Jelenlegi hely

Sükösd SC. - Felsőszentiván SK. 2-2 (0-2)

Sükösd: Szabados – Zsíkó, Koszorús, Csordás – Geletta, Matity, Halász I., Papp – Pesti, Angeli, Grúber

Cserék: Molnár (Csordás helyett a félidőben), Halász T. (Halász I. helyett a 73. percben), Tölgyesi, Czár

 

Felsőszentiván: Palásti – Gertner, Blahó, Mészáros, Kuthi, Schnobl A., Schnobl K., Répási, Ördög, Hódos, Orosz

Cserék: Vas, Kürtös, Bedzsula, Kazinczi, László

 

Sárga lap: Zsíkó, Molnár ill. Gertner

 

Gólszerzők: Zsíkó, Grúber ill. Ördög 2

 

Játékvezetők: Szűcs (Vén, Horváth)

 

 

A múlt héthez képest megint kiesett három játékos (Hegyi, Szabó, Büte), de helyettük érkezett Angeli, illetve Zselé és Kispeca egészségesen vártak bevetésre a kispadon. A védelem tengelyébe Koszorús lépett hátra, ami jó húzásnak bizonyult, ugyanis a vendégek a mérkőzés elején többször is a kapunk előtt találták magukat, és nem egyszer Peti mentett utolsó emberként. Sajnos volt, hogy már rajta is túljutott a labda, ekkor vagy Miki védett nagyot, vagy az ellen csatára ijedt meg a lehetőségtől. Mi papíron három csatárral rohamoztunk, és az elején le kellett volna támadnunk, de Angeli Pista inkább visszalépett a középpályára, hogy biztos legyen a védekezés. Ez azt eredményezte, hogy a csapat egy része letámadott a másik része nem, így elég kaotikus volt a játékunk. Nálunk előbb Peca élesen kapu elé lőtt szabadrúgása okozhatott volna gondot Csődörnek, de Pesti centikkel lemaradt a labdáról, majd később Grúber cselezgetett a 16-os előtt, de a lövésre már nem maradt ereje. A vendégek az előbb említett ziccerekből nem találtak be, de a 23. percben egy jól eltalált 25 méteres Ördög bombával igen. (0-1) A lövés előtt vagy 30 méteren át vezette a labdát a játékos anélkül, hogy találkoztunk volna vele. Alig telt el 4 perc és már meg is duplázták az előnyüket a szentivániak. Egy 30 méteres szabadrúgást tekert Ördög a kapra vagy kapu elé (szerintem Ő sem tudja mit akart), amit Miki a szembe sütő naptól nem látott és a labda a kezei mellett vagy fölött a hosszúba pottyant. (0-2) A félidő végéig volt egy ígéretes támadásunk, amikor is Papp beadását Peca fejelhette kapura jó 13 méterről, de a labda középre ment, és így a kapus ki tudta ütni. A szögletből Koszorús fejelhetett, de erőtlenre sikeredett így Csődör könnyedén hárított. Később ismét Grúber bolondította a védőket a 16-os előtt, most már lőnie is sikerült, de fölé mellé szállt.

A félidőben Csordást le kellett cserélni, helyére Zselé érkezett. A hadrend annyiban változott, hogy Angeli hátrament jobb bekkbe, Zselé söprögetett, Peti pedig feljebb lépett a középpályára. A csapat így valamivel stabilabb lett, de sajnos a vendég helyzetek így sem maradtak el. Csődör többször is hatalmas kirúgással ugratta ki Hódost, akinek szerencsére a mai napon nem jött össze a góllövés, illetve amikor passzolt, akkor a társai hibáztak. A második félidőben már nekünk is több helyzetünk adódott. Először Donát ívelt a védők mögé, de Peca ahelyett, hogy átvette volna, a labda mellé fejelt, így ez kimaradt. Nem sokkal később Peca tekert egy szabadrúgást a kapu elé, amiről Pesti megint csak centikkel maradt le, ugyanúgy, mint újabb pár perc elteltével, amikor két védő között kapott passzt Pecától, de a zsuga kicsit hosszú volt. Kis idő múlva Peti találta magát olyan helyzetben a védők mögött, mint előtte Peca (aki most előkészített), Ő át is vette a labdát, de nem túl jól. Így is kapura tudta tenni, de a gólvonalról kivágták a bekkek. Újabb percek múlva egy Peca Donát háromszög után előbbi lőhetett, de 16-ról célt tévesztett. Pestinek volt még egy betörése a 16-oson belülre, de Ő sem találta el a kaput. Közben Hódos egyedül vihette a labdát Mikire, de Zselé az utolsó utáni pillanatban meg tudta zavarni, így ezt is kihagyták, mint ahogy Ördög két 16-ról megeresztett lövése is kimaradt. Volt egy szabadrúgásuk 16 méterről, de Ördög lövését Miki a hosszúról kiütötte.

Közeledett a meccs vége és úgy tűnt, hogy nem sikerül gólt szereznünk. A 84. percben azonban megtört a jég. Egy Papp szabadrúgásra Palásti rosszul mozdult ki, a hosszún Geletta harcolt a labdáért, ami ennek is köszönhetően Zsíkó elé pattant, aki nem habozott és a kapuba küldte a lasztit. (1-2) A 90. percben eldönthették volna a meccset a vendégek, miután egy előrevágott labdára Miki nem jött ki, hanem visszahátrált a gólvonalra, és így két vendégjátékossal állt szemben. Szerencsénkre elkapkodták és egy gyenge fejes után Miki kezében landolt a zsuga. Ezután mi egyenlíthettünk volna, de Donát két csel után az ötös vonalról fölé csőrözött.

Ekkor azt hittük, hogy vége, de ekkor jött a 91. perc amikor Grubci kapott labdát a jobb oldalon, becselezte magát majdnem az ötösig, és lesz ami lesz a hosszú felé csőrözte a labdát, ami a kapufáról a hálóba pattant. (2-2)

A végén nagy nehezen sikerült egyenlítenünk így jobban esett a halászlé, amit Karesz a család bővülése alkalmából rottyantott a csapatnak. Gratulálunk az új kislányhoz (Klaudia), és jó egészséget kívánunk az egész családnak.

Rovat: 
Bajnoki mérkőzés ideje: 
vasárnap, 2011, november 13 - 13:30
Helye: 
Sükösd
Kép: 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer