Jelenlegi hely

Így láttam én... 2013-05-19 Miske-Sükösd 3-2

FELNŐTT: Miskei ALC – Sükösd SC 3:2 (0:1)

2013. május 19. (Miske, 150 néző.)

IFJÚSÁGI: Miskei ALC – Sükösd SC 0:12 (0:4)

 

Vezette: Aradi Csaba (Rátkai Ákos, Rátkai Ernő)

 

Miske 36 pontjával első helyen végzett az őszi szezonban, mögötte Dusnok a második, mindössze egy ponttal lemaradva. Felsőszentiváni döntetlenjük óta a második helyre szorultak és helyet cseréltek Dusnokkal. A meglepő vaskúti és otthonukban Dusnoktól elszenvedett vereségük óta nem tudtak az élre kerülni, s a még hátralévő három fordulóban ennek nem látom esélyét. Viszont alakulhat úgy a helyzet, hogy még a második helyük is veszélybe kerül.

Ellenünk a második hely biztosítása volt a tét. Mi viszont győzni mentünk – még akkor is, ha a szezonban egyedül Dusnok tudott nyerni Miskén. Önbizalommal nem volt hiány, mert végre majdnem a legjobb összeállításban kezdtünk, egyedül Koszorús hiányzott sérülése miatt.

A mérkőzés egészéről egy elkoptatott tudósítási fordulat jutott eszembe, miszerint „a minden csapatrészében jobb csapat győzött” helyett most „a minden csapatrészében jobb Sükösd az utolsó hat percben kikapott” változat az érvényes, s a megállapításban semmi túlzás nincs.

Kifejezetten jól kezdtünk: a 11. percben Bohner megszabadult Glavatitytól, kiváló átadásával Pesti otthagyta a védőket, s a lövés pillanatában a kapus elütötte a büntető területen belül. Aradi játékvezetőnek ez nem tűnt fel, asszisztense viszont azonnal és határozottan jelezte a szabálytalanságot. Így némi kivárás és mérlegelés után büntetőt ítélt, amit Rozsi biztosan értékesített (0:1).

A vezetés birtokában nyugodtan játszottuk a saját játékunkat, elsősorban a támadásokra koncentráltunk, amelyeket Rozsi és Matity okosan szervezett, Csordás folyamatosan besegített, előttük Kovács Robi végzett nagy munkát. Kárpáti és Schultz megtalálta Pestit, Bohner pedig sok labdát szerzett. Így ez rendben is volt, a baj változatlanul a befejezéseknél volt.

Miske elsősorban Barta játéktudására épített, aki a megszokottnál halványabb volt, távoli lövései nem értek célba. Ha felért a támadásokkal, Jaksützt és Tamaskót kereste. Velük szemben pedig Krix biztosan állt a lábán. A 30-35. percig mi irányítottuk a játékot, Rozsi, Pesti, Bohner lövése nem hozott eredményt. Matity 30 méteres lövésével már közel járt hozzá, de Fehér igazi kapus bravúrral a jobb felsőből kitolta.

A félidő előtti tíz percben lassan magára talált Miske: Balogh és Jaksütz akcióját nullázta Krix. Két szöglet után a 41. percben vitték végig az első támadásukat, amiből Jaksütz a felső kapufát találta el. Válaszul ezt Matity is megtette. A sípszó előtt Pesti 40 méteres átadásáról Kárpáti alig késett le, pedig szabad volt az út a kapuig.

A második félidőt Csordás nyitotta 35 méteres lövésével, ami nagyon közel járt egygólos előnyünk növeléséhez. Margit - Vágó akció következett, amelyet Jaksütz rontott el az ötösön. Bohner Kovács Robival dolgozott ki jó lehetőséget, lövése fölé ment. A következő két Jaksütz - Krix találkozót Dávid nyerte, majd Vágó kellemetlen lövése lett Szabadosé.

A 60. percben fellazult a hazai védelem, Pesti indította Kárpátit, Kacsa remek cselsorozat végén gólpasszal lepte meg Bohnert, aki senkitől sem zavartatva csúnyán fölé lőtt. Jegyezzük meg: sima 0:2 lehetett volna! Ezután két nagyon kellemetlen szöglet következményeit vészeltük át, s edzőnk kettős cseréről döntött: Schultz helyett Nemes, Pesti helyett Tamás következett.

Az átrendezés alatt (65. percben) Kovács Tamás meglépett, s az eléje vetődő Szabados teljesen szabályos lábra vetődéssel fogta a labdát, s a legnagyobb meglepetésünkre a játékvezető a 11-es pontra mutatott. Aradi Úr! Ezt a megmozdulást a kapusiskolában így tanítják! A büntetőből Tamaskó egyenlített (1:1).

A 68. percben csattanós választ adtunk a kétes tizenegyesre: Kárpáti kiszámíthatatlan cseleivel megint túljutott három védőn, s az alapvonalról visszagurított a lendülettel érkező Matitynak, aki könyörtelenül kilőtte a hosszúsarkot (1:2).

A gól után Kovács Robi sérülése miatt cserét kért, Papp folytatta, magabiztosan játszott a csapat. Miske erősíteni próbált, de három távoli szabadrúgásnál tovább nem jutott. A 81. percben jött a gond. Csordás sérülése csak nem jött még rendbe, s most már a harmadik mérkőzésen el kellett hagynia a pályát. Ezzel megbomlott az eddig jól teljesítő védősor, kényszerből Krix ment ki a helyére, s Papp jött vissza középső védőnek, Halász pedig a középpályára. Továbbra is támadásban maradtunk és számoltuk a perceket.

A 82. percben Nemes eldönthette volna a mérkőzést: labdát kapott a jobboldalon, két cselével túljutott a védőkön, s ötméteres előnnyel csak a kapussal állt szemben, de a 11-es tájékon egyszerűen elbotlott. Ismét elment egy ziccer, amely 3:1-et jelentett volna javunkra, s innen Miskének aligha lett volna visszaút. Ehelyett jött a büntetés: a 84. percben Jaksütz teljesen nyilvánvaló lesről egyenlített (2:2).

A 85. percben megint nekünk állt a zászló: Bohner újabb elronthatatlan helyzetet hagyott ki. Tamás a jobboldalon az alapvonalig küzdötte magát, nyakán három védővel. Belőtt labdája átsuhant a lábak között, s Bohner három méterről az üres kapu fölé tudott lőni (sokkal nehezebb volt, mint bepasszolni). Elúszott tehát ez a kecsegtető lehetőség is.

Nehezen, de próbáltunk megbarátkozni a döntetlennel, amikor a futball örök kiszámíthatatlansága és FORTUNA Miske mellé állt. A 86. percben az egyetlen cseréjük, Horváth céltalannak tűnő ívelését Tamaskó a 16-os sarkáról félfordulattal a balsarokba vágta (3:2). Védhetetlen gól volt és klasszis csatárteljesítmény!

Ezzel olyan meccset vesztettünk el, amit többször is megnyerhettünk volna. Ha egy sima hármassal jövünk le a pályáról, az is kellemetlen, de Miskén „lekönyvelhető”. A meccs utáni helyi, sörözők egyikét idézem: „egy lyukas garast sem adtam volna a győzelemért, a döntetlent már félidőben aláírtam volna”. Mi nem!

 

Ifjúsági csapatunk 4:0-s félidő után 12:0-ra győzött. Góllövők: Szöllősi Róbert (6), Rácz Gergő (2), Geletta Gergő (2), Szabó Dávid (1), Varga Márk (1).

 

Aradi Csaba játékvezető osztályzata: 4 pont.

 

Sükösd, 2013. május 21.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9677/26/696673.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9684/26/699399.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9677/26.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9684/26.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer