiekben is a miskei térfélen volt többet a labda, de csak helyzetekig jutottunk  Egyszer Pesti lépett meg a 16-oson belül, de a centerezését szögletre mentették. Hegyinek volt még két lövése, egyiket eltörte és elpattogott a hosszú kapufa mellett, míg a másik a pipa felett nem sokkal suhant el. A 70. percben beálló Grubci is próbálkozott egy lövéssel, de ez is elkerülte a kaput.

A hazaiaknak pedig úgy tűnt, hogy ezen a délutánon minden összejön, mivel Follárdt lecsúszott beadása a hosszú kapufáról a hálóba pattant. (3-0) Miki beadásra lépett ki, így esélye sem volt hárítani, talán ha a gólvonalon marad kiüthette volna, de szerintem nem hibázott. Nekünk már csak a szépítés maradt a végére, egy kisszöglet után Árpi tolta meg a bogyót és lőtte el, amibe Karesz belemellelt vagy belevállalt, és így a hálóban kötött ki a labda. (3-1)

Összességében nem érzem úgy, hogy vereséget érdemeltünk volna, a hazaiak sem voltak jobbak mezőnyben mint mi, csak Ők berúgták a helyzeteiket meg azt is ami nem volt helyzet, mi pedig kihagytuk a mieinket. A társaság eléggé maga alatt van, komoly önbizalomhiányban szenvedünk, többen pedig edzéshiányban. Igaz mi, akik járunk edzésre semmivel sem mutatunk többet, mint aki nem tud vagy nem akar tréningezni. Próbálkoztunk már edzéssel, nem edzéssel, kajával, ivászattal, de eddig nem találtuk meg a kifelé vezető utat a gödörből. De nem adjuk, nem adhatjuk fel, előbb utóbb majd csak visszatérünk a győzelmek útjára, és a szerencse is mellénk pártol. A mérkőzés utáni történésekről annyit, hogy Tápos Pityu kb. tizedszer is lemondott vezetőségi tisztségéről, de szívből remélem, hogy tizedszer is meggondolja magát és folytatja a munkát, illetve, hogy korábbi presidentünk Pongi is próbál megoldást találni a csapat problémáira, és segítséget nyújtani egy kis baráti beszélgetés keretein belül.

Rovat: 
Bajnoki mérkőzés ideje: 
vasárnap, 2011, október 9 - 15:00
Helye: 
Miske

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer