Jelenlegi hely

Így láttam én... 2012-03-25 Szakmár-Sükösd 2-0

FELNŐTT: Szakmár KSE - Sükösd SC 2:0 (1:0)

2012. március 25. (Szakmár, 100 néző.)

IFJÚSÁGI: Szakmár KSE - Sükösd SC 1:7 (0:3)

 

SnapCrab_NoName_2019-11-15_15-37-17_No-00.png

Vezette: Kiss László Attila (Szőke Tamás, Bánáti Adrián)

 

Három mérkőzés, három vereség! Hét kapott és három rúgott gól – a tavaszi nyitány mérlege. Visszalapoztam az időben és utoljára 2009 novemberében fordult elő utoljára, hogy egymás után elvesztettünk három mérkőzést. Ugyanúgy kettőt idegenben (Érsekcsanádon 1:2, Császártöltésen 2:5, itthon Nagybaracska ellen 0:1). A három mérkőzésen ugyancsak három gólt lőttünk és a jelenlegitől eggyel többet, nyolcat kaptunk. Kísérteties a hasonlóság! A győzelemre 2010 márciusáig kellett várni, akkor Katymáron nyertünk 2:0-ra.

A vasárnapi találkozóról szívesen írnék valami jót, de részünkről komolyabb feljegyezni valót alig találtam. Szakmár kezdett az erős szél támogatásával, gyorsan és jól. Kétséget sem hagytak a felől, hogy nyerni akarnak. Ennek megfelelően uralták a játékot.

A nyomást mindössze negyed óráig bírtuk: Király lemaradt Kövesdiről, aki hosszú, pontos átadást küldött Rabnak. Gólpasszával Andrást ajándékozta meg, aki ezt meg is hálálta (1:0). Tökéletesen végigvitt támadás volt, tökéletes befejezéssel.

Mi elsősorban Nemes révén jutottunk el a kapuig, négy ígéretes beadásával nem tudtunk mit kezdeni. Az elsőt Schultz fejelte a kapufa mellé (5. perc), a másodikat szögletre mentették a védők (20. perc), a harmadikról Koszorús maradt le centiméterekkel az ötösön (39. perc), a negyedik után ide-oda pattogott a labda, de sem Kovács, sem Koszorús nem tudta befejezni a támadást (43. perc). Mind a négy alkalom arról árulkodott, hogy a hazai védelem sebezhető, kihasználni azonban nem tudtuk.

Támadó erőnkről mindent elmond, hogy a félidőig egyetlen kapura lövésünk sem volt. Többször is levegőbe lógott a hazai gól, de Krix, Geletta Gábor és Büte önfeláldozó belépéseivel (az utóbbi sok szabálytalansággal) egyelőre meg tudta akadályozni.

A második félidő első negyedében sem változott a kép. A sokkal képzettebb és gyorsabb támadókkal birkóztunk a középpályán és a védelemben. Csak idő kérdése volt, hogy mikor kapjuk a következő gólt. Tölgyesit Zsikó váltotta (jobbak nem lettünk).

A 60. percben Király csúnyán elpasszolt egy kezelhető labdát a 16-oson belül. Tiszta gólhelyzetet teremtett Lisztmaiernek, akit Büte kétségbeesett belépőjével már csak szabálytalanul tudott megállítani. Tizenegyes és piros lap Bütének, mivel egy sárgát már begyűjtött. A büntetőt Kövesdi biztosan értékesítette (2:0).

Ezzel el is dőlt a mérkőzés. Csere következett: a „kispados” Matity jött be Kovács Robi helyett. A tíz főre csökkent csapatunk átalakult. Az eddigi négy fős védekezést három folytatta.

Nemes és Schultz feljebb húzódott, és érdekes módon tíz fővel jobban ment a játék, érdemi változást azonban nem történt. Egyedül Schultz veszélyes szabadrúgása említhető meg, és még valami: a 2:0 után folyamatosan ment az adok-kapok lábbal és szájjal. Csak Kiss László játékvezető türelmének köszönheti mindkét csapat, hogy nem került sor további kiállításokra.

 

Ifjúsági csapatunk játéka és eredménye gyógyír volt sebeinkre (1:7). Az erős széllel szemben három góllal nyitottak az első félidőben, és hétig meg sem álltak a másodikban. A két ballábas, Szabó Dávid és Sudár Csaba 3-3, Szöllősi Róbert 1 pazar góljával feledtette az előző két hét keserveit. Szabó és Sudár szépségdíjas találataiból kettőt-hármat igazán átkönyvelhetnénk a felnőtt csapat javára…

 

Kiss L. játékvezető osztályzata 8 pont.

 

Sükösd, 2012. március 28.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/10/1/8942/18/594992.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/10/1/9114/18/609497.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/10/1/8942/18.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/10/1/9114/18.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer