Jelenlegi hely

Így láttam én... 2015-10-11 Sükösd-Bajaszentistván 7-0

FELNŐTT: Sükösd SC – Bajaszentistváni SK 7:0 (2:0)

2015. október 11. (Sükösd, 100 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC – Bajaszentistván-LUA 4:0 (3:0)

 

Vezette: Szűcs Gábor (Jánosi István, Vén Ernő)

 

Bajaszentistván hosszú évek óta a nehéz ellenfeleink egyike. Tizenhat találkozónkból hatot tudtunk megnyerni, 2013 augusztusától négyszer kaptunk ki egy végben. Ez év márciusában tört meg a jég, otthonukban szereztük meg a három pontot. Középcsapatként tavaly a 8. helyen végeztek, ezen az őszön nagyon gyengén szerepeltek, csak Érsekcsanádon győztek 2:0-ra, három pontjukkal az utolsó előttiek.

Ha létezik papírforma, az most mellettünk szólt, 18 pontunkkal az ötödik helyen voltunk a tabellán. Az első helyezett Dusnokot otthonában győztük le a múlt vasárnap, ami bizonyíték arra, hogy jól együtt van a csapat. Az általános vélekedés mégis az volt, hogy jobb az óvatosság, minden jó és rossz sorozat megszakad egyszer, csak Bajaszentistváné ne itt következzen be. A cél biztonságos játékkal megszerezni a három pontot!

A játékoskeret ezúttal is rendben volt, Béda munkája, Nemes és Molnár sérülése miatt hiányzott, Szabados még nem érezte jól magát, így Nagy Endre került a kapuba. Hosszabb kihagyás után játékra jelentkezett Rozsi is.

A rendkívüli kellemetlen időjárás nem kedvezett a találkozónak, úgyhogy annyival szolgálhatok, amennyit az esernyő alól, az esőfüggönytől egyáltalán látni lehetett és az átázott jegyzeteimből kibogozhatok, de nem panaszkodom, a játék és az eredmény kárpótolt engem és a megázottakat.

Támadással indítottunk, Pesti már a harmadik percben az ötösön járt, Balogh Martin és Onhausz felettébb gyanús körülmények között szerelte, Laci a földön maradt, és addig reklamált a játékvezetőnél, amíg meg nem kapta a sárga lapját.

A Schultz Máté - Szöllősi akciót Balogh Martin mentette szögletre, amelyből Koszorús úgy terelte túl a gólvonalon a labdát, hogy a kapus közben letarolta. A játékvezető gól helyett a 11-es pontra mutatott. A végrehajtást Matity vállalta és biztosan lőtt a bal sarokba (1:0).

A 7. percben szerzett korai előny jó alap volt a bátor támadójátékra. A középpályán lábról-lábra járt a labda, Kárpáti és Schultz Martin a széleken percenként hozta fel a labdát. Matity középen tervezett és irányított, Schultz Máté és Szabó Patrik felváltva védekezett és támadott, de ebben társuk volt Szabó Dávid is. A 10. percben Matity kemény lövését fogta Molnár.

Onhausz indításával Holczer jutott el először a kapunkig, lövése Tamásban elakadt, Fabók ismételhetett, azt meg Szabó Patrik blokkolta. Kinyílt a vendégek védelme, egy elpasszolt labdával segítették Pestit a rajtban, átadása egy védőben elakadt és nem érte el a 16-oson védő nélkül érkező Szöllősit, a helyzet kimaradt. Az ellentámadásból Szili vitte fel a labdát, Koszorús szabálytalanul állította meg. Puskás szabadrúgása kipattant a védőkről, másodszor nem találta el a kaput.

Mi pedig egyre jobban ellenfelünk fölé kerekedtünk, jól ment a játék, szép megoldások követték egymást a vizes talajon. A sükösdi nyomás állandósult. Szöllősit Rigó nyomta le, 25 méterre a kaputól, Matity szabadrúgását Molnár öklözte a mezőnybe.

Fölényünkre jellemző, hogy a kapusunknak a 25. percben kellett először labdához nyúlnia, Fabók elől szedett fel egy hosszú szöktetést. Pesti a Kacsától átvett labdát sarokkal tette Szöllősi elé, a nem várt húzás gólhelyzetet teremtett, de egy ütem hiányzott a kapu bevételéhez. A kihagyott helyzetre Balogh Márk válaszolt, felgyorsított és kicsit elhamarkodottan 25 méterről lőtt fölé. Kirúgásunk hamar visszakerült Rigóhoz, átadásából Holczer az ötösről hibázott, de ez már helyzet volt!

A 27. percben Szabó Dávid tört előre, 25-ről nagy lövést eresztett meg, ami a kapusról újra elé pattant, másodszor mellé talált. Szabó Patrik két gyors megmozdulása okozott nem kis gondot Kristolovicsnak, majd Pankovicsnak. Rigó volt kíméletlen Koszorússal szemben.

Pesti küldött jó labdát Szöllősinek, Onhausz odaért és az oldalvonalon túlra nyomta, de a gól érett, a 29. percben nagyon szép kombináció végén meg is érkezett: a Schultz Máté - Szabó Patrik - Pesti támadáshoz szavuk sem volt, Laci jól időzített átadását Schultz Martin elemi erővel vágta a rövid sarokba (2:0).

A két gólos vezetés tovább erősítette biztonságérzetünket és játékunk minőségét. Bajaszentistván ennek ellenére tartotta magát, hat-hét emberrel szívósan védekezett. Holczer és Rigó nem mondott le a gólszerzésről, de nem ment, mert Tamás és Koszorús biztosan állt a lábán. Schultz Máté rúgta fel Szilit, a beívelését Holczer kézzel tette maga elé, a lehetőség odalett. Puskás próbálta meg 18-ról, itt az irányzékkal volt baj.

Szabó Dávid húsz méteres lőtt passzai egyre többször jutottak el Pestihez, így a 42. percben is, Laci jól vette át és azonnal továbbtette a nagy lendülettel érkező Schultz Martinnak. Az átadást Szili átlépte, ez elég volt ahhoz, hogy Martint megtévessze, így ez a helyzet is elúszott. A félidő terv szerint alakult, nyugodtan várhattuk a folytatást, amit láttunk meggyőző volt, nagy változástól nem kellett tartani.

A második félidőt Koszorús helyett Bohner, Kárpáti helyett Kovács Robi kezdte, mindketten jó beadással jelentkeztek. Bohneréről Szöllősi lemaradt, Robiét a kapus kiöklözte. Megmaradt a támadó kedv, a védők a felzárkózó középső sorral jó egységet képeztek, tudatosan váltottak, sorra hibára kényszerítették ellenfelüket, a fizikai harcban is jobban álltuk a sarat.

A tetemes nyomás már az 50. percben újabb gólt hozott. Bohner lövése nagyon a jobb sarokba tartott, Molnárnak mégiscsak sikerült szögletre nyomnia. Schultz Martin szögletére Matity és Balogh Martin egyszerre ugrott fel, a labda pedig a hálóba kötött ki – mint később kiderült a középhátvéd fejéről. A játékvezető a gólt Matitynak adta (3:0).

A középkezdés után Kovács Róbert jókedvében kiosztott egy kötényt Holczernek, majdnem baj lett belőle. A visszaszerzett labdával Bohner kígyózott át a védőkön, lövése mellé ment, Pesti védő nélkül várta átadását. Szabó Patrik beadása lecsúszott Szöllősi lábáról, a pörgő labda alig hagyta el a felső sarkot.

Szabó Dávid 30 méteres indítása pontosan érkezett Pestihez, Puskás belépője folytán Schultz Martin rúghatott szögletet, a védőkről ismét Martin elé került, aki pontosan ívelt Kovács fejére, Robi pedig cseles, kapust bolondító gólt fejelt (4:0).

Az 58. percben Balogh Márk lövése kipattant a védőkről, Puskás keményen rátűzte, a sarokba tartó labdát Endre elcsípte, ez volt az első védenivalója.

A 60. percben Faddi edző eldőltnek találta a mérkőzést, Szabó Dávidot Rozsi, Szabó Patrikot Halász, Schultz Martint Hornyák váltotta. Az újabb cserékkel nem lettünk gyengébbek, igaz, hogy ehhez ellenfelünk fokozatos reményvesztése is kellett. A szereposztás annyiban változott, hogy Matity előrébb húzódott, Pesti valamivel hátrább lépett, befejezés helyett az előkészítésre összpontosított.

Támadásainkat a visszazárások jól követték, mindig volt megjátszható emberünk, az időjárástól eltekintve élvezhető volt a játék – nekünk is, úgy láttam, Matitynak is. A 71. percben a teljes bajaszentistváni védelem maradék önbizalmát is megtépázta: harminc méteres cselsorozatával meg sem állt a kapuig és az ötösről megszerezte ötödik gólunkat (5:0).

Pesti is bemutatta, hogy nem bánik rosszul a labdával, az ötös és az alapvonal sarkáról kiszolgálta Matityot, Donát élt a lehetőséggel és lekönyvelhettük a hatodikat (6:0). Doni 2007 óta 15 meccsen négyszer vette be a szentistváni kaput, most elég volt neki egy is!

A hatodik után sem álltunk le, folytatódott a lendületes játék, Szöllősi lábáról Balogh Martin vette le a labdát, majd Pesti beadásáról lekésett. Schultz Máté eresztett meg két nagy lövést, Szöllősi kapásból lőtt fölé. A 82. percben Pesti előnyt szerzett a jobb oldalon, Onhauszt könnyen otthagyta, beadását Halász vágta a hosszú sarokba (7:0).

Bajaszentistván részéről a befejezésig Holczer és Fabók gyenge lövése jegyezhető fel. Az esős vasárnap jobban végződött, mint vártuk és a harmadik helyen találtuk magunkat, régen jártunk már ott!

 

Ifjúsági csapatunk javuló játékkal 4:0-ra győzött és négyszer ennyi gólhelyzetet pazarolt el. A gólokból Kárpáti Zsolt kettőt, Geletta Gergő és Forgács Gábor egyet-egyet szerzett.

 

Szűcs Gábor játékvezető osztályzata: 8 pont.

 

Sükösd, 2015. október 13.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/14/1/13463/9/1059572.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/14/1/13498/9/1075730.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/14/1/13463/9.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/14/1/13498/9.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer