Jelenlegi hely

Így láttam én... 2018-08-19 Dusnok-Sükösd 4-3

FELNŐTT: Dusnok KSE - Sükösd SC 4:3 (1:1)

2018. augusztus 19. (Dusnok, 250 néző, 32oC, meleg nyári idő.)

IFJÚSÁGI: Dusnok KSE - Sükösd SC 2:1 (0:0)

 Vezette: Minda Róbert (Suba Zoltán, Flaisz Tamás)

 

Dusnok a 2017-18-as bajnoki évben – egy-két fordulótól eltekintve – stabilan tartotta a harmadik helyét. 19 győzelemmel, 4 döntetlennel és 5 vereséggel, 61 pontjával ott is végzett. 107 gólt lőtt, ebből a megyei listán második Bolvári Zoltán 34-et, a hetedik helyezett Rónai Antal 21-et. Őszi és tavaszi szereplésük közel azonos, ősszel 30, tavasszal 31 pontot gyűjtöttek. Öt vereségükből súlyos a mélykúti és borotai 5:1, valamint a géderlaki 6:2.

Kétszer mi vertük meg őket, szeptemberben el nem felejthető, izgalmas találkozón 5:2-re a saját pályájukon. Ez keveseknek adatott meg a Dusnokra látogatók közül, utoljára Érsekcsanádnak sikerült 2016 szeptemberében. Itthon küzdelmes összecsapást követően a tavaszi ötödik fordulóban állítottuk meg őket 1:0-s győzelmünkkel, immár egymást követő harmadik alkalommal. Ez komoly változás a korábbi évek dusnoki hengerével szemben.

A sok gólos győzelmeik közül kiemelkedik a megyeszerte döbbenetet keltő 8:2-es visszavágójuk a bajnoki tabellát vezető Géderlak ellen. Elképesztően jó játékukkal nagy segítségünkre voltak bajnoki címünk megszerzéséhez. Köszönjük, de ezúttal nem áll szándékunkban a szívességet viszonozni.

Csapatuknál annyi változás történt, hogy Kapitány Tibor Bátyára igazolt, az ifiből pedig 4 játékos került a felnőtt keretbe (köztük a Megye II. Dél U-19 45 találatos gólkirálya, Mindszenti János Márk).

Az éves nyitómérkőzésükön Bácsborsódon erősen szezon eleji formában nyertek 2:1-re, igaz, hogy 4-5 tartalékkal. Ezzel most nem számolhattunk, van törlesztenivalójuk. Rangadóhoz illő kemény, de tisztességes küzdelmet vártunk.

A mi főpróbánk Tompa ellen – erősen tartalékosan, de – sikerült. Mára annyit javult a helyzet, hogy sérültjeink közül Zsók és Csordás vállalni tudta a játékot, de hogy mindig legyen valami baj, vasárnap Ruff sérült meg. A két csapat játékereje – Lógó és Nemes nélkül – közel azonos. A hazai pálya és némi fizikai fölény Dusnok mellett szól, mégis háromesélyes a találkozó. Nagyon jónak kell lenni annak, aki Dusnokon nyerni tud!

A pályára lépésnél derült ki, hogy Szabó Patrikot is nélkülöznünk kell, nyaralni ment. A tikkasztó melegben a hazaiak kezdeményeztek, lendületesebb támadó játékukkal szemben az első negyed órában nem tudtunk kibontakozni, védekezésre kényszerültünk, kemény összecsapásokkal.

A Bolvári testvérek kísérletei jelentették az első eseményt, részünkről Kárpáti jutott először kapu közelbe, majd Ferenczit állította meg Báló, a 16-oson belül. A pálya középső harmadában folyt a harc, folyamatos támadásépítés a percenként megszólaló játékvezető síp miatt lehetetlen volt. Az első sárga lapot Bolvári Dávid, a következőt Kovács Róbert kapta, a később is érvényes kotta szerint.

A második negyed már kiegyenlített játékot hozott, valódi helyzetet egyik csapat sem tudott kidolgozni, a játék tördelése folyt, szaporodtak a szabálytalanságok, Mindszenti Tallért, Simonits Tamás Matityot rúgta fel, ezért hazai sárga következett, Mindszenti ismételt, Molnárt tarolta le – büntetlenül.

Ebben a mederben folyt a játék, egészen a 36. percig, amikor a jobb oldali sarokzászlónál Bolvári Dávid túljutott Talléron és Csordáson. Átadását Bolvári Zoltán tűzte rá éles szögből, amit Gajári elsőre remekül hárított, sajnos a már megszerzett labdát kiejtette és Rónai egy méterről bekotorta (1:0).

A gól után bátrabban és nagyobb erővel támadtunk. Matityot Simonits István gázolta el, Rozsit Simonits Tamás nyomta el. Szabadrúgását még mentették, a következő ívelését már nem. A bal sarok felé közeledő labdát még kifejelték, ugyanígy a szögletét is. Ismételhetett a másik oldalról, amit Kovács Robi egyből a kapuba vágott (1:1).

Ezúttal Simonits István harcolt ki egy sárgát. A 45. percben jártunk és a várakozásnak megfelelő eredménnyel vonulhattak a csapatok pihenőre.

A második játékrészt Molnár nélkül kezdtük, Bohner folytatta. A védelmünk átrendezése után két Kárpáti – Matity – Ferenczi akcióval indítottuk, mindkettő elhalt még a 16-os előtt. Kristály és Simonits Tamás váratlan kontráját Zsók kiváló ütemben semlegesítette, kontrára – kontrával válaszoltunk. Az 51. percben Rozsi keresztbe lőtt labdáját Matity fejjel Bohner elé csúsztatta, félmagas beadását Kárpáti továbbította a jobb sarokba (1:2).

Kacsa vezető gólja (1-2).

A következő percekben simán eldönthettük volna a mérkőzés sorsát: Bohner hibátlan gólpasszával Ferenczi egyedül tört kapura, abszolút gólhelyzetben a kilépő kapust találta el. Kárpáti folytatta, remek cselekkel már a 16-oson belül járt, az utolsó húzás nem jött be, Kristálynak sikerült levenni lábáról a labdát. Zsók előkészítését Ferenczi nem tudta befejezni.

A mulasztásokért az 57. percben jött a büntetés. A gyors Mindszenti – Kristály adogatásra nem figyeltünk kellően, könnyen jutottak át a középpályánkon, védőink nem léptek ki, így Jagicza 18 méteres jól eltalált lövése meghozta az egyenlítést (2:2).

Jagicza egyenlítő gólja (2-2).

A középkezdést követő akciónk újra nagy lehetőséget kínált: a formás Ferenczi átadás után Matity 100%-os helyzetben lőtt a léc fölé.

Matity kétszer is eldönthette volna a mérkőzés sorsát.

Az 59. percben Ferenczit Pesti váltotta és jól szállt be a játékba, egy percen belül gyengén gurított kapura, s a gólvonalról menteni tudtak. Negyedik perce volt a pályán, amikor Zsók tökéletes indításával kilépett, csak a kapussal állt szemben, amikor Hodován hátulról elkaszálta. A vitathatatlan 11-est Kovács élesen a bal sarokba vágta (2:3) – a vétkes egy sárga lappal megúszta.

Kovács Robi két góljával még vezettünk.

Pesti Laci jól szállt be a játékba.

Ezek még egyértelműen a mi perceink voltak. Bohnert Báló vágta föl ziccerben, a nyilvánvaló 11-est Minda Úr nem merte befújni. A felerősödő rohamok ellenére is úgy nézett ki, hogy ez a meccs a miénk, védőink jól reagáltak egészen a 84. percig.

A két dusnoki gólszerző (9-essel Bolvári Zoltán, 7-essel Simonits István), Csordás a földön.

Először Hodován óriási kapáslövését védte bravúrral Gajári, majd Bencze és Kristály keltett zavart a kapunk előterében. Tamás becsúszását követően a labda már Gajári birtokában volt, amikor Bolvári Zoltán rázuhant a földön fekvő védőnkre és átesett rajta.

A vitatott 11-es előtti pillanat, Tamás már talpon.

A játékvezető legnagyobb meglepetésünkre a 11-es pontra mutatott, Tamás megkapta a második sárgáját, majd a pirosat. A büntetőt Simonits István nagy erővel lőtte a bal sarokba (3:3).

El kell ismerni, hogy Bolvári Zoltán profi módon adta el a jelenetet, a játékvezetőnek viszont nem esett nehezére megvenni. Nehezen, de kezdtünk beletörődni a döntetlenbe, amikor a 87. percben Simonits István – Jagicza passzok után Bolvári Zoltán találata eldöntötte a három pont sorsát (4:3).

A mérkőzést eldöntő, negyedik dusnoki találat utáni pillanat.

Tallér felfutását követően volt még egy esélyünk: Matityot a 16-os sarkán buktatták, a sípszó ezúttal is néma maradt.

Tallér támadásban.

Pesti 91. percbeli sárgájával zárult a rangadó, amelyen a döntetlenre minimum rászolgáltunk, de Minda játékvezető nem így gondolta. E mellett elhallgathatatlan tény az is, hogy Dusnok jobban bírta erővel a végjátékot.

 

Minda játékvezető közreműködése jóval alatta maradt a megyei átlagnak. Számos hibájával döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását. Osztályzata: 5 pont – és ez nem csak a mi véleményünk.

Minda Róbert játékvezető a segédeivel.

 

Ifjúsági csapatunk most nem tudta megismételni múlt heti játékát, de így is egy balszerencsés góllal kapott ki 2:1-re. A gólunkat Pintye Krisztián szerezte.

 

Sükösd, 2018. augusztus 20.

Varsányi József

(Fotók: Kovács Kinga)

 

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/49/1/19149/2/1360640.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

http://adatbank.mlsz.hu/match/49/1/19352/2/1388012.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

http://adatbank.mlsz.hu/league/49/1/19149/2.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

http://adatbank.mlsz.hu/league/49/1/19352/2.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer