Jelenlegi hely

Így láttam én... 2014-09-28 Sükösd-Bácsbokod 2-1

FELNŐTT: Sükösd SC - Bácsbokod SK 2:1 (1:1)

2014. szeptember 28. (Sükösd, 120 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC - Bácsbokod SK 3:1 (1:0)

 

Vezette: Vén Ernő (Sánta Péter, Polyák Attila Péter)

 

Bácsbokod magabiztos 5:0-ás győzelemmel kezdte a szezont Érsekcsanád ellen, 1:1-es döntetlent ért el Bácsborsódon és 3:0-ás győzelemmel tért haza Csávolyról. Az eredmények figyelemre méltóak és arra lehetett következtetni, hogy a tavaszinál jobb ellenféllel találkozunk. Aztán jött a mélykúti „mélyütés”, senki nem értette, hogy kaphattak egy tízest.

A papírforma ellen játszottak otthon Katymár ellen is az elmúlt héten, a 0:2 már jelezte, hogy a kezdeti lendület megtört, s javítani nálunk szeretnének. Mi pedig az Érsekcsanád elleni győzelemmel a tarsolyunkban bizakodással nézhettünk a találkozó elé, bár nálunk soha nem lehet tudni, hogy éppen mire képes a csapat, így három esélyesre is vehettük.

Barákovics edző ugyanazzal a taktikával küldte pályára csapatát, mint tavasszal: fő a védekezés, aztán majd meglátjuk… Kényelmes tempóban folydogált az első tíz perc, a csapatok nem rontottak egymásnak, a kérdés az volt, hogy ki mit lép. A szükségesnél is több kereszt- és hátraadogatással Bohner, Papp és Kovács Robi eljutott a kapuig, de komolyabb veszélyt nem jelentettek.

A szorosan lezárt területekből könnyen kilépni nem lehetett, Koszorús megpróbálta, Kölcze pedig felrúgta. A szabadrúgásban nem volt kellő erő, a kipattanót Bohner szerezte meg, visszagurítását Schultz lőtte fölé, Kovács Robi emelése pedig a jobb felső sarok felett landolt.

Amíg mi kísérletezgettünk, Bácsbokod élesre váltott, első támadásukat Komán a 12. percben góllal fejezte be (0:1). Tavasszal a 10. percben követte el ugyanezt, ugyanígy Kerezsi.

A gól nagyobb törést nem okozott, de az iramon sem változtatott. Molnár vette valamivel gyorsabbra, a 17. percben Pestit indította, beadásából pedig Koszorús könnyen egyenlített (1:1).

Észrevehető változást a játékban ez sem hozott, talán Bácsbokod lett valamivel aktívabb: Komán lövését fogta Béda, a Kiss Róbert - Kiss János akciót Komán akár góllal fejezhette volna be, de Molnár az utolsó pillanatban még beérte.

A 19. percben megismételték a góljukat eredményező támadásukat: Kiss Róbert - Komán pillanatok alatt átjutott a védelmünkön, Kölcze lövésénél már csak a kapufa segített, ami a mérkőzés végső kimenetelére jelentőséggel bírt. Bosnyák indult, gyors cseleivel szerzett előnyt, Kománt hozta jó helyzetbe, s hogy befejezni nem tudta, az Molnár elszántságán és gyorsaságán múlott.

A három tetszetős, de eredménytelen villanás után visszaálltak, átengedték a félpályát, visszatért eredeti medrébe a játék. Bácsbokod most már egyértelműen a kontrákra rendezkedett be, mi pedig a korábbiak szerint folytattuk erőtlen támadásainkat.

Először Papp szólóját, majd a Schultz - Bohner váltást követő Koszorús befejezést akasztotta Altsheimer Vendel. Koszorús 28 méteres szabadrúgása fölé-mellé ment. Kovács Robi ívelt Papp fejére, Détáry öklözött. Csordás és Tamás is felzárkózott a támadásokhoz, az előbbi átadását Kacsa lőtte 18-ról fölé, az utóbbinál Bohnert kaszálták el. Csordás szabadrúgása a kapusé lett.

A 36. percben végre valódi futballjelenetet láttunk: Csordás indította Pappot, félmagas, pontos beadását Kárpáti kapásból zúdította kapura, de Détáry reflexei a helyén voltak. A felszabadítást követően Kölcze kézzel érintette a labdát, Csordás szabadrúgását a léc alól húzta le a kapus.

A másik oldalról érdemi támadás alig akadt, Kiss Róbert egyéni megmozdulásain kívül egyszer még átjutottak rajtunk, de Molnár beadását Kovács Robi nagy nyugalommal – mellel – küldte haza Bédának.

Schultz hozott össze még két helyzetet Pestinek: az elsőt a kapufa tövénél szerezte meg előle Détáry, a másodiknál beadása elsuhant a feje felett. A félidő zárójelenetét képező Molnár - Kovács Robi - Pesti akció is gól nélkül zárult. Jelentős mezőfölényünk ellenére a játék nem volt meggyőző, sok volt az „üresjárat”.

A második félidő Csordás - Szöllősi cserével indult és merőben új felfogásban folytatódott. Pillanatok alatt kiderült, hogy Szöllősi annyiszor hagyja ott védőit, ahányszor elindul. Már a 47. percben 100%-os helyzetet dolgozott ki Pappnak, aki gyatrán mellé lőtt.

Amíg a védők a jobboldalra koncentráltak, Kárpáti szabadon támadhatott a másik oldalon. Sikeres cseleivel már a 16-oshoz közeledett, amikor Bosnyák szabálytalanul állította meg. A lehetőséget Papp nem tudta kihasználni, szabadrúgását átemelte a sorfalon, Détáry könnyű zsákmánya lett.

Tíz perc elteltével érezhető volt, hogy Sükösd nem elégszik meg a döntetlennel, dűlőre akarja vinni a dolgot, most már magasabb fordulatszámon játszott. Ezt egyelőre Koszorús, Kárpáti és Pesti lövései jelezték.

Ellenfelünk az 56. percben lépett át először a félvonalon, Kovács Robinak nem volt más választása, mint elütni Kománt. A szabadrúgást Tamás csúsztatta fejjel haza Bédának.

Visszatámadtunk, itt Altsheimer volt szabálytalan a meglépő Pappal szemben. Szöllősi jobboldali szabadrúgása átszállt a fejek fölött, s a védő nélkül maradt Schultzot ez annyira meglepte, hogy három méterről nem találta el az üres jobb sarkot, így oda lett a második lehetőség is, de továbbra is maradtunk a térfelükön. Most Bohner harcos betörése után lőtt éles szögből mellé Árpi.

A 61. percben Bohnert Angeli követte, Akácfai mindjárt bele is taposott. A szabadrúgást a sértett Koszorús elé tette a 16-osra, lövése mellé ment. A következő percben gólpasszával szolgálta ki Pappot, s itt kezdődött a „mit tudunk még kihagyni” című vetélkedő, amit kétségtelenül Árpi nyert.

De azért a továbbiakban számoljunk: ez volt a harmadik, ami a máskor oly higgadt és trükkös játékost lebénította, de annyira, hogy három perc múlva Szöllősi ajándékát a 11-esen már el sem találta, tehát ez a negyedik, s itt könnyen ráfizethettünk volna. A félvonalon Komán lekezelt egy előrevágott labdát, s szabadon vihette rá az egyedül maradt Tamásra, úgy, hogy a másik oldalon Kiss Róbert teljes lendülettel várta az átadást. Komán (nagy megkönnyebbülésünkre) nem passzolt, hanem önző módon 15 méterről mellé lőtt. Nagy lehetőséget hagyott ki, ha leadja, valószínű, hogy ők vezetnek.

Az ijedelem után visszatámadtunk, s az egyre inkább fáradni látszó vendégek 16-osához könnyen odaértünk. Most Schultz indult meg kifogyhatatlan energiával és újabb abszolút gólhelyzetbe hozta Pappot, amit immár ötödikként menetrend szerint kihagyott. De legyünk méltányosak! Árpi nem volt egészséges, lázasan is vállalta a játékot.

Bácsbokodnak közben két szögletre tellett, amit Koszorús és Schultz mentett. Rövid levegővétel után újra birtokunkba vettük a támadó harmadot és figyelhettük Szöllősi jobbnál jobb alakításait. Angeli most őt kínálta meg gólpasszával, s láss csodát, a hatodik már bement. Pesti elvitte a védőjét, s a szabad folyosón a legjobbkor rúgta el Détáry mellett a labdát (2:1).

Az utolsó negyedórában Bácsbokod megpróbálkozott még az egyenlítéssel, feladta az eddigi védekezést, ami további lehetőségeket kínált nekünk. A 81. percben Pappot Halász váltotta, s azonnal akadt is tennivalója. Kétszer is indulhatott félpályáról, de a befejezést nem vállalta. Az első keresztlabdája a kapusé, a másodiknál egy védővel szemben hárman voltak (a jobboldalon Szöllősi és Kárpáti követte), mégis a védő nyert. Ha a kettőből egyiket ziccernek veszem, akkor ez a hetedik helyzet.

Még a 90. percben is képesek voltunk a tékozlásra: Molnár sprintje után Angeli jutott labdához, s addig dolgozott rajta, míg „konyhakész” állapotban Kacsa elé tálalta. A szétzilált védők között nyolc méterről kellett volna a kapuba találni, ami nyolcadszor sem ment!

Rövid számolás után kiderült, hogy kaphattak Mélykúton egy tízest: azok berúgták a helyzeteket! Azért ne legyünk finnyásak: ugyanúgy 2:1-re nyertünk, mint tavasszal, a csapat hatodik a tabellán, s ezt illene megőrizni.

 

Ifjúsági csapatunk 3:1-es biztos győzelmet aratott. Góllövők: Radics József, Szabó Dávid, Töttös Dániel.

 

Vén Ernő játékvezető osztályzata: 5 pont.

 

Sükösd, 2014. szeptember 30.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12052/7/813129.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12059/7/823092.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12052/7.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12059/7.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer