Jelenlegi hely

Így láttam én... 2014-04-27 Szeremle-Sükösd 1-1

FELNŐTT: Dunagyöngye SK Szeremle - Sükösd SC 1:1 (1:0)

2014. április 27. (Dunafalva, 100 néző.)

IFJÚSÁGI: Dunagyöngye SK Szeremle - Sükösd SC 3:0 (0:0)

 

Vezette: Hagymási Attila (Vén Ernő, Markó László)

 

Szeremle sorstársunk az alsóházban, 23 pontjával a 13. helyen fogadott bennünket Dunafalván. Mi 24 ponttal a 12. helyről próbáltunk szerencsét. Ellenfelünk a tavaszi hétből (egy elmaradt meccse van) kettőt tudott megnyerni, ötöt elvesztett, így a hozomány hat pont. Mi egy győzelemmel, négy döntetlennel, három vereséggel hetet szereztünk. Összesen hét gólt tudtak rúgni és huszonhatot kaptak, az utóbbi két fordulóban ebből tízet.

Jobb időkben nem volt kérdéses ki az esélyese a találkozónak, utoljára 2009 szeptemberében nyertek ellenünk. Most más a helyzet: a kérdés az, hogy leszünk-e 11-en (hat sérült, két beteg, egy eltiltás). A szűk választék miatt Tamás játszott középhátvédet, Koszorús előrébb lépett a középpályára.

Nyoma nem volt a gondoknak, részünkről a vártnál lényegesen jobb játékot hozott az első 14 perc. A jelentős szél ellenére földön tartottuk a labdát és megszálltuk az ellenfelünk térfelét, egymást követték a kidolgozott helyzetek.

Büte már a 3. percben betalált, de les volt. Koszorúst buktatta Majoros, Matity nyesett szabadrúgását az utolsó fél méteren felkapta a szél. Büte beadása gólhelyzetben találta Bohnert, ha elvállalja ballal szinte biztos gól, jobbal viszont hibázott.

Pesti két perc alatt kétszer hagyta ott Majorost, a védő csak lerántással tudta megállítani. A másodiknál Halász 20 méteres szabadrúgása a sorfalról Bohner elé pattant, lövésébe Kővári még bele tudott érni. A szöglet után Kárpáti végig kígyózott az alapvonalon, visszagurításából Bohner a legnagyobb helyzetet hagyta ki.

Szeremlének a 14. percig támadási kísérlete sem volt, ekkor jutottak először a kapu közelébe, a baloldalon. A félmagas ártalmatlan beadást Szabados könnyen fogta, és megmagyarázhatatlan mozdulattal Gunya elé ejtette, ő pedig négy méterről bepasszolta (1:0).

Az elemi hibát követő „lelki törés” visszavett a lendületből, de csak átmenetileg. Arra viszont jó volt, hogy a következő tíz percben Szeremle bátrabban kezdeményezzen. Matity és Koszorús viszont felvállalt minden ütközést, s ha mégis túljutottak rajtuk Halász és Kovács Norbert jól zárta a széleket, Tamás pedig középen nem ismert kegyelmet.

A helyzetet Haász rendkívül nagy erejű szabadrúgásaival próbálták feloldani, akinek a negyven méter már jó lehetőség. De megpróbálta hatvanról is, miután észrevette, hogy Szabados kinn áll a kapujából.

Huszonöt perc után visszaállt az eredeti rend, folyamatos támadásainkkal miénk volt a pálya. Haász egy sárga lap árán szerelte Bohnert, Halász szabadrúgását Pesti alig fejelte fölé. Nemes és Kárpáti folyamatosan feljárt, Büte is a szélekről igyekezett elérni Pestit, vagy Bohnert. A 30. percben a Nemes - Pesti akció végén Büte egyenlíthetett volna – most középről –, de meglepte a nagy lehetőség és lövés helyett az ellenfélhez passzolt.

Kacsa megismételte az „alapvonalas” megoldását, most éles szögből a lövést választotta, de Frühvirth jól zárta a szöget és kiütötte. Szeremlei oldalról Haász bődületes szabadrúgása és két gyors, de eredménytelen kontra következett. Az elsőt Bognár rontotta el, a másiknál Feidt megtalálta a jó ütemben érkező Haászt, aki most 20 méterről (először) találta el a kaput, de ez volt a leggyengébb kísérlete a sok közül.

A 42. percben Bohner betört a 16-osra, kemény lövése mellbe találta a berobbanó Pestit, s a labda a hálóba vágódott, a partjelző most is lest jelzett. A félidő zárása kétszer is gólt ígért: Kárpáti kiismerhetetlen cseleit harmadszor is „megették” a védők az alapvonalon. Pontos labdája az ötös sarkán érkezett Pesti fejére, tökéletes volt a fejes, de ugyanilyen a kapus reflexe is. A szögletből újabb Pesti fejest láthattunk ezúttal fölé. Az egyenlítés a „levegőben lógott”, de a félidőig ott is maradt.

A második játékrész első tíz percében felváltva támadott mindkét csapat. Az első komolyabb helyzet a miénk volt, Matity ívelése elérte Bohnert, beadását Nemes a tömörülő védőkbe lőtte.

Elek két jó megmozdulásából először Bognárt játszotta meg, amire Tamás kiváló ütemben érkezett. A másikat nagy lövéssel fejezte be, a kapufa mellé. Nemes elől mentett szögletre Feidt.

A fordulásból Tamás „vészhelyzetben” tette az oldalvonalon túlra Bölcskeit, Kovács Norbi a másik oldalon Majorost. Az 57. percben láthattuk a legjobban kidolgozott és tökéletesen végig vitt támadásunkat úgy, hogy az ellenfél nem ért labdához. Halász – Matity - Nemes volt a labda útja, a pontos beadásra Pesti érkezett a 11-es ponton, az átvétellel hibázott, s a „ziccer” ezúttal is kimaradt. Egy perc sem telt el, és Pesti viszonozta Nemesnek a gólpasszt, de a címzett igazítás nélkül – ballal – vágta a kapu fölé. Büte átadásánál most megismételte jobbal.

A nyomás folytatódott, Bohner áthámozta magát a védőkön és Kárpátira bízta a befejezést, Frühvirth a léc alól nyomta ki a jól helyezett lövést.

A nyomasztó „góliszonyon” Faddi edző azzal próbált segíteni, hogy előre hozta Tamást, helyét Halász vette át. Úgy tűnt, hogy Tamás az első megmozdulásával eredményes lehet, de lesen vette át a labdát. A 75. percben jártunk, s húsz perce Szeremle szinte át sem lépte a felezővonalat, számukra az 1:0 tökéletesen megfelelt. Haász újabb ötven méteres bombájával és Majoros szólójával beérték.

Mi pedig ki tudja, hányadik nekirugaszkodás után végleg berendezkedtünk a 16-oson, ami a 78. percben végre eredményt is hozott, de nem akármilyen módon: Büte nagy erővel belőtt labdája gyomorszájon (vagy valamivel lejjebb) találta telibe Pestit, akiről a bal sarokba vágódott a labda (1:1).

A gólszerzőnek semmi kedve nem volt az ujjongásra, félájultan mászott ki az alapvonalon túlra. Aggódtunk Laciért, de nagyobb baj nem történt, néhány perc múlva folytatta, ugyanúgy, mint a csapat, amely az utolsó percig „tartotta tűzben a vasat”. Sorban Tamás, Bohner és Nemes tehette volna fel az „i”-re a pontot, de nem ment.

Begyűjtöttük a 10. döntetlenünket, s rosszabb pillanatomban már felrémlik, hogy valami „rontás” ül a csapaton!

 

Ifjúsági csapatunk 0:0-ás félidő után 3:0-ás vereséget szenvedett a második helyezett Szeremlétől.

 

Hagymási Attila játékvezető jól vezette a mérkőzést, osztályzata: 8 pont.

 

Sükösd, 2014. április 29.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/12/1/10816/24/759819.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/12/1/10823/24/786058.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/12/1/10816/24.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/12/1/10823/24.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer