Jelenlegi hely

Így láttam én... 2015-10-18 Tompa-Sükösd 0-6

FELNŐTT: Tompa SE - Sükösd SC 0:6 (0:3)

2015. október 18. (Tompa, 50 néző.)

IFJÚSÁGI: Tompa SE - Sükösd SC 2:9 (0:8)

 

Vezette: Antal Péter (Benedeczki Zoltán Márton, Farkas László)

 

Tompa hosszú évtizedek óta meghatározó szereplője volt a megyei első osztálynak. 1974 és 1985 között nagy csatákat vívtunk velük, mindig presztízs mérkőzésnek számított, mert elnökük a Sükösdről elszármazott Marusa Ferenc volt. Bajnoki mérkőzésen 2002-2003-ban találkoztunk utoljára, oda-vissza súlyos vereséggel. A tavalyi évet a 13. helyen zárták az első osztályban, ki nem estek, visszaléptek, így 12 év után újra találkozhattunk a megyei másodosztályban.

Aki valaha is látta Tompát játszani, elhinni is nehéz neki, amit ezen az őszön produkáltak: kilenc mérkőzés, kilenc vereség (öt lőtt és hetvenkét kapott góllal), köztük három olyan katasztrofálissal, mint a bácsborsódi 13:0, a nemesnádudvari 17:0, vagy a mélykúti 12:0. Egy helyi informátorom szerint a város vezetése megelégelte a profi (fél profi) játékosok követeléseit és szélnek eresztette őket, s a továbbiakban a helyi futballra épít. Nem lesz könnyű, mert az ifjúsági csapatuk is a 14. helyen áll, egy pontjával.

Sükösd az utóbbi három mérkőzését megnyerte, harmadik helyünk alapján esélyesei voltunk a tompai találkozónak, még akkor is, ha az összeállításunknál kiderült, hogy 12 mezőnyjátékossal érkeztünk, úgy, hogy a 12. Nagy Endre kapus volt. Hét alapemberünk (Koszorús, Rozsi, Szabó Patrik, Szöllősi, Nemes, Csordás és Kárpáti) hiányzott. Molnárt azért nem említem, mert hosszabb ideje sérült. Ellenfelünk sem állt jobban, egyetlen tartalék nélkül álltak ki.

Ahogy az várható volt, azonnal támadásokkal kezdtünk, Matity már az első percben megcélozta a kaput, lövése fölé ment, ugyanígy Kovács Robié is. Pesti beadását Schultz Martin tűzte rá, a védőkről vágódott vissza. Halász labdájáról Bohner alig késett le. Tompa kilenc emberrel védekezett (ez végig így volt), csak az volt a kérdés, mikor hibáznak először.

Erre tíz percet kellett csak várni. Szegedi buktatta Szabót a vonal mellett, 28 méterre a kaputól. Kovács Robi szabadrúgását Schultz Martin nagyon szép fejessel csúsztatta a hosszú sarokba (0:1).

A hazaiak a 14. percben lépték át először a felezővonalat Zemkó és Szabó Flórián révén. Kovács Robinak nem jelentett gondot a megállításuk és azonnal vissza is támadtunk. Szabó Dávid passza Pesti lábán volt, Szegedinek az ötösön sikerült levenni róla. A 18. percben Szabó Dávid beadását követően szöglethez jutottunk, a kapus kilépett, de mellé nyúlt, Zemkóról Matity elé pattant, Donát pedig biztosan lőtt a bal sarokba (0:2).

A hazai válasz sehogy sem jött össze, Bédának a 22. percben kellett először labdához érni. Döntő különbség volt a két csapat technikai képzettsége között – javunkra. Folyamatos volt a helyzetváltoztatás, könnyedén adogattunk, minden csapatrészben mi domináltunk, szemben ellenfelünkkel, akik igyekeztek, ha labdát szereztek, maguk rontották el, rendre olyan pozíciókban, amiből mi indulhattunk.

Csak Fábri tartózkodott a félvonalon, a 22. percben Varga zárkózott fel hozzá, akár helyzetbe is hozhatta volna, de érthetetlen módon keresztbe kirúgta a labdát a pályáról. Bedobás után Matity labdáját Pesti Halász fejére igazította, oda tehette volna, ahová akarja, de mellé sikerült. Ez még kimaradt, de az újabb gólunkra csak egy percet kellett várni. Tölgyesi hosszú, de nagyon pontos átadását Schultz Máté megtoldotta, Schultz Martin pedig befejezte: lövése a jobb kapufáról vágódott a hálóba (0:3). Huszonnégy perc elegendő volt ahhoz, hogy tudassuk, ez a mérkőzés a miénk!

A labda nálunk volt, változatlanul mi kezdeményeztünk és semmi jelét nem láttam annak, hogy ez megváltozna, másképp alakulna. A 26. percben annyi azért történt, hogy Csonka beadása Tölgyesi kezét érte. Marancsik jól eltalált szabadrúgását Béda a bal felsőből szedte ki. Ez néhány percre felhozta, bátrabbá tette a tompai támadó sort, Maconka rendesen megforgatta Tamást, kiválóan hozta helyzetbe Fábrit, ő pedig - ki tudja, miért - Tölgyesihez passzolt lövés helyett.

A rövid fellángolás után sorra alakítottuk ki újabb helyzeteinket. Csonka lerántotta az előretörő Szabó Dávidot, a szabadrúgásból Bohner gólpasszát Schultz Máté belevitte a kapusba. Bohner követhetetlen szólóját Szegedi nem hagyta befejezni, felrúgta. Matity szabadrúgása Pesti elé érkezett, gólját a partjelző segítségével – les címén – a bíró visszavonta. Nekem e tekintetben voltak kételyeim, de Lacinak nem lehetett.

A félidőig komolyabb esemény nem volt, a csapat beérte a háromgólos előnnyel, kímélő tempó mellett vártuk a félidőt. Addig a Tompának két szabadrúgásra tellett, az elsőt Marancsik, a másodikat Zemkó rúgta magasan fölé, mellé. A sípszó előtt Tamás rálépett Fábri sarkára, Marancsik szabadrúgását Matity könnyűszerrel kifejelte.

Teljes megelégedettséggel folytattuk a második félidőt, igaz, hogy az elsőben a hat-hét helyzetünkből csak hármat használtunk ki, abban mégis bízni lehetet, hogy nem ez lesz a végeredmény, mert továbbra is maradt az egyértelmű sükösdi fölény.

Csonka akasztotta meg a felfutó Szabót, Kovács Robi - Pesti adogatás végén Pesti fejelt fölé. A 49. percben Bohner volt elemében, nagyon becsapta Maconkát, Vargát és utolsóként Zemkót, kiváló beadását Pesti egyből küldte a léc alá (0:4). A védhetetlen találat után a szerző elismerően szólt Zsolthoz: „Látod, ilyen beadásokat kérek!”

A gólt követő negyedórában sem változott semmi, az első félidő színvonalán, kímélő tempóban folydogált a játék, megszakadni nem kellett. Pesti beadását nyomta szögletre Fülöp, amiből Halász fejelt fölé. Védőink Tamás kivételével felsorakoztak a félvonalhoz, a kirúgott labdák túlnyomó részét megszerezték, nagy biztonsággal uraltuk és irányítottuk a játékot.

Ennek ellenére Fábrinak sikerült beverekedni magát a 16-osunkra, Schultz Máté becsúszását a játékvezető szabálytalannak vélte és befújta a 11-est. Fábri büntetőjét Béda olyan magától érthető módon fogta, mintha máshová nem is rúghatta volna. A mulasztásért társai korholták, hiszen tíz meccsen ez lehetett volna Tompa hatodik gólja.

Az ellentámadást Szűcs indította, Fábrit Schultz Martin húzta vissza. Szabó Flórián szabadrúgását Béda ezúttal is védeni tudta.

A 60. percben Tölgyesi Mátét Nagy Endre váltotta, kapusból lett támadó, Bohnerből védő. A csere után Szabó Dávid megállíthatatlanul indult meg középen, már lőtávolságon belül balra húzódott, élesen belőtt labdája Varga kezét érte, a megítélt 11-est nem is vitatták. Matity pedig a már bevált bal sarkot választotta (0:5).

Bohner újabb cselsorozatából Pesti növelhette volna előnyünket, a gól les miatt elmaradt. A következő percben Schultz Martin húzta meg a jobb oldalt és Pestit hozta gólhelyzetbe, amit Laci önzetlenül felkínált Nagy Endrének, ballábas lecsúszott lövése az ötösről mellé ment.

Szabó Dávid is nagyon közel járt a gólszerzéshez, Szűcs a kapu torkában mentett előle. Halász passzából Pesti újabb lehetőségét Fülöp bátor vetődéssel hiúsította meg. Schultz Martin is megcélozta a bal sarkot, a kapus ezt is kinyomta. Már véglegesnek látszott az eredmény, a 82. percben mégis módosult: a gyors Bohner - Pesti akciót Schultz Máté nagy góllal fejezte be (0:6).

Nem kedvelem ezt az elkoptatott fordulatot, most mégis ezzel zárom a fölényesen megnyert mérkőzésről írottakat: „a csapat hozta a kötelezőt”, s ha mégis azt hozzáteszem, hogy az utóbbi négy meccsen senki nem tudta bevenni Béda hálóját és hatot senki nem rúgott hazai pályán Tompának, akkor meg kell becsülni ezt a győzelmet is!

 

Ifjúsági csapatunk kifejezetten jó játékkal, szép akció gólokkal 8:0-ra nyerte az első félidőt, annak ellenére, hogy Nagy Dávidot a 42. percben kiállították. A második félidőt viszont jobb elfelejteni: Berger, Farkas és Forgács megsérült, le kellett cserélni. Kárpátit a 88. percben küldte le piros lappal a játékvezető. Mindkét kiállítás súlyos fegyelmezetlenség eredménye.

A végeredmény (2:9). Góllövők: Kárpáti Zsolt (4), Radics József (3), Geletta Gergő (2).

 

Antal Péter játékvezető nagyvonalúan bíráskodott, számomra imponáló felfogásban, egyetlen sárgalap nélkül, ami ma már ritkaság számba megy. Osztályzata: 9 pont.

 

Sükösd, 2015. október 20.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/14/1/13463/10/1059580.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/14/1/13498/10/1075737.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/14/1/13463/10.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/14/1/13498/10.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer