Jelenlegi hely

Így láttam én... 2012-05-13 Sükösd-Hajós 3-2

FELNŐTT: Sükösd SC – Hajós FC 3:2 (0:1)

2012. május 13. (Sükösd, 150 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC – Hajós FC 5:1 (4:0)

 

Vezette: Kiss László Attila (Sebestyén László, Minda Csaba)

 

Ősszel sima 4:0-ás vereséget szenvedtünk Hajóson. Mi 13 ponttal a 10. helyen álltunk, Hajós pedig 8 ponttal a 12. helyen. A helyzet nem sokat változott. Vasárnap két 10. sor alatti csapat (Sükösd 11. 22 ponttal, Hajós 12. helyezett 21 ponttal) találkozott a felkapaszkodás reményében.

Az őszi összeállításból nálunk hiányzott Szabó László, Papp, Hegyi, Molnár, Zsikó és Grúber. Viszont hosszú kihagyás után játékra jelentkezett Kárpáti Krisztián. A hajósi gárda megegyezett az őszivel.

Az eredmény annyiban is különbözik, hogy Hajóson már az első félidőben eldőlt a mérkőzés (3:0). Most a 44. percig tartottuk magunkat, egy percet kellett volna még kihúzni, de nem sikerült.

Pestit már az első percben felrúgták, közel a baloldali szögletzászlóhoz. Halász István jó szabadrúgását Sziegl védeni tudta. Vinkó gyors válasza ugyanígy nem okozott gondot Szabadosnak.

Negyedóra alatt kiderült, hogy Hajós gyorsabban és átgondoltabban játszik. A csapatot Schindler Endre mozgatta, rendre átjutott a középpályán, Vinkót és Czuczut kereste a széleken. Először Vinkó játszotta tisztára magát, de lövése elkerülte a kapunkat.

A 28. percben csak Czuczun múlott, hogy nem jutottak vezetéshez. Egy 40 méteres átadásra startolt (mögötte senki), Szabados a 16-oson kívül lábbal próbálkozott, de olyan luftot rúgott, amivel a csatárt is meglepte. Akadály nélkül mehetett volna a kapuig, de egyszerűen elesett.

Kovács Robi két szöglete következett: az elsőt Pesti fejelte kapura, de Sziegl a helyén volt. A másodikat a védők hárították. A 32. percben Vinkó észrevette, hogy Szabados a 16-oson áll, 35 méterről lőtt magasan fölé. Ígéretes támadás végén Kárpátit kaszálták el. Halász István szabadrúgása célt tévesztett. Vinkó nagy lövése suhant el a jobb kapufa mellett.

A támadások oda-vissza váltották egymást. Hajós a földön tartotta a labdát, mi pedig hosszú indításokkal kerestük Pestit – amiből nehéz jól kijönni, mert a védők általában előnyben vannak, másrészt jól ismerik ahhoz Pestit, hogy őrzésére súlyozott figyelmet fordítsanak. A 40. percben a kísérlet majdnem bejött: Koszorús 40 méterről megtalálta a csatárt a 11-es pont körül – a helyzet biztos gólt ígért, de az átvétel pillanatában a labda felpattant, s a hátvéd odaért.

Úgy tűnt, hogy mindkét csapat belenyugszik abba, hogy a döntés a második félidőre marad, s a sípszóra vártak, amikor Schultz két „esernyő” után labdát vesztett a középvonalnál, amiből Ruff kapott kiváló indítást a jobb oldalon, pontos beadását Czuczu három méterről passzolta a kapuba (0:1).

Egy gól sohasem jöhet jókor, de a levonulás előtti percben különösen lélekromboló.

A második félidőben 3 perc sem telt el, s jött a következő. Czuczu (aki évek óta annyi kellemetlen percet okozott már nekünk) folytatta jó szokását: most Vinkó beadásából növelte előnyüket (0:2).

Tökéletesen megismétlődött a Miske elleni „padlófogás”. Akkor Pesti, most Matity („a kispados”) nagy alakítása következett. Pályára lépésének pillanatától a csapat élére állt, elszántsága magával ragadta a társakat is. Felpörgött a játék.

Koprivanacz helyett Büte, Szabó Dávid helyett Fekete, Kovács Róbert helyett Tamás folytatta. Most már minden-mindegy alapon „nekimentünk” a Hajósnak. Fekete lövése még mellé ment, Csordás lesgólja jelezte, hogy valami készül. A 65. percben mintaszerű Schultz - Tamás adogatás után Matity fejesével 1:2.

Két perc múlva olyan tűzijáték következett a kapu torkában, amit csak videó felvételen lehetne visszaadni. Annyi bizonyos, hogy a lövészet az ötösön belül folyt. Kettő (talán Schultzé és Matityé) a védőkben akadt el, a harmadik zúgó felső lécet Koszorúsénak vélem. 

A harci kedv csak fokozódott, állandó nyomás nehezedett a vendégekre, csak a védekezésre összpontosítottak, ami a 84. percig sikeres volt. Megint Matity következett: most Schultz baloldali szögletéből fejelt védhetetlen gólt (2:2). 

A ritka parádé ezzel nem ért véget. Pesti megállíthatatlan volt a jobb oldalon, tökéletes beadását Matity magától érthető módon vágta a léc alá (3:2) - és három pont! A negyedik is valóság közelben volt, Fekete beadását Pesti kapásból alig lőtte mellé. A nap ugyan nem sütött ki, de a vasárnap délután sokkal szebb lett!

A mérkőzés után odajött hozzám – a futball ügyekben régóta jártas bajaszentistváni barátom és a következőt kérdezte: „A megyei II. osztály legjobb középpályását miért zsibbasztjátok a kispadon?” A kérdés első részében lévő megállapítás ellen nem tiltakoztam, a második részére nem tudtam válaszolni. Lehet, hogy ez volt a taktika…

 

Ifjúsági csapatunk az első negyedórában eldöntötte a mérkőzést, 3:0 után mintha megelégedtek volna az eredménnyel és könnyű játszadozásba kezdtek. Az eredmény így is (5:1). Góllövők: Sudár Csaba (3), Szöllősi Róbert és Tölgyesi László.

 

Kiss László Attila játékvezető osztályzata: 7 pont.

 

Sükösd, 2012. május 16.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/10/1/8942/25/595047.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/10/1/9114/25/609554.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/10/1/8942/25.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/10/1/9114/25.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer