Jelenlegi hely

Így láttam én... 2019-03-03 Sükösd-Dusnok 4-1

FELNŐTT: Sükösdi SC- Dusnok KSE 4:1 (2:0)

2019. március 3. (Sükösd, 350 néző, 15oC, kellemes, tavaszi idő.)

IFJÚSÁGI: Sükösdi SC- Dusnok KSE 5:2 (1:1)

Vezette: Kiss László Attila (Géró István, Berger Tibor)

 

Dusnok hibátlan teljesítménnyel, pontveszteség nélkül a tabella élén zárta az őszi szezont. A tehetséges fiatalokkal megújult csapat egy gólos különbséggel ugyan, de vette az első három akadályt, benne az ellenünk elért 4:3-al. A Kunbajáról elhozott három értékes pont után a Petőfi Népe jóslata bevált, miszerint „alighanem szép idény elé néznek a dusnoki szurkolók”.

Fokozatosan javuló teljesítménnyel sorra nyerték mérkőzéseiket, rajtunk kívül csak a Híd SC tudta megszorítani őket otthon, nem titkoltan a bajnoki cím megszerzéséért léptek pályára minden alkalommal. Erejüket igazolta, hogy az utolsó öt fordulóban egyetlen gólt kaptak. Magabiztosan utasították maguk mögé riválisukat, Géderlakot, így hat pontos előny birtokában telelhettek.

A tavaszi rajton ezt szerettük volna csökkenteni, ne adj Isten megfelezni. A jelek ehhez csöppet sem voltak kedvezőek. A szűnni nem akaró gondjaink megmaradtak, Lógó legújabb térdműtéte – legalább fél évre – érzékeny veszteséget jelent. Kovács és Nemes végleg abbahagyta, Molnár és Pesti sérült, Schultz Máté és Matity gyógyulóban van, de teljes értékű játékuk még várat magára. Mindehhez már csak adalék Szabó Patrik hiányzása.

Az átigazolások során Dusnokról távozott Mindszenti János és Rogács István, érkezett Somogyi Tibor. Nálunk az egyetlen jó hír, hogy hosszú évek után hazatért külföldről Csordás Zalán, Erik öccse.

Józan mérlegeléssel nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei. A kocsmában három verzió élt a várható eredményről: első a tisztes helytállás, második a két-három gólos vereség, harmadik a csoda. Hinni igazán a presztízsben lehetett, visszavágni az őszi nehezen emészthető dusnoki vereségünkért. Talán segíthet az is, hogy az utóbbi négy találkozónkból velük szemben hármat megnyertünk.

Zsók edző taktikáját a lehetőségekhez igazította és a legegyszerűbbet választotta: kettős védővonalat húzott a kapu elé, maga támadó szerepet vállalt, s mint kiderült, sikerrel. Ifjú őrzőjének ő még nagy falat volt, nem tudott mit kezdeni vele. A cél: gólt nem kapni és kontrából szerezni. Időben érkezni mindenhová, a Bolvári fivéreket megelőzni a labda átvételében. Simonits Istvánt az indításban zavarni. Egészében: megakadályozni őket a folyamatos játékban.

Ahogy az várható volt, a vendégek kezdeményeztek, mégis előttünk nyílt az első lehetőség a 3. percben. Bolvári Zoltán szabálytalanul állította meg Ferenczit, Matity 22 méteres szabadrúgását bravúrral tolta ki a bal sarokból Bakula.

A folytatásban is az történt, amit vártunk. Letámadásuk szabaddá tette a jobb oldalunkat, Kárpáti indításával Tallér robogott a vonal mentén. Az alapvonalnál hátvédje hibázott, Tallér beadását Zsók védhetetlenül fejelte a bal alsóba (1:0). Nagyon fontos előny már a 8. percben! Sokat segített elképzeléseink további megvalósításában.

Zsók első, nagyon fontos gólja már a 8. percben (1-0).

Az újonnan felállított elektromos eredményjelző táblán Zsók gólja az első.

Dusnokot a korai gól nem zavarta, rövid passzos adogatásokkal közelítettek – Simonits István és Bolvári Zoltán részéről középen, majd felváltva a széleken. Kristály lőhetett először, Matity blokkolta. Csobolya játszott el egy nagyon átlátszó 11-est, a játékvezető nem volt rá vevő. Hiába volt az igyekezet, a Schultz Máté – Matity – Tallér szűrő már a félvonalnál működött. Ha átjutottak rajtuk, a Csordás testvérek, Tamás, vagy Rozsi volt a végállomás.

A hátsó védőfal, az ifjú Csordás Zalán, Csordás Erik és Tamás Károly.

Tallér új szerepkörben, kellemetlen perceket szerzett a dusnoki támadóknak.

Ugyanazok a jelenetek ismétlődtek 15 percig, mégis mi jöttünk. Schultz Máté és Csordás Erik passzaival hoztuk fel a labdát, Zsók vette át, könnyen lefordult védőjéről és felgyorsított. Keresztlabdája tökéletes helyzetben találta Ferenczit, aki a tehetetlen Bakula mellett biztosan lőtt a hálóba (2:0).

A Zsók - Ferenczi akció sakk-matt helyzetet teremtett (2-0).

Az akció igazolta, hogy továbbra is azt kell csinálnunk, amit eddig. A szisztéma bevált, a 18. percben jutott először lövéshez Bolvári Dávid, az is célt tévesztett. Ha a helyzet kínálta, feljebb léptünk, Csordás E. ívelései, Kacsa és Tallér felfutásai, Zsók és Ferenczi helyváltoztatásai miatt nem lehettek nyugodtak a csapat gyengébb egységét képező védői.

Nyugtalanságukat Simonits I. sárga lapja jelezte először. A 30. percben Kárpáti ismételte meg Tallér első gól előtti alakítását, Rónai az oldalvonalon túlra nyomta – megsérült, le kellett cserélni. Helyére Bohner érkezett.

Matity Kristálynál, Rónai Matitynál törlesztett, de Facskó sem kímélte Ferenczit. A tüskék oda-vissza szaporodtak, a 40. percben Csordás Erik belépőjének már következménye volt: Bolvári Dávidot ütötte el gólhelyzetben. A befújt 11-esnek Simonits István állt neki, jól helyezett, erős lövését ritka bravúrral hárította Gajári. Döntő pillanata volt 2:0-nál a mérkőzésnek!

Gajári 11-est hárít, ezzel döntő részese a sikernek.

A félidőig meg tudtuk tartani előnyünket, úgy, hogy a lefújás előtt Matity kiharcolt még egy sárgát Kristály buktatásáért. Baj nem lett belőle, Rónai szabadrúgását könnyen húzta le Gajári.

Dusnoki lendülettel indult a második félidő is. Kristály beadását nagy erővel tűzte közelről kapura Bolvári Dávid. Gajári reflexei most is működtek, jó napja volt!

Dusnok magasabb sebességre kapcsolt, megállításukhoz szaporodtak a belépők. Bolvári Zoltánnak Schultz Mátéval, Zsóknak Simonits Istvánnal, Csordás Eriknek Hodovánnal akadt kellemetlen afférja, ami nekünk tökéletesen megfelelt, az idő nekünk dolgozott.

Vendégeink három cseréje sem hozott változást, sőt! Az 55. percben újabb meglepetést hozott. Rozsi bedobásával ismét Zsók indult lendülettel, pontosan annyit és akkor futott, amikor és amennyit kellett. Beverekedte magát az ötösre, Ferenczi elvitte előle a védőjét, Bakulának nem nagyon volt más választása, minthogy elüsse. A nagyobb vita nélkül megítélt 11-est Matity a bal alsó kapufára lőtte. A kipattanóra jól érkezett Schultz Máté és ő már nem tévedett (3:0). Ez a szerencsés pillanat már nagyon ránk fért, sok részünk nem volt benne az ősszel.

A tizenegyesünk előtt pillanat, Zsókot elüti Bakula.

Harmadik gólunk szerzője, Schultz Máté az egyik Bolvári testvért vigasztalja.

A következő 12 percet Dusnok nagyon megnyomta, de eredményt nem hozott. Játékunk ellenszerét nem találták. A forgatókönyv a 67. percben megismétlődött: az örök mozgó és kiszámíthatatlan Bohner átvett egy hosszú indítást a baloldalon. Átkígyózott a teljes védelmen és az ötösről kiszolgálta Ferenczit, aki ezúttal is pontos volt (4:0).

Az örökmozgó Bohner és Tallér védekezésből és támadásból is kivette a részét.

Ferenczi két gólja minősíti teljesítményét - ez a második előtti pillanat.

Ezzel bőven meg volt a mérkőzés, de hogy ne rúgjunk ötöt, arról Rozsi gondoskodott. A 74. percben egy ellenünk ártalmatlan helyről megítélt szabadrúgásnál addig vitatkozott a játékvezetővel, amíg megkapta a második sárga lapját, majd a pirosat. Tízen maradtunk, de még így is megengedhettünk magunknak négy cserét: Matityot Ruff, Ferenczit Papp, Tallért Szabó Dávid, Zsókot Schultz Martin váltotta.

A 20 perces létszámfölényben vendégeink mindent elkövettek a szépítő gól megszerzéséért, mi folyamatosan védekeztünk, néhány ellentámadásra azért tellett. Az egyiknél Csordás Erik fennragadt a félpályán, nem tudtunk kellően visszazárni, amit Rónai a 86. percben ki tudott használni (4:1).

Az ötperces hosszabbítás nem igazán hiányzott, ám cseréink is hozzátették a magukét és meg tudták állítani a végjátékban híresen sikeres ellenfelünket.

Csoda ugyan nem történt, de ajándék volt ez a nap! Kárpótlás az őszi dusnoki 4:3-ért. Miközben megőriztük a 3. helyünket.

Nagyon szép számok az elektromos kijelző avatásán.

 

Ifjúsági csapatunk kifejezetten jó játékkal nyert 5:2-re. Góllövők: Kárpáti Zsolt (2), Pintye Krisztián (2), Kárpáti Milán (1).

 

Kiss László Attila játékvezető a tőle megszokott stílusban jól vezette a mérkőzést, osztályzata: 9 pont.

Kiss László Attila a segítőivel.

 

Sükösd, 2019. március 4.

Varsányi József

(Fotók: Kovács Kinga)

 

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/49/1/19149/17/1424971.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/49/1/19352/17/1440044.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/49/1/19149/17.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/49/1/19352/17.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer