Jelenlegi hely

Így láttam én... 2014-10-19 Mélykút-Sükösd 1-1

FELNŐTT: Mélykút SE - Sükösd SC 1:1 (1:1)

2014. október 19. (Mélykút, 80 néző.)

IFJÚSÁGI: Mélykút SE - Sükösd SC 3:1 (1:1)

 

Vezette: Rabi József Zsolt (Árvai Szabolcs, Illés Máté)

 

Mélykút nagyon jól kezdett ezen az őszön. Nyolc fordulóból hetet megnyert, csak Dusnok tudott elhozni tőlük egy pontot. Aki hozzájuk látogatott, nem sok jóra számíthatott, Bácsbokodnak tízet, Szeremlének és Bajaszentistvánnak hatot, Borsódnak ötöt rúgtak. Csak Érsekcsanád és Csávoly tudta megszorítani őket, de egy góllal ott is nyertek, Katymáron is folytatták, ott már néggyel. A 38:9-es gólarány és az első hely magáért beszél.

Számunkra kapaszkodót adott, hogy 2012 júniusa óta nem tudtak nyerni ellenünk. A három győzelmünk és egy döntetlen mégis csak jó ajánló levél, amit csak megerősített a Csávolyon mutatott játékunk.

Tamás Karcsival hét közben szót váltottunk arról, hogy mi várható, és határozottan állította, hogy döntetlennél rosszabb nem lesz, mert a „pengés” csapatok ellen mi is jók vagyunk. Pesti a mérkőzés előtt főcímet jósolt a Petőfi Népében, ami ugyan elmaradt, de Karcsinak igaza lett. Tizenkét pontunkkal a 7. helyről vágtunk neki a könnyűnek nem ígérkező akadálynak. Az összeállítással kivételesen nem volt gond, már csak Matity és Rozsi hiányzott.

Minden szokásos taktikázás helyett azonnal támadással indítottunk: Pesti 28 méterről Nemes lábára tette a labdát, amit Robi a hosszú sarkon egy ütemmel lekésett. A Nemes - Pesti akcióról a másik oldalon Szöllősi maradt le.

Támadásra támadással válaszoltak: a végig veszélyes Szabó Kornél elől Molnár az alapvonalon túlra mentett, Pilcsuk szögletét Schultz vágta ki a mezőnybe. Illést először Csordás szerelte, másodszor Kárpátit otthagyta, lövése a jobb kapufa mellett suhant el. A kirúgás után Pestit Bényi állította meg, Nemes szögletét Palásti húzta le.

Megállás nem volt, nyílt sisakkal támadott mindkét csapat, de arra gondosan ügyelt, hogy a középpályán kirakja az „akadályt jelző táblát”, ha kellett szabálytalanság árán, amiből volt bőven. Koszorús és Schultz nem ismert se lehetetlent, se kegyelmet, Kovács Robi pedig nagyobb területet és lehetőséget kapott a játék szervezésére.

Schultz ütközött Szabóval, Pilcsuk szabadrúgását követően Nemes szabadított fel, labdájával Pesti hagyta ott Kiss Miklóst, beadását Kárpáti egyből a kapu fölé vágta (bőven lett volna ideje lekezelni). A jobb oldalon szépen végigvitt Molnár - Szöllősi akciót Kiss Miklós blokkolta. Eltelt a mozgalmas első negyedóra, s támadásban mi voltunk a jobbak.

A következő tíz percben az volt a kérdés, hogy ki kerül többször a földre és ki marad talpon. Rabi játékvezető a szokásosnál jobban engedte az agresszív játékot, de még a határokon belül. Schultz Snyeholát, Molnárt Gyetvai, Pilcsuk Koszorúst, Kiss Miklós Pestit, Szöllősit Kiss Tamás „ejtette el”. Csordás a levegőben összefejelt Snyeholával, s némi kivárás után mindketten folytatták.

A tördelt, zaklatott szakaszt higgadtabb időszak váltotta. Szabó került nagyon jó helyzetbe, Tamás belépőjéért már sárga lap járt (Karcsinak nem volt más választása), Szabó 20 méteres szabadrúgásával nem sokat tévedett. Visszaállt a rend, Kovács Robi - Nemes ígéretes akcióját Pesti elől mentették szögletre. Kovács Robi labdáját Koszorús zúdította 30-ról kapura, Bényi beleért és szöglet, amit Kárpáti nagyon jól ívelt be, s a védőkről Schultz elé pattant, ő már nem érte el.

A hazaiak türelme érezhetően fogyott, egyre többet hibáztak, ez nekünk pedig kedvezett a további támadásokra. Vörös állította meg Szöllősit, Csordás 30 méteres szabadrúgását Palásti még elérte. A második igazi gólhelyzetünk a jobboldalról indult, Nemes beadását Kárpáti senkitől sem zavartatva öt méterről fejelte fölé.

A higgadtabb, türelmesebb játékunk a 35. percben hozta meg a gyümölcsét: Snyehola felrúgta Molnárt, a szabadrúgást Nemes kapta, egy csellel elküldte védőjét és visszapasszolt Molnárnak, ő átlépte a labdát, s az érkező Schultz Máté egy lövő csel után, 18 méterről védhetetlenül lőtte a bal sarokba, Palástinak esélye sem volt a védésre (0:1).

Miénk volt a tér, a máskor oly erős mélykúti középpálya szenvedett, könnyen átjátszható volt, mi éltünk is vele, nem értük be az egy gólos vezetéssel, mindenáron újabb gólra játszottunk, s a 45. percben ez lett a vesztünk. Baloldali kontrával megleptek bennünket: a beadást Tamás szorongatott helyzetben gyengén és rosszul találta el, s az érkező Vörös a felső kapufára lőtte. A lepattanóból Snyehola közelről, erősen vitatott leshelyzetben egyenlített (1:1).

A második játékrész az elsővel azonos hőfokon folytatódott. Kiss Tamás jutott először a 16-osunkig, átadásából Szabó gyengén lőtt, Béda fogta. Szöllősi átmeneti fáradság után újra erőre kapott, Bényi csak lerántani tudta. Kovács Robi 35 méteres szabadrúgása fölé ment. Csordás küzdött meg Snyeholával, s a szabadrúgást követő jó pozíciót Pilcsuk maga rontotta el. A jobb oldalon Nemes harcolt ki szögletet, Koszorús fejesében nem volt elég erő.

Az 52. percben Pesti cserét kért és helyette Pappal folytattuk a támadásokat. Bényi Szöllősit csak elütni tudta, Csordás szabadrúgása a felső sarok fölött húzott el. Szabó ugyanezt megismételte a mi oldalunkon. Nemes túljutott két védőn, úgy tűnt szabad az útja a kapuig, végül Illésnek sikerült felborítania. Koszorús 22 méteres szabadrúgását Palásti a jobb alsó sarokból kotorta ki.

Ezután Snyehola percei következtek: sorban Koszorús, Tamás és Molnár rutinjára volt szükség, hogy ne jusson túl a 16-oson. Az ellentámadásunkat Papp fejezhette volna be, de a lövés pillanatában Gyetvai fellökte. A szabadrúgás 18 méterről, nagyon jó helyről járt, de Csordás lapos lövését könnyen fogta a kapus. A kirúgás után Papp újra labdát szerzett, s bődületes erejű lövése a felső kapufáról jött ki, nekünk nem volt szerencsénk a kapuba passzolni.

Újabb cserével Nemes helyett Bohner következett. A 63. percben akcióba lépett Szabó, Molnár szabálytalanul szerelte – közel a félpályán. A gyorsan elvégzett szabadrúgást a leshatárról induló Illés nem érte el, ha eléri, baj van!

Az eddig vitathatatlan fölényünk a cserék után fokozatosan gyengült, védekezésre kényszerültünk. A 73. percben Schultz „vétkezett” és sárgalapot kapott. Az előreívelt szabadrúgást Snyehola fejjel Szabó elé tette, gólnak látszó lövését Béda bravúros mozdulattal tolta kapu fölé.

Az utolsó negyedóra inkább a Mélykúté volt, benne még a Kárpáti - Angeli és Szöllősi - Büte cserékkel. Szabó lövése suhant el a bal kapufa mellett, a Gyetvai – Szabó - Snyehola akció már nagyon meleg volt, Tamás rutinja döntött. Válaszként Papp teremtett gólhelyzetet Bohnernak, amiből Zsolti gyatrán fölé lőtt.

Az utolsó percek legnagyobb ijedelmét Büte luftja okozta, közel a 16-os sarkához. Segítségére Koszorús és Csordás sietett és közös erővel valahogy legyűrték Velezt. A szabadrúgás megkönnyebbülésünkre Schultz hátáról a kapu fölé pattant.

A sípszót mi vártuk jobban, de reális eredmény született. A tavalyi bravúros 1:0-ás győzelmünket nem tudtuk megismételni, de közel voltunk hozzá! Az értékes egy pontot a mezőny 15 csapatából azt hiszem, 10-12 előre aláírná. Becsüljük meg mi is!

 

Ifjúsági csapatunk 3:1-re kikapott, a gólunkat Szabó Dávid szerezte.

 

Rabi József Zsolt játékvezető osztályzata: 6 pont.

 

Sükösd, 2014. október 21.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12052/10/813149.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12059/10/823112.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12052/10.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12059/10.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer