Jelenlegi hely

Így láttam én... 2015-09-20 Hajós-Sükösd 1-3

FELNŐTT: Hajós FC - Sükösd SC 1:3 (0:0)

2015. szeptember 20. (Hajós, 150 néző.)

IFJÚSÁGI: Hajós FC - Sükösd SC 1:2 (1:1)

 

Vezette: Tóth Csaba (Fülöp József, Flaisz Tamás)

 

Hajós győzelemmel kezdett Csávolyon, ötöt rúgtak, otthon Mélykúttól ötöt kaptak. A nemesnádudvari rangadón 1:0-ra maradtak alul, Kelebiát biztosan verték 3:0-ra, nehezen, de elhozták a három pontot Nagybaracskáról. Az öt forduló eredménye így három győzelem és két vereség, pontosan úgy, mint nálunk. A hét, kilenc pontos középmezőnyben (4-től 11-ig) Hajós a nyolcadik, mi egy góllal kevesebbet rúgtunk, a kilencedik helyen érkeztünk Hajósra, ahol egyetlen csapat sem érezheti biztonságban magát.

Mérlegünk velük szemben kedvező, a 2009 óta lejátszott 16 találkozóból kilenc a miénk, két döntetlen mellett ötször vesztettünk. Az utóbbi kettőben nem ment ellenük a játék, Hajóson 3:1, Sükösdön 3:3 úgy, hogy tavasszal már 3:1-re vezettek.

A gyors létszám ellenőrzésnél azt láttam, hogy a korábbiaktól nagyobb baj nincs, annyival még javult is a helyzet, hogy Szabó Patrik hazaérkezett. De legyünk pontosak: változatlanul hiányzott Molnár, Rozsi és Csordás (a hírek szerint Németországba költözött), Matity katymári sérülését ápolja. A kispad is egészen jól festett, Schultz Martin, Bohner, Vígh és Hornyák mellett Angeli foglalt helyet. Hosszú kihagyás után jelentkezett, valószínűleg nem sokáig szándékozik a padot koptatni.

Hajóson két sükösdi, Gazsi és Farkas Pali rúgja a labdát, rájuk külön kellett figyelni, mert ellenünk mindig kitesznek magukért. Farkas gólerős, s ha Gazsinak megy a játék a középpályán, általában nyerni szoktak, az ő kikapcsolása döntően fontos.

Hajós kezdett valamivel erősebben, Farkas és Kárpáti kezdte az erő felmérést, nyomban bemutatkozott Palinak Szabó Dávid is, jelezve, hogy mire számíthat. Jaksütz és Kohl próbálkozott a baloldalon, Vedelek beadása nem okozott gondot Bédának. Pesti elől Vedelek tisztázott az oldalvonalon túlra. Kacsa labdájával Szabó Patrik próbált betörni, ebből az első szögletünket rúghattuk, ami lapos volt, Zsemberi könnyen felszabadított.

Nemes megindult a jobb oldalon, Koszorús folytatta, Gyöngy csak szabálytalanul tudta megállítani. A szabadrúgás elakadt. Gazsi indította Zsemberit, Farkas már-már befejezhette volna, ha Kacsa nem eléggé dörzsölt. Pestinek Kákonyi, a másik oldalon Kohlnak Tamás állta az útját.

Hullámzott a játék, a csapatok felváltva jutottak el a 16-osig. Az első komolyabb lövést Kohl eresztette meg 25 méterről, a bal felső sarok felett húzott el. Kovács Robi labdát szerzett Gazsitól (ez nem könnyű) és Szabó Patrikot játszotta meg, élesen belőtt labdája Vedelek kezét érte, a játékvezető vétlennek ítélte. Szabó Patrik passzával Nemes már ötösön járt, a kapust találta el.

Negyed óra után gyorsabb lett a játék és egymást követték az ütközések: Kovács Robi Gazsit, Gazsi Pestit, Schultz Máté Neblt rúgta fel. Máté volt a legkeményebb, megkapta a mérkőzésenként esedékes sárgáját, amire fogadni lehetett. Pesti túljutott Bartán, Kákonyi lerántotta. A szabadrúgásból Kacsa indult jól, Szabó Dávid átívelését Szabó Patrik kapásból rúgta az égbe.

A gólnélküli állást egyik csapat sem fogadta el, a felek szép csöndben gyötörték egymást, amiért négy perc alatt két sárga lapért kellett zsebbe nyúlni Tóth játékvezetőnek, a címzett Zsemberi és Tamás volt. Az utóbbiért járó szabadrúgást Gazsi Gyöngy elé tette, nagy lövését Béda lábbal mentette.

Nyolc-tíz percig a hazaiak birtokolták többet a labdát, védekezésre kényszerültünk, Nemes csak szabálytalanul tudta megállítani Gazsit. Szabadrúgását Béda nagyszerűen védte. Az átmeneti, túlzottnak nem mondható nyomás a 30. perc táján lecsengett és mi kezdeményeztünk.

Szöllősit Zsemberi, majd Barta buktatta. A Szabó Dávid - Pesti támadást Schultz Máté góllal fejezte be, a játékvezető lest látott. Szabó Dávid egyre bátrabban járt fel, labdájával Nemes gyorsított fel, a Schultz Mátéval történt váltás után Pesti a kapusba lőtt.

A 37. percben jutottunk az eddigi legnagyobb helyzetünkhöz: Béda kirúgása túljutott a félvonalon Szöllősihez, ő Pestihez továbbított, a visszakapott labdát három méterről ő is a kapusba vágta.

Kitámadtunk és majdnem ráfizettünk, csak Tamás rutinján múlott, hogy Farkas nem tudta kihasználni az egy az egyes pozícióját. A félidőig hátralévő öt perc az első öt percet idézte: kísérletezés eredmény nélkül. A sípszó után egy hazai szurkoló nyugtázta a látottakat: „ezt eddig kibekkeltük”, ami számomra mégis csak mondott valamit.

A második félidőt is Farkas gyenge lövése nyitotta. Pesti folytatta küzdelmét Kákonyival, miközben ellenfele kezét érte a labda. Kovács Robi 27 méteres szabadrúgását Barta küldte vissza a mezőnybe, Szabó Dávid megszerezte és Szöllősit indította, messzire nem jutott, Zsemberi szorította ki labdával együtt az oldalvonalon túlra. Bedobás és rövid labdaváltás után Schultz Máté hozta helyzetbe Robit, amivel élt is, a 16-osról a bal felső sarokba ívelt (0:1).

Szöllősi gyorsasága egyre több kellemetlenséget okozott a hajósi térfélen, Gazsi nem tudott lépést tartani vele és lerántotta. Nemes 25 méteres szabadrúgása Pesti fejéről védhetetlenül vágódott a léc alá (0:2).

Két gól három perc alatt – komoly lélektani előny, amit nem tudtunk kihasználni. Elkezdtünk szépen adogatni, ami jól mutatott, de ellenfelünk még állt, a megrendítő gyors harmadik gól elmaradt, pedig erre több lehetőségünk is volt.

Szöllősit Gyöngy, majd Zsemberi rúgta fel, a 30 méteres szabadrúgást Szabó Dávid csavarta a jobb felső sarok fölé. Szöllősi kétszer került gólhelyzetbe, az elsőt túlkombinálta, másodszor Nemes passzából a felső kapufát találta el.

Hajós pedig lassan kezdett talpra állni, Szabó Dávid fellökte Gazsit, 30 méteres szabadrúgását Béda a felső kapufára tolta, ezt még megúsztuk, de a következő Farkas-alakítás következményét már nem. Koszorús és Kovács Robi között ki tudott bújni, pontosan passzolt az érkező Bartának, akinek a befejezés már rutin munka volt (1:2).

A gól után Koszorús - Bohner csere következett, megint kiegyenlítetté vált a játék, egyre hevesebb párharcokkal. Farkas fejbe rúgta Schultz Mátét, nem volt szándékos, de a sárga lap járt. Gazsi lenyomta a jól cselező Bohnert, Szabó Dávid 20 méterről nem találta el a kaput. Szarvas elől keresztezett Tamás, Szabó Patrik jó helyzetben Vedeleket találta telibe a kapu helyett. A Gyöngy –B arta akcióból Dobler akár egyenlíthetett volna.

Nyolc-tíz percre elveszítettük a fonalat, ezért a 71. percben újabb cserével próbáltuk visszaszerezni. Kárpáti ment le, Vígh György jött a helyére. Hajós közben nem mondott le legalább az egyenlítésről. Farkas mindent megpróbált, Tamáson mégis fennakadt. Gazsi rövid sarokba tartó szabadrúgását Béda ezúttal is biztosan fogta. Jaksütz nem tudta „befűzni” Schultz Mátét, a „stop” nagyon kellett.

Bohner, Szöllősi, Nemes és Vígh gyorsasága egyre jobban érvényesült, Pesti mindig lekötött legalább egy embert, így nőtt előttünk a szabad terület. Gazsi csak elütni tudta Bohnert, Szöllősi 25 méteres szabadrúgása se lövésnek, se emelésnek nem volt jó.

Az utolsó tíz percben egyre halványodtak a hazaiak remények, támadásaikból hiányzott az átütő erő. Kovács Robi és Szabó Patrik újra és újra indította futó embereinket, a friss Bohner többször is bent járt a 16-oson, a 86. percben abszolút tiszta helyzetben kivárt, nem lőtt, nem tudható, miért.

A 87. percben Szöllősit Halász váltotta, a cél már az egy gólos előny megtartása volt, játékunk ehhez igazodott, azzal már senki sem számolt, hogy még érdemben történhet valami, csak Kovács Robi. A felező vonalról hajszálpontos labdát küldött a két védő közé Pestinek, aki 90. percben is képes volt felgyorsítani és gólhelyzetbe kerülni. Lövés helyet mégis a biztosat választotta, az üresen hagyott Bohner elé tálalt, aki kíméletlen végrehajtónak bizonyult (1:3).

Elcsendesedett a közönség azon része is, amely 89 percig nem kedvelte Lacit, amit meg lehet érteni, mert két évtized alatt nagyon sok borsot tört az orruk alá. Egy fejes gól és egy gólpassz most is jó válasz volt! Egyébként a csapat egésze dicséretet érdemel, mindenki megtette a magáét.

 

Ifjúsági csapatunk küzdeni tudásból ismét jelesre vizsgázott, Kárpáti Zsolt góljaival 2:1-re nyert. Teljesítményük értékét növeli, hogy hat forduló után is veretlenek, ezzel csak Szeremle dicsekedhet még a 16 csapat közül.

 

Tóth Csaba játékvezető végig kezében tartotta a könnyűnek nem mondható mérkőzést, osztályzata: 8 pont.

 

Sükösd, 2015. szeptember 23.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/14/1/13463/6/1059550.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/14/1/13498/6/1075707.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/14/1/13463/6.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/14/1/13498/6.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer