Jelenlegi hely

Így láttam én... 2013-10-06 Dusnok-Sükösd 2-2

FELNŐTT: Dusnok KSE – Sükösd SC 2:2 (0:1)

2013. október 6. (Dusnok, 200 néző.)

IFJÚSÁGI: Dusnok KSE – Sükösd SC 0:2 (0:2)

 

Vezette: Holczimmer Tamás (Tamaskó Csaba, Farkas László)

 

Dusnok a tavalyi bajnokságot 16 pontos előnnyel nyerte, Nemesnádudvar előtt. Az idei szezont Érsekcsanádon egy döntetlennel kezdte, némi meglepetésre kikapott Hajóson, az utolsó négy mérkőzését viszont zsinórban megnyerte és ismét vezeti a tabellát. 2010 nyarán estek ki a megyei I. osztályból, azóta hatszor találkoztunk, s a két döntetlen mellett egyszer sikerült megverni őket Sükösdön.

A két csapat jelenlegi pozíciójából adódóan egyértelműen Dusnok volt a találkozó esélyese, pedig igazán ránk férne már egy bravúr. Veszélyes támadó sora, a hét fordulóban 24 gólt lőtt, a védelem 11-et kapott.

Ebből következően szinte minden alkalommal, ugyanazzal a taktikával lépünk pályára ellenük: fegyelmezett védekezés és gyors kontrák. A felállásunkról annyit, hogy Csordás és Rozsi eltiltása miatt Halász lett a balhátvéd, középen Kárpáti húzódott beljebb, Schultz és Papp hátravontan védekező és támadó feladattal, elöl Bohnerre várt a labdaszerzés és befejezés.

Dusnok kezdett nagyobb lendülettel, Báló és Kristály János az oldalvonalak mentén folyamatosan feljárt, támadásaikat elsősorban innen indították. A számunkra veszélyes zónában gyakran jelentkezett Simonits is. Báló és Jagicza Tamás lövéseit Molnár és Papp blokkolta. Az első komolyabb helyzet a 11. percben adódott Bolvári Dávid előtt, az ötösről lőtt mellé.

Nálunk Angeli indításából Kárpáti zavartalanul lőhetett, a kapus védett. Pillanatok alatt változott a kép: Báló és Molnár keményen összerúgott, s a vészesen pörgő labdára Szabados „Jó!” felkiáltással érkezett, elsőre kiejtette, másodszorra a tőle egy méterre álló Bárdos elől megkaparintotta.

A 14. percben Papp feltartott kézzel elengedte Jagicza Tamást (azt hitte, lesen van), csak Koszorús rutinja segített. A nagyon agilis Báló még ebben a percben jó helyzetet teremtett Bolvári Dávidnak, előle Koszorús szinte megoldhatatlan helyzetben vitte el a labdát. Bárdos következett, szöglet után lőtt magasan fölé, Simonits nagy lövése akadt el Halászon.

Eltelt 25 perc, s függetlenül attól, hogy a hazaiak nyomtak, a játék minőségén nem látszott a két csapat helyezéséből adódó nagy különbség. A 26. percben pedig váratlanul javunkra billent a mérleg: Kovács Robi meglépett a jobboldalon, beadása Simonits válláról Matity elé pattant, aki minden igazítás nélkül a kapuba küldte (0:1).

A gól meglepte és némi óvatosságra intette a hazaiakat, mi pedig bátrabban vállalkozhattunk az eddigieknél erősebb támadásokra. Schultz küzdötte át magát a védőkön, átadásából Kárpáti lövése húzott el a bal sarok fölött. Angeli kockázatos cselek sora után hozta helyzetbe Bohnert (aki az egész mérkőzés alatt rengeteget futott), lövése nem volt elég erős és Tóth László védeni tudta.

A dusnoki „B” közép „ébresztő, ébresztő” szólamai jelezték, hogy elégedetlenek a látottakkal, így kedvenceik visszatértek az első negyedóra gyors helyváltoztatásaira és iramára.

Simonits tört előre, a vele érkező Bárdost Koszorús csak szabálytalanul tudta megállítani. Simonits bombaerős szabadrúgása a sorfalról vágódott le, de a kapunk nem szabadult fel. Bolvári Dávid lövése Szabadosról kipattant, Halász az utolsó utáni pillanatban menteni tudott. Tóth Dániel folytatta távoli lövéssel, Simonits 22 méterről megint a sorfalba talált, Kristály János átívelését Jagicza Tamás kapásból durrantotta fölé.

A félidőig nekünk is kínálkozott még egy jó lehetőség: Bohner remekül szabadult meg védőitől, Pappot hozta gólhelyzetbe, kár, hogy lövésében nem volt elég erő.

A második félidőt magasabb fordulatszámon indították a hazaiak. Bolvári Zoltán emelt fölé, Kristály János lőtt mellé,Schultz jött vissza és kritikus helyzetben szerelte szögletre Kristály Jánost. A szöglet után Bolvári Dávid gólpasszát a testvér elrontotta. Nem volt más választásunk, mint a folyamatos és fegyelmezett védekezés.

Visszaálltunk, átadtuk a félpályát Dusnoknak. Az első félidőbéli kifogástalan védekezést viszont nem tudtuk megismételni. Bárdos három perc alatt megoldotta azt, amihez az első negyvenöt kevés volt. Az 51. és 53. percben először a bal, másodszor a jobboldalról vette be Szabados hálóját. Az elsőnél Schultz hagyta magára, a másodiknál Molnár és Koszorús várt egymásra (2:1, 2:2).

Most már folyt a labda a hazai lábakon, a közönség is megbocsájtott, mi pedig makacs elszántsággal küzdöttünk az egyenlítésért. A nagy lehetőség Matity lábában volt. Egy hibátlan Halász - Bohner akció végén 100 %-os ziccerbe került, a szöget záró kapus alatt akarta hét méterről eltenni a labdát, de az bánatunkra elakadt. Donát ilyen esetekben ettől rafináltabb megoldásokhoz szoktatott bennünket.

A 67. percben Tamás érkezett Papp helyére. A cserét követő támadásunknál Kristály János megkapta második sárgáját, majd a pirosat. Az emberelőny nagyobb bátorságot kölcsönzött, most Dusnok kényszerült védekezésre. Kovács Robi és Angeli két sokat ígérő lövése akadt el a védőkben. Szöllősi - Kovács cserével (Robi teljesen kifutotta magát) újabb lendület vette kezdetét.

Schultz komoly közelharcban szerzett labdájából a frissen beállt és gyors Szöllősi a felső kapufát találta el. Egy Szabados bravúr segített abban, hogy az egyenlítés esélye megmaradjon, amire nem kellett sokat várni. Szöllősi - Tamás adogatás végén Kárpáti szépségdíjas gólt lőtt a jobb felső sarokba (2:2).

A zászló nekünk állt, de az esély hamar elillant. Angelit második sárgája után kiállították. Kár a meggondolatlan szabálytalanságért, mert sokat tett a kifejezetten értékes eredményért. A Bohner - Büte csere már nem hozott érdemi változást.

Jó mérkőzést láttunk, fegyelmezett játékkal pontot szereztünk a listavezető otthonába, ami dicséretes! Ha viszont a tabellára nézek, ANDAXIN után kell nyúlnom, mert ilyet több, mint tíz éve nem láttam. Kedves Fiúk! A vasárnapi mérkőzésnek igen nagy a tétje, úgy készüljetek! Ezt kéri és elvárja a sükösdi közönség.

 

Ifjúsági csapatunk javuló játékkal 2:0-ra nyert. A gólokat Balázs István szerezte.

 

Holczimmer Tamás játékvezető osztályzata: 7 pont.

 

Sükösd, 2013. október 8.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/12/1/10816/8/718544.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/12/1/10823/8/739580.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/12/1/10816/8.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/12/1/10823/8.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer