Jelenlegi hely

Így láttam én... 2015-04-19 Sükösd-Csávoly 4-0

FELNŐTT: Sükösd SC – Csávolyi SK 4:0 (2:0)

2015. április 19. (Sükösd, 200 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC – Csávolyi SK 6:1 (5:0)

 

Vezette: Bábel Sándor Róbert (Szántó Sándor, Maczelka Zoltán)

 

Csávoly ősszel nyolc pontot szerzett, a 13. helyen végzett, nagyon közel a kieső jelöltekhez. Ehhez képest tavasszal már az első hat fordulóban begyűjtötte a nyolc pontot, két győzelemmel és két döntetlennel. Meglepetésnek számított otthoni veresége Érsekcsanádtól, a mélykúti 0:4 várható volt. A mai mérkőzés előtt a 12. helyen álltak, mi 35 pontunkkal a hatodikon.

A hangulatfelmérés alapján a vezetők és a játékosok biztos győzelmet vártak, négy győztes meccsel a hátunk mögött ennek meg volt az alapja, hiszen ezeken 15 gólt lőttünk és csak négyet kaptunk.

S hogy a várakozás nem volt alaptalan, Matity már a második percben visszaigazolta. Csordást szabálytalanul állította meg Gregó, Kovács Robi szabadrúgását Kárpáti vette át, két csellel lerázta védőjét, s az élesen belőtt labdáját Donát a bal sarokba küldte (1:0).

Középkezdés után Molnár Bozóki sarkára lépett 20 méterre a kapunktól. Jó szögből kínálkozó alkalom nyílt, akár az egyenlítésre is, de Tesic szabadrúgása csúnyán fölé ment.

A bal oldalunk folytatta a felzárkózást, hamar kiderült, hogy Kárpátival még sok bajuk lesz, most éppen Mátrai akasztotta meg. Csordás 28 méteres szabadrúgása a védőkről jött ki. Rajtolt a jobb oldalunk is, a Nemes - Szöllősi akciót Bosnyák némi szerencsével állította meg. A labda kihozás után Schultz eltévedt passza keltett ijedelmet, mert Bosnyákot indította vele, ám Rozsi a legjobb ütemben érkezett és felszámolta a veszélyt.

Az első negyed órában közel kiegyenlített mezőnyjáték folyt, de innen már a mi akaratunk érvényesült. Két percen belül kétszer nem sikerült a kapuba találni. Először Szöllősi hagyta állva a védőket, beadását Matity rosszul találta el, de így lett jó Pestinek, aki megnézte a bal alsó sarkot és mellé gurított. A másikat Pesti indította: Nemes behozhatatlan előnnyel húzott kapura, s a kilépő kapussal szemben 100%-os helyzetben hibázott.

Fellélegezhetett az ellenfél, s visszatámadott. Kovács Robi csak szabálytalanul tudta megállítani Tesicet, aki a lepasszolt szabadrúgással már a 16-oson belül járt (Szabados nem jött ki), így Rozsi került kényes helyzetbe, de megoldotta. Mindketten a földre zuhantak, s nem lehetett tudni mi lesz az ítélet. Bábel játékvezető a támadót látta szabálytalannak, s kifelé ítélt szabadrúgást. A helyzet kétesélyes volt!

A következő öt percben aztán komolyan gondolták vendégeink az egyenlítést. Újra Tesic jelentkezett, s a képzett játékos 10 méterről még a kaput sem találta el. Arról nem is szólva, hogy ha van szíve Salamonnak passzolni, könnyen egyenlíthettek volna. Tőle Bozóki sem volt jobb, ő 12 méterről lőtt mellé.

A 25. percben Molnár rálépett a labdára, súlyos fájdalmakkal maradt a füvön. A társak segítettek lebicegni a pályáról, attól kellett tartani, hogy nagyobb a baj, szerencsére talpra állt és folytatni tudta. Az eset átmeneti zavart keltett, Schultz hátra passzolt, labdáját Salamon elcsípte, szabad volt az út előtte, de valami babona folytán 10 méterről képtelen volt a kaput eltalálni, amit nem bántunk.

Két perc múlva Schultz javította az előző hibáját, most tökéletes átadást küldött Pesti fejére, jó volt a fejes is, de Babicz valahogy ki tudta kaparni a kapufa mellől. A félidőig hátralévő 10-13 percben aztán helyreállt a rend.

Matity ezúttal is nagy kedvvel játszott, felváltva mozgatta mindkét oldalt, ha pedig tartotta a labdát, az önmagában szórakoztató, kevesen bánnak úgy vele! Valamivel többször választotta a baloldalon rendszeresen feljáró Csordást és Kárpátit, Kacsa pedig kétszer egymás után Pestit. Az első beadást lehúzta előle a kapus, másodszor Grizák tarolta le. Laci a földön maradt, de mint legtöbbször, most is folytatta. Viszont nem mulasztotta el a sérelemről tájékoztatni a játékvezetőt.

A 37. percben Schultz teljesen feleslegesen odarúgott Katymaracnak, ezért sárga lapot kapott. Pesti azonnal szóvá tette a játékvezetőnél az előző büntetlenül maradt esetét, Bábelt ez nem győzte meg, a véleményt sárga lappal jutalmazta.

A közjáték végeztével Grizák az oldalvonalon túlra terelte Pestit a labdával együtt. A beadás után Kovács Robi lőtt mellé, de jött az igazi megoldás: Kárpáti tisztára játszotta magát, Matityhoz továbbított, Donát félmagasan keresztbe lőtt labdájára berobbant Szöllősi, s jobb külsővel, kapásból úgy vágta a hosszú sarokba, hogy a kapus mozdulni sem tudott (2:0). Bravó, Robi! Nagyon szép volt, ezt így tanítják!

A középkezdés után Salamon és Bozóki akciójából Tóth emelt fölé. Visszapörgetve az első félidő eseményeit, azt állapíthatjuk meg, hogy vendégeink egyetlen lövése sem találta el a kaput, Szabados munka nélkül volt. A sípszóig Kovács Robi előkészítésében egy Pesti fejes, Kárpátiéból egy nagy erejű Schultz lövés jegyezhető fel.

A második félidőt több mozgással, helyváltoztatással kezdtük, tartósan a csávolyi térfélen. Matity most Kacsát választotta, de Mátrai időben érzékelte a bajt. Rozsi átívelését Grizák lopta el Pesti elől. Nemes trükkös szólójából csak a befejezés hiányzott. Matity beadása Kovács Robi fejére érkezett, jó volt a fejes is, de csak a kapusnak.

Schultz egy percen belül kétszer találkozott Tesiccel, a csatár kétszer maradt a földön. A jogos szabadrúgásokból Bozóki az elsőt 20 méterről fölé-mellé, a másodikat a sorfalba lőtte. Az első tíz perc igyekezete nem volt hiábavaló: Nemes belőtt labdája a kapusról Donáthoz került, ő háttal a kapunak visszagurított Schultz elé, aki már nem kegyelmezett (3:0).

Az 57. percben megkezdődtek a cserék. Először Nemes - Szabó Dávid, a 60.-ban Kovács Robi - Koszorús, Schultz - Bohner, a 70.-ben Molnár - Halász váltotta egymást. A cserék némi átalakítást hoztak, de játékunk ez eddigi színvonalon folytatódott.

A Bohner – Szöllősi - Pesti hármas továbbra is kezdeményezett, a hátsó alakzatok is folyamatosan felzárkóztak. A 72. percben Pesti már túljutott Katymaracon, Bohnert játszotta meg, lövését Babicz kiütötte.

Talán túlzottan is a támadásokra összpontosítottunk, így vendégeink könnyebben juthattak el kapunkig, két szöglet után Szabó Dávid szabadított fel, majd nagyon kemény volt Bozókival. A szabadrúgásból Bosnyák a félpályáról indulhatott, Gregó tisztán vehette át a továbbítását, már a 16-oson belül járt, amikor Rozsi beérte és nagy nyugalommal keresztezett. Elegáns mentés volt!

Percekre hagytuk játszani Csávolyt, mintha arra számítanánk, hogy a végén úgyis elrontják. Ha viszont megindultunk, abban benne volt a gól, így a 70. percben is. Kárpáti – most a jobb oldalon – maga mögött hagyta a védőket, Szöllősi folytatta, lövésszerű beadását Pesti megállítás nélkül továbbította a sarokba (4:0). Villámgyors, korszerű akció volt!

Koszorús előretörésekkel kísérletezett, a 80. percben a félpályáról indult, megállítani nem tudták, 25 méteres nagy erejű lövése a jobb felső sarok fölött suhant el. Szabó Dávid szögletéből fejjel próbálta bevenni Babicz kapuját, most a kapus volt jobb. Szöllősi vállalkozott egy magánakcióra, egészen közelről lőtt a léc fölé. Ha Pestit, vagy Bohnert válassza, könnyen eljuthattunk volna az ötödikig.

Kárpáti - Hornyák csere következett, ami némi figyelemkihagyással járt, amit Salamon azonnal ki is használt: meglépett Halász mellett, közeli lövését Szabados csak lábbal tudta menteni. Ez volt az eddigi legnagyobb helyzetük!

Csendes beletörődésüket egy Bohner szóló és egy Csordás – Bohner - Szöllősi akció még megzavarta, de eredményt már nem hozott. Magabiztos, jó játékkal maradt a 4:0.

 

Ifjúsági csapatunk habkönnyű ellenfelét 6:1-re verte. A gólokból Schultz Martin négyet, Töttös Dániel és Radics József egyet-egyet szerzett.

 

Bábel Sándor Róbert játékvezető osztályzata: 7 pont.

 

Sükösd, 2015. április 21.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12052/23/1005153.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/13/1/12059/23/1033309.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12052/23.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/13/1/12059/23.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer