Jelenlegi hely

Így láttam én... 2012-04-08 Dusnok-Sükösd 1-1

FELNŐTT: Dusnok KSE – Sükösd SC 1:1 (1:0)

2012. április 8. (Dusnok, 150 néző.)

IFJÚSÁGI: Dusnok KSE – Sükösd SC 1:3 (0:2)

 

SnapCrab_NoName_2019-11-15_17-15-25_No-00.png

Vezette: Stefánovits Gábor István (Hágen András, Csovcsics Róbert)

 

A tisztes helytállás reményében és céljával érkezett csapatunk Dusnokra. Szurkolóink között ennek árnyalata is forgott. A leggyakoribb az, hogy elkerüljünk egy 4-5 gólos vereséget. Erre sajnos az elmúlt négy forduló eredménye és Dusnok kiváló szereplése (15 győzelem, 3 döntetlen és egyetlen vereség) komoly alapul szolgált. Mégis kisebb csoda történt: éppen ezen a mérkőzésen tört meg a jég és megszereztük első tavaszi, több szempontból is nagyon értékes pontunkat.

Erős széllel szemben kezdtünk. Dusnok gyorsan dűlőre akarta vinni a dolgot, s a teljes letámadást választotta. Elsősorban Bolvári Zoltán és Bárdos folyamatos jelenléte okozott gondot a 16-osunk környékén.

A 7. percben Szabados kockázatos kifutással mentett Bolvári Zoltán elől, majd Halász rosszul eltalált és a kapunk felé tartó labdáját emelte fölé a jó formában lévő csatár. A 14. percben Krix mindent elsöprő becsúszással tudott csak tisztázni előle. A nyomást 15 percig álltuk, amikor Geletta lemaradt Bárdosról, visszagurításából a jó ütemben érkező Kristály Dániel védhetetlen gólt lőtt (1:0).

Részünkről egy jobboldali Nemes beadásra és egy gyenge Zsikó lövésre tellett. A 22. percben Bárdos a másik oldalon fűzte be (kerülte meg) Koprivanaczot, s gólpasszáról az ötösön ketten is lemaradtak.

Halász István lőtt 25-ről, de Bakulának nem okozott gondot. A 29. percben Szabados rossz kidobásával nagyon kellemetlen helyzetbe hozta Koprivanaczot, aki üggyel-bajjal ugyan, de megoldotta a helyzetet. Tovább erősödött a hazai fölény, védelmünk állandó munkában volt, eddig sikeresen.

A 34. percben viszont lest reklamálva leálltak. Bolvári Zoltán tetszése szerint vihette kapura a labdát, (10 m-re a nyomában sem volt senki) de az eléje érkező Szabados nyert. Bravúros kapus teljesítmény volt.

Schultz a baloldalon szinte játékon kívül volt, amit az edző többször is kifogásolt, ezért helyet cserélt Zsikóval. A félidő előtti 10 percben állandósult a hazai fölény, de Koszorús és Krix lehetetlent nem ismerő odaadásának köszönhetően újabb gólt nem kaptunk.

A második félidőre valamelyest csendesedett a szél, támogatása számunkra észlelhető volt. Schultz szögletét fejelte fölé Halász, Matityot buktatták ígéretes helyzetben: Halász, Matity és Schultz addig tanakodott, míg Schultz gyenge lövésével elúszott a lehetőség. Az 53. percben Szabados – a 16-oson kívül – másodszor nyert Bolvári Zoltánnal szemben. Válaszul Nemes veszélyeztetett: már a 16-oson belül járt, lövés helyett a lesen álló Zsikóhoz passzolt.

Az 56. percben nagy zűr támadt az ötösünkön: Bárdos kapufája után Geletta ellenfélre fejelte a labdát, s a kavarodásból Szabados jött ki jól. Az elpuskázott lehetőségek némi bizonytalanságot hoztak a hazaiak játékában, amit jó érzékkel kihasználtunk.

Egyre bátrabban kezdtünk játszani és főleg szervezetten támadni. A Zsikó - Fekete csere után a középpálya feljebb lépett, Matity a legjobb képességei szerint szervezte a játékot, s a titkos remény a 63. percben beteljesedett: Kovács Robi végre elhitte, hogy gólt is lőhetünk. Szép cselek után megtalálta Matityot, aki kivárt egy ütemet és a tőle megszokott higgadt megoldással egyenlített (1:1).

Az ellentámadás végén Krix hazaadása rosszul sikerült, s a hibát Koszorús remek becsúszással korrigálni tudta. Matity lőtt 18-ról, de a kapus védeni tudott. A 77. percben újabb nagy lehetőséget kaptak a hazaiak. A csereként alighogy beállt Büte belépőjéért 11-eshez jutottak, amelyet Bolvári Dávid a jobb kapufa mellé lőtt.

Fellélegeztünk, s innentől az egész csapat a támadásokra koncentrált. Ez egyben azzal a veszéllyel járt, hogy Bolvári Zoltán, majd később Kristály Dániel lépett ki könnyen. Először Krix, majd Koszorús mentett gól közeli helyzetben.

A kihagyott 11-es után érezhetően fokozódott a feszültség, s az eddigi nyolc sárga után két piros következett. A homlokpárbajban Tóth ellökte magától Schultzot, aki válaszul arcon legyintette (nem volt igazi pofon, de a kézmozdulat tény). Mindketten elhagyták a pályát. Teljesen felesleges, buta kakaskodás volt mindkét részről.

A 88. percben Matity 25 m-es szabadrúgásával zárult a részünkről a küzdelmes, de eredményes találkozó.

 

Ifjúsági csapatunk Boros André révén már az első percben megszerezte a vezetést, amit a 37. percben Szöllősi Róbert növelt, majd szépített a Dusnok 1:2-re. Végül Sudár Csaba remek szabadrúgásával a végeredmény 3:1 javunkra.

 

Stefánovits játékvezető osztályzata: 6 pont.

 

Sükösd, 2012. április 11.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/10/1/8942/20/595005.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/10/1/9114/20/609512.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/10/1/8942/20.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/10/1/9114/20.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer