Jelenlegi hely

Így láttam én... 2011-09-11 Bajaszentistván-Sükösd 1-3

FELNŐTT: Bajaszentistváni SK – Sükösd SC 1:3 (1:0)

2019. szeptember 11. (Bajaszentistván, 150 néző.)

IFJÚSÁGI: Bajaszentistváni SK – Sükösd SC 0:5 (0:2)

 

SnapCrab_NoName_2019-11-8_17-42-14_No-00.png

 

Vezette: Polyák Attila Péter (Farkas László, Bárth Gábor)

 

Az utóbbi évek hét mérkőzéséből hármat megnyertünk, egy döntetlenünk és három vereségünk van Bajaszentistván ellen. Náluk egyszer tudtunk a háromból nyerni - 2010 áprilisában Angeli találatával 1:0-ra. Esélyünk most sem volt jobb a korábbiaknál, annak ellenére, hogy a hazaiak pont nélkül állnak. A rossz sorozatok előbb-utóbb megszakadnak, s mi sem vagyunk kirobbanó formában.

A kezdéskor kiderült, hogy elfogyott a támadó sorunk. A kényszerből előre hozott Papp sérülése miatt nem játszhatott. Maradt az egy szál Pesti, s a mi eredményességünk lassan attól függ, hogy ő és Matity, hogy aludt az éjszaka.

Az első félidőről hosszabban nem érdemes értekezni, mert részünkről kínosan gyenge volt. Ellenfelünk sem jeleskedett különösebben, de legalább vezettek néhány veszélyes támadást, nyerésre játszottak.

Ebben a negyvenen túli Hangya járt az élen. Dicsérendő, hogy még mindig milyen energiával képes a csapatot magával vinni. Ifjú védőinknek nem kevés gondot okozott, rendre szabálytalanság árán tudták csak megállítani. Pontrúgásai folyamatos veszélyt jelentettek. Büte buktatását követően lövése már a 4. percben alig suhant el a bal kapufa mellett. A 7. és a 15. perc között három 25 m-en belüli szabadrúgást végezhetett el, de ezeket még megúsztuk.

Nem így a 18. percben, a másik oldalon lyukadt ki a védelmünk, s egy elpasszolt labdát Holczer – köszönte szépen – Szabados mellett a hálóba küldte (1:0).

Válaszunk nem volt. Halvány kísérleteinkből két szabadrúgásra futotta, számunkra ígéretes helyről. Az elsőt Csordás végezte el – gyengén, a másodikat Matity küldte 25-ről kapura, s a sorfalról Halász elé pattant, aki 13 m-ről magasan fölé durrantott.

A 24. percben egy jobboldali szöglet Bütéről a másik oldalon került az alapvonalon túlra. Hangya szögletét követően Szabados nagyon nehéz helyzetben mentett. Mi az ellenfél kapujáig – vagy közelébe – alig jutottunk el. A 27-28. percben Geletta, majd Büte próbálkozott távoli lövéssel - eredménytelenül. Hosszú előreívelés következett, amely túljutott védőinken és kiváló helyzetben találta Hangyát, Szabados kifutásával centiméterekkel meg tudta előzni. Ha ez bemegy, a mérkőzés valószínűleg eldőlt volna.

Az utolsó 10-12 perc mérsékelt hazai fölénnyel telt el, mégis nekünk volt még egy villanásunk. Kovács – Koszorús - Pesti volt a labda útja, Halásznak kellett volna befejezni, de 15 m-ről csúnyán mellé csavart! Bajaszentistván az utolsó percekben még veszélyeztetett, de eredménytelenül. A 32 C’ fokos melegben megváltás volt a bírói sípszó.

A „fékezett habzású” első félidőt számunkra egy jobb második félidő követte. Pályára lépett Szabó László, aki évekkel ezelőtt ezen a pályán szenvedett súlyos lábtörést. Hogy belülről mit érezhetett, nem tudom. Kívülről jelét sem mutatta félelemnek. Harcos volt, mint régen, s remélem megerősödött hitében, hogy van még folytatás.

A kezdés után két percet kellett várnunk az egyenlítésre. Kovács Robit felrúgták 25 m-re a kaputól, s megint jött a jól bevált recept: Halász tökéletesen ívelt szabadrúgása az ötös sarkán pontosan Matity fejére érkezett, aki a jobb felső sarkot választotta (1:1). Ez a variáció most három mérkőzésen bejött. Tudatos, szép megoldás volt!

A gól lendületet adott a csapatnak, s valamivel gyorsabb és jobb lett a játékunk. Matity és Halász szabadrúgása jelezte, hogy kezdünk magunkhoz térni. Bajaszentistván is mozgósította – láthatóan fogyó – erejét, nyugodtak nem lehettünk. Büte sokadik szabálytalan szerelését követően két pontrúgás (57. és 60. perc) nagyon meleg helyzetet teremtett a kapunk előtt. Sorban Krix, Koszorús, és Szabados jeleskedett a veszedelem elhárításában.

A sikeres védekezés kedvét szegte a hazaiaknak (vagy elfogyott az erejük), átmenetileg fölénybe kerültünk, ami elegendő volt a mérkőzés megfordításához. A 62. percben Koszorús 25 m-ről nagy lövést eresztett meg, amely a bal felső sarok fölött zúgott el (a mérkőzés legjobb lövése volt). A 66. percben Pesti szó szerint fogta fiatal őrzője, most is csak szabálytalanság árán tudta megállítani. Koszorús szabadrúgása még elakadt a védőkön, egy perc múlva viszont Pesti megszerezte a vezetést (1:2), ami elég volt ahhoz, hogy a mérkőzés hátralévő részében a mi elképzeléseink érvényesüljenek!

Büte balról érkező jó beadását Halász nem érte el. Pesti ballábas lövését védte a kapus. A 78.percben végleg eldőlhetett volna a mérkőzés, ha Pesti egy kicsit szerencsésebb: a 16-osnál már egyenes út volt a kapuig, s a labda egyszer a talpáról, egyszer a sarkáról pattant el – a védő szorításában.

A jó pillanatra viszont nem kellett sokáig várni. Takács állt nagy harcban a védőkkel, a labda többször is gazdát cserélt, míg Pestihez került, s a bizonytalankodó kapus mellett most is megtalálta a jó megoldást (1:3). Az első félidő játéka alapján erre még aprópénzben sem lehetett volna fogadni!

 

Ifjúsági csapatunk folytatta hibátlan szériáját. Nemes Róbert mesterhármasát (a játékvezető tévesen csak kettő gólt jegyzett neki a mérkőzés jegyzőkönyve szerint) Sudár Csaba és Schultz Martin találata követte, így 5:0-ra nyertünk.

 

Polyák játékvezető osztályzata: 7 pont.

 

Sükösd, 2011. szeptember 14.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/10/1/8942/4/536173.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/10/1/9114/4/558526.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/10/1/8942/4.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/10/1/9114/4.html

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer