Jelenlegi hely

Félévi bizonyítvány, 2011 ősze

November 27-én befejeződött a 2011-12 évi megyei II osztályú labdarúgó bajnokság őszi fordulója. Hasonlóan a korábbiakhoz, számot adunk a felnőtt, ifjúsági és serdülő csapatunk eredményéről.

FELNŐTT CSAPATUNK 5 győzelemmel, 3 döntetlennel, 7 vereséggel, 20 lőtt és 31 kapott góllal a 11. helyen végzett a 16-os mezőnyben. Hosszú évekre kell visszalapoznunk, hogy ilyen helyen találjuk csapatunkat. Az biztos, hogy az utóbbi öt év leggyengébb teljesítményét láttuk, ami jóindulattal is gyenge közepesnek számít. Nehéz vele megbarátkozni. 2010 őszén még az ötödik helyen zártunk, 28 ponttal, s a bajnokság végén is a hatodik volt a miénk.

Akik figyelemmel kísérik a megyei eredményeket, Sükösdöt az első öt hely valamelyikén szokták keresni – olyan együttesként, amely méltó ellenfele bárkinek. Most jóval lejjebb végzett, s a szerény teljesítmény okait próbálom számba venni.

Hibátlan válasz természetesen nem létezik, de néhány megállapítással azt hiszem a szurkolók nagy része egyetért:

1. gyenge a fizikai és mentális állapot, ami az edzéshiány következménye;

2. vele közvetlenül összefüggésbe hozható az átlagot jóval meghaladó sérülések száma;

3. fásultság és önbizalomhiány jelei mutatkoztak több fontos találkozón;

4. ingadozott a küzdőszellem, sokszor a görcsös akarás vert béklyót a lábakra;

5. romlott a fegyelem, sárga lapokban azt hiszem dobogósok vagyunk;

6. a mérkőzésekre való sportszerű felkészülés finoman szólva is kívánnivalót hagy maga után.

A sor még folytatható lenne, de ennyi is elegendő ahhoz, hogy megállapítsuk: a csapat kiszámíthatatlanná vált. Nem volt olyan mérkőzés, amelyen biztosra mehettünk volna. Nagy Endre edző 26 játékost szerepeltetett –a legtöbbször kényszerből - ami önmagában elegendő magyarázat a stabilitás hiányára. A meghatározó játékosok közül mindössze ketten (Szabados és Koszorús) játszotta végig a 15x90 percet. A védelem mérkőzésenként változott. Molnárt 10, Krixet 6 fordulón át kellett nélkülözni.

Sérüléssel bajlódott Szabó László, Zsikó, Papp, Tölgyesi Máté, Takács és Pesti. Ő az utolsó hat fordulóból négyszer hiányzott (nagyon!), ami góljainak számában is meglátszik. Grúber a hetedik-nyolcadik fordulóban tért vissza. Csordást négyszer kellett félidőben lecserélni. Kovács Robi térdét műtötték, s ez így együtt sok! Bármely csapat megsínylette volna.

Pótlásukra az ifjúsági csapatból Geletta Gábor 9, Schultz Martin 3, Kovács Norbert pedig 2 alkalommal kapott lehetőséget.

A góllövéssel hadilábon álltunk. A tavaly őszi 37 góllal szemben mindössze 20 találatunk van, amelyen heten osztoznak: Pesti 6, Matity és Papp 4-4, Grúber 3, Tamás, Zsikó és Halász István 1-1 gólt ért el.

A hazai közönségnek egyetlen árva hazai győzelemmel kellett beérnie. Egyszer örülhetett igazán: amikor Érsekcsanádon 1:0-ra győztünk.

 

IFJÚSÁGI CSAPATUNK kárpótolt bennünket a felnőttek gyengélkedéséért. Osztályzatuk kitűnő. Kiemelkedő teljesítménnyel végeztek az első helyen. 14-szer győztek, egy döntetlenjük van. 94 gólt lőttek és 11-et kaptak.

A bőséges gólszüreten 15-en osztoztak. A listát Sudár Csaba vezeti 29 góllal, Schultz Martin követi 20, illetve harmadik Nemes 19 találattal. SZÉP VOLT FIÚK!

A tavasz nehezebb lesz, erre úgy készüljetek! Az első hely kötelez a további helytállásra. Az első helyezett ifjúsági csapat:

Ifjúsági csapat 2011/2012

Álló sor: Molnár Zsolt edző, Czár Attila, Hornyák Tamás, Szabó Dávid, Sudár Csaba, Geletta Gábor, Kovács Norbert, Balogh Márk, Nemes Róbert.

Elöl: Rácz Gergő, Mádi Gergő, Schultz Martin, Bohner Zsolt, Berger Dénes, Tölgyesi László.

A képről hiányzik: Boros André, Farkas Péter és Geletta Gergő.

 

SERDÜLŐINK a 9 csapatos mezőnyben Tompa mögött a 2. helyen végeztek 25 ponttal. 72 gólt lőttek és 13-at kaptak. A 72-ből Sudár Csaba 45-öt rúgott (az ifiben 29-et), Berger Dénes, Kárpáti Zsolt és Rácz Gergő ötöt-ötöt, Farkas Péter és Forgács Gábor négyet-négyet, Csordás Zalán kettőt, Kernya Kristóf és Veverka Tiziano egyet-egyet.

Vörös Dávid edző kézben tartja a társaságot. Az elért eredmény jó! A legnagyobb gondja, hogy vészesen fogy az utánpótlás.

 

Én pedig a felnőtt csapat gondjaival zárom gondolataimat. Minden csapat életében van: fenn és lenn!

A télen van idő a sorok rendezésére, a megszokott pozíciónk visszaszerzéséhez józan számvetést, megfontolt, határozott cselekvési irány kijelölését ajánlanám, s akkor a tavasz akár szép is lehet. Addig a csapatnak, edzőknek kellemes téli pihenést, a vezetőknek bölcs előrelátást és jó döntéseket kíván:

Varsányi József

Sükösd, 2011. december 22.

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer