Jelenlegi hely

Így láttam én... 2013-03-03 Sükösd-Bajaszentistván 0-4

FELNŐTT: Sükösd SC – Bajaszentistván SK 0:4 (0:1)

2013. március 3. (Sükösd, 200 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC – Bajaszentistván SK 0:0 (0:0)

 

Vezette: Aradi Csaba (Hagymási Attila, Tamás Roland)

 

A bajaszentistvániak tavaly áprilisban jártak nálunk, s kellemetlen emléket hagytak maguk után, 6:3-ra nyertek. Ősszel otthonukban már 3:0-ra vezettek, s a szezon talán legjobb játékával sikerült kiegyenlítenünk. Ezzel együtt is lett volna mit törlesztenünk. A csapat erre készült. A várható eredményt illetően optimista hírek érkeztek az öltözőből, amelyek pillanatok alatt elszálltak.

Már a 4. percben jött a hidegzuhany: először lépték át a félvonalat, s máris előnyt szereztek. Hamvas beadásáról Schultz lemaradt, s a mezőny legalacsonyabb embere fejelt Szabados hálójába (0:1).

Rosszul kezdődött, de a minimális hátrány ekkor még senkit nem idegesített. Folyamatosan támadtunk, de körülményesen és eredménytelenül. A vendégek négy védője és öt középpályása felsorakozott saját térfelén, fegyelmezetten egymást kisegítve visszazártak és rendre meggátolták a sükösdi kibontakozást.

Kerestük, de nem találtuk a rést. Ha mégis sikerült, Pestit és Tamást megelőzték, lényegesen gyorsabbak voltak. Ha kellett még a büntetőterület előtt szabálytalankodtak. Koszorús két szabadrúgásából az első elsuhant a jobb kapufa mellett, a másodikat biztosan fogta Szepesvári.

A 15. percben tudtunk először a védők mögé kerülni. Kovács Robi jó ütemű passzával Kárpáti került gólhelyzetbe, s rögtön el is pazarolta. Lövés helyett felesleges cselezgetésbe kezdett és sikerült az alapvonalon túl játszani magát. Még ebben a percben Pesti indította Tamást, de az újabb helyzet is kimaradt. A következő negyedórában is folytatódott a monoton „gyömöszölés”, de hiányzott az átütő erő, a 16-os táján elfogyott a tudomány.

A vendégek biztosan őrizték előnyüket, semmit nem kockáztattak, az újabb alkalomra vártak. Schultz beadásából Matity fejelt, a kapus könnyen fogta. A 31. percben Pesti végre megszabadult védőjétől, de lövés helyett Tamást választotta, úgy, hogy egy védő bele tudott érni. Ez volt a harmadik egyenlítési lehetőség, s innen a félidő befejezéséig felerősödött a csapat elbizonytalanodása.

Az is teljesen világossá vált, hogy Bajaszentistván a kontrákra épít, s nem éri be az egy gólos vezetéssel. A 34. percben először került jó helyzetbe Székely, s Csordás csak szabálytalanul tudta megállítani. Csobolya 18 m-res szabadrúgása kipattant a sorfalról, nehezen, de felszabadítottunk. A félidőig Pesti és Koszorús fejeseit lehet feljegyezni, mindkettő elkerülte a kaput.

A második játékrészt is gyors támadással indították a vendégek. Most a végig veszélyesen száguldozó Fabókot szerelte szabálytalanul Csordás. Csobolya 28 m-res szabadrúgása kipattant, s nagy kavarodást még újabb gól nélkül megúsztuk. Nem így a következő kontrát: Hamvas jobboldali beadását Csobolya értékesítette (0:2).

Ez már több volt, mint figyelmeztetés, mégis mindenki azt hitte, hogy átmeneti állapotról van szó, idő van még bőven!

Folytatódott az első félidőben látott bágyadt erőlködés. Csordás felfutása után a 16-os sarkáról Matity lőtt fölé. Kárpáti kiváló passza után Tamás javíthatott volna az eredményen, de lábáról a 11-es ponton lelopták a labdát.

És jött az újabb kontra, amelynek befejezését Hamvas vállalta, s már 0:3!

A gólt hármas csere követte: Kisst Molnár, Krixet Halász, Matityot Angeli követte. A cserékkel semmi nem javult, helyette végleg szétesett a csapat. Molnár hat percet töltött a pályán, megsérült, Bohner jött helyette. A Bajaszentistván tökéletesen felmérte a helyzetet, magabiztosan adogatott, s vigyázott arra, hogy az őszi bravúros kiegyenlítés ne ismétlődhessen meg, amire halvány esélyünk még mindig volt.

Pesti és Tamás lesgóljai, Tamás kapufája, de jött a kegyelemdöfés: a kotta ugyanaz, mint az első háromnál: szívós védekezésből egy gyors támadás. A kilépő Nyisztor előtt Koszorús elcsúszott, s már 0:4.

Következett az ötödik csere, Schultz után Koprivanacz következett az utolsó „reménytelen” 15 percre.

A mérkőzés végét jelentő sípszó megváltás volt a játékosoknak és nézőknek egyaránt. A mérkőzés tipikus példája volt annak, amikor egy csapatnak semmi nem sikerül. Van ilyen, de fájó, mert ez Sükösdön volt, a várva várt nyitányon.

(A Petőfi Népe fotója a mérkőzés egy pillanatáról, 2013. március 5., 11. oldal.)

 

Ifjúsági csapatunk 0:0-s eredményével értékes pontot szerzett.

 

Aradi Csaba játékvezető osztályzata: 7 pont.

 

Sükösd, 2013. március 6.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9677/30/696704.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9684/30/699430.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9677/30.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9684/30.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer