Jelenlegi hely

Így láttam én...Sükösd-Kunbaja

Sükösdi SC – Kunbajai SE 1:1 (1:1)

2019. április 7. (22oC, szép napos idő, 200 néző.)

Vezette: Stefánovits Gábor István (Rácz Béla, Tóth Sándor)

 

Kunbaja hosszú idő után tavaly ősszel került fel a megyei II. osztályba. A kilenc határon túlról igazolt, képzett játékos gárdával kiegészülve letette névjegyét. Masszív, célratörő csapatot ismertünk meg bennük, négy-öt olyan egyéniséggel, aki maga is el tud dönteni egy mérkőzést. Eredményeiket mégis a szervezett csapatmunkának köszönhetik, a csapat egésze működik védekezésben és támadásban.

Jellemző, hogy az élmezőnyhöz képest kevés gólt lőnek és kiváló kapusukkal a háló előtt keveset is kapnak. Győztes mérkőzéseik között legtöbb a háromgólos, 22 forduló alatt csak Szeremlének, Felsőszentivánnak és Hercegszántónak rúgtak négyet. Hárommal beérték ellenünk is, az egyetlen csapat a mezőnyben, akinek az ősszel nem tudtunk gólt rúgni.

33 pontjukkal versenyben voltak a dobogóért, a nagyon szoros élmezőnyben hatodikként fordultak, az ugyancsak 33 pontos Borota, a 34 pontos Mélykút és a gólkülönbséggel harmadik Sükösd mögött.

A tavaszt is jól kezdték, még veretlenek. Tompát 3:0-ra, Bácsborsódot 1:0-ra, Baját 2:1-re verték, 0:0-ra végeztek az éllovas Dusnokkal, 3:3-ra a második Géderlakkal. 44 pontjukkal most negyedikként fogadtuk őket.

Mi két - nyerhetőnek vélt, de - elvesztett bácsborsódi és szeremlei mérkőzésünk után 41 ponttal az élmezőny aljára csúsztunk, a 6. helyre. Utoljára 2015 márciusában vesztettünk egymás után két mérkőzést, Dusnok és Jánoshalma ellen. Mostanában elszoktunk ettől, s mindez megviselte erősen tartalékos csapatunkat, amely most is kénytelen volt nélkülözni Zsókot, Csordás Eriket, Szabó Dávidot és Pestit.

A négy évvel ezelőtti két vereséget döntetlen követte Kelebia ellen, többre most sem számíthattunk, bárki aláírta volna a mérkőzés előtt. A helyzethez alkalmazkodni kellett, Zsók edző ötös védősorral készült a várható rohamok megállítására. Ellenfelünk pontosan ismerte gondjainkat, ennek ellenére ők is az ötös védőfalat választották, ami arról árulkodott, hogy mégiscsak tartanak tőlünk.

Kímélő tempóban folyt a felderítés, a vendégek részéről valamivel bátrabban. Öt perc alatt Tamás, Csordás Zalán és Schultz Máté találkozott a mérkőzés kulcsemberével, a 9-es számot viselő Jovan Lazareviccsel, Ruff a másik veszélyforrással, Stojkoviccsal. Nálunk Tallér, Matity és Szabó Patrik kóstolgatta, hogy mire számíthatunk.

Rozsi szabadrúgáshoz készülődik a 4. percben.

Tallér küzd Kovaccsal.

A próbálkozások jó része mindkét oldalról a vonal mellett történt, közepes keménységű ütközések, kisebb-nagyobb faultok után, sokszor került vonalon kívülre a labda. A támadók rendre a létszámfölényben lévő védőkkel szemben találták magukat, a cél lőtávolságon kívül tartani az ellenfelet.

Vártuk, hogy Kunbaja mikor vált sebességet, de nem történt semmi különös, folyt a mezőnyjáték. Vendégeink a 10. percben rúghatták első szögletüket, mi három perc múlva Szabó Patrik révén kerültünk először kapu közelbe. Ferenczi sem tudott meglepetést okozni, öt védő gyűrűjében találta magát. Szabó Patrik jelentkezett újra, Kopunovic állta útját. Rozsi 25 méteres szabadrúgása fölé ment. Az ellentámadásból Tallér Kovacsot, Schultz Kopunovicsot akasztotta meg.

A 15. percben jött össze első értékelhető támadásunk. A Bohner – Schultz labdaváltás után Tallér beadását Ferenczi nem vehette át, mert Nagy felrúgta a 16-os vonalánál. Matity szabadrúgása a bal kapufa tövénél suhant el. Ha valamikor, most nagyon jó lett volna, ha beakad.

Matity szabadrúgása a bal kapufa tövénél suhant el.

Schultz Máté a földön, többször is találkoztak Ikrással.

Lassan eltelt 25 perc, s még mindig nem derült ki, hogy igazán mit is akar Kunbaja. Visszafogott iram és komolyabb helyzet nélkül folytatódott a kivárás – oda-vissza – még kezelhető szabálytalanságokkal. Időarányosan jók vagyunk – gondoltam, a 0:0-ás állás nekünk kedvez. Nagyobb izgalmat Lazarevic kilépése okozott, Csordás Zalán csak elnyomni tudta. Balunovic 22 méteres szabadrúgását Gajári biztosan fogta. Ez volt az első kaput eltaláló lövés.

Balunovic 22 méteres szabadrúgását Gajári még biztosan fogta.

A 28. perc aztán beváltotta egy semleges bajai szurkoló jóslatát, miszerint „az a kopasz (Lazarevic) ha egyszer igazi helyzetbe kerül, azt nem ússzák meg”! Az történt, hogy Stojkovic nagyobb sebességre kapcsolt a baloldalon, beadását Lazarevic középső védőink között átvette és 10 méterről betalált (0:1).

Kunbaja vezető gólja előtti pillanat, Gajári még támadja Stojkovicsot ...

... Lazarevic befejezte (0-1).

A vezetés birtokában gyorsan ráerősítettek még öt percet, elérkezettnek látták a mérkőzés eldöntését. Mike túljutott Ruffon, belőtt labdája vészesen közelítette Lazarevic lábát az ötösön, Gajári bátor kivetődéssel elcsípte előle. Nagy mentés volt, a mérkőzés döntő pillanata!

Mike lábáról Gajári leszedi a labdát - a bravúr nagy mentés volt, a mérkőzés döntő pillanata.

A bravúr jót tett és segített. Bohner hozta fel a labdát a bal oldalon, Ikrás elütötte, Rozsi szabadrúgása Kopunovic fejéről került az alapvonalon túlra. Rozsi kis szögletével Bohner nagyon ügyes csellel lefordult védőjéről, az alapvonalról megtalálta a jó ütemben érkező Ferenczit, aki belsővel egyenlített (1:1). Szép megoldás és sokat érő gól!

Bohner megtalálta Ferenczit, aki egyenlített (1-1).

Valamelyest feljebb lépett a középpályánk, a szélső védőink is követték. Schultz Máté, Matity és Ferenczi bátrabban kísérletezett egy–egy szólóval, mindhárom szabálytalan védői közbelépés árán halt el. A rövid fellazulásunkat Drcelic és Lazarevic majdnem kihasználta, az előbbit Rozsi, az utóbbit Tamás és Csordás Zalán szerelte már–már vesztett helyzetben. A félidő előtti percben Balunovic odarúgott még Tallérnak, aztán Matitynak, amiért megkapta a sárga lapját. Teljesen kiegyenlített játék mellett vonulhattak a csapatok pihenőre.

A második félidő is sárga lappal kezdődött, Tamás kapta, Stojkoviccsal szemben volt túl kemény. A sértett cserébe nagy lövést eresztett meg, ami kipattant Gajáriról, Drcelic egy ütemmel lemaradt. A fordulásból Szabó Patrik igyekezett, de Ikrás időben keresztezett. Ferenczi hozta magát jó pozícióba, kár, hogy maga akarta befejezni, Nagy beérte.

Lazarevic, a mezőny legjobbja itt fejjel veszélyeztet.

A következőkben feléledt Kunbaja támadási kedve és ereje, játékban egyre inkább fölénk kerekedtek, gyorsabbak és pontosabbak voltak, mellettünk szól, hogy képesek voltunk követni. Az 59. percben Bohnert Kárpáti váltotta, Drcelic nyomban be is mutatkozott neki. Rozsi szabadrúgását ezúttal is imponáló biztonsággal húzta le Szabó Patrik elől Mikovic.

Rozsi szögletét a kiváló Mikovic biztos kézzel húzza le.

A mérkőzés elején várt nyomás most következett be, két percenként érkeztek kapunk előterébe, nőtt az ütközések száma, védőink Tamással az élen mindent hárítottak. A 67. percben frissítésként Matity – Papp csere következett, a vendégeknél Stojkovic helyett Bélavári jött be, vele tovább gyorsult a csapat, támadásban végleg nem vehettük fel a versenyt.

Schultz Máté 3 támadó elől az utolsó pillanatban fejeli az alapvonalon kívülre a labdát, Gajári készenlétben.

Kezdeményezéseinket csírájában elfojtották, ha kellett, keményen. Kárpátit a földbe gyötörte Balunovic, mielőtt bármit tehetett volna. A 77. percben mégis adódott egy jónak látszó lehetősége. Schultz Máté 25 méteres indítása kiválóan érkezett elé, Mikovic ezúttal is jó ütemben vetődött ki és leszedte Kacsa lábáról a labdát. A kapus lábbal is jó volt, ígéretes helyzetben Pappot előzte meg.

Néztük az időmérő órát, nehezen vánszorgott, egyetlen célunk az 1:1–es állás megőrzése volt. Az utolsó hét percben egy lecsúszott Szabó Patrik lövés, egy Tallér ívelés és két „halványpiros” belépő jegyezhető fel. Először Tamás találkozott Kopunoviccsal, őt Balunovic követte Pappal szemben. Stefánovits játékvezető következetes volt, megúszták mind a ketten.

Balunovic leteríti a kilépő Pappot.

A 86. percben volt még egy Ruff – Molnár csere, de a helyzet nem változott, maradt az 1:1 és ez a maximum, amit ebből a meccsből ki tudtunk hozni.

 

Ifjúsági csapatunk egy megnyerhető mérkőzésen a 2. és a 89. percben kapott gólokkal 2:0 arányban maradt alul.

 

Stefánovits játékvezető végig kézben tartotta a mérkőzést, osztályzata 9 pont.

Stefánovits Gábor István a segítőivel.

 

Sükösd, 2019. április 8.

Varsányi József

 

(A mérkőzés fotóit Kovács Kinga készítette:

https://www.facebook.com/pg/sukosdsc/photos/?tab=album&album_id=2439638819402488)

 

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/49/1/19149/22/1425653.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/49/1/19149/22.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/49/1/19352/22/1441439.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/49/1/19352/22.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer