Jelenlegi hely

Így láttam én... 2014-05-18 Sükösd-Bácsbokod 2-1

FELNŐTT: Sükösd SC - Bácsbokod SK 2:1 (2:1)

2014. május 18. (Sükösd, 150 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC - Bácsbokod SK 0:2 (0:1)

 

Vezette: Stefánovits Gábor István (Nasz Róbert, Szász Roland)

 

Bácsbokod ősszel a kilencedik helyen végzett, 36 pontjával most is ugyanerről a helyről érkezett. A tavaszon különösebb fegyvertényt nem hajtott végre, döntetlenekben bővelkednek, mint mi, de az őszi valamivel jobb szereplés elég volt ahhoz, hogy megőrizzék helyüket a középmezőnyben. Tavasszal a 7. fordulóban tudtak először győzni, otthon Hajós ellen (1:0), de a következő négy fordulóban már nem kaptak ki, ami a csapatforma javulását mutatja.

Minket meg az foglalkoztatott, hogy a Mélykút és Érsekcsanád elleni nagyszerű győzelmek után mire számíthatunk, tudjuk-e folytatni. A rosszhír az volt, hogy Koszorús húzódást szenvedett és nem játszhatott, a kispad is nagyon „vékony” volt.

A játék sükösdi helyzetfelméréssel indult, s nagyon hamar kiderült, hogy Bácsbokod átengedi a térfelét, a teljes védelmi zárlatból a hosszú indításokra építettek, amihez megvoltak a gyors emberei a széleken (Kerezsi és Komán), de középen Ribártól sem lehettünk nyugodtak, ha pedig hárman indultak, az komoly veszéllyel járt.

Angeli már a 4. percben vétkezett, Mészáros megállításáért kapott sárga lapot. Tamás Kománnal maradt „egy az egyben”, kivárt és a megfelelő ütemben még közbe tudott lépni. Az eset sejteni engedte, hogy hasonlókra a továbbiakban is számíthatunk.

Kölcze is megjelent a kapunk előtt, Angeli most nagy biztonsággal választotta el a labdától. Matity labdájával indult Bohner és labdát veszített a középpályán, ezt nem úsztuk meg büntetlenül: Ribár kiszolgálta Kerezsit, aki hidegvérrel elfektette Nagyot, s a „lövő csel” után könnyen gurított a kapuba (0:1).

Az első végigvitt akció már arról árulkodott, hogy viszonylag könnyen lehet átjutni a középpályánkon, annak is a közepén. A gyorsan bekapott gól után azonnal sebességet váltott a Sükösd. Nemes hozta fel a labdát, jól játszotta meg Bohnert, Altsheimer csak elütni tudta, ez is sárga. Halász 22 méteres szabadrúgása a bal felsősarkot kerülte el.

Az eddigi, kiegyenlítettnek mondható játékot bácsbokodi fölény váltotta fel. A következő negyedóra nem volt a miénk. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Angeli és Matity nem képes hozni azt a futásmennyiséget, amivel biztonságosan megállíthatók az egyre erősödő támadások.

Védekezésre kényszerültünk, Nagy kivetődése, Kárpáti gyors visszazárása akadályozta meg Kerezsit az újabb gól megszerzésében. Tamás az utolsó pillanatban mentett szögletre Komán elől. A szögletet követő sokaságból Ribár találta el a kaput, Nagy reflexe segített.

Kovács Norbert is megküzdött Kerezsivel, csak szabálytalanul. Margit 35 méterről próbálta megtalálni Altsheimer fejét, a védő alig késte le a hosszú sarkot. Komán a jobb oldalon lefutotta Kárpátit, beadását Kerezsi vette át, egy csellel beültette Tamást (mostanában ritka eset), s a visszatérő Angeli a lábáról talpalta alig 10 cm-re a kapufától a labdát. Nagy mentés volt!

Az átvészelt negyedóra után fokozatosan sikerült visszaállni és elkezdtünk újra futballozni – már jobban, és gyorsabban. Büte jobboldali beadása meglepte Kárpátit és nem tudott vele mit kezdeni. Az újabb Büte beadást Bohner tette Pesti elé, a gól elmaradt, mert lövésébe Gulyás még beleért. Halász átadásával Pesti az alapvonalig jutott, szögletre mentettek. A szöglet zavart keltett a védelemben, sokadik érintés után Margit végül kiemelte, az érkező Kárpáti pedig több emeletnyi magasságba vágta a labdát.

A Kölcze - Ribár ellentámadást Kovács Norbert korát meghazudtoló nyugalommal szerelte. A 33. percben Pesti büntető területen járt, lehet, hogy korán esett el, így a tizenegyes helyett sárga lapot kapott. Angeli gólpasszára Kárpáti érkezett, de a döntő pillanatban elcsúszott. A mutatós Nemes - Bohner akciót Pesti lövés helyett beadással zárta, amelyre nem érkezett senki. Bácsbokod most végleg megszállta a térfelét, nehéz volt onnan kicsalogatni őket. Margit ugyan megkísérelt egy hosszú indítást, de Gulyás nem tudott élni vele.

Részünkről a 40. perc már sikeres volt. Nemes gyorsított fel a jobboldalon, két jó csellel a védők mögé került, gólpasszát Büte még elvétette, Bohner viszont nagyon szép megoldással fejezte be (1:1).

Az egyenlítés mindig új erőket mozgósít, de ritkán jár olyan gyors eredménnyel, mint most. A középkezdésből Bácsbokod a begyakorolt recept szerint 30 méteres indítással próbálkozott, amire Halász a legjobb ütemben lépett ki, élt a felkínált lehetőséggel, s középre ívelésénél versenyben hibáztak a védők, Pesti pedig kihasználta (2:1).

A nagyon gyors fordulatot a következő percben lehetett volna megkoronázni: Pesti éles beadására Büte későn reagált és Palásti felszedte előle a labdát.

A második félidő is Pesti szólójával indult, most Gulyás még időben érkezett. A válasz három erőtlen támadás volt, mi pedig folytattuk az első félidő végén bevált harcmodort. A Nemes - Pesti akció Angelit találta tökéletes gólhelyzetben, a befejezés elegáns volt, de eredménytelen. Matity - Bohner előkészítésével adva volt a következő, amihez Pestinek még 5 cm-t kellett volna emelkednie.

A lendület megvolt, de folytatódott a hibás befejezési széria. Kárpáti beadását Büte felszabadító mozdulattal küldte kapu mellé. Nemes lapos lövését pedig biztosan fogta Palásti. A 61. percben Büte - Papp csere következett, Angeli és Kárpáti helyet cserélt, amire nagy szükség volt, mindkettőjük hasznára vált. Kacsa gyorsasága betöltötte a „lyukat” középen, Angeli lélegzetvételhez jutott és építkezhetett a baloldalon.

Az átrendezés perceit igyekezett maga javára fordítani Bácsbokod. Tamás abszolút gólhelyzetben blokkolta Ribárt, majd két szögletig jutottak, mi pedig – a rövid megtorpanás után – folytattuk erőfeszítéseinket a három pont megtartására, amelyhez egy újabb gól elegendőnek látszott.

Nemes szöglete után Papp került ígéretes helyzetbe: megcélozta a jobb felsőt, keveset, de tévedett. Angeli beadására Bohner robbant be, 22 méterről lőtt mellé. Kacsa látható élvezettel, mozgott új szerepkörében irányt vett kapura, de Mészáros megállította. A szabadrúgást Bohner lőtte fölé. Kerezsi egy jó ideje „békén hagyott bennünket”, de a 75. percben újra kipróbálta Endre stabilitását és betonfalba ütközött. A vendégek 11-est reklamáltak, a játékvezető továbbot intett.

A kirúgás után a Matity - Angeli akcióból Pesti került ziccer helyzetbe, ám Palásti és Margit közös erővel leküzdötte. A mérkőzés utolsó szakaszában ellenfelünkön a fáradság jelei mutatkoztak, csak a védekezésre koncentráltak, mi pedig folytattuk a kihagyott nagy lehetőségek második félidejét.

Bohner gólpasszát Papp őrző nélkül kapta, 8 méterről simán bepasszolhatta volna, de elegánsabbnak találta „alá-” és ezzel mellérúgni. Pesti otthagyta a levegőért kapkodó Harist, beadásáról hárman maradtak le. Bohner remek cselek után már csak a kapussal állt szemben, lövését Palásti lehalászta.

Amíg mi a harmadik gólt kerestük, Bácsbokodnak is akadt egy lehetősége: Kölcze a felsőkapufa csücskét találta el.

Annyi „böjt” után zsinórban harmadszor nyertünk. A játék színvonala nem érte el az érsekcsanádiét, de a három pont ugyanannyit ér!

 

Ifjúsági csapatunk 2:0-ra kikapott.

 

Stefánovits Gábor István játékvezető osztályzata: 6 pont.

 

Sükösd, 2014. május 21.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/12/1/10816/27/759841.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/12/1/10823/27/786080.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/12/1/10816/27.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/12/1/10823/27.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer