Jelenlegi hely

Így láttam én... 2015-03-22 Szeremle-Sükösd 3-4

FELNŐTT: Dunagyöngye SK Szeremle – Sükösd SC 3:4 (2:1)

2015. március 22. (Szeremle, 100 néző.)

IFJÚSÁGI: Dunagyöngye SK Szeremle – Sükösd SC 6:0 (5:0)

 

Vezette: Tamás Roland (Hagymási Attila, Tóth István)

 

Ősszel a szeremlei pálya használhatatlansága miatt felcseréltük a pályaválasztási jogot, így a múlt heti dusnoki után még kétszer játszunk idegenben. Először Szeremlén, amely a tavaszt két hazai találkozóval kezdte. Mélykúttal szoros meccsen 3:2-re maradtak alul, Katymárt 3:0-ra megverték, így 17 pontjukkal a 11. helyen álltak.

Mi a két vereség és egy döntetlen mellett még tartani tudtuk az ősszel megszerzett hetedik helyet, de egyre veszélyesebben közelítettek a versenytársak, s hogy a pozíciónkat megőrizzük nagy szükség volt a három pontra, így győzni mentünk Szeremlére, már csak azért is, mert 2009 szeptemberében nyertek utoljára ellenünk. Azóta hétszer találkoztunk, amiből két döntetlent tudtak elérni, ötször mi nyertünk.

A bemelegítésnél a szokásos szemle most sem volt bíztató, Molnár, Rozsi Kovács Robi és Nemes hiányzott, de nálunk ezzel nem érdemes foglalkozni, lassan hagyománnyá érik.

Még a felállásunkat sem tudtam felmérni, amikor jött az első igazán meglepő feljegyezni való: Kárpáti keverte meg a védelem jobboldalát, s a labda a menteni igyekvő Feidt kezére pattant a 16-oson belül. Szólt a síp, és a megítélt 11-est Papp biztosan vágta a jobb sarokba (0:1). Másfél perc múltával ettől jobb kezdést kívánni sem lehet. Megjegyzendő, hogy a védő „bűnében” a pálya talaja is ludas, egyenetlen, helyenként használhatatlan, a későbbiekben is sok gondot okozott mindkét csapatnak.

A váratlanul jó kezdés további bátor kezdeményezésre adott alapot, éltünk is vele. Papp az ötödik percben akcióból is ismételhetett volna, de a helyzet kimaradt. Schultz tört előre, Haász állította meg. Koszorús 35 m-es szabadrúgása a védőkről pattant ki. Schultz nem ijedős alkat, másodszor is nekilendült, most Tokodin akadt fenn, így nem tudta a tisztán álló Pappot megjátszani.

Rövid tíz perc elteltével a hazaiak túltették magukat a 11-esen, higgadtabban kezdtek el adogatni, vagy Haász hosszú indításaival valamit kezdeni. Először Tokodi, majd Újházi vette át, Matity és Koszorús állta útjukat. Konkoly viszont nagyon meglépett, Tamás csak szögletre tudta szerelni, amely után Schultz és Szöllősi közös erővel hozta ki a sűrűből a labdát.

Egyre inkább kiegyenlítetté vált a játék, Haász újabb és újabb indításaival kereste Újházit és Bölcskeit. Korán észrevette, hogy Halász és Szöllősi között időnként akadozik a munkamegosztás. Az előreíveléseknél a levegőben jobbak voltunk, de a földön gondot tudtak okozni.

A hazai felpörgés utáni öt percben könnyen el is dönthettük volna a három pont sorsát. Pesti először Pappot hozta 100%-os helyzetbe, aki az ötösről a léc fölé emelt (a kapus már verve volt). Másodszor otthagyta védőit, visszagurított labdáját Matity lőtte fölé. Csordás jelentkezett egy távoli szabadrúgással, amit Nosztáni kifejelt.

A 18. percben adódott a hazaiak eddigi legnagyobb helyzete: Schultz elnyomta Bölcskeit, Haász 35 m-res szabadrúgása mértani pontossággal érkezett Feidt fejére, nagy megkönnyebbülésünkre az ötösről fölé tudta fejelni. Rajtunk nem múlott!

A fordulásból újra mi következtünk: Szöllősi maga mögött hagyott mindenkit, Kárpátit hozta kihagyhatatlannak látszó helyzetbe, de az ötös sarkáról ez sikerült. Lehet, hogy ebben az egyenetlen talaj is segített, vagy ütemet tévesztett. Majoros és Konkoly gyors akcióját hárította biztosan Tamás. A 28. perc újabb gólszerzési lehetőséget kínált: Matity labdájával Szöllősi túljutott két védőn, önzetlenül és pontosan gurított vissza Pappnak, hatalmas lövése (megint csak az ötösről) a balkapufát súrolva hagyta el a játékteret.

A kihagyott helyzetekért törvényszerűen jött a büntetés: a hazaiak gyors, jól kivitelezett támadásánál vonalban védekeztünk, Szombati túljutott Halászon, Szöllősi késve ért vissza és elütötte Konkolyt. Ez is 11-es! Végh pedig nem hibázott (1:1).

Az egyenlítő gól újabb lendületet adott a hazaiaknak, s támadásba kezdtek fölénk kerekedni. Béda kifutása még sikeres volt Konkoly ellen, de a 36. percben már nem volt ellenszerünk. Labdát veszítettünk a középpályán, jobboldali beadásból Majoros megszerezte a vezetést (2:1).

Haász kísérletezett újabb nagyszerű lövéssel, de ezen a napon valahogy baj volt az irányzékával. A Pesti buktatásáért járó szabadrúgásból Csordás megpróbálta 38-ról, erő volt benne, de mellé ment. A félidőig Bölcskei taposta el Szöllősit, majd ő volt szabálytalan Újházival. Haász közel 40 méteres bődületes lövésébe Matity bele merte tenni a fejét, a veszély elhárult.

Az első 25 perc elegendő lett volna egy tetemes előny megszerzéséhez, amit elmulasztottunk. A kérdés az volt, hogy mire leszünk képesek a második félidőben.

Az újrakezdés a csapat elszántságát igazolta. Haász két indítása nem ért célba, a Szöllősi - Matity akciót Koszorús fejezte be, eredménytelenül. Szöllősi nagyon igyekezett, Konkoly egymás után kétszer rúgta fel, mindkétszer 30 m-re a kaputól. Csordás szabadrúgását Frühvirth kiöklözte, Halászé célt tévesztett. Az 52. percben a középpályán Papp cselei bejöttek, labdájával Szöllősi elhúzott a jobboldalon, jó átadására Pesti jókor érkezett és nem tévedett (2:2).

De, hogy ne legyen sima a dolog, két perc után újabb fordulat következett: Béda a jobb kapufa mellett, két méterről belerúgta a labdát Bölcskeibe. A támadó belerohant a kapusba, mindketten a földre estek. Tamás játékvezető befújta a harmadik 11-est, Haász pedig belőtte (3:2).

Árulkodó, hogy a középkezdéshez visszaérkező Bölcskei is csak mosolygott az alakításán, a partvonal mellől beszóló barátai azzal fogadták, hogy „ezt jól eladtad” – a válasz „hát, akinek lehet…”.

Az 57. percben Csordás a frissen beálló Kővárival ütközött, az ára egy sárga lap. Haász ki tudja hányadik lövése most kaput talált, de Béda fogta.

Faddi edző kettős cserét hajtott végre: Halászt Szabó Dávid, Kárpátit a sérülésből visszatérő Bohner váltotta. Valamivel gyorsabb lett a támadó játékunk. Szabó Dávid belépésével pedig egyre tudatosabban használjuk a hatalmas partdobásait, amelyekkel szinte minden alkalommal zavart kelt a védelemben, így a 65. percben is. Szögletre fejeltek, ami a védőkről Csordás elé pattant, de 6-7 méterről a kapust találta el, róla a még jobb helyzetbe lévő Matity elé került a labda, Donát megnézte, hová tegye, de egy métert tévedett. Abszolút lehetőség volt az egyenlítésre.

Tokodi Pesti semlegesítését kapta feladatul, követte is rendesen, de a párharc nagyobb részét Laci nyerte. A 70. percben nem volt más választása, mint hogy felrúgja az oldalvonal mentén, 30 méterre a kaputól. Csordás ötödik szabadrúgása végre utat talált, a jobb felső csücsökbe (3:3).

Csori mámoros öröme érthető volt, mert ezzel egyenlítettünk és a találat „szépségdíjat” érdemel. Sőt! Visszajött ezzel a már kétszer veszni látszó esélyünk a győzelemre, amit csak segítettek a szeremlei védők egymásra tett megjegyzései.

A baloldal látszott sebezhetőbbnek, Matity, Koszorús, Schultz labdáival ezt erőltette. Szöllősi elfutásaival, Szabó beadásaival folyamatosan nyomás alatt tartottuk a hazaiakat. Bohner labdaszerzései és mozgékonysága folytán Papp és Pesti nagyobb területhez jutott. Papp a 78. percben a 16-oson belül már befordult a védőjéről, a lövésre lendülő lábát elkaszálták. Ha valamikor most fújni kellett volna, de a játékvezetőnek három 11-es után nem volt szíve hozzá.

Csak öt percet kellett várni, hogy megenyhüljön: Pesti gólpasszát Papp jutathatta volna a hálóba, de Feidt kockáztatott és vesztett! Jött a negyedik 11-es, amit Pesti magabiztosan értékesített (3:4).

Az utolsó nyolc percben Szeremle mindent megpróbált, de az eredmény maradt. A küzdeni tudás döntött, amihez egy észrevételt azért fűznék. A tavaszi négy mérkőzésen 17 sárga lapot kaptunk, amivel topon vagyunk, ezen érdemes az illetékeseknek elgondolkodni!

 

Ifjúsági csapatunk 6:0-ás vereséget szenvedett az első helyezettől. A látvány lehangoló volt, még akkor is, ha az ellenfél a környékről verbuválódott 20 év körüli játékosokból állt.

 

Tamás Roland játékvezetőnek kiváló ütemérzéke van, ami a 11-eseket illeti: kettő ide, kettő oda, mint a csárdásnál. Osztályzata: 6 pont.

 

Sükösd, 2015. március 24.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12052/19/1005124.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12059/19/1033287.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12052/19.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12059/19.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer