Jelenlegi hely

Így láttam én... 2014-10-04 Csávoly-Sükösd 0-5

FELNŐTT: Csávoly SK – Sükösd SC 0:5 (0:2)

2014. október 4. (Csávoly, 100 néző.)

IFJÚSÁGI: Csávoly SK – Sükösd SC 0:6 (0:3)

 

Vezette: Stefánovits Gábor István (Bánóczky Csaba, Kovács István)

 

Csávoly két év távollét után került vissza a megyei II. osztályba, három-négy jó nevű játékos igazolásával és nagy reményekkel vágott neki az őszi szezonnak. Ehhez képest két vereséggel kezdtek, viszont otthon megverték Bácsbokodot és Bácsborsódot. Mélykúttól szoros mérkőzésen kaptak ki 3:2-re, Katymáron döntetlent értek el, így az utóbbi három mérkőzésük eredménye már figyelemre méltó. Hét megszerzett pontjukkal a 10. helyen fogadtak bennünket.

Mi a gyenge kezdés után, az előző két fordulóban nyerni tudtunk Érsekcsanádon és Bácsbokod ellen. Érsekcsanádon kifejezetten jó játékkal rukkolt ki a társaság, ugyanúgy, mint tavasszal, elindítva ezzel egy jó sorozatot. Azt reméltük, hogy a babona megismétlődik és a folytatás is sikeres lesz, már csak azért is, mert mostanában nem jártunk a 6. helyen. Ettől függetlenül biztosra nem mehettünk, mert hiányzott Koszorús, Szöllősi, Matity, Angeli és Csordás is csak 30 percet tudott sérülése miatt vállalni.

Az első tíz perc most is a szokásos felméréssel telt el, de elegendő volt arra, hogy ezt a meccset a jobboldalon lehet megnyerni, elsősorban Nemes gyorsaságával. Ahogy az elmúlt héten Szöllősi, most ő fogott ki egy olyan bekket, akit tetszése szerint hagyott ott. Jó lövése volt az első komolyabb esemény, ami a kapusról kijött, belőle Papp akár a vezetést is megszerezhette volna, de felpattant előtte a labda. A lehetőség egy percen belül megismétlődött, Nemes beadását Pesti alig fejelte mellé.

A másik oldalon Rezsneki jelentkezett kétszer, Tamás és Molnár biztosan szerelte. Balogh kapáslövése ment fölé, Schultzot buktatta Orosz. A szabadrúgást Papp vette át, cseleivel jobbra sodródott és éles szögből fölé lőtt. A gól elmaradt, de egyre biztosabban támadtunk és átvettük a játék irányítását.

Kovács Robi kemény lövését fogta Szekeres, Nemes átadását Schultz lőtte fölé. A földön járattuk a labdát, a passzok nagy része emberhez ment, a középpálya könnyen átjátszható volt, sorozatban kerültünk a kapu elé, s a 23. percben a támadást már góllal fejeztük be: Halász negyven méteres ívelését Papp levette, egy jól sikerült „esernyővel” átemelte Grizák felett, kiszolgálta Pestit, s a pontos befejezéssel megszereztük a vezetést (0:1).

A hazaiak heves támadásokkal válaszoltak, Bohner lerántotta Majlátot (sárga lap), Tesic szabadrúgása a felső sarok felett zúgott el. Csávoly igyekezett, de nagyon sok energiát pazarolt el a gyenge passzjátékával.

Ebben jobbak voltunk, középpályánk ebben az összetételben is föléjük kerekedett, használható labdákkal látták el a nagy kedvel játszó támadóinkat. Mindig volt megjátszható emberünk, Rátóti Nemesnek legtöbbször csak a hátát láthatta, Pesti személyes kísérőjének, Grizáknak bizonyára nem ez volt a legjobb napja.

Az egyre ritkuló ellentámadásukat védelmünk biztosan hárította. A 30. percben Balogh állt legközelebb a gólszerzéshez, de Tamáson nem tudott túl jutni. A 38. percben Molnár hozta fel a labdát a félpályáig, Nemes vitte tovább, beadásáról Bohner még lemaradt, de a következő megmozdulása már sikeres volt: Kárpátit indította, s annak gólpasszából Pesti duplázhatott (0:2).

A kezdés után Orosz már a 16-osunkon járt és Molnáron akadt fenn, s a megszerzett labdával Nemest indította, aki könnyedén rázta le a védőket, a kilépő kapus már verve volt, gólpasszát Katymarac valahogy le tudta venni Pesti lábáról (centimétereken múlott).

A félidőig mi már nem erőltettük a dolgot, Csávoly viszont összehozta két eddigi legveszélyesebb támadását: az elsőt Tesic indította és Mihalics fejezte be, lövését Béda biztosan fogta. A következő Mihalics – Orosz - Rezsneki akcióval majdnem megleptek bennünket, itt Tamás rutinja és nagyszerű belépője segített. Rátóti is eljutott a 16-osig, őt Schultz fosztotta meg az esetleges gólörömtől. Rezsnekivel viszont már csak egy sárgalap árán boldogult. A félidőt jó játékkal és megnyugtató előnnyel zártuk.

A második játékrészt a hazaiak kezdték erősebben: Rezsneki - Orosz, majd Tesic - Mihalics veszélyeztetett. Majlát ívelését Bodnár fejelte a bal alsó sarokra, de Béda odaért és kinyomta. A szöglet után Nemes húzott el a jobb oldalon, beadást Kovács Robi a jobb kapufa mellé lőtte. A kirúgást követően Mihalics a 16-oshoz közeledett, amikor Bohner elkaszálta. A szabadrúgást Béda most a jobb kapufa mellől tolta ki, Tesic szögletét Balogh fejelte fölé.

Az eltelt negyedórában Csávoly komoly erőfeszítéseket tett a gólszerzésért, mi most ritkábban léptük át a félvonalat. A Bohner - Nemes akció még lesen akadt el, de a következő már eredménnyel járt, amit jórészt a hazai védők könnyelműségének és Papp kivételes érzékének köszönhetünk: Katymarac lábáról lelopta a labdát a 16-oson belül, s a befejezés már nem okozott gondot (0:3).

Itt nagyjából el is dőlt a három pont sorsa, a következő két percben pedig véglegesen. A félpályáról indított Nemes - Pesti kombinációra a védőknek nem volt ellenszere. A gyors, pontos akciót Pesti fejezte be, lövését Szekeres Papp elé ütötte, Árpi pedig nem tévedett (0:4).

A négygólos előny megengedte a cseréket: a 62. percben Halászt Csordás, Pestit Büte váltotta. A tetemes hátrányban Csávoly még mindig nem adta fel, folytatta a hibákkal teli rohanást. Tesic mindent megpróbált, de a társak kevésnek bizonyultak.

Tamás gyűrte le Rezsnekit 22 méterre a kaputól, Tesic gólba tartó szabadrúgását Béda a léc alól tolta ki. Válaszul Csordás játszotta meg Bütét, labdájával Papp került ismét gólhelyzetbe, most egyből lőtt és mellé. Megtette a magáét és mehetett az öltözőbe, Hornyák folytatta.

A 81. percben Szabó Antal is lehetőséget kapott, s 18-ról mindjárt meg is célozta a kaput, lövése fölé ment. A cseréket elbírta a csapat, de tény, hogy az utolsó tíz percben csak szabálytalanságok árán tudtuk tartani az eredményt.

A végjáték mégis a miénk volt, mert a kitámadó hazai védelem fellazult, Bohner és Szabó Antal dolgozott ki újabb helyzetet, de nem tudott élni vele. Nem így Schultz Máté, aki Kovács Robi 50 méteres átíveléséből szépségdíjas gólt fejelt a bal felsőbe (0:5).

A hosszabbításban Bodnár szólója volt az utolsó esemény, amit Csordás kiváló belépőjével hárított, már az ötösön belül.

A higgadtabb, pontosabb játékunk hozta a zsinórban harmadik győzelmünket! Döntő mégis a múlt hetinél lényegesen jobb helyzetkihasználás volt.

 

Ifjúsági csapatunk biztos, 6:0-ás győzelmet aratott. Góllövők: Schultz Martin (2), Geletta Gergő, Töttös Dániel, Szabó Dávid és Forgács Gábor.

 

Stefánovits Gábor István játékvezetőnek nem maradhattak kellemes emlékei a mérkőzésről, osztályzata: 6 pont.

 

Sükösd, 2014. október 7.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12052/8/813135.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12059/8/823099.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12052/8.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12059/8.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer