Jelenlegi hely

Év végi bizonyítvány, 2014 tavasza

ÉV VÉGI BIZONYÍTVÁNY, 2014 TAVASZA

 

Most, amikor esténként ontják a tv csatornák a világbajnoki mérkőzéseket, alig várható el, hogy az elkényeztetett szurkolót a sükösdi futball érdekelje. A már hagyományos értékelést mégis megteszem, bízva abban, hogy a világsztárok varázslatai mellett lesz, aki időt szakít erre is, mert ez mégis csak a miénk!

A 2013-14 évi Megyei II. osztályú bajnokság június 7-én, a nehezen felejthető vaskúti mérkőzéssel véget ért. Az őszi fordulóról a múlt év decemberében beszámoltam, amely nem volt gondtalan, a csapat jóval képességei alatt teljesített és a 12. helyen zárta a szezont. Molnár Zsolt lemondott, az alapozást már új edzővel, Faddi Mátéval kezdtük.

A munka rendben folyt, a kitűzött cél pedig a megtépázott tekintélyünk helyreállítása az ötödik-hatodik hely visszaszerzésével, amihez minden feltétel adott volt. Befejeződött az öltöző felújítása, a korszerűsítés bármilyen összehasonlítást kibír megyei szinten is.

A játékosállomány alig változott, komoly veszteséget Zselé Érsekcsanádra történő átigazolása jelentett. A létszámmal nem volt baj, ősszel 27, most 24 játékos szerepelt. Az igazi gondot a tartós sérülések okozták, amelyek a hatodik-hetedik fordulótól egybeestek és makacsul kitartottak a szezon végéig. Rozsi és Grúber a hatodik, Csordás, Kovács Robi, Szöllősi és Szabó Dávid a hetedik forduló óta nem lépett pályára. Geletta Gábor az utolsó három fordulóban tért vissza, előtte csak perceket játszott.

Az „örökös kisegítők”, Papp és Angeli csak a hatodik fordulótól tudtak beszállni, Nemes külföldi munkája miatt hiányzott négyszer, de tizenegy mérkőzésen bejátszotta magát a csapatba. Az ifiből Kovács Norbert tanulmányai miatt csak három meccsen játszott, de ezeken nagyon jó benyomást keltett. Azért időztem kicsit tovább a sérüléseknél, mert döntően befolyásolták a végeredményt, hiányuk csak a nyolcadik hely megszerzésére volt elegendő. Ami a 2012-13-as eredménytől 3 hellyel gyengébb.

Íme, a mérleg:

 

Győzelem

Döntetlen

Vereség

Rúgott gól

Kapott gól

Megszerzett pont

Helyezés

Ősszel

4

5

6

30

29

17

12

Tavasszal

6

5

4

32

25

23

8

 

10

10

10

62

54

40

 

A jónak tartott alapozás után a bajnoki rajt gyengére sikerült. Ősszel az öltöző felújítása miatt négy mérkőzésünket idegenben, a tavaszi első négyet ennek megfelelően itthon játszottuk, s a remélt tíz pontból csak négyet sikerült megszerezni.

A nyitányon 3:1-es vereség Nemesnádudvartól, majd 2:0-s Bajaszentistvántól, Kelebia ellen 5:4-es győzelem, 0:0-ás döntetlen Bácsborsóddal. Az „X”-es sorozat folytatódott Császártöltésen, a 92. percben kapott góllal 3:3, Jánoshalma ellen 87 percig vezettünk, de a vége 2:2, Dusnokkal 80 percig tartottuk a lépést, de a döntetlent már nem tudtuk kihúzni, 2:3.

Szeremlén a keservesen kiszenvedett 1:1 után Faddi edző bátor húzásra szánta el magát: Mélykút ellen már az „öreg harcos”, Nagy Endre állt a kapuban, ami nyugtatóul hatott a csapatra, és a szezon legjobb játékával 3:0-ra nyertünk.

A siker visszaadta a csapat fogyni látszó önbizalmát, s ez a „muníció” kitartott a következő négy mérkőzésen is, amelyek közül az érsekcsanádi 2:1 a legértékesebb, mert sikerült visszavágni az őszi sükösdi megtiprásunkért, egyenes derékkal jöhettünk haza. Bácsbokodot nehezen, de legyűrtük (2:1), Hajóson is jól ment a játék, elhoztuk a három pontot (3:1), Katymárt pedig kiütöttük (5:0).

A pontot az „i”-re Vaskúton kellett volna feltenni, de most is utolért bennünket a már annyiszor emlegetett átok, hogy „Sükösd bárkit meg tud verni és bárkitől ki tud kapni”. Most az eddig összesen két pontot szerzett, 192 góllal megterhelt, Vaskút áldozatai lettünk, bűn rossz játékkal kikaptunk 2:1-re.

Végignézve eredményeinket, a tavaszi szezon három jól elkülöníthető szakaszra osztható: gyenge kezdés után egy döntetlen sorozat, majd egy felívelő győztes széria, a bevezetőben már említett meghatározó játékosok nélkül. Első helyen a küzdeni tudás említhető, de javult a játék minősége és eredményessége is, ez gólokban is több az őszinél. A góllövő listát Pesti Laci vezeti 11 góllal, őt Bohner és Szöllősi követi egyaránt 7-7 találattal.

A 15 fordulóban nem akadt olyan játékosunk, aki mindegyiken szerepelt volna. Az élen Tamás Karcsi áll (az év felfedezettje a középhátvéd poszton), aki 14-szer lépett pályára. Összegezve: az őszi szerepléshez képest több szempontból is történt előre lépés, az osztályzat erős közepes. Fontos, hogy az új edző megtalálta a hangot a játékosokkal, a vezetőség elégedett a munkájával és folytathatja.

 

Ifjúsági csapatunk változatlanul Vörös Dávid irányításával vágott neki a tavaszi szezonnak, kitűzött céljuk a 6. hely megszerzése volt, ami nem sikerült, a 10. helyen végeztek. Teljesítményük ingadozó volt, hat győzelem, két döntetlen és hét vereség (ezekből jó néhány a mögöttünk lévőktől) a tavaszi mérlegük.

Kevés a jó képességű játékos, náluk is góllövő csatár kerestetik. A góllövő listán Balázs István az első 13 góllal, őt Rácz Gergő követi 12, majd Töttös Dániel 10 találattal. Az edző szerint a legjobbak: Gajári József, Töttös Dániel, Töttös Bálint, Páncsics Sándor, Rácz Gergő és Kernya Kristóf. A legszorgalmasabbak: Gajári József, Szász Endre, Berger Dénes és Mádi Gergő. Akire mindig lehetett számítani a fentieken kívül: Farkas Péter, Tölgyesi László, Forgács Gábor, Radics József és Geletta Gergő. Osztályzatuk: közepes, de az edző optimista: az induló bajnoki évben az első öt között szeretnének lenni.

 

Serdülőinktől dobogós helyet várt Geletta Károly, ehhez képest a hatodik helyen végeztek, ami a tavalyi 11.-től lényegesen jobb, az edző mégis csalódott, mert nem a képességekkel, hanem a hozzáállással volt a baj. Ez alól csak a Töttös testvérek és Páncsics Sándor a kivétel. 112 gólt lőttek és 78-at kaptak. A góllövő listát Kárpáti Zsolt vezeti 39 góllal, második Töttösi Dániel 37, a harmadik Radics József 9 találatával. A csapat osztályzata erős közepes, majdnem jó! Közepes teljesítményekről tudtam számot adni mindhárom csapatunknál, én a még mindig kitartó szurkolók óhaját közvetítem: lépjünk egy osztályzattal feljebb!

 

Befejezésül örömmel mutatom be a Bozsik-program palántáit, a Jövő Reménységeit abban a hitemben, hogy Sükösdön sokáig lesz még futball!

Bozsik program sükösdi  U7-U9-U11 csapatok játékosai !

Álló sor balról: Onódi Tamás, Ruff Martin, Malik Márkó, Pusztai Máté, Bogdán Bálint, Szabó Erik, Radics Zoltán, Nagy Balázs, Szabados Dániel, Balázs Pál.

Guggolnak: Lépi Krisztián, Kazinczi Olivér, Győrfi András, Kővári Roland, Kincs János, Bencses Bálint, Gilián Gergő, Pusztai Áron, Kiss Kornél, Bogdán Dávid.

Hátul: Geletta Károly edző.

 

Sükösd, 2014. június 25.

Varsányi József

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer