Jelenlegi hely

Így láttam én... 2012-09-22 Felsőszentiván-Sükösd 0-3

FELNŐTT: Felsőszentiván SK - Sükösd SC 0:3 (0:1)

2012. szeptember 22. (Felsőszentiván, 150 néző.)

IFJÚSÁGI: Felsőszentiván SK - Sükösd SC 1:1 (1:1)

 

Vezette: Tamás Roland (Tóth István, Lichtenberger István)

 

Felsőszentiván 2007 őszén került fel a megyei II. osztályba, azóta lejátszott 10 mérkőzésen nem tudott győzni ellenünk. Az első ötöt zsinórban megnyertük, a következő ötből négy döntetlenül végződött. Érthető volt a szokásosnál is nagyobb várakozás az első győzelem megszerzésére. A körülöttem ülő szurkolók sima három pontról beszélgettek, nem minden alap nélkül, mert öt forduló után 9 ponttal a 7. helyen álltak. Különösen jó hírek érkeztek a játékukról az érsekcsanádi nyitó győzelmük után, de a Hajós elleni 4:0-s győzelmünk okán mi sem voltunk önbizalom híján.

Ideális labdarúgó időben minden adott volt ahhoz, hogy jó mérkőzést lássunk, ami be is következett, elsősorban a sükösdi fiúk jóvoltából. Az edzői megfontolás a szoros, fegyelmezett védekezést jelölte meg elsőrendű feladatnak, emellett kihasználni az ellenfél esetleges hibáit. Mint kiderült, ez tökéletesen bevált, könnyebben, mint gondoltuk.

Felsőszentiván az első 20 percben ellőtte a puskaporát, hamar elfogyott a muníció, szerintem az okát azóta is keresik. Addig Mészáros, Schnobl Attila, Blahó menetrendszerűen közlekedett a jobb oldalon, öt szöglet jelezte, hogy a mielőbbi vezetés megszerzését komolyan gondolják. A sorozatos támadások okoztak némi zavart a védekezésünkben, de igazi gólhelyzetig nem jutottak el. Talán Mészáros jobboldali beadásában volt a legtöbb, amibe Szabados még beletudott érni. Látványos volt Hódos ollózása is, de a kapu fölé ment.

Mi közben nem kockáztattunk semmit, egyre biztosabban állítottuk meg az erőltetett és kapkodó támadásokat. Schultz lőtt először a 16-osról, amit egy védő blokkolt, Gruber erőtlen lövését fogta Palásti. A következő Tamás - Gruber akció már jobb volt, egymást követő jobb és baloldali szögletig jutottunk el. Az utóbbit mentették a védők, a labda Matityhoz került, aki két csel után megnézte magának a jobb sarkot és tanítanivaló okos góllal megszerezte a vezetést (0:1).

Gruber keményen odalépett Mészárosnak 35 méterre a kapunktól. A jól eltalált szabadrúgást Krix fejelte ki. A vezető gólunk erős nyomokat hagyott vendéglátóinkban, láthatóan megfogta őket, nem erre számítottak. Válaszuk alig akadt. Mi viszont fokozatosan átvettük a játék irányítását, és a mérkőzés végéig ki sem engedtük a kezünkből.

Jól ment a játék, többet birtokoltuk a labdát, nyugodtabban és pontosabban építkeztünk. Kárpáti, Kovács Robi próbálkozott lövéssel, Schultzot rántották le jó pozícióban, Tamás átadását Matity  25 méterről suhintotta a bal kapufa mellé. Jobb oldali szögletünk után 30 méterre rúgták ki a labdát, Kárpáti kapásból visszaküldte, Palásti a léc alól kotorta ki. Schultz hozta remek helyzetbe Grubert, aki döntő pillanatban elbotlott. Gyors kontra után Kovács Robi szolgálta ki Tamást, a kapus éber volt és sikerült a lábáról leszedni a labdát. Gruber viszonozta a gesztust, de Kovács nem tudott élni vele.

A felgyorsult események közepette ellenfelünknek két megmozdulása volt feljegyezhető. Mészáros jó helyzetben emelt magasan fölé, Schnobl Attila nagy lövése közel járt a felső léchez. A mérkőzés még nem dőlt el, az viszont kiderült, hogy a felsőszentiváni középső és hátsó alakzat nem heverte ki a gólt, a kezdeti szervezettség megingott. Ha felzárkóztak a támadáshoz, rendre nem tudtak visszaérni, ami nekünk kedvezett.

A második félidőben éltünk ezzel a lehetőséggel. Schultz ugyan csak három percet bírt ki sárgalap nélkül, de az egyre jobban magára találó Gruber Nemest játszotta meg, lövése 20 m-ről célt tévesztett.

Az 50. percben Rezsneki lábában volt az egyenlítés: 10 méteres, erős, lapos lövését Szabados bravúrral fogta. Két perc sem telt el az ijedelem után, amikor a nagyszerűen végigvitt támadás befejezéseként növeltük előnyünket. Tamás átvette Gruber passzát és hozta a szokásos megoldását: lövő csel jobbal, visszahúzni és lőni ballal (de sokszor bejött már), most a jobbkapufa még segített. A kipattanóra jó ütemben érkező Nemes viszont már nem hibázott (0:2).

Ha az első gólunk megfogta a hazaiakat, akkor most saját közönségük reagálását használom: „megadtátok magatokat, leültetek, nem is ismeritek egymást”. De méltányolandó az egyébként végig hangos és nyilván csalódott hölgy csillapító válasza: „akkor is szeretjük őket, akkor is a mieink!”. Nekem tetszett!

A második gól valóban eldöntötte, hogy ezen a szombati mérkőzésen ki a jobb. Kedvünk szerint támadhattunk, különösebb erőfeszítést nem igényelt, hogy eljussunk a kapuig. A 60. percben Krix hosszú indításával Tamás megint bent járt a büntetőterületen, lövés helyett a hosszú oldalon érkező Nemest választotta, akit védője egy hajszállal megelőzött.

Öt perc múlva a mérkőzés végleg eldőlt: Tamás labdát szerzett a jobboldali védőtől és választhatott a tisztán álló Gruber és Schultz között. A gólpasszt az utóbbi kapta és biztosan értékesítette (0:3).

Két perc múlva Grubert kínálta meg ajándék labdával, de ő 16 méterről mellé lőtt. Ez lehetett volna a negyedik! A 74. percben Hódos szánta el magát egy nagyobb sprintre, 35 m-es nagy lövése alig kerülte el a bal sarkot. Ellentámadásunkat Gruber indította, labdájával Tamás már az ötösön volt, színtiszta gólhelyzetben nem találta el a kaput. Ez lehetett volna az ötödik. Valahogy nem jött neki össze a gólszerzés, pedig jól érzi magát ezen a pályán, 2009. február 21-én itt négyet rúgott.

A biztos vezetés birtokában a 75. percben Nemes helyett Geletta, Gruber helyett Bohner, a 82.percben Kárpáti helyett Tölgyesi Máté folytatta, megszakadni már nem kellett, a komótos befejezés labdajáratással telt. Lehet, hogy erőtartalékolás volt a következő „Kistérségi el CLASSICO-ra”? (Sükösd –Érsekcsanád) 

A visszafogott tempó mellett is akadt még gólszerzési lehetőségünk: Bohner labdájával Geletta Gábor húzott kapura, az ötösön összecsúszott Palástival.

Felsőszentiván a mérkőzés végét várta, két támadásuk meghiúsult. Az elsőnél Rezsneki az oldalvonalon túl érzékelte, hogy nincs egy súlycsoportban Krix-szel, a másodiknál Kuthi fejelt közelről fölé.

 

Ifjúsági csapatunk 1:1-es (0:1) döntetlent játszott, a gólt Csordás Erik szerezte 11-esből.

 

Tamás Roland játékvezető osztályzata: 7 pont.

 

Sükösd, 2012. szeptember 26.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9677/6/628966.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9684/6/649950.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9677/6.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9684/6.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer