Jelenlegi hely

Bajaszentistván-Sükösd 0-5 (0-2)

Sükösd: Czár Attila-Tölgyesi László,Kovács Norbert,Szabó Dávid-Boros André,Balogh Márk,Sudár Csaba,Bohner Zsolt,Rácz Gergő-Nemes Róbert,Schultz Martin

Csere:Berger Dénes, (Rácz Gergő helyett), Farkas Péter,(Tölgyesi László helyett),Mádi Gergő (Bohner Zsolt helyett) Geletta Gergő

A mérkőzés ragyogó napsütéses időben került megrendezésre. A Bajaszentistváni pálya talaja kemény és erősen egyenletlen, erősen száraz volt. A mérkőzés elején mezőfölényben jártszottunk de komoly lehetőségig nem silerült eljutni, mert a rossz pályaviszonyok miatt passzaink pontatlanok voltak, támadásaink elhaltak. Az ellenfál egy-egy kóbor ellentámadással jelezte,hogy ők is a pályán vannak. A félidő közepén egy begyakorolt szöglet után sikerült megszerezni a vezetést Nemes Róbert révén. Nem sokkal később ismét Nemes volt eredményes. Schultz Martintól kapott labdát elhúzta a rossz ütemben kimozduló kapus mellett és az üres kapuba gurított. (0-2).

A másodi játékrészben a biztos vezetés tudatában teljesítményünk kicsit visszaesett. A hazai csapat jelezte, hogy szertné ledolgozni a hátrányt,de ezeket a támadásokat sikerült kivédekezni. A félidő második felét sikerült felpörgetni, többet birtokoltuk a labdát, és újabb helyzeteket sikerült kidolgozni. Az utolsó negyed órában támadásaink gólra érettek. Előbb Sudár Csaba , malyd Schultz Martin, és végül ismét Sudár Csaba volt eredményes. És így kialakult a 0-5-ös végeredmény. 

Gól:Nemes R. 26.perc, 37. perc Sudár Cs: 74.perc 84.perc Schultz M: 81.perc

Mérkőzés jegyzőkönyve

Rovat: 
Bajnoki mérkőzés ideje: 
vasárnap, 2011, szeptember 11 - 14:30
Helye: 
Bajaszentistván

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer