Jelenlegi hely

Így láttam én... 2017-10-21 Híd SC-Sükösd 1-4

FELNŐTT: Híd SC – Sükösd SC 1:4 (0:2)

2017. október 21. (Nagybaracska Sporttelep, 150 néző, 20oC, napos idő.)

IFJÚSÁGI: Híd SC – Sükösd SC 4:1 (2:1)

Vezette: Hagymási Attila (Vén Krisztián, Tóth István)

 

A Híd SC otthonában 2:0-s győzelemmel kezdte az őszi szezont Katymár ellen, aztán zsinórban öt vereség következett (Érsekcsanád, Géderlak, Borota, Mélykút, Hajós). Ezeken 23 gólt kaptak és négyet lőttek. A gyenge sorozatot a Tompa és Szeremle elleni győzelmük szakította meg, majd 1:5 otthon Bácsborsóddal, 4:1 Hercegszántón. Így a 10 forduló mérlege: három győzelem és hét vereség. Kilenc pontjukkal a tizenkettedikek a tabellán. A csapat ereje abban mérhető, hogy győzni az utolsó három helyezett ellen tudtak.

A 2015 nyarán újjászervezett gárdával eddig négyszer találkoztunk, ebből hármat megnyertünk, egy végződött döntetlennel, éppen Sükösdön. A tavaszi csátaljai 2:1-es győzelmünkért nagyon megszenvedtünk, Keresztes volt a segítségünkre öngóljával. Most kilenc győztes meccsünkkel, 27 pontunkkal és első helyünkkel a találkozó esélyeseként érkeztünk, a „kötelező” győzelmek mindenkori terhével és veszélyével.

Az itt szerzett, vagy elveszített pontok nagyon sokat nyomnak a latba a végelszámoláskor. Lezárul egy szakasz, a következő fordulótól a hajrájába fordul a bajnokság, nálunk egymást követik majd a rangadók. Abban egészen biztosak lehettünk, hogy nem lesz sétagalopp ez a meccs sem, a Híd SC nem fogja könnyen adni a bőrét. A csapat jókedvűen érkező tagjai ezzel tisztában voltak, de arról biztosítottak, hogy nyerni jöttek.

A bemelegítésnél szokásos számbavételnél kiderült, hogy hiányzik Matity, Tamás. Schultz Martin, Szabó Patrik és Bohner. Viszont vállalta a játékot a múlt héten megsérült Molnár és Kárpáti. Hosszabb kihagyás után játékra jelentkezett Nemes, így a kezdő csapat elegendőnek látszott a három pont begyűjtésére.

Ezt alátámasztotta, hogy azonnal támadásba kezdtünk, és már a 6. percben megszereztük a vezetést: Rozsi labdájával Zsók jött fel a jobb oldalon, beadását Lógó kapásból küldte a jobb sarokba (0:1).

Lógó kapásgólja, díjazható testtartással (0-1).

A sükösdi közönség máris ünnepelhetett (többen voltunk, mint a helyiek), jobb kezdést kívánni sem lehetett, de a folytatás sokkal nehezebb volt, mint amire a korai előnyből számítani lehetett.

Ellenfelünk mélyen behúzódott, megszállta a pálya harmadát és jól láthatóan a szívós, rendezett védekezés melletti, gyors ellentámadásokkal próbálta meglepni védőinket. Ettől egy hosszú, 34 perces gól nélküli szakasza kerekedett ki a mérkőzésnek – folyamatos támadásaink, és elrontott befejezéseink mellett.

A gól után a jobb oldalt erőltettük, Lógó jó labdákkal látta el Pappot, öt perc alatt három gólt ígérő beadásából az elsőt Bajnok lekéste, a másodikat Csizovszki mentette szögletre, a harmadikat Pintér az érkező Lógó elől lopta el.

Papp beadását mentették.

Szurkolóink hangos követelésére a játék súlypontja átkerült a bal oldalunkra, Kárpáti percei következtek: Rozsi, majd Bajnok passzából a kapust találta el az ötösről, szögletéből Lógó lőtt mellé.

A Bajnok - Kacsa akció is gólt ígért, Keresztes menteni tudott.

Negyed óra alatt a Híd SC támadói háromszor jutottak a kapunk közelébe. A Ferenczi – Csizovszki akciót Molnár, a Töttös – Hangya kísérletet Rozsi állította meg, különösebb veszély nélkül. A harmadikban már több volt: Rozsi labdát veszített a félpályán, három támadó vitte rá a labdát két védőnkre, Zsók remek helyezkedéssel kivárta a megfelelő pillanatot és nyert.

A következő 25 percben nyomasztó mezőnyfölényünk mellett ugyanazok a jelenetek ismétlődtek. Bajnok elől Szolga, Papp elől Pintér mentett. Bajnokot Ferenczi szerelte már gólhelyzetben. Kárpáti kapásból fölé lőtt.

Védelmünk feljött a felező vonalig, Csordás, Molnár és Rozsi beadásai menetrend szerint érkeztek és haltak el a jól záró hazai védőkön. Középen Zsók és Kovács Robi kereste a folyosót, s ha megtalálta, mindig akadt egy közbe lépő láb. A leszűkült területen nagy volt a sűrűség, teljes középpályánk a támadó harmadban közlekedett, hatalmas területet hagyva maga mögött.

Molnár, Schultz Máté és Lógó akcióját üldözte a hazai védelem.

Ennek megvolt a veszélye: Szolga és Ferenczi kétszer is meglépett, Molnár és Csordás állta útját. Töttös beadása elcsúszott Szolga lába alatt, ebből könnyen baj lehetett volna. Újra jelentkezett Hangya és Ferenczi is egy-egy szólóval, de Zsókon és Schultz Mátén nem jutottak túl.

Az ellentámadásunkat Kovács Robi indította, Hangya buktatta. Csordás 30 méteres szabadrúgása magasan fölé ment. Bajnok végre kiszabadult, Nagy Gábor lerántotta. Kovács Robi szabadrúgását Keresztes emelte szögletre, ebből Kárpáti lőtt közelről mellé. A gyors Ferenczi – Kovács László kontrát Zsók és Molnár közösen szerelte. A labdával Csordás jött fel, Kárpáti folytatta, beadásából Schultz Máté négy méterről fejelt fölé.

Szorításunk, amely eddig is megvolt, felerősödött, Papp beadását Schultz tűzte rá, lövése Kotekről pattant Kovács Robi elé, aki közelről lőtt mellé. A 40. percig mindent megpróbáltunk, de a befejezés nem ment, hat-hét gólhelyzetet hagytunk ki. Gondjainkat Nagy Gábor oldotta meg: Zsók élesen belőtt labdáját juttatta saját kapujába (0:2).

Nagy Gábor öngólja (0-2).

Az öngól terhét gyorsan feledtetni akarták, a Nagy Gábor – Ferenczi – Szolga akció veszélyesen közeledett, Csordás pontosan olvasta a szándékot és jó ütemű közbelépéssel felszabadított. Bajnok szólója következett, passzában benne volt a harmadik gólunk, Kacsa túlfutott rajta és Pintér szögletre mentett. Ebből Lógó fejelt fölé.

Hangya és Kovács Robi párharca.

Két perc volt még a félidőig, amikor egy hosszú indítás Rozsi mögé került, még beérte, de röviden adott haza a kilépő Szabadosnak. Kovács László megszerezte és Ferenczi elé tette, aki nem tudott élni egyetlen lehetőségükkel, a bal kapufa mellé lőtt.

A 45 percből 35-ben biztosan nálunk volt a labda, bőven megvoltak a helyzeteink, a befejezésekből hiányzott a kellő összpontosítás, ha tetszik, a fegyelem és a figyelem. Ha akarom, belehaltunk a szépségbe!

Bajnok gólpasszát Kárpáti kihagyta.

Lógó fejese a jobb felső sarok fölött zúgott el.

Ennek tankönyvi példáját láttuk a második félidő első percében. Schultz Máté ütközött Hangyával 32 méterre a kapunktól. Sebők lapos szabadrúgása kipattant Szabadosról, egyetlen védőnk nem mozdult, s az érkező Szolga Soma közelről a hálóba nyomta (1:2). Mindenki arra számított, hogy a másik megoldja.

A teljes védelmünk a szépítő gól után (1-2).

A gól rövid időre felhozta a hazaiakat. Töttös és Szolga akcióját Molnár fejjel, Hangya két próbálkozását Papp becsúszva állította meg.

Az 52. percben Zsók maga helyett behozta Nemest, aki sérülése miatt négy hetet kihagyott. Szükség volt rá, vele gyorsabbak lettünk és láthatóan „éhes” volt már a játékra. Lógó azonnal indította, simán otthagyta védőjét, passzát Bajnok sarokkal továbbította kapura, de Kotek még elérte.

Visszaállt az első félidő játéka, tartósan a kapu közelében maradtunk, húsz percen át ugyanazokkal a hibákkal. Csizovszki és Töttös reteszén nem jutott át Bajnok. Lógó beadását könnyen húzta le Kotek. A Rozsi – Nemes adogatásból Robi szépen tette le a labdát Kárpáti elé, Kacsa nagy lövése elsuhant a bal felső felett.

A hazai kezdeményezésekből is hiányzott az átütő erő. Támadásaikat már a félpályán elfojtottuk, ha kellett, szabálytalanul is. Papp Hangyát, Schultz Máté Ferenczit nyomta el, Rozsi Hangyát tartotta fel. A szabadrúgásokra Molnár és Csordás jól reagált, azokból építkezni nem tudtak.

Az egyre erősödő nyomásunk miatt a védekezés kötötte le a hazaiak ereje nagy részét, várható volt, hogy ezt a végtelenségig nem bírják, előbb-utóbb hibáznak. A „próbája” be is következett: Lógó átadását Papp nagy erővel küldte kapura, Kotek meg sem kísérelte fogni, kiütötte, Molnár pedig a léc alá küldte. A játékvezető lest látott, Papp reklamált és sárga lapot kapott.

Rossz kirúgás után Lógó lőhetett, Sebőköt találta el, a kipattanóból Nemes a kapust. Ott maradtunk a tizenhatoson. Schultz Máté ki tudta préselni magát a sűrűből, Szolga buktatta, ő is megkapta a sárga lapját. A szabadrúgást követően Kovács Robi tett jó labdát Bajnok elé, a lövés se volt rossz, de elkerülte a jobb felső sarkot.

A 67. percben Papp – Szöllősi csere következett, ezzel tovább gyorsult a támadó játékunk: most már a Nemes – Szöllősi – Bajnok – Kárpáti négyessel próbáltuk elérni, ami eddig nem sikerült.

A következő percekben felgyorsultak az események is. Rozsi emelése tisztán érkezett Szöllősi elé, Sebők még odaért. Nemes betört a 11-esre, kezére pattant a labda, így befejezni nem tudta. Lógó 30 méteres ívelése túljutott a védőkön, Szöllősi és Kotek versenyfutását a kapus nyerte. Bajnok, majd Rozsi szögletéből Lógó alig fejelt mellé.

Schultz Máté is részt kért az egyre formásabb támadó játékunkból, nagy lendülettel lépett át a félvonalon és Szöllősihez passzolt, ő Nemest hozta helyzetbe. Mielőtt lőhetett volna, Kotek kapus elhúzta a lábát. A játékvezető – némi gondolkodás után – 11-est ítélt, amit Kovács Robi biztosan értékesített (1:3). A Lógó és Kovács Robi által mozgatott – alig tíz perce összeállt – támadó négyes már sok volt a hazai védelemnek.

A gól után két perccel Szöllősi hozta 100%-os helyzetbe Nemest a hosszú sarkon. Robi kilyukaszthatta volna a hálót, de lövés helyett Lógót választotta, akinek a lövése egy beugró védőt talált el. Mindez az ötösön belül!

Nemes gólhelyzetben, itt még nem merte vállalni a lövést.

Alig egy perccel a kimaradt ziccer után Lógó ugratta ki Kárpátit, gólpasszával Nemes már nem vacakolt, bevágta a negyediket (1:4). Hosszú kísérletezés után a meccs négy perc alatt (a 75. és a 79. perc között) eldőlt.

Nemes itt már elvállalta (1-4).

Lógót Rácz váltotta, a csere miatti rendeződés alkalmat adott a hazaiak eddigi legjobb támadására. Molnár szabálytalanul állította meg Kovács Lászlót. Csizovszki szabadrúgását Csordás kivágta, Ferenczi keményen visszaküldte, Szabados lábbal, jó reflexszel hárította. Ez volt az első és egyetlen védenivalója.

A kirúgás egyedül találta a félvonalon Kárpátit: Kotek messze kinn állt a kapujából, harmincról kellett volna betalálni az üres kapuba. Az ívelés mellé ment, így az ötödik elmaradt.

Az esetet követő hazai felzárkózásnál Kacsa teljesen feleslegesen visszahúzta Némethet, az ára egy sárga lap. A szabadrúgás után Rácz szerelte veszélyes helyzetben Ferenczit, Csordás keményen Aladicsot.

Következett még egy Bajnok – Geletta és Molnár – Hornyák csere, az utóbbi azonnal el is ütötte Ferenczit. A szabadrúgást Rácz mentette Hangya elől. Maradt idő még egy Schultz Máté – Szöllősi akcióra, amit Robi jó lövéssel zárt. Kovács Robi Töttöst, Hornyák Kovácsot szerelte, a végén Németh elől mentett és szólt a síp, három fontos ponttal gyarapodtunk.

A 4:1-es győzelem kívülről jól fest, ha játékunk minőségétől eltekintünk. Itt megfelelt, de hogy a következő négy mérkőzésen kevés lesz, az biztos! Nincs kétségem afelől, hogy ezzel a csapat minden tagja tisztában van.

 

Ifjúsági csapatunk 4:1-es vereséget szenvedett, gólunkat Radics József rúgta.

 

Hagymási Attila játékvezető osztályzata: 6 pont.

 

Sükösd, 2017. október 24.

Varsányi József

(Fotók: Kovács Kinga)

 

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/46/1/16931/11/1251716.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/46/1/17233/11/1270997.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/46/1/16931/11.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/46/1/17233/11.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer