Jelenlegi hely

Félévi bizonyítvány, 2018 ősze

 

FÉLÉVI BIZONYÍTVÁNY, 2018 ŐSZE

 

Elröppent ez a futball ősz is, ideje a számvetésnek. Két bajnoki címmel a hátunk mögött vágtunk neki a 2018-19-es bajnoki évnek. A kivételesen ritka siker végig kísérte a nyarat, a csapat élvezte a falu megbecsülését és szeretetét, de kijutott az elismerés a tágabb környezetünkből is, jó hírünk megmaradt a megyében. Az első aranyérmünket sem kaptuk ajándékba, Dusnokot előztük két ponttal, de a mostani ismétlés minden szempontból nehezebb volt, a géderlaki, amatőrnek nem mondható gárdát kellett magunk mögött hagyni.

Kellemes a bajnoki cím viselése, ám az új idény kezdő sípjelére a dicsőség már a múlté, olyan, mint a hálátlan madár, könnyen elröppen, elölről kell kezdeni mindent. Nagy az elvárás, a bajnokot mindenki meg akarja verni, megkülönböztetett figyelem kíséri találkozóit, ellenfelei kettőzött erőfeszítéssel próbálják skalpját megszerezni. A rajtra együtt maradt a csapat, Radics József Érsekcsanádra, Szöllősi Róbert Bajaszentistvánra igazolt, Ferenczi Máté érkezett a HÍD SC-től. A felkészülés nem volt gondtalan, négy alapemberünk tartós sérülése miatt nehezen állt össze a csapat. Emellett a hozzáállás is hagyott kívánnivalót maga után, nem volt olyan feszes, mint korábban, ennek jelei korán kiütköztek.

Tompával kezdtünk és 5:1-re nyertünk. Szóltak a dobok és úgy látszott, hogy minden rendben van, ott folytatjuk, ahol abba hagytuk. Ám a sorsolás nem volt kegyes hozzánk, Dusnokon ugyan nagyot küzdöttünk, erősen vitatható játékvezetői döntésekkel maradtunk alul 4:3-ra. Ez lélekben megroppantotta a csapatot, az ellenünk eddig nyeretlen Géderlaktól súlyos 5:1-es vereséggel, nagy csendben vonulhattunk az öltözőbe, nem tudtuk megismételni a tavalyi bravúrt. A két rivális nyerni tudott ellenünk, s a tabellán a 9. helyen szerénykedett a kétszeres bajnok Sükösd.

A dobok elcsendesedtek, volt honnan araszolni felfelé. Mindenekelőtt rendet kellett rakni a fejekben, csak azt nem lehetett tudni, hogy ez mikor és hogyan sikerül, lejtmenet, vagy felemelkedés következik. Szerencsére az utóbbival találkoztunk már a következő három meccsen. Jókor jött a Bajaszentistván elleni 6:2, de ezzel még csak vigasztalódtunk, a Bácsborsód és Szeremle elleni értékes hat pont begyűjtése bizakodásra adott okot.

Rendeződni látszottak soraink, amikor Kunbaján beleszaladtunk egy 3:0-ás vereségbe. Mentségünk annyi, hogy nagyon tartalékos csapatot tudott a pályára küldeni Zsók edző. Paunovic az egyetlen kapus, akinek a hálóját nem tudtuk bevenni. A vereség megint erős nyomot hagyott, itthon 1:1-es sovány döntetlenre tellett a 12. helyezett Hajóssal.

Ezen nem kellett sokáig tépelődnünk, Hercegszántón a 8:1-es fölényes győzelmünkkel rátalált a csapat régi önmagára, hét meccset nyertünk zsinórban. A HÍD SC ellen ugyan még akadozott a gépezet (2:1), aztán tetszetős, kombinatív csapatjátékkal hatot rúgtunk Felsőszentivánnak (0:6), mindezt Zsók, Rozsi, Szabó Patrik, Kovács Robi és Nemes hiányával, de már Lógó vezényletével.

A három könnyebb ellenféllel szemben biztosan hoztuk az elvárhatót, ezzel véget is ért a kegyelmi állapot. Élesbe fordult a végjáték, a rangadók következtek, elsőként Érsekcsanádon. Az ősidők óta tartó rivalizálást mindenki ismeri, 2014 óta kilencszer találkoztunk és kilencszer hagytuk el győztesen a pályát. Ez volt a tízedik! Kiemelkedően jó játékkal Zsók (3), Lógó és Rozsi góljaival 5:0-ra nyertünk, így továbbra is él a sükösdi fölény.

Az őszön feltűnően jól teljesítő, harmadik helyezett Mélykút érkezett, erejükről annyit, hogy meg tudták verni Géderlakot. Ellenük hagyományosan jól szerepelünk, amit 2:0-ás győzelmünkkel folytattunk és helyet cseréltünk a tabellán, felértünk a harmadik helyre, úgy, ahogy azt Zsók edző hét fordulóval ezelőtt megjósolta.

Az újabb megmérettetés Nemesnádudvaron várt ránk, a kidolgozott és elpazarolt helyzetek mérkőzésén már a hetedik percben 2:0-ra vezettünk. A nagy verés lehetőségét csak az hiszi el, aki látta a mérkőzést, s ha ez 10:3-ra végződik, akkor sem állítok valótlant. Sem emlékeimben, sem dokumentumaimban nem találom nyomát annak, hogy egy mérkőzésen két 11-est kihagytunk volna. Az elszórakozott gála végén be kellett érnünk a szoros 3:2-es győzelemmel, ez László kapus teljesítményét is dicséri.

Tompán zártuk a szezont, a tavaszról előrehozott első mérkőzésre elfogytunk, tartalékosan 2:1-re kikaptunk, fájó szépséghibával egy sikeres sorozat végén. Láttunk viszont egy fantasztikus bombagólt Szabó Dávidtól, amire még a bennünket nem kedvelő tompai közönség is csettintett. 

Nehéz, sérülésekkel, hiányzásokkal megtűzdelt úton jutottunk fel a harmadik helyre, bajunk akadt bőven. Lógó a 9. fordulóban lépett először pályára, két meccset játszott végig. Matity az első fordulótól sérüléssel bajlódott, a hetediktől végleg kidőlt. Schultz Máté a 9.-től volt hadra fogható, Kovács Robi pedig innen mondott búcsút a csapatnak, remélem, hogy nem véglegesen. Molnár hét mérkőzést hagyott ki, Nemes 31 percet játszott a teljes szezonban.

Hogy mégis a dobogón végeztünk, nagy szerepe volt a küzdeni tudásnak, kiegészülve a cserejátékosokkal erőn felül teljesített a csapat. Ezért megmaradva a hagyományos iskolai osztályzásnál, a felnőtt csapat osztályzata: JELES!

A 16 találkozón 26-an léptek pályára, minden alkalommal egyedül Ferenczi Máté. 15-ször: Tamás Károly, Tallér István, Rozsi József és Bohner Zsolt; 14-szer: Szabó Patrik és Kárpáti Krisztián; 13-szor: Zsók József, Gajári József és Pesti László; 12-szer: Csordás Erik és Schultz Martin; 10-szer: Schultz Máté és Ruff Lénárd; 8-szor: Kovács Róbert, Molnár Zsolt és Matity Donát; 5-ször: Szabados Miklós, Lógó Zsolt és Papp Árpád; 3-szor: Szabó Dávid; 2-szer: Forgács Gábor; 1-szer: Nemes Róbert, Kárpáti Milán, Nagy Endre és Hornyák Tamás.

Tizenegyszer győztesen hagytuk el a pályát, egy végződött döntetlennel, négy vereséggel. 56 gólt lőttünk és 25-öt kaptunk, 34 pontunkkal harmadikak vagyunk a tabellán. A góllövő listát Kárpáti Krisztián (Kacsa) vezeti 13 góllal, őt Ferenczi követi 8, Szabó Patrik és Zsók 6, Rozsi és Schultz Martin 4, Lógó 3 (az előző őszön 12-nél tartott), Matity ( ő 11-nél), Kovács, Pesti és Ruff 2, Bohner, Tamás és Szabó Dávid 1 találattal, öngól 1.

 

Ifjúsági csapatunk (U-19)  A nyáron edzőváltás történt, Balogh Jánostól Lógó Zsolt vette át az erősen megfiatalított csapatot. Életkorban és fizikai állapotban jóval alatta maradtak versenytársaiknak. Ennek ellenére az első öt-hat fordulóban jól szerepeltek, okos rövidpasszos játékukkal pótolni tudták testsúlyban és magasságban lévő lemaradásukat.

Nyerni tudtak Tompa, Géderlak és Bácsborsód ellen, értékes döntetlent játszottak Szeremlével. A kunbajai 9:1-es vereség leültette a csapatot, két döntetlenre tellett még a HÍD SC és Borota ellen, nyerni már nem tudtak. Három győzelemmel, három döntetlennel és kilenc vereséggel a 12. helyen végeztek. Életkorukhoz képest ez a realitás. Reménykedni csak abban lehet, hogy szorgalmasan és kitartóan edzenek. Most sem állnak le, teremben folytatják a téli időszakot, december 22-én pedig egy teremtornával zárják az évet. Utánpótlási gondjaink nem oldódtak meg, az ifjak közül csak Ruff Lénárd és egy félidőre Kárpáti Milán kapott helyet a felnőtt csapatban. Érdemjegyüknél is maradjunk a realitásnál: közepes.

 

U-14es csapatunk élére a csere folytán Balogh János került, új ambíciókkal, a nevelés és a futball kiolthatatlan szeretetével. A feladat új számára is, 15 éve nem foglalkozott 12-14 éves gyerekekkel, de hogy ez alatt felhalmozott tapasztalatait kamatoztatni fogja, abban biztos vagyok (tavaly az ifjúsági csapattal a negyedik helyen végzett). Az első mérkőzésükön 15:0-ra verték Tompát, 10:4-re Érsekcsanádot (mindkettő jóleső eredmény), Nagybaracskát 6:1-re. Vereséget szenvedtek Kelebiától, a Kindertől LUÁ-tól, Mélykúttól és Bácsalmástól. Így 3 győzelemmel, 5 vereséggel, 40 rúgott és 36 kapott góllal a 6. helyről várják a tavaszt. A rendkívül szorgalmas és odaadó csapatban 19-en kaptak helyet. Az edző gyógyíthatatlanul optimista, élvezi új munkáját, reméljük, hogy neveltjeiből minél több névvel találkozunk a jövő csapataiban.

 

A Bozsik program Halász István vezetésével változatlanul népszerű és 25-27 fővel működik. Örömmel látogatják az edzéseket, rendszeresen részt vesznek a fesztiválokon és teremtornákon. Tanulják, gyakorolják a játék elemeit, a sportpályán jó helyen töltik szabadidejüket. Egyszer őróluk szól majd az első oldal, az edző szeretettel várja a további jelentkezőket.

 

Miután sorra vettük szeretett csapatainkat, panaszra nincs okunk, de a téli szünet alkalmas arra, hogy szembe nézzünk gyengeségeinkkel is (mert vannak), és megújulva fogadjuk Dusnokot a tavasz első rangadóján.

Addig szép karácsonyt és nyugodt újévet kíván mindenkinek:

Varsányi József

Sükösd, 2018 december 5.

 

3. helyezett felnőtt csapatunk

Balról jobbra, álló sor: Rozsi József, Csordás Erik, Gajári József, Ferenczi Máté, Tamás Károly, Zsók József, Matity Donát, Lógó Zsolt, Pesti László, Szabados Miklós.

Térdelnek: Schultz Martin, Schultz Máté, Szabó Patrik, Tallér István, Kárpáti Krisztián, Molnár Zsolt, Bohner Zsolt.

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer