Jelenlegi hely

Így láttam én... 2011-04-03 Sükösd-Dusnok 3-2

FELNŐTT: Sükösd SC – Dusnok KSE 3:2 (2:1)

2011. április 3. (Sükösd, 400 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC – Dusnok KSE 1:1 (a félidőről nincs adat)

Vezette: Atyánszky László (Tóth Ferenc, Szabó Gábor)

 

Dusnok az elmúlt év nyarán esett ki a megyei I. osztályból. 2010 szeptemberében Dusnokon találkoztunk először. Pesti utolsó pillanatban lőtt góljával 2:2-es döntetlent értünk el, ami jó eredménynek számított. Dusnokot jegyezték az első osztályban, komoly erőt képviselt hosszú éveken át. Egy-egy előkészületi mérkőzésen, ha találkoztunk nem igen tudtunk győzni ellenük.

Nálunk megalapozott tekintélyük volt. Erre figyelemmel óvatosan kellett latolgatni a várható eredményt – biztosra nem mehettünk. Már csak azért sem, mert öltözői hírek érkeztek, hogy a már eddig is hiányzók mellett Pesti és Matity is sérült. Örömmel nyugtáztuk, hogy az egyébként valódi hírek ellenére vállalták a játékot.

Magabiztosan kezdtünk, semmi nem utalt arra, hogy tartanánk a vendégektől. Dusnok a 9. percben vezette az első komolyabb támadását, amiből gólt is szereztek. Turcsik 18 m-es szabadrúgását Szabados még kiütötte, s a jókor érkező Bolvári Zoltán közelről a hálóba talált (0:1).

A szépszámú (400 fős) közönség egy pillanatra elcsendesült. Nagyobb bánatra idő sem volt, mert egy percen belül egyenlítettünk. A kapura törő Takácsot buktatták a 16-oson belül. A megítélt 11-est Papp Árpád a tőle már megszokott nyugalommal és pontossággal értékesítette (1:1). Gratulálunk, Árpi ezt kevesen tudják!

Az egyenlítés megnyugtatta és újra lendületbe hozta a csapatot. A 16. percben talán a mérkőzés legszebb jelenete következett: Halász István baloldali szabadrúgására Matity a lehető legjobb ütemben érkezett és védhetetlen gólt fejelt (2:1). Szinte lemásolták a múlt heti nemesnádudvari alakításukat. Mester munka volt!

A 27. percben Jagicza 30 m-es szabadrúgása okozott kisebb riadalmat, amit Szabados furcsa mozdulattal hárított. Változatos, hullámzó volt a játék, egyre keményebb belemenésekkel (8 sárga és 1 piros lap). Helyzetünk nekünk adódott több. Az egyiket szinte nem lehetet elrontani, de sikerült. Takács (aki egyre jobb benyomást kelt) a tőle megszokott erőszakossággal túljutott a védőkön, tökéletesen Halász I. elé tálalt, aki az ötösről fölé-mellé lőtt.

A félidő befejezése előtt Pesti Matitytól kapott egy tanítani való indítást, aki a 16-ról habozás nélkül tovább küldte. A felső kapufáról visszapattanó labda ismét eléje került, amit fejjel próbált a kapuba továbbítani, de az érkező védők üggyel-bajjal menteni tudtak. Gólt érdemlő akció volt!

A második félidő kettős cserével indult. Kiderült, hogy a sérült Zsikót és Pestit le kellett hozni. Helyükre Büte, illetve az ifjú Geletta Gábor került. Az utóbbi nem akármilyen csere volt. Az első labdaérintésből gólt szerzett. A 46. percben Halász I. gyorsan elvégzett egy baloldali szabadrúgást, amivel Bohner megiramodott, belőtt labdáját a kapus még kiütötte, Geletta pedig bevágta (3:1).

A dusnoki nézők ezzel eldöntöttnek látták a mérkőzést. Mi nem. Az izgalmak ezután következtek: egy jobboldali céltalannak látszó 30 m-es előrevágott labdának mindenki azt hitte elhagyja az alapvonalat. Egyedül Takács nem! 30 m-es sprint után elérte és húzott vele kapura. A későn ébredő dusnoki védők közül Tóth D. elütötte. Két sárga után a piros lap és kiállítás következett.

Emberelőnyünket ezúttal is képtelenek voltunk gólokra váltani. Dusnok viszont nem adta fel. Sőt! Tízen jobb teljesítményt nyújtottak, mint a teljes csapatukkal. A 71. percben Tölgyesi M. mellett Bolvári elvitte a labdát. A nagy lendülettel segíteni érkező Geletta buktatta. Igaz alig várta, hogy eleshessen. Ez is 11-es, amit Bolvári Dávid a jobb sarokba lőtt – úgy, hogy Szabados még érinteni tudta (3:2).

Az izgalmas végjátékban Halász I. és Takács (kétszer) került 100 %-os helyzetbe, de a kapus mentett. Végül is miénk a három pont, s azt hiszem a nézők jól szórakoztak.

 

A játékvezetőről jót vagy semmit! Ez utóbbinál maradok.

 

Ifjúsági eredmény: 1:1 (1:1). Gólszerző: Schultz Martin.

 

Sükösd, 2011. április 6.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/9/1/8223/20/506301.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/9/1/8226/20/519988.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/9/1/8223/20.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/9/1/8226/20.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer