Jelenlegi hely

Így láttam én... 2013-05-08 Sükösd-Kelebia 1-0

FELNŐTT: Sükösd SC - Kelebia KNSK 1:0 (0:0)

2013. május 8. (Sükösd, 100 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC - Kelebia KNSK 3:4 (1:3)

 

Vezette: Tamás Roland (Csere Máté, Sánta Péter)

 

A hétközi találkozóra a március 30-án elmaradt mérkőzés miatt került sor. A munkanap miatt komoly nehézségekbe ütközik a játékosok megjelenése, nem beszélve a nézők elmaradásáról. Ez senkinek sem jó!

A pillanatnyi állás szerint Kelebia 37 pontjával az ötödik, mi 36 ponttal a hatodikak voltunk a sípszó előtt. Ebből is következik, hogy szoros eredményre lehetett számítani, ami be is következett. Az öltöző hangulata jó volt, az előző négy fordulóban nem kaptunk ki (két győzelem és két döntetlen), s ez megmutatkozott a magabiztos kezdésben és folytatásban is.

Kifejezetten jól, szemre is tetszetősen játszott a csapat, lábról-lábra járt a labda, legtöbbször pontosan és főleg tudatosan. A középpályánk uralta a játékot, nagyrészt az ellenfél térfelén és jöttek a lehetőségek is. Rozsi bátrabban játszott, egyre többet vállalt és megjött a lövő kedve is. Két perc alatt kétszer tette próbára Szilvásit, de a kapus szépen védett.

Miénk volt a kezdeményezés, amelynek 17 percig tevékeny részese volt Csordás is, amikor kiújult sérülése és el kellett hagynia a pályát. Helyén Kiss Ervin játszott tovább, s folytattuk a támadásokat, gyenge befejezéssekkel. Sorban Schultz, Bohner, Kovács Robi lövése kerülte el a kaput. A 21. percben Rozsi gyorsított fel, most nem passzolt, 25 méteres lökete a bal kapufa mellett suhant el, jó kísérlet volt!

Papp a 16-os sarkán helyzetet teremtett magának, a lövés pillanatában elbotlott. Rozsi labdáját Schultz küldte egyből kapu mellé, majd Matity passzával nem tudott mit kezdeni Bohner a 11-esen. Molnár futott fel, s eddigi legnagyobb helyzetet Kovács Robi sem tudta gólra váltani. Lövés helyett tovább passzolt, ezzel esélyt adott a közbeavatkozásra.

Schultz húzott nagy lendülettel kapura, ám Dulics nem kímélte. Koszorús 22 m-res szabadrúgása a sorfalban akadt el. Rozsi fejese és Papp lövése tévesztett célt. Bohner cselsorozatát megunta Ronyecz és felrúgta. Rozsi 20 m-res szabadrúgása megkerülte a sorfalat, de Szilvási még szögletre tudta tolni. A szöglet után Rozsi az alapvonal mellett túljutott három védőn, a negyedik az ötösön már megállította.

A leírtakból kiderül, hogy nyomasztó mezőnyfölényünket nem tudtuk gólra váltani. A minimum tíz lehetőség harmadát magunk rontottuk el. Az pedig egyenesen gyanús volt, hogy mire vár Kelebia, mert attól sokkal jobb csapat, mint amit eddig mutatott – vagy mi lettünk ennyire jók?

45 perc alatt összesen háromszor veszélyeztettek. A 13. percben Miklós-Balogh, aki a megyei II. osztály talán leggyorsabb embere, a mérkőzés során most az egyszer meg tudott lépni Molnártól, de nagy baj nem lett belőle. A 36. percben Simola, a 45.-ben Miklós-Balogh kiugrását nagy rutinnal szerelte Koszorús.

Félidő után gyors Andróczki Attila – Fodor - Ronyecz, Ürmös - Simola támadást hatástalanított Koszorús és Kovács Robi még éppen időben, majd Molnár és Miklós-Balogh ötven méteres „síkfutása” következett váll-váll mellett, de célba egyik sem ért, mert jött Koszorús és lefújta az atlétikai bemutatót.

Az eltelt tíz percből annyit látni lehetett, hogy vendégeink más felfogásban játszanak, mint az első félidőben. Bátrabban támadtak és a befejezéseknél többször is létszámfölénybe kerültek. Ebben benne volt az is, hogy Rozsi cserét kért és helyére Halász jött. Módosult a munkamegosztás a középpályán, Matityra hárult nagyobb teher a támadások előkészítésében és védekezésben egyaránt.

Az első félidei elegáns játékot már nem sikerült megismételni, másként, de továbbra is nyerésre játszottunk. Ugyanúgy ellenfelünk is! Megjósolható volt, hogy aki egyszer betalál, az nyer!

Az 57. percben már közel jártunk hozzá: Schultz a kapufát találta el, Matity jó ívelését fogta a kapus. Válaszul Simola éles lövésében már sok volt. Az Andróczki Tamás – Ürmös - Miklós-Balogh támadást üggyel-bajjal tudtuk megállítani.

Úgy 10-12 percre Kelebia feléledt, de volt válaszunk: Matity kis híján megtréfálta az ötösön álló Szilvásit, mert lecsapódó lövésébe ugyan beleért, de a felsőkapufán csattant. A 67. percben Bohner - Tamás csere és Matity két távoli szabadrúgása sem hozott eredményt.

Ugyanígy elúszott a következő három esély is. Először Tamást hagyták teljesen szabadon a bal oldalon, a kapu helyett Halászt választotta, aki lövésszerű átadását fejjel nem érhette el, majd Halász két passzából Kárpáti és Kovács Robi a kapusba lőtt.

Papp két egymást követő szöglete már azt ígérte, hogy a végjáték – hasonlóan a mélykútihoz – megint a miénk lesz. Kárpáti egy perc alatt kétszer hozta abszolút gólhelyzetbe Tamást, aki az elsőnél rálépett az ötösön a labdára, a másiknál még közelebb volt a gólvonalhoz, ott elesett.

Közelről tehát nem ment, ezért a 87. percben Matity más megoldást választott: Kiss Ervin labdáját 18 méterre vette át a kaputól, mindenki ballábas lövésre számított, e helyett egy lövő csel után áttette a jobbra, s takarásból olyan gólt szerzett, amit a kapus nem is láthatott (1:0)!

Mi viszont díjaztuk a míves megoldást. Középkezdés után labdát szereztünk és könnyen jöhetett volna a második. Tamás beadására a védő nélkül hagyott Schultz és Kárpáti egyszerre rajtolt. Kárpáti volt jobb pozícióban, de Schultz megelőzte és éles szögből a kapust találta el.

Jó csapatot vertünk meg, jó játékkal és dicséretes elszántsággal!

 

Ifjúsági csapatunk 1:3-as félidő után 4:3-ra kikapott. Góllövők: Szöllősi Róbert (2), Hamza Krisztián (1).

 

Tamás Roland játékvezető osztályzata: 8 pont. Higgadtan, jól vezette a mérkőzést.

 

Sükösd, 2013. május 12.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9677/19/696615.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9684/19/699348.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9677/19.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9684/19.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer