Jelenlegi hely

Így láttam én... 2013-06-02 Sükösd-Nemesnádudvar 2-0

FELNŐTT: Sükösd SC – Nemesnádudvar KSE 2:0 (0:0)

2013. június 2. (Sükösd, 400 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC – Nemesnádudvar KSE 0:5 (0:4)

 

Vezette: Tamás Roland (Borsos Tamás, Vén Ernő)

 

Nemesnádudvar ősszel a harmadik helyen végzett, most biztos másodikként érkezett, s ennek megőrzésére jó eséllyel lépett pályára. A mindig kiemelt figyelemmel kísért találkozó valódi tétjét a több, mint fél évszázados, soha nem csituló vetélkedés adta. A meccsre 400 néző volt kíváncsi, pedig az első „nyári” vasárnap igazán nem kényeztette el őket. 

Nekünk volt mit törleszteni, mert az utolsó hét találkozóból négyszer alul maradtunk, kétszer győztünk és egy döntetlenünk volt. Különösen értékes az őszi Nemesnádudvaron szerzett három pontunk, ami abszolút meglepetésnek számított, s e „szégyenfolt” törlesztésére is készültek. Nekünk az ötödik hely megtartásához kellett pontot vagy pontokat szerezni.

Nemesnádudvar gyors és eredményes csapat. A 28 fordulóból ötöt vesztettek el, s 80 gólt lőttek. Ennek megfelelően azonnal támadásokkal indítottak a széleken, az első 15 perc az övéké volt. Mi elsősorban a biztonságot tartottuk szem előtt, talán a szükségesnél is nagyobb óvatossággal.

Vinter Zoltán távoli lövése, Fuszenecker fejese kaput tévesztett, majd Melcher lövését öklözte Nagy. Részünkről Pesti beívelését Bohner emelte fölé, Csordás 36 m-res jó lövése a védőkről kipattant. A 20. percben formás Harsányi - Melcher Balázs támadás már tökéletes gólhelyzetbe hozta Melcher Balázst, de Koszorús kiváló tempó érzéke most is segített. A következő lehetőség is ellenfelünkké volt. Vinter Balázs meg tudott szabadulni Csordástól beadásáról az érkező Vinter Zoltán centiméterekkel maradt le.

A sorozatos támadások lassan enyhültek, egyre kiegyenlítettebb lett a játék. Mi lassabban, sok adogatással közelítettünk, a középpálya folyamatosan Pestit kereste, rá viszont nagyon vigyáztak, jól ismerik és tudják, ha egy lehetősége akad, azt kihasználja. A belső harcok helyett kihúzódott a jobb oldalra, s ott igyekezett zavart kelteni.

Két beadásából az elsőt Bohner a jobb sarok fölé emelte, a másodikat Kovács Robi tűzte kapura, de egy védőn elakadt. Csordás - a nem kis védő feladata mellett – egyre gyakrabban merészkedett előre, jobblábas beíveléséről Bohner lemaradt, majd Tamás passzát nem érte el. A 41. percben Fuszenecker csak szabálytalanság árán tudta megállítani Pestit, Csordás életerős szabadrúgása a bal kapufa mellett suhant el. Itt voltunk legközelebb a gólszerzéshez.

A 45. percben Nemesnádudvar még egy huszáros rohammal zárta az első félidőt: Vinter Balázs - Tusori akciójából Vinter Zoltán már a 16-oshoz közeledett, Koszorús elkaszálta. A szabadrúgás nagyon jó helyről járt, de Vinter Zoltán nem találta el a kaput. A félidőig tehát nem tudtak dűlőre jutni a csapatok. Nemesnádudvar sokkal veszélyesebb volt, mi dicséretes szorgalommal védekeztünk, sikerrel.

A második játékrészt is heves támadásokkal kezdte Nemesnádudvar. Kovács Attila elől Koszorús, majd Kárpáti mentett kritikus helyzetben. A kontrából viszont mi lehettünk volna könnyen eredményesek: Pesti már csak egy védővel állt szemben 20 méterre a kaputól, de átadása nem jutott el az üresen érkező Kárpátihoz.

Az 52. perc már jelentős fordulatot hozott: a különösen aktív Pestit csak egy 11-es árán tudták megállítani, amit Koszorús nagy nyugalommal értékesített (1:0).

A gól után Sziegl edző hármas cserét határozott el, ami egyértelmű jele annak, hogy elégedetlen csapata teljesítményével. Ezt így utólag megköszönhetjük, mert a belépő újak nem találták helyüket, játékuk jóval elmaradt a leváltottakétól, bár még semmi nem dőlt el. Vinter Zoltán nagyon kellemetlen lövését tolta ki a bal alsóból Nagy Endre.

Nálunk javult a helyzet: előnyünk birtokában pontosabb és gyorsabb lett a játékunk. Az 58. percben Bohner helyett Schultz folytatta, beadását Pesti a kapu fölé küldte. Kovács Robi már lépéselőnyben húzott kapura, de a nagyon gyors Melcher Martin keresztezni tudott.

Nemesnádudvarnál fogyni látszott a türelem, egyre többet hibáztak, a csapat egysége már nem működött úgy, mint az első félidőben. Kitámadtak, s ez nekünk kedvezett, egyre több lehetőségünk nyílt. Schultznak – egyébként kiváló cselsorozata végén – nem volt lelke passzolni a gólhelyzetben lévő Pestinek.

Jól érzékelhetően felpörgött a játék, vendégeink a 68. és 75. percben az egyenlítés közelében jártak. Először Mezőfi nagy labdáját késte le Schmidt, a másodiknál Mezőfi az ötösről Nagy Endrébe lőtt. Fordítva, Endre bravúros reflexszel védett és most mi következtünk: Pesti a 76. percben ifjúkori lendülettel ott hagyott mindenkit, s a kétségbeesett Erdélyi gólhelyzetben, hátulról csak másodszorra tudta lerántani. Ha valami, akkor ez piros lap, de az egyébként jól bíráskodó játékvezető beérte egy sárgával.

Matity 25 méteres szabadrúgásával László nehezen, de megbirkózott. És megint Matity következett: cseleivel az egész mérkőzésen nem tudtak mit kezdeni. Láthatóan jó kedvvel szédítette ellenfeleit, amit egy idő után nem tudtak elviselni, a 87. percben a szögletzászló közelében felrúgták. Kovács Robi szabadrúgását Schultz fölé fejelte.

Következett a nagyon izgalmas végjáték, amelynek forgatókönyvét megtervezni sem lehetett volna jobban. A 88. percben jött a szokásos „taktikai csere”, Matity helyett Halász érkezett, amivel nyertünk két percet, de hátra volt még három perc hosszabbítás.

Biztos, ami biztos, Pesti helyett Szöllősi jött be. Jóformán körül sem tudott nézni, amikor Tamás indítását Schultz – alig túl a félvonalon – a lábára tette. A mindent egy lapra feltevő, teljes nemesnádudvari csapat fennragadt a támadásnál, így a gyors Szöllősi lefutotta az egy szál védőt, s a kapuját messze elhagyó László mellett megszerezte második gólunkat (2:0). Mindez a 92. percben! Nagy élmény a fiatalembernek, ritka ajándék a hazai nézőknek, míg a szép számban jelenlévő szomszédok a boldogtalan némaságban kerestek menedéket.

 

Ifjúsági csapatunk 5:0-s vereséget szenvedett, a két csapat nem volt egy súlycsoportban.

 

Tamás Roland játékvezető osztályzata: 8 pont.

 

Sükösd, 2013. június 4.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9677/28/696692.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/11/1/9684/28/699418.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9677/28.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/11/1/9684/28.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer