Jelenlegi hely

Így láttam én... 2014-09-14 Sükösd-Bajaszentistván 2-5

FELNŐTT: Sükösd SC – Bajaszentistván SK 2:5 (1:2)

2014. szeptember 14. (Sükösd, 100 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC – Bajaszentistván-LUA 0:1 (0:1)

 

Vezette: Szűcs Gábor (Romsics Péter István, Rátkai Ákos)

 

Az utóbbi nyolc évben 13-szor találkoztunk Bajaszentistvánnal, ebből 4 győzelem, 2 döntetlen és 7 vereség a mérlegünk. Sükösdön 2008. november 16-án nyertünk utoljára, 4:3-ra. Vereségeink közül a 2012. április 1-i a legsúlyosabb (3:6). Ez év tavaszán még megúsztuk 0:2-vel. Lassan ott tartunk, hogy ha Szentistván megkapja a sorsolást, a Sükösd elleni soron behúzza a 2x3 pontot.

Kilátásainkat a statisztikához illett igazítani, pedig jelen állapotában nem egy „acélos” ellenfélről volt szó. Csávolyon ugyan nyertek 3:0-ra, de Mélykútról már egy hatossal tértek haza, Katymár ellen otthon keserves 1:1-es döntetlennel kellett beérniük. Szurkolóik tele voltak panasszal a játékosállományukat és a játékot illetően.

A múlt vasárnapi Szeremle elleni teljesítményünk (nem volt egy csúcs, de) elegendőnek tűnt egy újabb győzelemhez is. Ennek megfelelően bátor támadó játékkal kezdtünk, Nemes beadásából Büte már akár az 5. percben vezetést szerezhetett volna, de megvolt a lehetősége Pestinek is.

Ellenfelünk a 7. percben lépte át először a felező vonalat Fabók révén, s védelmünk szemmel való kísérete mellett beadásából Somogyi megszerezte a vezetést (0:1).

Különösebb nyugtalanságot ez még nem okozott, folytattuk a támadásokat és hihető volt, hogy lesz rá válaszunk. Bajaszentistván taktikusan visszahúzódott és kivárásra játszott, mi pedig menetrendszerűen dolgoztuk ki és rontottuk el a jobbnál jobb lehetőségeinket.

Schultz, Bohner, Büte, Papp és Pesti került gólhelyzetbe (vagy közel abba), de befejezni akkor sem tudtuk, amikor a védők ezt felkínálták. A 25. percben Nemes jó cselsorozat után Bütét játszotta meg az ötösön, de a labdát nem találta el. A 28. percig tartott ez a nagyvonalú pazarlás, amikor Koszorús jó helyen találta Schultzot, s gólpasszát Pesti az ötösről küldte a hálóba (1:1).

A hibák ellenére mindenki azzal számolt, hogy rúgunk még jó néhányat. Közben Fabók és Csobolya támadott, az elsőt Nemes mentette, a másodikról Török lemaradt, különösebb veszélyt nem jelentettek. Semmi nem utalt még arra, hogy itt ma nagy verésben lesz részünk.

Papp Nemest indította, előle Onhausz veszélyes, de szabályos belépéssel hárított. Két mutatós Pesti fejest egy kihagyott Schultz ziccer követett. Amíg mi szorgalmasan tartottuk a labdát az ellenfél térfelén, Somogyi és Gugán villámgyorsan megugrott, Bütének esélyt sem adva a közbeavatkozásra, Fabók a tétovázó Szabados mellett ismét vezetéshez jutatta csapatát (1:2).

A középkezdés után Somogyi megismételte előző villanását, most is Fabókot hozta helyzetbe, de lövését Szabados fogta. A vendégek megérezték, hogy védelmünk könnyen sebezhető és fokozatosan átvették a játék irányítását. Büte szabálytalankodott Csobolyával, a legurított szabadrúgást Somogyi 28-ról élesen a kapu fölé lőtte. Hangya elől utolsó védőként Tamás estében mentett.

Két támadásra futotta még a mi erőnkből is. Hangya akasztotta Schultzot, Koszorús 24 m-res nagy erejű szabadrúgását a jobb sarokból tolta ki Molnár. Bohner 35 m-res ívelése a kapufa csücskén landolt. A lesek megítélésénél Szűcs játékvezető és partnerei nem álltak a helyzet magaslatán, amit Pesti és Csordás többször kifogásolt, melynek ára két sárga lap.

A második félidőt Büte helyett Szöllősi kezdte (Kárpáti helyén, mert ő is hiányzott). Az egygólos hátrány könnyen behozhatónak látszott, ugyanúgy, mint az első félidő elején, hagytak játszani bennünket.

Pesti jól rajtolt, de 28 m-re a kaputól lerántották. Csordás életerős szabadrúgása a sorfal mellett tartott a bal alsóba, Molnárnak remek reflexszel, lábbal sikerült kitolnia. Nemes átadását Papp lőtte 18-ról mellé. Árpi a szokásos cselsorozatával a 16-os közelében járt, a védők közrefogták és blokkolták, 18 m-re a kaputól. Kiváló alkalom kínálkozott az egyenlítésre. Csordás szabadrúgása elakadt a sorfal szélén, s a labda a kapus könnyű zsákmánya lett.

Eredménytelen próbálkozásainkra Kovács Robi tette fel a koronát, az 57. percben (a sérült Molnár helyett jobbhátvédet játszott) Szabados kidobását könnyen továbbíthatta volna, e helyett megvárta a rá támadó csatárt, s a felesleges csel nem jött be: Somogyi labdát szerzett és besétált vele a kapuba (1:3). Súlyos hiba, amit még középpályán is kockázatos megkísérelni, nem 18 méterre a kapunktól!

Akkor még nem volt teljesen nyilván való, de mint később kiderült, a meccs fordulópontját jelentette.

Szöllősivel felgyorsult a jobboldal, támadásaink nagy része onnan indult. Schultz fejes, Kovács Robi szabadrúgás után végre javíthattunk volna: Szöllősi tökéletes beadását Pesti a léc alá fejelte, Molnárnak pedig sikerült fölé tolnia. Papp és Bohner lőtt gyengén mellé és fölé.

Bajaszentistván, látva az egyre alábbhagyó és gyengülő sükösdi játékot, már magáénak tudta a három pontot, egyelőre visszahúzódott és a védekezésre összpontosított.

Faddi edző cserékkel próbálkozott lelket verni a társaságba: a 70. percben Schultz helyett Halász, a 73.-ban Nemes helyett Angeli lépett pályára. Az újak helykeresése közben Fabók és Somogyi tett gyors látogatást a térfelünkön, egyre nagyobb önbizalommal.

A fellazult és egységesnek nehezen mondható védelmünket Somogyi állandó rettegésben tartotta. A 78. percben lesre állítással próbáltuk megállítani, de a játékvezető elengedte, Szabados 40 méteres kifutással tudta megelőzni a csatárt.

Támadási gyakorlatainkat továbbra is erőltettük. Angeli átadását Koszorús lőtte fölé. Az ellentámadásnál – alig túl a félpályán – Angeli fenntartotta Fabókot. A szabadrúgást Gugán hosszan ívelte a baloldalra Borosnak, aki lekezelte és középre adta, Radics pedig az ötösről a dermedt Szabados feje fölött a hálóba emelte, így újabb ajándék góllal szolgáltunk vendégeinknek (1:4).

Ilyenkor azt hiszi az ember, hogy vége mindennek, nincs tovább, pedig bármennyire hihetetlen volt! Három perc alatt három 100%-os helyzetet dolgoztunk ki, amit az előzőekhez hasonlóan képtelenek voltunk gólra váltani.

A 86. percben Koszorús nem talált be az üres kapuba. Ezt egy perc múlva megismételte Bohner. A 88.-ban Papp három méterről a hálót is kilyukaszthatta volna, mérgében az oldalhálóba bombázott. Egy higgadt belsős passz biztos gólt ért volna.

A kései eredménytelen tűzijátékból kiszabadulva – három húzással – már a mi kapunk került veszélybe. A 89. percben Csordás helyére beálló Geletta Gábor ütközött Kristoloviccsal (azonos testhelyzetben mindketten a földre estek), s Szűcs játékvezető szívbaj nélkül befújta a 11-est. A büntetőt a mezőny kimagaslóan legjobb embere (Somogyi) értékesítette (1:5).

Vége még így sem volt, mert a középkezdés után a védők sűrűjében Bohner harmadszorra betalált (2:5).

A 91. percben a sípszó jelezte, hogy végleg elfogyott az idő, s vele a reményünk is. Aggódom a csapatért!

 

Ifjúsági csapatunk újabb lehetőséget szalajtott el, 1:0-ra kikapott. Ennek részese volt Berger is, akit minősíthetetlen viselkedése miatt a játékvezető az 50. percben kiállított.

 

Szűcs Gábor játékvezető osztályzata: 5 pont.

 

Sükösd, 2014. szeptember 16.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12052/5/813115.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12059/5/823079.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12052/5.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12059/5.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer