A sükösdi futball története

A sükösdi futball története a "Sükösdi Napló" nevezetű, helyi önkormányzati újságban jelent meg eredetileg. Kusztorné Varga Edit főszerkesztő közreműködésével tudjuk mi is leközölni, melyet ezúton megköszönünk! És köszönet jár  Varsányi Józsefnek is, aki a cikket megírta!

 

Tartalom

 1. Első rész ...1931

 2. Második rész ...1949

 3. Harmadik rész ...1950

 4. Negyedik rész ...1952

 5. Ötödik rész ...1953

 6. Hatodik rész ...1954-58

 7. Hetedik rész ...1959-63

 8. Nyolcadik rész ...1964-66

 9. Kilencedik rész...1967-1970

10. Tizedik rész...1971-1972

11. Tizenegyedik rész...1972-1973

12. Tizenkettedik rész...1973-1974

13. Tizenharmadik rész...1974-1976

14. Tizennegyedik rész...1976-1977

15. Tizenötödik rész...1977-1978

16. Tizenhatodik rész...1978-1979

17. Tizenhetedik rész...1979-1980

18. Tizennyolcadik rész...1980-1981

19. Tizenkilencedik rész...1981-1982

20. Huszadik rész...1982-1983

21. Huszonegyedik rész...1980. X. 21.

22. Huszonkettedik rész

23. Huszonharmadik rész...1948

24. Huszonnegyedik rész...1983-1984

25. Huszonötödik befejező rész...1984-2003

 

 

 

 

 

Első rész ...1931

Az első magyar „futball-matchet” 1897-ben vívták a Budapesti Torna-Club két csapata között. Hozzánk ez a nagyszerű játék, amely meghódította a világot 1931-ben érkezett. Állapota és fejlődése a mindenkori társadalmi-gazdasági viszonyoktól függött és függ ma is.Az első hiteles dokumentumunk az itt közölt fénykép,

amelyet a második sor középső embere, Glásenhardt Ádám halála előtt adott át megőrzésre Késmárki Pálnak. Én tőle, a sükösdi futball örökös rajongójától és egykori támogatójától kaptam, mondván, hogy nálam jó helyen lesz. A képen az „alapító atyák” az akkori Levente Egylet zubbonyában feszítenek. Érdemes feljegyezni a játékosok foglalkozását, mert abból következtetni lehet arra, hogy a falu lakosságának mely rétegét fogta meg –ez eddig hallomásból, pesti kereskedők elmondásából megismert különös játék.
Az első próbálkozások a szomszéd községek csapataival történtek – nagyobb ünnepeken, alkalomszerűen. Az első sükösdi pályát szó szerint egy legelőn (amit akkor Borjújárásnak hívtak) jelölték ki a falu déli határában, a jelenlegi Deák F. és Petőfi S. utca végén. A két háló nélküli kapun kívül az ég világon nem volt semmi. A „Hőskor”-nak a világháború vetett véget. A háború után – ahogy visszatért az élet- visszatért a futball is. Elkezdődött a csapat újraszervezése. A kezdeményezők: Marusa András, Fontányi Lajos, Réty Pál voltak. A támogatók közül kiemelkedett a Lisztmalom: Arany Béla, Orbán Pál, Aladics Antal és Dunai József. A Paprikamalomból Pógyor Sándor, a Libateleptől Kirchnopf Tibor kereskedő, Horváth István hentes, Kurin János postamester adományaira mindig lehetett számítani. Szegény volt az ország, szegény volt a csapat is. A játékosok felszerelését egy garnitúra mez (szigorúan 11 db), ugyancsak 11 pár futballcipő és egy labda képezte. Öltözőül Kiesel Lajos kocsmája („Világközepe”) Balogh Györgyné (Mári néni) boltocskája, vagy Bajai (Topa) Péter bácsi családi háza képezte.
Maga a játék is kezdetleges volt. A mérkőzéseket gyakran helyi „civilek” vezették, akik a szabályokat alig ismerték. Ebből sok baj adódott-parázs vitákkal, kisebb nagyobb verekedésekkel. Az utazás lovas kocsikkal, biciklivel történt. Vidékre ajánlatos volt pumpát is vinni. De minden baj ellenére töretlen volt a lelkesedés. A mérkőzések után Bachmannék kocsmájában vigadtak, vagy vigasztalódtak. Néhány pohár sör után szólt a csapat indulója:
 

„Éljen az SSE. 1*,
Nincs nála jobb 11.
A meccset megnyerik,
A bírót megverik.
Ilyen az SSE. 1!”
(SSE-Sükösdi Sport Egylet)

# Vissza

 

 

 

 

 

 

Második rész ...1949

A téli pihenő jó alkalom arra, hogy visszalapozzunk és folytassuk a sükösdi futball történetét- ott, - ahol a múlt év októberi számunkban abbahagytuk. Csak emlékeztetőül: akkor a „Hőskor”-tól a világháborút követő évekig jutottunk el. A kialakulóban lévő csapatot a helyi tehetős mecénások tartották fenn, 1949-50-ig. A bekövetkező államosítások a volt tulajdonosoknak ezt már nem tették lehetővé. Zűrzavaros, kegyetlenül nehéz évek következtek. Az egyébként is szegény egyesületek a létükért küzdöttek – ugyanúgy mint a lakosság, de a futball ezt is túlélte, sőt! A hatalom rájött, hogy ezt a játékot érdemes megőrizni, mert ez a tömegek ópiuma. Ha vasárnap délután győzött a csapat, a következő héten elviselhetőbb volt kenyérért sorba állni. Elindult a nemzeti futball-láz. A válogatott csapatok sikerei elérték a legkisebb falut is, serkentették a vidék labdarúgását, így a miénket is. 1949-ben megalakult a Járási Testnevelési és Sporthivatal. 1950-ben a Járási Labdarúgó Szövetség, mellette a játékvezetők szövetségével. Szervezetté vált a bajnokság, ellenőrizték a pályákat, vizsgázott játékvezetőket küldtek.
Új fejezet kezdődött a sükösdi futball történetében is. Versenyképes csapatokat kellett csinálni. A korábbi „öregeket”: Pógyor Sándort (1918), Késmárki Józsefet (1922), Hirschenberger Józsefet (1925), Arany Bélát (1924), Janó Józsefet (1924), Laczi Józsefet (1924), Pusztai Mihályt (1924), Bajai Józsefet (1919), Rozmanicz Józsefet (1929), Bajai Pétert (1925), Dezsericzki Józsefet (1928), - minden tekintetben képzettebb, megfiatalított garnitúra váltotta fel. Nem is akármilyen! Egyébként máig érvényes az a tapasztalat, hogy a települések életében –úgy húsz-huszonöt évenként – feltűnik egy kivételes képességű társaság, s a fényképünkön felsorakozó legénység minden kétséget kizáróan az volt! Szerencsésen találkozott mindaz, ami eredményessé tehet egy csapatot. A sok közül csak egyet emelnék ki: az iskolázottság a futballban is kamatozik. Az nem árt, ha a fejekben legalább annyi van, mint a lábakban. Lógó János, Bujdosó (Babos) Mihály, Tajdina János Kalocsán, Lógó András Bácsalmáson , Marusa János Baján járt középiskolába. Pintér János tanár volt, Nagyi Mihály Kalocsán érettségizett. A diákok rendszeresen játszottak különböző középiskolás bajnokságokban. Városi szinten sajátították el a játék fortélyait és nagyon fiatalon váltak kiváló játékosokká. Ezt a „pluszt” itthon is hasznosították. A falusi „rúgd és fuss” stílust már átgondoltabb, bizonyos taktikai elemeket is felfedezhető játék váltotta fel. A játékmester Aladics Antal (mindenki Toncsi-bácsija) volt.A bajai MTE-ből került Sükösdre. Az akkori színvonalon mindent tudott a játékról. Mint ember is kiváló volt. Szellemisége meghatározó volt. Az általa vezényelt csapat hosszú időre nem talált legyőzőre a környéken. Fölényüket kétszámjegyű győzelmek sora bizonyította. Homokmégyen pl: 17:0-ra győztek.

A csapat tagjai: (balról jobbra)
Bachmann János csapatkapitány (1925) Lógó János (1932) Lógó András (1930) Pintér János (1921) Rácz József (1926) Marusa András csapatvezető, Nagyi Mihály (1929) Aladics Antal (1927) Farkas György (1925) Bujdosó Mihály (1930) Marusa János (1935) Tajdina János (1933)  A képről hiányzik: Bujdosó József (1928) és Béregi György (1929)
Sajnos a többségük már nincs közöttünk. A hírnév amit a falunak szereztek- megmaradt! Vélem hallani üzenetüket az égi lelátókról a maiaknak: HAJRÁ SÜKÖSD!

# Vissza

 

 

 

 

 

 

 

Harmadik rész ...1950

Az előző számban bemutatott nagyszerű csapat 1950-51-ben különböző okok miatt (katonai szolgálat, egyetemi felvétel, sérülés, átigazolás)  „elfogyott”. Egyszerre nyolcan távoztak a csapatból, s a megmaradt három (Aladics Antal, Bujdosó József, Marusa János) köré kellett új csapatot építeni. A korábbiakkal azonos képességű és tapasztalatú játékosok híján –azok kerültek előtérbe-, akik a „nagy csapat” körül a pálya közelében voltak. A pálya még mindig a borjújárási gyep volt, öltöző nélkül. A szervező ismét Aladics Antal volt.Csapatkapitányként és edzőként vállalta az újrakezdést. Új nevekkel ismerkedett meg a sükösdi közönség.
A kapuban Tajdina Jánost öccse József (a nemrég elhunyt bajai plébános) váltotta. Nehéz örökséget vett át (igaz csak rövid időre), mert bátyja nyomdokaiba senki sem léphetett. Talán a megyében sem. Ő volt a levegő korlátlan ura. Abban az időben a kapusok nemcsak a biztos labdafogásra, hanem a látványosságra is törekedtek. Vakmerő lábra vetődései élményszámba mentek. Nagy közönségsikere volt. Kiemelkedő képességeire Budapesten is felfigyeltek –miután felkerült az egyetemre- NB-I-es kapus lehetett volna, de ő a mérnöki diplomát választotta. Lógó András a Bajai Dózsába, Lógó János a Vörös Lobogóba igazolt. Akkoriban még nagy szó volt falusi játékosoknak városiba kerülni.

Az újonnan összeállított csapatot az alábbi fénykép őrzi:

Balról jobbra:
-Bujdosó József (1928) az akkori sportnyelven „half” volt. Hallatlan munkabírásával akár két mérkőzést is végig tudott volna futni. Kemény, félelmet nem ismerő nagy küzdő volt.
-Pécs Imre (1935) szélvészgyors jobbszélsőként utolérhetetlen volt.
-Bánkúti (Brachinger) Dezső (1936). A csapat „Benjaminja” alig 16 évesen húzhatta magára az első csapatmezét.
-Marusa János (1935) kiváló felépítésű és képzettségű játékos, aki csatárként, később védőként a csapat meghatározó egyénisége.
-Rétyi Ferenc (1935) Hozzá hasonló lövő erejű játékost –ismerve az elmúlt 60 év szereplőit- csak egyet tudnék említeni: Marusa Józsefet (sportnevén „Bicét”).
-Tajdina József (1937) a fentiekben már szó volt rövid (féléves) szerepléséről.
-Nánai Albert (1935) Ő volt a csapat gólkirálya. Középcsatárként jobbal-ballal egyaránt jól bánt a labdával. Hercegszántón bajnoki mérkőzésen egyvégtében öt gólt lőtt. Örök optimistaként csak a győzelem érdekelte.
-Czobor János (1933) A másik „half” elnyűhetetlen, szikár, robotos.. A játékvezetőket nem kedvelte. Tűt, cérnát hozott magával, előfordult, hogy a csapat egyetlen labdáját a mérkőzés közben javította meg.
-Aladics Antal (1927) Róla már az előző írásomban is szóltam. A sükösdi futball örökös elkötelezettje. Példamutató, kedvelt sportember.
-Veszelovszki János (1933) Lelkes, szívvel-lélekkel küzdő hátvéd, aki csak néhányszor szerepelt.
-Lakatos Ferenc (1933) Több poszton játszott (ha kellett kapus is volt) 18 évesen Budapestre került, így a sükösdi pályafutása rövid volt.
A képen nem látható, de egyszer-egyszer pályára lépett még Rétyi Pál (1933) és Szigeti István (1933). Ez a csapat egy átmenetet képviselt. Nem volt hosszú életű. Eredményei szerényebbek voltak elődeinél, de tisztességgel képviselték falunkat, „őrizték a lángot”, ami azt jelentette, hogy a futball gyökeret vert Sükösdön. Közülük négyen még olvashatják e sorokat, a többiekre jó szívvel emlékezem.

# Vissza

 

 

 

 

 

 

Negyedik rész ...1952

Az idők során mindig akadnak emberek, akik a futballcsapat gondjait a vállukra veszik. Előbukkannak új arcok, akik makacs elszántsággal, időt és energiát nem kímélve viszik tovább a sokszor hálátlan ügyet. Ők a megszállottak!

Közülük egy volt Jónás Márton, aki 1950-ben került Sükösdre, miután politikai okokból elbocsájtották a császártöltési jegyzői állásából. Az állami gazdaságban kapott munkát, s 1952-ben családjával együtt Sükösdre költözött. Pógyor Sándor barátjaként, aki a paprikamalom, egyben a gazdaság igazgatója is volt. Hamar a futballcsapat közelében találta magát. Rövid idő után ő lett a sportkör első embere. Nagy ambícióval és nagy tervekkel látott munkához. Kiemelkedett az akkori vezetők sorából, tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt. Felnéztünk rá és tiszteltük. Megkövetelte a rendet, fegyelmet és a pontosságot. Sokat köszönhetünk neki! Keze nyomát őrzi a mai sporttelep. Múlhatatlan érdemei vannak a sükösdi futball felemelkedésében, a feltételek megteremtésében. Több mint 60 éve vagyok valamilyen formában a csapat közelében, ezért teljes biztonsággal állítom, hogy azokat a „cölöpöket”, amelyre a sükösdi futball építkezik ő verte le! Az utókor hálájával írom le: Köszönjük Marci Bácsi!

Céljai között egy új csapat, új pálya és új öltöző létrehozása szerepelt. E hármas feladat megvalósítása 1952-ben indult, ma – terjedelmi okok miatt – a pályaépítésről lesz szó. Az új pálya helyét sokáig keresték, végül a jelenlegi mellett döntöttek. Ez a terület elhanyagolt, gondozatlan faluvég volt. A több méter mély homokgödrök között szemétdombok, szárkúpok, trágyarakások éktelenkedtek. A közeli házak birkái, kecskéi próbáltak megélni a mindig kopár buckákon. A közel kéthektáros területet „dézsma gödörnek” – nyilván a múltbéli szerepe okán. Itt búgott nyaranta a cséplőgép, a hátrahagyott szalmakazlak még évekig itt roskadoztak. Elképzelni is nehéz volt, hogy itt pálya épüljön. Ez csak Marci Bácsi fejében létezett. Állami gazdasági pozíciójából el tudta érni, hogy a tereprendezéshez lovas fogatokat és munkásokat kapjon. De itt szorgoskodtak ásóval, lapáttal a csapat tagjai és a falú lelkes szurkolói is. Böröcz Jenő mérnök irányításával eltűnt a mai Újvári utca felöli domb egy része. A gödröket feltöltötték, az egyhektáros sima területen négy karó leütésével kitűzték az új pálya helyét. A füvesítés nagy gondot okozott, mert víz nem volt, az öntözést az égiekre bízták. A sok nehézség ellenére a pálya elkészült és ünnepélyes átadására 1953. augusztus 20-án került sor az „öregek” és fiatalok közötti mérkőzésen. A résztvevőket az alábbi fénykép őrzi:

Álló sor (balról jobbra): Jónás Márton, Fontányi Lajos, Dunai József sportvezetők. Dancsa István, Bujdosó József, Lógó János, Friedrich Ádám, Rácz József, Aladics Antal, Farkas György, ismeretlen, (valószínű, hogy vendég) Béregi György.

Középső sor: Radics Mihály, Nánai Albert, Kozma András, Veszelovszki János, Kusztor Mihály, Marusa Ferenc.

Lent: Kernya Ferenc, Bajai Péter, Varsányi József, Bánkúti (Brachinger) Dezső, Bujdosó Mihály, Czobor János, Lógó András.

 

# Vissza

 

 

 

 

 

 

Ötödik rész ...1953

Az előző számunkban Jónás Marci bácsi célkitűzéseinek első pontjáról, a pályaépítésről írtam. Most a másik kettőről, az öltöző és az új csapat létrehozásáról lesz szó.

Kezdjük az öltözővel, amelynek alapjait 1953-ban ásták ki. Az akkori falusi viszonyok között ez feltűnő és komoly vállalkozásnak tűnt. Ilyesmiről álmodni sem lehetett. A környéken sem volt sehol, természetes és magától érthető dolognak számított a pálya melletti öltözködés, ha esett, ha fújt. Kivételt az képezhetett, ha a környék valamelyik házigazdája esetenként befogadta a hajléktalan csapatot. Sükösdön példamutató összefogással, nagyon sok ingyenes munkával jó egy év alatt megépült az akkor még 75 m2-es létesítmény, amely két öltözőből, egy parányi szertárból és játékvezetői fülkéből állt. Fürdő –víz híján- még tervezve sem volt. Erre két vizes hordó és 11 lavór szolgált. Az építéshez szükséges téglát a Hajósi Téglagyárból a gazdaság traktorain a Jászfi testvérek –János és István- szállították. A tégla árának felét sportbarátok adták össze. Közülük Késmárki Pál egymaga 400 db-ot vett meg 240 Ft-ért, ami akkor félhavi napszámbérnek felelt meg. Egy tégla 60 fillérbe került, a napszám 15-20 Ft volt. A vételár másik felét és a még szükséges építőanyagokat az állami gazdaság fizette ki. A kőműves munkákat Ikotity Sándor a gazdaság művezetője irányításával Kernya János és fia Fekete Károly és Mészáros Mihály végezte, teljesen díjtalanul. A segédmunkások, Aladics Antal, Dunai József, Bajai Péter, Bachmann János, Rácz József, Kovács Ferenc, a csapat tagjai és a szurkolók voltak.

1953 késő őszén tető alá került az épület és 1954 május-júniusában vehettük birtokba, amikor nagyjából kiszáradtak a falak. Ősszel fűtésre két öntöttvas kályha szolgált. Fél éven belül már villany világított Balogh László villanyszerelő jóvoltából. Ő végezte a belső szerelést. A gond a külső vezetékkel volt. A szükséges két villanykaróért 700 Ft-ot kért a DÁV. Ennyi pénz pedig erre nem tellett. Megtette a két kiselejtezett komlóoszlop ( a gazdaság akkor komlót is termelt ), amit a bajai szerelők nagy jóindulattal szabályosnak minősítettek.

De nézzük a harmadik célkitűzést, a csapatépítést. Az államosítások nem kerülték el a sportköröket sem. 1951-52-ben Budapesti Honvéd lett a Kispestből, Dózsa az Újpestből, Vörös Lobogó az MTK-ból és Kinizsi a Fradiból. A Kinizsi vidéken a mezőgazdasági nagyüzemek szakszervezeteihez kötődött, állami támogatásban részesült, ezért Célszerűnek tűnt, hogy az akkor csontszegény Egységes Falusi Sportkör a Sükösdi Kinizsi nevet vegye fel. A sükösdi futball szempontjából ez nagyon okos és fontos döntés volt. A faluban éles viták folytak arról, hogy szabad-e úgymond átjátszani a csapatot az állami gazdaságnak. Rövid időn belül kiderült, hogy ebből semmi baj nem lett, sőt az elkövetkezendő 30 év sükösdi sikereknek ez volt az alapja. Egyébként soha nem firtatta senki, hogy kié a csapat, a Sükösd az Sükösd maradt és egyre jobb lett.

Jónás Marci bácsi kapcsolatai révén sikerült itthon munkahelyet teremteni Lógó Andrásnak (állami gazdaság), Lógó Jánosnak (Libatelep), így visszakerültek Bajáról. A gazdaságban dolgozott Friedrich Ádám és Pécsi Lajos, akik Nemesnádudvarról illetve Csávolyról kerültek a csapatba. Érsekcsanádról érkezett Dancsa István, aki ott politikai szempontból nem volt kívánatos. Hogy a maiak is értsék: a párt a futballcsapatot is ellenőrzése alatt tartotta, s az komoly háttérmunka eredménye volt, hogy az említett öt játékos közül négy jelenlétét egyáltalán megtűrte. Az új igazolásokkal az előző átmenetinek mondott csapat –kiegészülve négy egészen fiatal (15-16 éves) játékossal (Brachinger (Bánkúti) Dezső, Marusa Ferenc, Radics Mihály, Varsányi József) ütőképes gárdát képezett.

Folyamatosan javultak az anyagi feltételek is. A Kinizsi első költségvetésének fő összege 12800 Ft volt, amiben nem szerepelt a szállítási költség és a beszerzett felszerelések jó része. Ezt az un. Jóléti eszközök között könyvelte el a gazdaság. Kihagyhatatlan, hogy a sportkör életében először 14 garnitúra melegítőt vásárolt, rajta a Kinizsi SK felirattal. El nem mondható büszkeséggel feszítettünk benne. Használatának szigorú szabályai voltak. Ennek ellenére egy-két vagányabb csapattárs azonban megkockáztatta, hogy melegítő felsőben jelent meg a „kulturban” a vasárnap esti bálban. Komoly értéknövelő tényezőnek számított a lányok szemében.

Két évenként már cipőt is cserélhettünk, de előtte Marci bácsi alapos vizsgálat alá vetette a régit. A legtöbbször javításra ítélte. Utalványt állított ki Marusa Mihály cipész részére, amelyben szigorúan megszabta az elvégezhető munkát. Pl. 3 db stopli (bőrszeg) cseréje a /50 fillér, vagy 4 cm-es folt, a/50 Ft. Az igényeket vasárnap, a kismise utáni játékos értekezleteken lehetett benyújtani. Tornaterem nem volt a faluban, az államosított Bujdosó András féle házban (később az Új Élet Tsz székháza) egy télen üresen álló magtárban már januárban edzettünk. A hely poros volt és nagyon hideg, de ez senkit nem zavart.

Manapság már a megye III-ban is futballoznak pénzért. Ezt finoman motivációnak hívják. Mi ezt a kifejezést akkor még nem is hallottunk. A falunkat képviseltük és büszkék voltunk arra, hogy a csapat tagjai lehettünk. Egyébként 2 Ft havi tagdíjat fizettünk. A mérkőzések után egy korsó sör, vagy egy nagymálna volt a javadalmazás. Sikeres szezonzárás után egy-egy alkalommal a szokásostól több selejt kacsa került a Libatelep konyhájára.

Végezetül jegyezzük fel a csapatot körülvevő jóban-rosszban velünk tartó közreműködők nevét is: Takács Lajos és Rideg István az örökös jegyszedők (fényes csizmákban) Kerényi András, Szőke János, Gazdag József, Ámán Mihály rendezők és az első szertáros Laczi József.

A Sükösdi Kinizsi SK 1953-54-ben:

Balról jobbra. Álló sor: Csanádi László edző, Bánkúti (Brachinger) Dezső, Béregi György, Dancsa István, Czobor János, Marusa Ferenc

Középen: Lógó András, Friedrich Ádám, Radics Mihály

Guggolnak: Lógó János, Varsányi József, Kernya Ferenc

Kedves régi játszótársak! A csapatból hárman még megvagyunk. Ti már nem, de a felejthetetlen közös emlékek élnek, amíg élünk.

Varsányi József

 

# Vissza

 

 

 

 

Hatodik rész ...1954-58

Az 5. részt 1953-54 nyarával zártuk.

1954! Micsoda év a magyar futball történetében! Az olimpiai aranyérem és a londoni 6:3 után az egész futballvilág a magyarok világbajnoki győzelmét várta. Futballázban égett az egész ország, Magyarország „futbóliává” vált. Szepesi György hangja eljutott a legkisebb faluba is.

1954 június 17-én Bátyán játszottunk, amikor –a későbbi világbajnok- Nyugatnémetország elleni selejtező mérkőzést extázisban közvetítette. A pálya melletti ház ablakában lévő néprádió teljes hangerővel szólt. A mi első félidőnket követően a játékvezetővel együtt az ablakhoz rohantunk, egymás hegyén-hátán kapaszkodtunk, hogy minél közelebbről halljuk a csodát: 8:3-ra győztünk. A mámor teljes volt. A játékvezető csak a mérkőzés lefújása után tudott bennünket visszaterelni a pályára, s folytattuk a mérkőzést. Bárcsak ma lehetne egy ilyen ok miatt megsérteni a szabályokat.

Az „Aranycsapat” sikerei egyértelműen hatással voltak a vidéki futball fejlődésére is. A hazafiúi büszkeség mellett javult a játék minősége, rendszeressé váltak az edzések, edzőink tanfolyamokon vettek részt, s folyamatosan jelen voltunk a járási bajnokságban, ahol kötelezővé vált az ifjúsági csapat indítása is. Toborozni nem kellett, 15-20 gyerek várta, hogy felhúzhassa a sükösdi mezt. A futball kovásza remek közösségeket kovácsolt össze.

Csapatunk pedig egyre jobb lett. 1956-ból megemlítenék néhány máig kellemes eredményt: Érsekcsanádot itthon 8:1-re, Csanádon 7:0-ra vertük. A Nemesnádudvari Traktornak Sükösdön 9-et, Nádudvaron 5-öt rúgtunk, a játék jól ment, megnyertük a járási bajnokságot, amely akkor két csoportos volt: északi és déli. Tavaszi-őszi rendszerben. Sükösd tavasszal és ősszel is az első helyen végzett. A déli csoport győztese Hercegszántó lett. A két bajnok 1956. szeptember 23-án Baján (semleges pályán) osztályozó mérkőzést játszott a megyei II. osztályba való feljutásért. A mérkőzést a Varsányi J., Lógó J., Friedrich Á., Lógó A., Kernya F., Bujdosó J., Bujdosó M., Czobor J., Béregi Gy., Bánkúti D., Marusa F., (Radics M.) összeállítású csapat Aladics Antal edző irányításával 4:0 arányban megnyert. A gólokból kettőt Béregi Gy., Lógó A. és Bujdosó M. egyet-egyet szerzett. Így Sükösd történetében először felkerült a megyei II. osztályba.

1957 tavaszán csapatunk lényegesen átalakult, de gerince megmaradt és nem gyengült. Friedrich Ádám visszament Nemesnádudvarra, Radics Mihály oda nősült, Bujdosó Mihály pedig Kalocsára. Kernya Ferenc olyan súlyos sérülést szenvedett Madarason, hogy végleg abba kellett hagynia a játékot. Bujdosó József és Dancsa István visszavonult. Helyükbe jöttek a fiatalok. Elsőként az alig 16 éves Bujdosó János (később Dunavecsére került és fiatalon meghalt), Alsószentiványi Lajos, Kolos Imre és László, de a legnagyobb erősítést a Kalocsai Honvédból leszerelt Nánai Albert visszatérése jelentette. A megyei II. osztályt négy csoportra osztották: északi, nyugati, közép és déli. Mi a 10 csapatból álló déli csoportban kaptunk helyet. Az 1956-57-es bajnokságot Vaskút nyerte, mellette Madaras és Dávod jutott a megyei I. osztályba (megemelték az I. osztály létszámát). Sükösd a hetedik helyen végzett. 1957 őszén viszont már a negyedik helyen fordultunk, 1 ponttal lemaradva a Bajai Építők II, Bácsborsód és a Bajai TC mögött. Az 1957-58-as szezont –hasonlóan az őszihez- a negyedik helyen fejeztük be – úgy, hogy első lett a Bajai Bácska II., második a Bajai Építők II. (ők nem juthattak feljebb), harmadik Bácsborsód 21 ponttal, a mi 20 pontunkkal szemben és feljutott a megyei I. osztályba.

A megfiatalított Sükösdi Kinizsi:

Balról jobbra: Marusa Ferenc, Marusa János, Czobor János, Bujdosó János, Lógó András, Alsószentiványi Lajos, Lógó János, Varsányi József, Kolos László, Béregi György, Nánai Albert, Jónás Márton sportvezető.

 

Az első sükösdi ifjúsági csapat élő és eltávozott tagjai emlékére. Járási bajnokság 1955.

Balról jobbra: Nemes Ferenc, Kernya József, Bujdosó János, Csányi István, Kusztor József, Kaszás Ferenc, Dubecz Péter, Varsányi György, Kolos Imre, Tóth József kapus, Kusztor Mihály

 

 

#Vissza

 

 

 

 

 

 

Hetedik rész ...1959-63

A hatodik részt 1958 nyarával zártuk, most innen folytatjuk.

Az 1958-59-es bajnoki rajt előtt jelentős változások következtek az egész magyar bajnokság rendszerében: az NB. I. 14, az NB.II. 16-16, az NB. III. szintén 16-16, s minden megyében egy első osztály indulhatott. Minket a megyei II. osztályok megszüntetése érintett kellemetlenül, mert Sükösdöt visszasorolták a járási bajnokságba, amelyet A és B csoportra osztottak, 8-8 résztvevővel. Mi az un. Városi csoportban kaptunk helyet. 1958 őszét a Bajai Építők II. és a Bajai Bácska II. után a harmadik helyen zártuk. Ugyanígy végzett ifjúsági csapatunk is. A bajnokság befejezésével (1959. június) a sorrend csak annyiban változott, hogy ifjúsági csapatunk negyedik lett. A két csoport első helyét a Bácska II. és Bátmonostor szerezte meg. A Bácska II. ugyan bajnok lett, az Építők II. második, de a szabályok értelmében ők nem kerülhettek feljebb. A járási döntőt így Sükösd játszhatta és meg is nyerte. Monostoron 2:1-re, a sükösdi visszavágón 3:0-ra győzött. Ezzel jogot nyert a járási bajnokok döntőjében való részvételre, ahonnan négy csapat kerülhetett fel a megyei I. osztályba. A nyolc járási bajnok csapatot két részre: északi és déli csoportra osztották. A déli csoportba a Kalocsai Honvéd, a Sükösdi Kinizsi, a Katymári Traktor és a Tompai Traktor SE. került. Az osztályozókból a Kalocsai Honvéd és a Tompa együttese került ki győztesen és jutott fel a megyei I. osztályba. Csapatunk nem volt még érett az I. osztályú szereplésre, mégis nagyra értékelhető, hogy történetében először kopogtatott az I. osztály kapuján. Akkor még nem gondoltuk, hogy a bebocsátásra további 14 évet kell még várni. Az irány jó volt, egy új szakasz vette kezdetét.
Az 1959-60-as bajnokságot megint átszervezték. Mi a 10 csapatos járási I. osztályban a 6. helyen végeztünk. Az 1960-61-es szezont a következő átszervezés folytán a 10 csapatos járási II. osztályban kezdtük, itt töltöttük az 1961-62 bajnoki évet is. 1960-ban a Bajai vasas mögött a 2. 1961-ben a 3. helyen végeztünk.

A II. osztályba kerülés visszaesést jelez, oka abban keresendő, hogy többen abbahagyták a játékot. Olyanok, akik hosszú évek során oszlopai voltak a csapatnak. Így: Lógó András, Béregi György, Marusa János, Lógó János, Czobor János. Bujdosó János, Alsószentiványi Lajos, Kolos László elköltözött. A „régiek” közül hárman maradtunk: Nánai Albert, Marusa Ferenc és én. Újra csapatot kellett építeni, amelyhez munkahelyek és pénz kellett. A bajnoki osztálytól függően több, vagy kevesebb. Biztos anyagi háttér nélkül feljebb kerülni akkor sem lehetett. S ennek kapcsán engedtessék meg egy rövid kitérő arról a Hosszúhegyi Állami Gazdaságról, amely megalakulásától (1959) számítva majd három évtizeden át kenyeret adott 2600 dolgozójának, de nagyvonalú patrónusa volt a Sükösdi MEDOSZ (Mező- és Erdőgazdasági Dolgozók Országos Szakszervezete) Sportkörének is. A MEDOSZ 1960-ban váltotta a „Kinizsi” SK elnevezést. Az egyesület vezetője még mindig Jónás Márton volt. Munkahelyi pozíciója és a megyei MEDOSZ-ban betöltött elnökségi tagsága „erőforrást” jelentett a sportkör – elsősorban a labdarúgó csapat – működtetéséhez. Pénztárnoka Vörös János minden fillérre vigyázott. A traktorok és teherautók után már autóbusszal utaztunk, egyre jobb felszerelésekben játszottunk. Javult az öltöző berendezése, egyetlen külső csapon, de már vezetékes víz folyt. Kerítést kapott a teljes sporttelep, s folyamatos volt a fásítás. Az új csapatból heten már az állami gazdaságban dolgoztak, ami – ha nem is olyan mértékben, mint a 70-es években - de lehetővé tette az edzések látogatását. Rövidesen ismét jó csapatunk lett: Baloldalon – elöl és hátul Marusa Ferenc pályafutásának legjobb éveit produkálta. Kalocsáról hazajött a fiatal Farkas Antal, aki középhátvédként hamar beépült a csapatba. 1962 őszétől Marinkó István foglalta el a jobbhátvéd posztját. Érsekcsanádról érkezett, s kegyelmet nem ismerő szigorú védőként töltött nálunk három évet. Érsekcsanádról jött – a középpálya ura – Kiss Dezső is. Őt már 1959 tavaszán „megszerezte” Jónás Marci bácsi. A fiatalembert hamar befogadta és megszerette a sükösdi közönség. 1965-ig ő volt a csapat játékmestere. Játékintelligenciájával megelőzte korát. Kiemelkedett az akkori járási mezőnyből, ma valamelyik NB-s csapatban rúgná a labdát. „Half” társával Csányi Istvánnal jól kiegészítették egymást, ő végezte a „robot” munkát. Elöl még mindig Nánai Albert rutinja és gólerőssége volt a meghatározó, bár 1959-ben már komoly versenytársa akadt, az ifjú Nagy Ferenc, akinek 1965 után lesz szerepe a sükösdi futball életében. Az akkor még ötcsatáros támadósorban időnként szerepet kapott Borsay Győző (a sportkör későbbi elnöke).
Ificsapatunkból felkerült Máté István (ő több poszton is szerepelt), valamint Dubecz Péter. Átlagon felüli gyorsaságával elöl-hátul sok gondot okozott ellenfeleinek. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy katonaidőm alatt ő védett a sükösdi kapuban. Jól! A sort a harmadik érsekcsanádi, Melcher János zárja. A robbanékony jobboldali – vérbeli csatár – számos gól szerzője egy szezont töltött nálunk.
Ha ma megütközne valaki azon, hogy kerülhetett egyszerre három csanádi a sükösdi csapatba, a válasz egyszerű: állami gazdasági dolgozók voltak, s a legnagyobb barátságban, szívvel-lélekkel küzdöttek a sükösdi színekért.
A Sükösdi MEDOSZ csapata 1962-63-ban

Álló sor, balról jobbra: Melcher János, Kiss Dezső, Dubecz Péter, Csányi János, Farkas Antal, Nánai Albert, Marusa Ferenc
Középen: Borsay Győző Guggolnak: Máté István, Varsányi József, Marinkó István
Mielőtt a képen látható együttes összeállt szerepelt még a csapatban: Rácz László (tanácsi dolgozó), Kovács Ferenc (a „boltos Ferke”) és Ónodi János.

 

#Vissza

 

 

 

 

 

 

Nyolcadik rész ...1964-66

Áprilisi számunkban 1963-ig jutottunk el a sükösdi futball történetében, most innen folytatjuk.

Azt már érintettem, hogy az állami gazdaság egyre nagyobb szerepet vállalt a csapat fenntartásában, kiadásainak nagy részét fedezte. Várható volt, hogy előbb-utóbb bejelenti igényét a gazdaság nevén szereplő csapat megalakítására. Nos, ez 1963 késő őszén be is következett.
Nagy Ödön  -az akkori gazdasági igazgató- kikötötte, hogy a továbbiakban csak akkor hajlandó a csapat mögé állni, ha tavaszra Hosszúhegyi MEDOSZ néven indul, s két éven belül –hasonlóan a megye vezető gazdaságaihoz- (Kiskunhalas, Izsák, Kalocsa) az első osztályban szerepel. Ez presztizskérdés volt az egyébként is mindenben versengő gazdaságok között. Igazgatói székből ez egyszerűnek és logikusnak is látszott: a gazdaság dolgozói hat község, Sükösd, Nemesnádudvar, Hajós, Császártöltés, Dusnok, Érsekcsanád játékosai közül ki kell választani a 16 legjobbat, s az biztosan elegendő a kitűzött cél eléréséhez. Csakhogy ezt a szabályok nem tették lehetővé. Új sportkört kellett kellett volna alapítani, legalább három szakosztállyal, amelynek egyike a labdarúgás, s a következő átigazolási időszakban megszerezni a játékosokat, indulni a járási II. osztályban, ott, majd a járási I. osztályban is garantáltan bajnokságot nyerni, s így feljutni a megyei I. osztályba. Az ötlet nem volt népszerű az érintett községek vezetői, játékosai és főleg közönsége részéről. Sorra jelentkeztek a párttitkárok és tanácselnökök s élesen tiltakoztak az igazgatói elképzelés ellen, (bár ma kapnánk egy ilyen ajánlatot) aki viszont elég nagyhatalmú ember volt ahhoz, hogy kitartson elképzelése mellett.
Maradt így egy köztes megoldás: formálisan fuzionált a sükösdi és a nádudvari sportkör és létrejött a „Hosszúhegyi MEDOSZ SK. SÜKÖSD”. Elnöke a gazdaság alkalmazottja Borsay Győző lett. Vezetői Sükösdről Lógó András, Lógó János és Varsányi József. Nemesnádudvarról: Harsányi István, Cser Gáspár, Kovács Gyula (egyben a közös csapat edzője is).
1964 tavaszára a megyei szövetség hosszú viták után elfogadta a nevezést, s a csapat nehéz teherrel vágott neki a bajnokságnak: az örök riválisoknak (Nádudvar-Sükösd) úgy kellett „szeretni egymást”, hogy az eredményre vezessen. A mezőny egyébként 14 csapattal (Mélykút, Gara, Vaskút, Baja Bácska II., Katymár, Tompa, Sükösd, (Hosszúhegyi MEDOSZ) Kelebia, Jánoshalma, Kunbaja, Csávoly, Bácsborsód, Madaras, Hercegszántó) a mai megyei II. osztálynak felelt meg. A megállapodásnak két fontos pontja volt. Az egyik az, hogy mindkét község második csapatot is indít a Bajai Járási II. osztályban. (Sükösd II. Bácsbokod, Érsekcsanád, Felsőszentiván, Tataháza, Nádudvar II., Mátételke). A másik az, hogy a csapatok a „hazai” mérkőzéseiket felváltva Sükösdön és Nádudvaron játszák.
Mint később kiderült ez okozta a csapat korai vesztét. A nagy reményekkel kiválogatott 14 fős keret: Nádudvarról: Kovács János, Friedrich Ádám, Gál Tibor, Agócs Béla, Radics Mihály, Melcher Mátyás, Nagy István, Schindler Mátyás, , Sükösdről: Farkas Antal, Marusa Ferenc, Dubecz Péter, Kiss Dezső, Greksa István és Varsányi József. Az indulás nem volt rossz, Mélykút és Vaskút után szorosan a harmadik helyen zárta a tavaszi szezont a MEDOSZ. Ősszel már a nyolcadik.
A baj egy júniusi Gara elleni mérkőzésen, Nádudvaron kezdődött, amely 1:0-s hazai vezetésnél félbeszakadt. A második félidő 25. percében a játékvezető kiállított egy garai játékost, akit levonulása közben a nézők megvertek. A még élő nádudvariak máig állítják, hogy a botrányt a sükösdi nézők provokálták ki, -azért, hogy a pályát betiltsák, (ami be is következett) így a további mérkőzések Sükösdre kerüljenek. Így is történt, de ennek az volt az ára, hogy Nádudvarról a meghatározó játékosok szép lassan leálltak. Az összefogás helyett jött a zűrzavar. A közös csapat szétesett, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s amilyen gyorsan létrejött, olyan gyorsan be is végeztetett.
Nem használt egyik község futballjának sem. Sőt! A sükösdi teljesen elfogyott. Ketten maradtunk Dubecz Péterrel. Aki valaha is futballozott tudja, hogy milyen fontosak a társak. A „törzsgárda” baráti köteléke nélkül üressé válik az öltöző. Én –akkor már vezetőként is- kötelességemnek tartottam tovább vinni, amit Jónás Marci bácsi 1964 József napján, egy pohár borral a kezében rám hagyott: „Jóska! Itt leszek, de csak a háttérben. Most már ti jöttök! Gyarapítsátok mindazt, amit 15 év alatt elértünk, a csapatra mindig vigyázni kell!” Szavait máig őrzöm, s az elkövetkező 20 évben igyekeztem ennek megfelelni.
1965 tavaszán lezárult egy fejezet, újra csapatot kellett csinálni a maradék Sükösd II-ből és az ifiből. Komoly erősítésnek számított a Bácsborsódról visszatérő Nagy Ferenc és jókor jött Matauschek Vilmos sükösdi letelepedése. Aladics Toncsi bácsira –mint edzőre- most is számíthattunk. Kezdődött minden elölről.
A sükösdi „új csapat” 1965-66-ban.

Álló sor: Lógó András vezető, Benda János, Dubecz Péter, Nagy Ferenc, Bachmann József, Kollár András (Öcsi), Aladics Antal edző
Guggolnak: Tóth Gyula, Sima István, Varsányi József, Matauschek Vilmos, Farkas József, Késmárki György

Vissza

 

 

 

 

 

 

 

Kilencedik rész ...1967-1970

Ha visszalapozunk a sükösdi futball történetében, azt találjuk, hogy az 1950-1965 közötti időszak egy tudatosan megtervezett és végig vitt egymásra épülő intézkedések folyamata volt. Elsősorban az új sporttelep építésére gondolok, amelyet az éppen pályán lévő csapataink javuló eredményei követtek.
A legfontosabbnak azt tartom, hogy nem voltak kirívó mélypontjai. A sükösdi egyesületet járási szinten a megbízható és fejlődőképes sportkörök között tartották nyilván. Viszont a jobb és kevésbé sikeres ciklusok a futballt sem kerülik el. Okairól korábbi írásaimban már szó esett. A legutóbbit azzal zártam „hogy kezdődhet minden előlről”.
Akkor 1966-ot mutatott a naptár, a nehezen összeállt új csapatnak is mindössze másfél év adatott. A kapuban eltöltött 14 év után én köszöntem el először egy súlyos csávolyi vereség után. Szó szerint szögre akasztottam a „csukákat”, a mai napig is ott lógnak. Elfogyott előlem a csapat, de el nem hagytam.
Vezetőként arról álmodtam, hogy egyszer csinálunk Sükösdön egy „nagycsapatot”. A kapuban Nagy András, a közelmúlt kiváló portásának, Endrének édesapja követett, 1968 végéig. Utána rövid időre próbálkozott ezzel a szép, de hálátlan poszttal Garisa István, Tóth Gyula és Kádár Miklós is.
Az „öregek” közül az egyszál Dubecz Péter maradt mutatóba, mellette még Nagy Ferenc és Kolos László folytatta. Feljött az ifiből (pontosabban a Sükösd II.-ből, mert egy ideig nem korlátozták a túlkorosak szereplését) Radics József, Kovács Károly, Fujtó Pál, Csordás János, Bajai Péter és Katus Sándor. Az utóbbi három meghatározó szereplője lett a későbbi sükösdi sikereknek.
Leigazoltuk Mike Istvánt, a gólerős technikás csatárt (az Aranykalász Tsz. Későbbi főagronómusát). Ő magasabb osztályból érkezett és feltétlenül erősítést jelentett. 1967-ben a tízcsapatos déli megyei II. osztályban a csapat negyedik lett, 1968-ban a járási első osztályban a 6. helyen végzett. A bajnokságot a Csávolyi Egyesülés Tsz. SK. Nyerte és felkerült a megyei I. osztályba. 1969-ben felnőtt csapatunk a hetedik, az ifjúságiak a negyedik helyet szerezték meg.
1970 tavaszán egyfordulós bajnokságot írtak ki, összevonták a járási első- és másodosztályt. A Bajai Járást (valószínű az utazási költségek kímélése miatt) három hat-hatos csoportba osztották. Sükösd az első csoportba került, Gara, Bácsbokod, Hercegszántó, Nemesnádudvar és a Bajai Vasas MTE II. társaságába. Új edző, Varga Imre, az MTE volt NBII.-es játékosa érkezett Bajáról. A várt siker vele együtt elmaradt, öt szerzett ponttal az utolsók lettünk. A forduló befejezésével az edző is távozott. Ez a tavaszi eredmény az évtized mélypontját jelentette. A sükösdi szívnek további kellemetlen adalék, hogy Érsekcsanád a második csoport győztese lett. Ifjúsági csapatunk újjászervezéséhez Bujdosó Mártont kértük fel. Itt kezdte edzői munkáját mivel egy sajnálatos baleset korán véget vetett játékos pályafutásának. Első nekifutásra csapata a negyedik helyen végzett.
1966-70 között nagy volt a jövés-menés a játékosállományban, sokan megfordultak az öltözőben, volt aki csak pár hónapra próbálta ki magát. Az időszak köztes-átmeneti időszaknak tekinthető, a korábbi évekhez mérhető stabil csapatot továbbra is keresni kellett, de bíztató jelek utaltak arra, hogy a közeljövőben megtaláljuk. Most -eltérően a korábbiaktól- két fényképen láthatják a négy év legtöbbször pályára lépő játékosait.
A felnőtt csapat:



Álló sor balról jobbra: Bajai Péter, Radics József, Dubecz Péter, Kolos László, Mike István, Katus Sándor
Guggolnak: Nagy Ferenc, Fújtó Pál, Kovács Károly, Nagy András, Kádár Miklós
A képen nem látható: Bachmann János, Kovács Antal, Radics János, Lógó Mihály, Kádár György, Pusztai Zoltán, Aladics Antal edző

Az ifjúsági csapat:



Álló sor balról jobbra: Kovács János, Fischer András, Bachmann József, Sipos József, Musza József, Aladics Antal edző, Szabó László
Guggolnak: Dunai József, Bujdosó Márton, Németh József (Göröcs), Csordás János, Sárosi József.
Fekszik: Szerdahelyi Lajos és Szabó Antal (Jonstone)
A képen nem látható: Kollár László, Kincs János, Boldog Gábor, Boldog Sándor, Boldog László, Sánta László, Sánta József, Sánta Sándor, Kákonyi Tibor, Vörös János
 

Vissza

 

 

 

 

 

 

Tizedik rész ...1971-1972

Az előző részben az 1966-70 közötti évek gyengélkedéseiről borongtam, de szót ejtettem bíztató jelekről is. A vezetőség (Borsay Győző, Lógó András, Lógó János, Varsányi József) kiegészült és megerősödött a falunkba érkezett fiatal állatorvossal, Dr. Maruzsa Vencellel és a Vörös zászló Tsz. Agronómusával, Dr. Laszinger Mihállyal.
A feladat adva volt: a legrövidebb időn belül ki kell mászni a futballgödör aljáról és létrehozni a fejlődő nagyközséghez méltó csapatot, amely a helyi fiatalokra épül, s megfelelő képzés és elszántság mellett akarja a sikert, feljebb tud lépni a ranglétrán. Abban egységes volt az álláspont, hogy hosszú távra kell tervezni, s a már meglévő feltételeket tovább kell javítani.
Futballberkekben máig vita van arról, hogy először legyen csapat és bizonyítson, s utána kapjon meg minden lehetséges támogatást, vagy fordítva: a jó feltételek előbb-utóbb magukkal hozzák a jó eredményeket is. Nos mi az utóbbi megoldást választottuk, s az idő minket igazolt.
1968 tavaszán hozzáláttunk a pálya felújításához. Máig él bennem az a pillanat, amikor Kovács Feri munkatársam nekiakasztotta az akkor legnagyobb teljesítményű traktorekéjét, s én rémülten követtem a barázdából felszakadó hantokat. A látvány ijesztő volt, a legszívesebben visszacsináltam volna mindent, de az eke haladt és visszaút már nem volt. A szántás befejeztével eldőlt, hogy mit kell tennünk a következő másfél évben.
Először is rendezni kellett az irgalmatlan méretű felszaggatott táblákat. A „nagyolást” gépekkel, a finomítást hetekig tartó kézimunkával csináltuk meg. El kellett tüntetni a tarackot, és minden oda nem való kő, vas és csontdarabokat. Azután jött a gépi egyengetés, a gréder napokig dolgozott míg kialakult a közel végleges felület, amely tőzegborítást és műtrágyát kapott. Újabb tárcsázás és simítások után a magágyat négyzetméterenként gereblyével készítettük elő a jelentős mennyiségű fűmagot kézzel szórtuk el. Az öt fajtából négyre még emlékszem: réti csenkesz, vörös lóhere, tarackos tippan és angol perje. „Sportkeverék” akkor még nem létezett. Újabb 10 cm-es földborítás következett, a tömörítéshez Lógó András szerzett egy régi lovas hengert, amit felváltva húzott két ember. A legnagyobb gondot az öntözés jelentette. A keléshez az égiek még segítettek május végi és június eleji esővel, de ez a talaj máig nagymennyiségű vizet igényel. A megoldást az „Aranykalász” Tsz. Elnökének, Szerletics Pali bácsinak a meggyőzése hozta.
Hozzájárulásával „megcsapoltuk” a Tsz. Palántanevelőjéhez kiépített vezetéket, amelyben a Kanálisból szivattyúzták a vizet. A baj az volt, hogy a palántást és a pályát nem lehetett egyidejűleg öntözni, s az aszályos hetekben el kellett dönteni, melyik a fontosabb, s ebből több vita adódott. Szerencsére a víztartályt egy szurkolónk kezelte, s ő a dilemmát feloldotta. 1969 májusában eljutottunk az első kaszálásig.
Az állami gazdaságtól kaptunk két fűnyíró gépet, s a gondos munka eredményeként 1970 nyarán kifogástalan pázsit fogadta a Dunaújváros NB-I-es csapatát az ünnepélyes pályaavatásra, amelyen a közel 800 nézőt nem törte le a 4:0-s vereség. A legtöbben akkor láttak először első osztályú csapatot.
A gyepszőnyeg pedig bevált, máig szolgálja a csapatot. A füvesítés ideje alatt először Érsekcsanád adott otthont a Sükösdieknek, majd egy kisméretű, de bajnoki mérkőzésekre alkalmas pályát készítettünk a jelenlegi főpálya végében, arra merőlegesen. A nagy munkával egyidejűleg folyt a csapat építése is.
Az 1970-71-es Bajai Járási I. osztályú bajnokságban a felnőtt csapat a 6., az ifjúsági a 4. helyen végzett. Az igazi nagy lépés ezután következett: a felnőtt csapatunk Nagy Ferenc, ifjúsági csapatunk Bujdosó Márton edzők vezetésével megnyerte az 1971-72. évi Bajai Járási I. osztályú Bajnokságot és felkerült a megyei II. osztályba. A felnőttek 85:22-es gólaránnyal, 42 ponttal a 38 pontos Hercegszántó, az ifjúságiak kimagasló, 108:14-es gólaránnyal, 42 ponttal, veretlenül nyertek a Bajai Vasas MTE II. előtt.
A kettős siker nagyban erősítette a csapat és a vezetők hitét a továbbiakra. Az 1972 júniusi díjkiosztó ünnepségen Baján Bada Pál járási sportfelügyelő méltatta a sükösdi teljesítményt, s köszöntőjét azzal zárta, hogy kétszer látta ezt a nagyon fiatal és tehetséges gárdát (Nemesnádudvar ellen 3:0, Dávod ellen 5:0) s nincs kétsége afelől, hogy a Sükösdiek jó úton járnak, s hallani fogunk még róluk! A jövőbe látott!
A felnőtt bajnokcsapat 1971-72

Álló sor, balról jobbra: Lógó András, Kovács Mihály, Dózsa János, Nagy Kálmán, Kádár Miklós, Marusa József, Nagy Ferenc edző.
Guggolnak: Bajai Péter, Kollár András, Páncsics József, Bogárdi László, Szabó Antal (Johstone), Németh József, Szente István. Hiányzik: Katus Sándor.

Az ifjúsági bajnokcsapat

Balról jobbra: Varsányi József vezető, Takács Lajos, Balázs Lajos, Radics János, Radics József, Sánta László, Balázs István, Radics József, Szerletics György, Bujdosó Márton edző, Borsay Győző vezető.
Guggolnak: Lógó András vezető, Marusa István, Aladics Mátyás, Tóth László, Jagicza János, Radics Mihály, Sudár József.

Vissza

 

 

Tizenegyedik rész ...1972-1973

1971 nyarán Sükösd megnyerte a járási bajnokságot, s innen indult történetének eddigi legsikeresebb szakasza. Bada Pál járási sportfelügyelő jóslata bevált: ez a csapat valóban hallatott magáról, meg- és elismerték Bács-Kiskun megyében.
 Sükösdre oda kellett figyelni! Ritka adománya a sorsnak, amikor minden úgy összejön, mint akkor. Megvolt a biztos pénzügyi háttér, amelyet nagy részben a Hosszúhegyi Állami Gazdaság biztosított, de erejéhez mérten támogatta az egyesületet a termelőszövetkezet, a községi tanács, a vízi szárnyas telep, tőzegbánya, paprikamalom és a földműves szövetkezet is. Megvolt a már tapasztalt vezetőség, amely egyetértésben dolgozott a kitűzött célokért. Munkáját nemcsak a minél jobb helyezés elérése jelentette, azt hiszem ettől több volt!
Visszatekintve csak reménykedni tudok abban, hogy valamivel mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy a csapat tagjai milyen emberekké váltak. Ezzel persze nem állítom, hogy csupa szeplőtlen fogantatás töltötte meg az öltözőt, de léteztek alapvető normák, amelyeket a meghatározó többség elfogadott és betartott. Alapvetésünk a rend és fegyelem volt, de legalább olyan fontosnak tartottuk a baráti közösség fenntartását, a jó hangulat megőrzését is, melyekhez mindig találtunk ötleteket.
A biztos háttér és az elszánt vezetőség, mit sem ért volna, ha nem akkor, és főleg, hogy egyszerre nem jelenik meg 16-18 olyan tehetséges fiatalember, ami 50-100 évben egyszer fordul elő egy 4000 lélekszámú községben. Ezt csak segítette, hogy ezeknek a fiúknak volt biztos munkahelyük és megélhetésük.
Nagy részüket magam köré gyűjtöttem az állami gazdaságba. Volt év, amikor az edzések látogatásához 12-13 futballista munkaidő kedvezményhez kellett meggyőzni cégen belüli főnökeiket. Nem volt oda mindegyik a futballistákért, de a diplomácia működött a háttérben.
Igazából csak ma értékelhető pluszt jelentett, hogy helyben tanultak szakmát, nem kellett elhagyniuk szülőfalujukat, ha mégis (katonaság, egyetem, főiskola), utána hazajöttek és itthon boldogultak. Az előrelépéshez megtaláltuk azokat az edzőket, akik a csapat élén magukévá tették a vezetőség elvárásait és élni tudtak a kedvező adottságokkal.
Hárman váltották egymást: Nagy Ferenc, a korábbi sükösdi játékos, Varga Imre NB II-es múlttal Bajáról és az ifi csapatunkkal már bajnokságot nyert sükösdi Mourinho, Bujdosó Márton. A három teljesen eltérő karakter egy dologban megegyezett: teljes odaadással, szívvel-lélekkel szolgálta is, sikerre vitte a sükösdi futballt. Munkájuk megérdemelne egy külön fejezetet, amelyre egyszer talán még visszatérhetünk.
A feltételek sorát a nagyszámú (300-1200 fő közötti) lelkes közönség zárja, ők is megtették a magukét. A falu büszke volt fiaira! A kitartó lelkesedés folytatódott a járási bajnoki cím megszerzése után is, de az átütő siker egy évet még váratott magára. A cél a megyei I. osztály volt, már a megyei II. osztályba jutásunkkor is.
A csapatot Varga Imre vezette, a felkészülésben magas követelményeket állított, kemény munka folyt heti három kötelező edzéssel. Az eredmények valamivel mégis elmaradtak a nagy várakozástól, bár a csapat végig versenyben volt a bajnoki címért. Négy, szinte azonos képességű együttes (Gara, Érsekcsanád, Császártöltés, és Sükösd) vetélkedőjéből ősszel Gara fordult az első helyen 21 ponttal, mi a hatodikon 17-tel.
1973 tavasza már jobban sikerült, a mindig nagyszámú közönség színvonalas, izgalmas mérkőzéseket láthatott. Sükösdön Kelebiát 5:0-ra, Csávolyt 8:2-re, Kisszállást 7:0-ra intéztük el, legyőztük két riválisunkat Érsekcsanádot és Császártöltést is, egyaránt 1:0-ra. Az Érsekcsanád ellenit 1200 néző látta.
Becsúszott viszont két elkerülhetőnek látszó vereség: Garán vesztettünk 1:0-ra, Baján nem bírtunk a Honvéd Kinizsivel, ahol a katonaidejét töltő kiváló kapusunk Szente Pista volt a mezőny legjobbja. A nagyon izgalmas véghajrában derült ki, hogy az ősszel elvesztett négy mérkőzés egyikének megnyerése is elegendő lett volna a bajnoki címhez. A rangadót az utolsó fordulóban Érsekcsanád és Császártöltés játszotta és Csanád az utolsó pillanatban 3:2-re nyert - ezúttal 1500 néző előtt. Így déli szomszédunk és örök riválisunk 42 pontjával felkerült a megyei I. osztályba. Második Császártöltés ugyancsak 42 ponttal, de gyengébb gólarányával és otthonában Csanádtól elszenvedett őszi vereségével alulmaradt, Sükösd 41 ponttal a harmadik.
Gólerős csatársorunk 58 góljából Németh J. (Göröcs) 17-et, Páncsics J. 16-ot, Kollár 9-et szerzett. Minimális hátránnyal még lekéstük a megyei I. osztályt... de a csapat már jó volt!
Még a megyei II. osztályban 1972-73:

Álló sor: Laszinger Mihály vezető, Balázs Lajos, Lógó András, Katus Sándor, Nagy Kálmán, Kovács Mihály, Varsányi József vezető
Középső sor: Borsay Győző elnök, Kollár András, Sudár József, Marusa József, Páncsics József, Szabó Antal (Jonstone)
Elöl: Tóth László, Kuzmann József, Bajai Péter

Vissza

 

 

Tizenkettedik rész ...1973-1974

 

1973 nyarán minimális, egy pontos hátránnyal lekéstük a megyei első osztályt. Örök riválisunk Érsekcsanád megelőzött bennünket. Az elmaradt feljutás átmeneti csalódást okozott, amit hamar kihevertünk. Nem volt idő nyalogatni sebeinket, rövid pihenő után még nagyobb elszántsággal vágtunk neki az 1973-74-es bajnoki évnek. A kitűzött cél egyértelműen a bajnokság megnyerése volt. Varga Imre edző felhasználva az előző év tapasztalatait ehhez igazította edzéstervét és semmit sem bízott a véletlenre. A csapat már tavasszal bebizonyította, hogy kész a nagyobb feladatokra, s a mindig erős fizikai megterhelés mellett a technikai elemek finomítása kapott nagyobb hangsúlyt. A stabil kerethez  Bajáról csatlakozott Kámán László és az ifiből Tóth II. (közismerten Maxi Laci), Szente és Bogárdi még a katonaidejét töltötte.
 Kalocsán kezdtünk, a bajnokesélyesek között számontartott Honvéd Szamuely SE. ellen, s Marusa góljával 1:0-ra nyertünk. A rajt tehát jól sikerült, a folytatás pedig nagyon sokunk számára felejthetetlen. A bajnoki év eseményeinek visszaadásához e lap teljes terjedelme is kevés lenne, így a lehetséges tömörítést a "Petőfi Népe" sportoldalának vastagbetűs, vezető címeihez igazítom. Kerek negyven év telt el azóta, s egyszer sem fordult elő, hogy Sükösd egy szezonban nyolcszor szerepeljen a hét kiemelten fontos hírei között.
A hatodik fordulóban kerültünk először a figyelem központjába: "A MEGYEI II. OSZTÁLYBAN MEGERŐSÍTETTE VEZETŐ HELYÉT DUNAPATAJ ÉS SÜKÖSD". A már említett kalocsai győzelmet további öt követte (Kisszállás 3:1, Katymár 2:1, Kelebia 14:0! Ez olyan eredmény, amely megköveteli a góllövők felsorolását: Bajai (4), Lógó A (3), Kollár (2), Tóth (2), Marusa (2) és egy öngól.
A lendület megmaradt, s az újságban megint mi következtünk: "A MEGYEI II. OSZTÁLYBAN SÜKÖSD A 10. FORDULÓ UTÁN IS PONTVESZTESÉG NÉLKÜL ÁLL". Garán nyertünk 2:0-ra, Bátya 6:0, benne Páncsics mesterhármasával. Kunbaján is folytatódott a jó széria 4:1, Mélykút következett itthon 3:1.
A következő öt fordulóban is futott a szekér, nem találtunk legyőzőre, így "A MEGYEI II. OSZTÁLYBAN A KECSKEMÉTI MÁV ÉS SÜKÖSD AZ ŐSZI ELSŐ". Csávoly 1:0, Honvéd Kinizsi SK. Baja 4:0, Bácsbokod 2:0, Szakmáron hullajtottuk el az első pontot 0:0, így a 14 megnyert és egy döntetlen mellett 29 ponttal az első helyen zártuk a szezont, 7 ponttal a Szamuely SE. előtt, ami bizonyította, hogy jó úton haladunk kitűzött célunk felé és bajnokesélyesként vártuk a tavaszt.
A sikerre éhes gárda már januárban megkezdte az alapozást, hóban, fagyban, sárban rótták a véget nem érő köröket, s ami nagyon fontos, feltétel nélkül elfogadták, amit a "MESTER" megkövetelt, annak meglesz az eredménye. Vakon hittek neki, s a tavasz őt igazolta.
Már a második fordulóban jött a vastag betűs cím: "TÍZ PONT SÜKÖSD ELŐNYE", miután 2:1-re nyert Kiskunhalason a MÁV ellen és 2:0-ra Madarason.
A Gara elleni 4:2-es siker után már elkényeztettek bennünket, újra rólunk szólt főcím: "SÜKÖSD A 17. FORDULÓ UTÁN IS MEGŐRIZTE VERETLENSÉGÉT". Hálából Bátyán parádéztunk 6:0, akárcsak ősszel Sükösdön (Benne Páncsics mesterhármasával).
Talán túl sok volt már a jóból, amikor bekövetkezett az első vereség, amire a futball törvényei szerint számítani lehetett, csak éppen most nem és nem a 14. helyen álló Kunbaja ellen. Hazai pályán kaptunk ki 2:1-re. A megingást újabb 2:0-ás vereség követte Császártöltésen. Léket kapott a sükösdi zászlós hajó. Mélykúton ugyan 2:0-ás győzelemmel sikerült válaszolni a kétkedőknek, sikerrel gyűjtöttük be a két pontot a Kinizsi ellen, viszont Bokodon jött a harmadik, kínos 1:0-ás vereség.
A hullámvölgyből Csávolyon kapaszkodtunk ki, 1:0-ra nyertünk, a főcím már újra megnyugtató volt: "SÜKÖSDNEK MÁR CSAK NÉGY PONT KELL A BAJNOKSÁGHOZ". A következő vasárnap kiderült, hogy kettő is elég, mert 500 sükösdi szurkoló legnagyobb örömére megnyertük a Szamuely SE. elleni rangadót 3:1-re. A nagyon értékes gólokat Marusa, Kollár és Katus szerezte, így a hírlapnak adva volt az új cím: "SÜKÖSD MÁR MEGNYERTE A BAJNOKSÁGOT", mégpedig három fordulóval a bajnokság befejezése előtt, így innen már örömfoci következett: Kisszállást 7:2-re (itt Kollár triplázott), Katymárt 3:2-re vertük. A befejezés pedig elegáns 4:0 a mindig veszélyes Szakmár ellen.
Jöhetett az ünneplés és az újság: "LAKITELEK ÉS SÜKÖSD JUTOTT A MEGYEI ELSŐ OSZTÁLYBA" történetében először, nyolcpontos előnnyel Gara előtt. A lehetséges 56 pontból 49-et szereztünk, 78 gólt lőttünk 25 ellenében. Az évzárót az eredményhez méltó módon ünnepeltük meg. Az edző és a vezetők szavazata alapján Kovács Mihály lett az év labdarúgója. A gólkirályi címet Tóth László szerezte meg 16, őt Páncsics követte 15 és Kollár 14 találattal.
Ifjúsági csapatunk is remek évet zárt Bujdosó Márton edző vezetésével a második helyen végzett 44 pontjával a 45 pontos Bácsbokod mögött. Az év ifjúsági labdarúgója Sudár József, második Radics Mihály (megyei ifjúsági válogatott), harmadik Radics József (I.). A góllövő listán első Sudár 44, második Balázs István 17, harmadik Radics Mihály, Csécsey Tibor és Vörös József egyaránt 14-14 találattal.
Jó évet zártunk, kitűzött célunkat elértük, beléptünk az "ígéret földjére", a megyei első osztályba. Nagy idők nyitánya, s a jövő garanciája volt ez a siker.
A bajnokcsapat 1973-74-ben:

Álló sor: Varga Imre edző, Kuzmann József, Balázs Lajos, Lógó András, Nagy Kálmán, Kovács Mihály, Bajai Péter, Katus Sándor, Laszinger Mihály és Borsay Győző vezetők
Guggolnak: Sudár József, Kollár András, Szabó Antal (Johstone), Tóth László, Marusa József (Bice), Kámán László
A képről hiányzik: Páncsics József, Tóth Gyula, Csordás János, Csécsey Tibor

Vissza

 

 

Tizenharmadik rész ...1974-1976

 

A megyei II. osztályban elért sikerek után, a megnyert bajnokság próbája következett az 1974-75-ös bajnoki évben, az annyira óhajtott megyei I. osztályban. A megmérettetés ideje jött el, olyan nagy múltú városi csapatokkal szemben, mint Baja, Kalocsa, Kiskunhalas, Kiskőrös, Kecskemétről a Fémmunkás SE és a MÁV, Bácsalmás, de a községekben is kiváló csapatok rúgták a labdát már városi szinten, mint Izsák, Soltvadkert, Tompa, Kunszentmiklós, Hajós, Fajsz, Érsekcsanád, Vaskút. Külön kategóriát képeztek a honvéd csapatok, közülük is kiemelkedett a kiskunfélegyházi KUN BÉLA SE, de nyomában volt a kecskeméti Mezőfi SE. A kiskunhalasi Gábor Áron SE erős középcsapatnak számított.
A csapat Varga Imre edzővel adva volt, és egytől-egyig sükösdi fiúkból állt. Hajóson kezdtünk 2:2-vel, az első hazai Fajsz elleni mérkőzést 600 néző várta, de az átvonuló vihar miatt elmaradt. Újrajátszása máig emlegetett nagy mérkőzésen 2:1-es győzelmünkkel végződött, Kollár és Tóth góljaival.
A folytatásban nem ment a játék, 9 fordulóban 5 pontot szereztünk és a 15. helyen álltunk. A következő öt fordulóban már magára talált a csapat és a 6. helyre küzdötte fel magát. Az őszi záró forduló kellemes emlék: Érsekcsanádot 800 néző előtt győztük le 4:0-ra, Páncsics (2), Marusa és Sudár góljaival. 17 pontunk a 8. helyre volt elegendő, a gyenge kezdés után, megfelelt a realitásoknak.
Az 1975-ös tavaszt Páncsics és Kovács Misi nélkül kezdtük. Bevonultak és a Gábor Áron SE játékosai lettek. Kovács helyére Benda András került, az ifiből. Ez a szezon már jobban indult, mert nyerni tudtunk Fajszon, itthon Soltvadkert ellen, két döntetlen (Vaskút és Szabadszállás) után Kalocsával nem bírtunk, de a következő hat meccsen már nem találtunk legyőzőre. Halason a Gábor Áron SE elleni találkozón 4:1-es győzelemmel és szomorú befejezéssel ért véget. Páncsics Szentével ütközött, síp és szárkapocscsont törést szenvedett.
A befejező öt fordulóból kettőt megnyertünk (Kiskőrös ellen (6:4), Tompán (2:1)) hármat elvesztettünk. Az utolsó érsekcsanádi rangadó 1000 néző előtt (0:0-ra) végződött. Beérett a csapat, várakozáson felül szerepelt. A 8. fordulóban elfoglalta a 6. helyet, s azt végig megtartotta. Baja mögöttünk 7. lett, a 18-as mezőnyben. A góllövő listát Kollár vezette 18, második Sudár 17, harmadik Marusa J. (Bice) 13 találattal. Ifjúsági csapatunk Kálmán László edzővel a 4. lett.
Az év krónikájához tartozik még, hogy Boskovics Jenő újságíró barátom közreműködésével, május 4-én vendégül láttuk a Magyar Újságíró Válogatottat és nem kíméltük, 6:1-re nyertünk.
Az 1974-75. évi sikeres bemutatkozás után magabiztos folytatást várt a 75-76-os idényre a hazai közönség. Változás annyi volt, hogy Varga Imre edzőnket a Bajai SK szerződtette, helyére Nagy Ferenc került. A nyitány több, mint lehangoló volt. Az első négy mérkőzésünket zsinórban elvesztettük, nagy volt a zúgolódás és a kétségbeesés. Borsay Győző elnök lemondott, helyére Dr. Maruzsa Vencel került, de következett a gyors edző váltás is.
Az ötödik fordulótól az ifjúságiaknál már sikeres Bujdosó Márton vette át a csapatot és gyorsan rendet is tett. A következő négy mérkőzést már megnyertük (Kecskeméti MÁV (5:1), Bácsalmás (3:2), Baja ellen (3:1) (góllövők : Marusa, Németh, Kollár) Garán (4:3)). A 13. fordulóban már a hetedikek vagyunk, az őszt a 10. helyen zártuk. Ifjúsági csapatunk végig tartotta 4. helyét.
Az 1976-os tavaszi szezont majdnem az elmúlt őszihez hasonlóan, három vereséggel kezdtük. Halason (1:3), Kunszentmiklós ellen itthon (1:2). Félegyházán a KUN BÉLA SE-nél megalázó, súlyos vereséget szenvedtünk eddig ismeretlen okokból (0:7), Ifi: (1:8). Ez megemészthetetlen volt, de ha megnézzük az összeállításunkat, hiányzik a megye talán legjobb védőpárosa, Katus Sándor és Nagy Kálmán. Az utóbbi, már az őszi szezonban elköltözött, Katus pedig a téli előkészületi mérkőzések egyikén nem volt kezdő, amit zokon vett, abbahagyta és soha senki nem tudta rávenni, hogy visszatérjen a csapatba. Itt kikerülhetetlen, hogy a két kiváló sportember nincs már közöttünk. Tragikus szívhalál vitte el őket fiatalon. Sajnos, ugyanerre a sorsra jutott a csapat harmadik megbecsült tagja Faddi Sándor (Szasa) is. Őrizzük emléküket!
A két védő kiesését nehéz volt pótolni. Bogárdi lett a középhátvéd, helyére először Csizmadia Mihály (Brúnó) került az ifiből, később Jagicza. Innen is kilábaltunk, nyertünk a Fémmunkás és a MÁV ellen, majd egy döntetlen következett Bácsalmással. Baján 1:0-ra kikaptunk, de a következő öt meccsből egy döntetlen mellett négyet megnyertünk. Ezekből megintcsak az érsekcsanádit emelem ki: Szabó,Németh és Sudár góljaival 3:0-ra nyertünk otthonukban. Értékes volt a Gara elleni (3:1), a 2:2-es döntetlenen a Gábor Áron SE-vel és a soltvadkerti (2:1) Sudár és Czobor góljaival. Tompa ellen is begyűjtöttük a két pontot.
A hajrában nyerni tudtunk még a két hazai mérkőzésen (Izsák 2:1 és Hajós 5:0). Kikaptunk Kiskőrösön (2:5) és az utolsó fordulóban Fajszon (1:3). Így a középmezőnyben, a 8. helyen végeztünk, 61:56-os gólaránnyal. Sudár állt a góllista élén 15, Marusa követte 13 és Kollár 10 találatával. Ifjúsági csapatunk a 4. helyet szerezte meg, 70 gólt lőtt és 33-at kapott. Lógó II. (András öccse) az első 25, Czobor a második 13, Halász I. 11 góllal a harmadik.
Az 1975-76-os bajnoki évet sükösdi futball ünneppel fejeztük be. Másfél éves előkészítő tárgyalások után 1976. augusztus 14-én Sükösdön szerepelt a Budapesti Honvéd NB I.-es csapata, a 16-os keretből 12 válogatott játékossal. Az előmérkőzést a Kalocsai és a Bajai Járás válogatottja kezdte, de az óriási felhőszakadás a 20. percben elmosta.
Négy óra után az eső elállt és megkezdődött az össznépi vízeltakarítás. Öt órakor pályára lépett a Honvéd, az első félidőben SÜKÖSD volt az ellenfele és 2:1-re vezetett-úgy, hogy Kollár a 11-est kapufára rúgta. A második félidőt Dél-Bácsmegye válogatottja folytatta, s a Honvéd csak kétszer tudta bevenni a kitűnően védő kiskőrösi Ba kapuját. Az utolsó negyed órában a Honvéd színeiben, a frissen igazolt Sudár József is pályára lépett, nagy taps köszöntötte. A kivételes eseményre 1600 néző volt kíváncsi, Dunapatajtól Garáig. Az ünnepi bemutatón először szerepelt a Császártöltésről igazolt Lakner és a Budapesti VOLÁN-tól Evanics. A mérkőzés után közel 100 főt láttunk vendégül, NB I.-es színvonalon. A köszönőleveleket őrzöm.

A BUDAPESTI HONVÉD és a SÜKÖSD csapata.

Álló sor: Gujdár, Szente, Morgós, Kocsis L. Bogárdi, Kocsis J., Póczik, Jagicza, Pál, Marusa, Evanics
Guggolnak: Lukács, Radics M., Bodonyi, Benda A., Szabó (Johstone), Pintér, Lakner, Tóth Gy., Kelemen, Kollár, Szűcs.

 

Vissza

 

Tizennegyedik rész ...1976-1977

 

Az 1975-76-os bajnoki évben Sükösd sikeresen mutatkozott be a megyei első osztályban, várakozáson felül szerepelt. Az új, 76-77-es szezon kérdése az volt, hogy tartósan szereplői leszünk-e az „elitnek”, vagy csak átszálló jegyet váltottunk, ami az újoncokkal gyakorta megesik. A tét tovább nőtt, mert az eddigi 18-ról 2o-ra emelte a szövetség a résztvevő csapatok számát, a megyei I. osztály a III. Ligának, tehát a mai NB III-nak felelt meg.
A feszes nyári felkészülés után változatlanul Bujdosó Márton edzővel vágtunk neki az új évadnak. A már kipróbált és bevált együttesből hiányzott Sudár, akit elvitt a Budapesti Honvéd, Lógó András még tavasszal főiskolai csapatához, a KANDÓ SC.-hez igazolt, Páncsics egy februári előkészületi mérkőzésen másodszor is lábtörést szenvedett. A csapat három erősségét pótolni kellett.
Sükösd színeiben lépett pályára a két új szerzemény Lakner és Evanics, ők gyorsan beilleszkedtek és rövid időn belül a csapat alapembereivé váltak. Egyre több lehetőséget kapott Németh Zoltán, az ifiből számítani lehetett a gólerős Lógó Jánosra, valamint az átlagon felüli gyorsaságú Lógó II. Jánosra. Tagja lett a keretnek a kétségtelenül tehetséges Szőke János is, de makacs térdsérülése megakadályozta abban, hogy beépüljön a csapatba.
Az őszi első hat fordulóból hármat megnyertünk: Bácsalmáson (3:1), Kiskőrösön (3:0) a Szamuely SE ellen (3:1), - hármat elvesztettünk: Kecskeméten a Mezőfi SE.-nél (1:3 ), Hajóson (1:2) és Garán is (1:2). A bevezető szakaszt nagyon jó sorozat követte, öt mérkőzésen veretlen maradt a csapat. Vaskútot gond nélkül vertük 3:0-ra, Érsekcsanádon 600 néző előtt Marusa és Evanics góljaival begyűjtöttük a két pontot, majd három döntetlen következett: a Gábor Áron SE-ellen (1:1), Soltvadkerten (2:2), Izsákkal itthon (1:1). Kecelről már 4:1-es győzelemmel tért haza a csapat. Lajosmizsén 2:0-ra vezettünk, mire Kállai hármat rúgott.
Az elszalasztott lehetőséget bőséggel kárpótolta a következő hazai találkozó, amit mi az „évtized mérkőzéseként” tartottunk számon. Az őszi búcsú 500 nézőjének kivételes ajándékkal szolgált a csapat: „SÜKÖSDÖN VESZTETTE EL VERETLENSÉGÉT A KUN BÉLA SE” - hozta főcímben a Petőfi Népe. Radics M. Evanics és Kollár góljaival, hibátlan játékkal múltuk felül a kiváló erőkből álló félegyházi katona csapatot. A fegyvertény nosztalgiája máig él a kocsmában, ezért a fiúk megérdemlik, hogy nevüket megörökítsük az utókornak:
Szente, Jagicza, Bogárdi, Lakner, Bajai, (Benda A.) Radics M. (Németh), Szabó, Tóth Gy., Kollár, Evanics, Marusa.
A ritka bravúrt Kalocsán már nem sikerült megismételni (1:2), majd Kunszentmiklóst fogadtuk: itt Marusa volt elemében, három bomba gólját Bogárdi az utolsó percekben egy felhőfejessel toldotta meg (4:0) Baján, az egyenlő erők küzdelméből a hazaiak egy szerencsés góllal kerültek ki győztesen (0:1). Az utolsó két idegenbeli mérkőzésen leeresztett a csapat, Tompa 4:0-ra, Fajsz 3:1-re nyert. Így a 13. helyen zártuk az őszt, miközben végig a 9-11. helyen tanyáztunk.
Az 1977-es tavaszt Kecskeméten kezdtük, a Mezőfi SE.-nél, a februári ítélet időben egy szerencsétlen öngóllal kaptunk ki 1:0-ra.Most műtéte miatt Laknert kellett kilenc hétig nélkülöznünk. Bujdosó edző bizalmat szavazott négy ifistának,  a két Lógó János mellet helyet kapott a csapatban Faddi II.(Szepi) és Rácz László. A peches nyitányt három kifejezetten jó találkozó követte. Értékes győzelem Bácsalmáson, amelyben már része volt a frissen leszerelt Kovács Misinek is, miután elfoglalta helyét a baloldalon. Hajóson 2:0, itthon Kiskőrös ellen 1:0, mindhárom gólt Evanics lőtte. Az utóbbi mérkőzésen 4oo hazai néző tapsa köszöntötte a sérüléséből felépült és újra pályára lépő Páncsics Jocit.
A folytatás közel sem ment ilyen jól, éppen a rivális középcsapatokkal szemben hullajtottuk el a megszerezhetőnek látszó pontokat: a Szamuely SE.-nél (0:2), itthon Gara ellen (1:2), Vaskúton (1:1), de az igazi keserű poharat Csanádon ittuk ki: 2:2-es félidő után Vetró góljával nyertek 3:2-re. Megvertük a bajnokot és ki tudtunk kapni az utolsó helyen kiesésre álló szomszédoktól. A rejtély máig érvényes, megfejtésre vár. A szezon első felében tartottuk a biztos középcsapat pozíciónkat, a másik felére a hullámzó teljesítmény volt a jellemző. Nem ment a játék a Gábor Áron SE-nél, (1:3), a Soltvadkert elleni meccset Marusa és Lógó J. góljaival már biztosan hoztuk (2:0). Izsákról egy ponttal tértünk haza (1:1), Kecel sem okozott gondot, (2:0). A következő három találkozón egy-egy góllal maradtunk alul: Lajosmizsén (1:2), itthon nem boldogultunk a Fajsszal (1:2), Félegyházán (0:1), Kalocsának végre hármat tudtunk rúgni, így átmenetileg megállt a lejtmenet, mert Kunszentmiklóson megint (0:1). Baján 1000 néző előtt Lakner góljával 75 percig nyerésre álltunk, Bohács 11-esével tudtak egyenlíteni (1:1). Az utolsó akadályt Tompa ellen sikeresen vettük (3:0). A győzelem a 12. hely megszerzéséhez nagyon kellet. A góllövő lista élén Evanics állt 17, (letette névjegyét a megyében), őt Marusa követte 10, és Kollár 7 találatával. Az Év Játékosa 1976-ban Bogárdi László, 1977-ben Szabó Antal (Johnstone) lett. Az évadot barátságos mérkőzéssel zártuk. Ifjúsági csapatunk Kámán László edzővel az értékes negyedik helyet szerezte meg. Ezt a nagyszerű csapatot csak Baja, Félegyháza és Kalocsa tudta megelőzni.
Az évadot barátságos találkozóval zártuk, Lógó András főiskolai csapatát, a KANDÓ SC.-t fogadtuk, viszonozva ezzel a tavaszi budapesti vendéglátásukat, amelyet egybekötöttünk a Magyarország-Csehszlovákia válogatott mérkőzés megtekintésével. A csapatból legtöbben először csodálhatták meg a Népstadiont, több mint ötvenezer nézővel együtt énekelhették a Himnuszt, élvezhették a győzelmet, a futball varázsát. A lélekemelő élmény tovább erősítette a csapaton belüli barátságot, az összetartozást.

Az  ifjúsági  csapat 1976-77:

Balról jobbra: Kámán László edző, Gazdag  J., Lógó Z., Csizmadia S., Vörös I., Rácz L.,  Kollár J., Koprivanacz V.
Guggolnak: Lógó J., Ribár I., Hidas P., Bajai Gy.,  Kernya T.
Fekszik: Stefanovits P.

 

Vissza

 

Tizenötödik rész ...1977-1978

Az 1977-78-as bajnoki évet már az előző két év tapasztalatával kezdtük, a változatlanul huszas létszámú megyei első osztályban. Eredményeink alapján bízhattunk abban, hogy hosszabb távon is tagjai maradunk, hiszen olyan versenytársakat előztünk meg, mint Kiskőrös, Kunszentmiklós, Kecel, Hajós és Érsekcsanád, ezek kiestek.
Visszajött az NB. III-ból a Kiskunhalas és Jánoshalma, felkerült Császártöltés, Tiszakécske és a Bajai Tsz. SK. A nyári felkészülés legnagyobb eseménye az edzőváltás volt.  A megyében egyre jobb nevet szerző Bujdosó Mártonra szemet vetett a Fajsz és „elcsábította”. Fejes Gábor a jövő nagy terveihez őt találta alkalmasnak. Helyére visszajött, úgyis mondhatnám, hogy „haza jött” korábbi sikereinek színhelyére Bajáról Varga Imre. A játékosállomány Lógó András visszatérésével,  Koprivanacz János és Vetró Tibor leigazolásával bővült.
Kalocsán 5oo néző előtt kezdtünk, de a rajt nem sikerült. Kovács M. góljával ugyan 8o percig vezettünk, a hajrában elfáradtunk és kaptunk még kettőt. Sokkal jobb volt viszont a folytatás:  Koprivanacz J. Tiszakécske ellen bemutatkozásként  duplázott, amit Lógó  A. eggyel meg is toldott. A következő, kiskunhalasi szereplésünk a forduló szenzációját hozta.  A tavaly  még  NB.III-as  sztárokkal  ( Karsai,  Szőke,  Mészáros,  Agócs  ) felálló hazaiakat  Evanics  és  Páncsics  góljaival   2:0-ra  múltuk  felül, ami vezető cím lett a PETŐFI NÉPÉBEN, ugyanígy nagybetűs hír az akkori NÉPSPORTBAN is,  amire azóta sem volt példa. A mérkőzés után odajött hozzám Virágh István edző, gratulált és a következő mondattal köszönt el: „csalódott vagyok és irigylem ezért a fiatal társaságért, de fogadjon el egy jó tanácsot – ez a romlatlan, tiszta szellem addig marad fenn, amíg az első forintot a zsebükbe nem teszik, onnan már nincs visszaút”.  A tapasztalt tréner a futball jövőjéről beszélt, ami a maiaknak már értelmezhetetlen.
A váratlan siker után nagy várakozás előzte meg a Baja elleni találkozót is, 88 percig nyerésre álltunk, de az újabb bravúrt Kemény egyenlítő gólja elrontotta. A két kapus Szente és Gilián végig parádézott, nagy napjuk volt (1:1).
A folytatás vegyes képet mutatott: Kecskeméten, a Honvéd Mezőfinél gólt sem tudtunk rúgni (o:3), Izsákot már jó játékkal vertük 2:o-ra. Kiskunfélegyházán 7oo néző volt kíváncsi a Sükösdre, de a jónéhány NB. I-es szintű játékost felvonultató Kun Béla SE.túl nagy falat volt számunkra. Kisznyér maga háromszor vette be Szente kapuját (az Újpesti Dózsában folytatta), a vége 5:1  lett, de a helyi tudósítás szerint csapatunk így  sem keltett csalódást.
Garán már könnyebb volt a lecke, elhoztuk a két pontot (2:o). Jánoshalmán nem volt esélyünk, (o:3), s a legendás nevek közül csak néhányat említek meg: a kapuban Csernák, a mezőnyben Maráczi, Fenyvesi III., Fenyvesi IV., Csermák, Faddi.
A 1o. forduló már csemegét  ígért: a  Sükösd-Fajsz találkozó a két edző presztízsén túl megkülönböztetett figyelem kísérte Fatér  Károlynak, az egykori válogatott kapusnak a szereplését is. Megmérettetésére Herner vezető gólja után került sor: a Kollár buktatásáért megítélt 11-est Kovács M. hidegvérrel helyezte, (inkább gurította) a kapu közepébe. A játékvezető valami hibát látott és megismételtette, Mihályt ez sem zavarta, másodszor is elfektette a válogatott kapust és ugyan oda helyezte (1:1). A döntetlen nagy sorozat kezdetét jelentette, a következő kilenc fordulóban veretlen maradt a csapat. Kalocsán a Szamuely SE. ellen (3:1), Tompán (2:2).
Itthon, a Gábor Áron SE. elleni mérkőzésen virágcsokorral  búcsúztattuk a katonai szolgálatra bevonuló mesterlövészünket Marusát  ( Bicét), amit a gólzáporos  találkozón (9:1) három góljával köszönt meg.
Baján, a Tsz. SK.-nál nem volt gond (2:1), ugyanígy Vaskúton sem, ott (3:1), Soltvadkerten (3:o), Császártöltést kiugróan jó játékkal vertük 4:1-re, ez Bácsalmáson is folytatódott a Lógó testvérek három góljával, (András 2, János  1 ). Az utolsó fordulót már decemberben játszottuk, dermesztő hidegben, fagyos pályán, mégis magas hőfokon, Lajosmizse ennek ellenére el tudta vinni a két pontot (1:2). Az őszt egységes, nagyon jó szellemű csapattal, 25 ponttal zártuk az ötödik helyen, az ugyancsak 25 pontos negyedik, Kiskunhalas után.
Ifjúsági   csapatunk minden várakozást  felülmúlva Baja mögött, a második helyen fordult.
Amilyen jól futott a csapat szekere ősszel, annyira megrekedt a tavasz elején. Az első fordulóban nem sikerült visszavágni Lajosmizsének (o:2), Kalocsának már igen, (3:2). A következő három mérkőzésen gólt sem tudtunk rúgni, ami akkortájt ritka jelenségnek számított. Tiszakécskén (o:1), itthon Kiskunhalas ellen (o:1), Baján is (o:1). A Mezőfi SE.-nek Páncsics és Evanics végre betalált (2:o), Izsákról 4:o-ás súlyos vereséggel tértünk haza. A Kun Béla SE. 2:o-ás győzelmével számolni lehetett, fölényes, 16 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot. Garán biztos 3:1, Jánoshalma ellen nagy meccsen nyerni tudtunk 2:o-ra.
A fajszi Bujdosó-Varga visszavágón egy félidőre voltunk jók, Herner mesterhármasára,s végén Kalmár góljára csak Evanics és Németh tudott válaszolni  (4:2). Marusa már a Kalocsai Honvéd színeiben érkezett a hazai pályára, karcsún és jó formában, gólt ezúttal nem rúgott, ettől megkímélt bennünket, helyette megtette ezt egyik kiváló hátvédünk (o:1).
Az eddig billegő, vegyes eredményekkel tűzdelt mérleg a hátralévő hét mérkőzésen jó irányba fordult. Öt hazai találkozón nyerni tudtunk: Tompa ellen 2:o, Bajai Tsz. SK. 2:1, Soltvadkert 2:o, Bácsalmás 3:0. Döntetlen idegenben Kiskunhalason a Gábor Áron SE (1:1), és Vaskúton (2:2).  Nagyon kellemetlen verség Császártöltésen (0:3).  
A kiváló őszi és halványabb tavaszi szereplés ellenére jó évet zártunk, a 8. helyen végeztünk 42 ponttal, 66 rúgott és 52 kapott góllal. A góllövőlista élén Evanics végzett 12, őt Marusa követte 9 (fél szezonban érte el), a harmadik helyen Lógó András és Koprivanacz János végzett egyaránt 7-7 találattal.  
Ijfúsági csapatunk Kámán László vezetésével volt sikeres 46 ponttal 77:25-ös gólaránnyal 4. lett. A bőséges góltermés szerzőiről a fellelhető adatok hiányosak. Lógó II. 12, Kernya és Ribár 11-11 találata dokumentált. Az évzáró értekezleten Evanics Zoltánt választottuk az Év Játékosának. A csapat jutalma egy kirándulás lett az akkori Jugoszláviába, Svetozar Miletics-re az „FK Jedinstvo” nagyvonalú vendéglátását élvezhettük. Velünk tartott a Hosszúhegyi Állami Gazdaság öregfiúk csapata is. A zombori „ Szomborszke Novine” című lapban a két csapat fényképével  az alábbi szerb nyelvű tudósítás jelent meg:
„Színvonalas és érdekes nemzetközi futballtalálkozó.”
„A Svetozar-Miletics-i futballtalálkozón mégegyszer bizonyítást nyert a barátságos együttműködés a helyi és a Sükösd kisváros csapatai között. A fő mérkőzésen összemérte erejét a Jedistvo Svetozar-Miletics és a Sükösdi Medosz.  Szép és érdekes játék után a vendégek 2:1 (2:0) arányban győztek. A győztesek góllövői Evanics és Páncsics, a legyőzöttekét Szabics érte el. Az előmérkőzésen találkozott az OOVP Mezőgazdasági Üzem és a Sükösdi Állami Gazdaság együttese, itt a hazaiak győztek 3:2-re. Góllövők: Horváth (2), F. Szabics. A vendégek  2 gólját Nagy István lőtte.”
A „3. félidőt” a vendéglátók nyerték fölényesen, nekünk nagy veszteségeink voltak, mert a tósztokhoz kitöltött 2 dl-s pohár konyak felhajtása a barátság megerősítésére illő és elvárható volt.  

A sükösdi futballisták a vendéglátók társaságában.

 

A sükösdi küldöttség és a vendéglátók.

 

Vissza

 

Tizenhatodik rész ...1978-1979

Az 1977-78-as bajnoki év kiváló őszi szereplését mérsékelt tavaszi követte, így az évzáró, egyben a 78-79 es nyitó értekezleten az eddigieknél keményebb hangvételű volt az értékelés. A megszerzett 8. helytől többet várt a vezetőség és a nagyszámú sükösdi közönség is.
Nagy fogadkozásokkal és kemény munkával telt a nyári felkészülés, továbbra is Varga Imre edző vezetésével. A 20-as mezőnyből öt kieső volt: Bácsalmás, Tompa, Gara, Vaskút és a Bajai Tsz SK. Felkerült két honvéd csapat, a Radnóti és a Gábor Áron SE, a Kecskeméti TE (jelenleg az NB I-ben szerepel), Harta és Érsekcsanád. A játékos állományunk bővült: Kocsis Csabát, Baros Tibort és Reich Zsoltot igazoltuk.
A szezont a frissen felkerült és sikerre éhes szomszédoknál, Érsekcsanádon kezdtük 600 néző előtt. A rangadó hazai szereplői között olyan kiválóságok bontogatták szárnyaikat, mint Csordás, Marinkó, Tüske, Boros, vagy a Koszorús testvérek. Izgalmakból ez alkalommal sem volt hiány, végül Evanics találata döntött, nyerünk 1:0-ra.
A folytatás sem maradt el a várakozástól, Császártöltés érkezett, Páncsics vezető gólját Evanics mesterhármasa követte, így 4:1-el távoztak. A lendület Halason a Gábor Áron SE-nél még tartott (0:3), de a következő háromnál már elfogyott, egy-egy góllal elvesztettük: Lajosmizsén és Izsákon egyaránt 1:0, Jánoshalmával az utolsó percekig 2:2-re álltunk, amit Fenyvesi III. még eggyel megtoldott, így 2:3 lett a vége.
A hetedik fordulóban nagy feladat előtt állt a csapat: 1100 néző előtt kellett bizonyítania, hogy talpra tud állni. Itt már épült a Rónai edző által messzire jutó „Nagycsapat”, (Gilián, Molnár, Márity, Petresevics, Glavatity és a többiek). A bizonyítás egy 0:0-ás döntetlen erejéig sikerült, ami akkor nagy szó volt!
Kiskőrösön viszont már önmagát múlta felül a csapat: olyan játékot produkált, amiért egy bajnokesélyest is meg lehetett volna süvegelni. A hazai közönség nem hitt a szemének: Evanics (3) Páncsics és Németh góljaival 5:1 javunkra!
A látványos siker doppingként hatott a következő három fordulóra is: Hartát 4:1-re, Tiszakécskét 1:0-ra, a Radnóti SE-t 3:1-re múltuk felül és az ötödik helyre tornáztuk fel magunkat. A következő két meccsen adós maradt a csatársor, a Mezőfi és Kun Béla SE ellen 1:0-ás vereséget kellett elkönyvelni. Kalocsán a Szamuely SE-nél Kovács Misi két gólja két pontot ért (0:2).
Kiskunhalas visszavágott a tavaszi vereségükért (1:2), Fajszon 1:1-es döntetlent értünk el, a szezonzárónak (hitt) mérkőzésen Kocsis góljával legyőztük a KTE-t 1:0-ra és 21 pontunkkal a 10. helyen vártuk a tavaszt. Ifjúsági csapatunk a 7. helyen fordult.
Már a KTE ellen is téli zimankóban játszottunk, de a Szövetséget ez nem zavarta,- és december második hetében előrehozta a tavaszi első fordulót, az ellenfél ennek megfelelően Érsekcsanád volt. A havas, csúszós talajon Páncsics (2) Kernya T. és Marinkó öngóljával simán vettük az utolsó akadályt (4:1), ami mégis csak tavaszt hozott a kitartó 2oo sükösdi nézőnek. A téli-tavaszi rajt ettől jobban nem is sikerülhetett volna.
Rövid pihenő után, január második hetében indult a téli felkészülés, a hótaposás. Varga Imre edzői felfogása szerint mindennek alapját a tökéletes fizikai állapot képezte és minden más csak ezután jött. Kedvenc terepe a Veréb-tanya, le és föl a végkimerülésig.
Február közepén már kupameccset játszottunk Hercegszántón, a március 11.-i nyitányon hiába kerestük Evanics Zolit, januárban behívót kapott Kiskunfélegyházára, ahol már régen „várólistán” volt és a Kun Béla SE játékosa lett.
Azt már akkor tudtuk, hogy őszi 12 gólját nehéz lesz pótolni. Viszont leszerelt és hazajött a korábbi évek gólvágója Sudár. Bogárdi sérülése a múlt év szeptembere óta nem jött rendbe, helyére Lakner került és hosszú éveken át a középhátvéd posztján nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
Biztos helyet harcolt ki magának Faddi II, egyre több lehetőséget kapott Kernya T. és Lógó II. A Gábor  Áron SE-t fogadtuk, Sudár és Páncsics megrúgta tavaszi első gólját (2:0), Lajosmizsén változatlanul nem ment (1:2), az izsáki elfogadható 0:0- után, a listavezető Jánoshalmán 8oo néző előtt tisztesnek mondható eredménnyel , 4:2-re végeztünk.
Kalocsáról a Lógó testvérek két góljával győztesen jöhettünk haza (0:2). Itthon, az első helyre is esélyes Bajával 75 percig versenyben voltunk, Kazal góljával elvitték a két pontot (0:1). A következő három döntetlen - (Hartán (0:0), hazai pályán Kiskőrössel (0:0), Szabadszálláson (2:2) - már jelezte, hogy támadósorunk Evanics nélkül nem ugyanaz.
Tiszakécskén 900 néző volt kíváncsi a Sükösdre, szégyent nem vallottunk, de hálójuk érintetlen maradt, (1:0). A Mezőfi SE-t Kollár negyedik percben lőtt góljával már legyőztük (1:0) és utaztunk Félegyházára a Kun Béla SE-hez. A bajnokesélyes, kiváló honvéd együttes az utolsó 20 percben tudta bebiztosítani győzelmét. Evanics most is meglőtte a maga gólját, de már a sükösdi kapuba (4:1).
Aki látta a Soltvadkert elleni hazai találkozót, máig emlegeti, hogy Szabónak az 5., Jagiczának a 7. percben lőtt góljával már 2:0-ra vezettünk, amit a vendégek nem tudtak elviselni. Meskó edzővel az élén nekiestek Radó játékvezetőnek, aki a 8. percben Csomát, a 9.-ben Szávait állította ki. Ezzel kezdetét vette a 80 percen át dúló „futballháború”. Ment az adok-kapok, Eiler szinte önkívületi állapotban játszott és két góljával kiegyenlített, s a végén még örülhettünk a 2:2-es döntetlennek.
A Honvéd Szamuely SE következett, baloldalon a sükösdi Marusával, aki ez alkalommal nem volt tekintettel szülőfalujára. Lógó A és Szabó góljaira kétszer válaszolt (2:2). Kiskunhalason a végsőkig kiélezett küzdelemben Harsányi utolsó percekben lőtt gólja döntött (3:2).
Az utolsó három mérkőzésre a csapat megingott, elvesztette tartását. A Fajsz nyerni tudott itthon 1:0-ra (Szabó már az első percben megsérült, Sudárt a 48.-ban kiállították), a KTE 2:0-ás hazai győzelme az erőviszonyoknak megfelelt, de nem így a császártöltési: a biztos kieső helyen álló csapat 2:1-es győzelemmel vett búcsút az első osztálytól.
A gyengére sikerült záró szakasz csúnyán elrontotta az egész éves szereplésünket, a 12. helyen végeztünk. Ifjúsági csapatunk 6. lett.
A nyár most sem maradt esemény nélkül: Boskovics Jenő újságíró barátom közreműködésével vendégül láttuk a japán Világ Kupára utazó Magyar Ifjúsági  Válogatottat, amelyet Erdei Pál MLSZ elnökhelyettes és Rákosi Gyula edző vezetett.
Kapusok: Disztl P. (Videoton), Józsa (FTC), Védők: Mohácsi, Miklós (Újpesti Dózsa), Róth (Pécsi MSC), Sallai (Debrecen) Középpályások: Kardos (Ú.Dózsa), Pandúr, Dózsa (Bp. Honvéd), Paksi (MTK) Csatárok: Melis (Bp. Honvéd), Segesvári (Dunaújváros), Pölöskei (Rába ETO), Kökény (Csepel)
A bemutatónak számító találkozó 7:1-es vendéggyőzelemmel végződött, amit „válogatott szintű” baráti vacsora követett, s a dúsan terített fehér asztalnál már partnerek voltunk. Kardosnak, a későbbi sokszoros válogatottnak olyan emlékezetes maradt a kirándulás, hogy ahányszor összefutott Boskoviccsal – az első kérdése mindig az volt: JENŐBÁ ! MIKOR MEGYÜNK SÜKÖSDRE?
Fényképek:

Piros mezben: a Magyar Ifjúsági Válogatott.

Sükösd (fehér mezben) balról jobbra: Szabó A., Szente I., Bada P., Jagicza J., Páncsics J., Kovács M., Kernya T., Lógó A., Radics M., Szeitz I., Reich Zs., Pesti F., Németh Z., Kollár A., Faddi II. J., Kovács J., Sudár J., Bogárdi L., Marusa J.

Játékvezetők: Nyári, Kávai, Őrző

A sükösdi csapatkapitány Szabó Antal (Johstone) és Disztl Péter

Magyar Ifjúsági Válogatott Sükösdön 1979. augusztus 11.

Disztl Péter

 

Vissza

 

Tizenhetedik rész ...1979-1980

Az 1978-79-es megyei első osztályú bajnokságban a Jánoshalmi Spartacus SE végzett az első helyen.
Osztályozót játszott az Erzsébeti SMTK-val, amit megnyert és felkerült az NB.II-be. Kiesett a Császártöltés és az Érsekcsanád. A megyei szövetség 2o-ról 18-ra kívánta csökkenteni az első osztály létszámát, így a 17. Hartának és a 18. Radnóti SE.-nek osztályozó mérkőzéseket kellett játszani a három területi bajnokság győzteseivel. Ennek eredményeként felkerült a Tompa, a Kiskunfélegyházi Szövetkezeti SE. és a Bajai Tsz.SK.
Sükösd a 78-79-as bajnokságot a vártnál gyengébben, a 12. helyen zárta. Javítani való tehát volt, az új évad (1979-80) célkitűzése az első tízben maradás volt. A csapatot továbbra is Varga Imre edző irányította, változás az ifjúsági és serdülő csapatunknál történt. Több évi sikeres munka után elköszönt Kámán László, helyére Bajai Péter került, a serdülőknél kötelezővé tették a szakedző alkalmazását, s nagy örömünkre a Fajszról hazatért Bujdosó Márton ezt elvállalta. A játékos állományban annyi változás történt, hogy Kocsis Csaba Bácsalmásra, Lógó J. Nemesnádudvarra igazolt, Faddi II.(Szása) bevonult katonai szolgálatra. A legnagyobb gondot a két középső védő Lakner és Bogárdi hiánya okozta. A posztra Bada Pált( a közelmúltban a Jánoshalma, most a Bácsborsód ) edzőjét sikerült megnyernünk a bajnoki címre pályázó Bajai SK.-ból. Ez a tehetséges, pályán kívül is kellemes fiatalember pillanatok alatt beilleszkedett és a csapat erősségévé vált, a sükösdiek rokonszenvét máig élvezi. Császártöltésről a középpályán és a támadósorban egyaránt hasznos Szeitz Istvánt, Érsekcsanádról Kovács Józsefet igazoltuk. Az ötödik szezont kezdtük, nem voltunk már kezdők, kialakult a csapat szerkezete, bekerülni nagyon  nehéz volt, a 11 mezre 21-en pályáztak.
Fajszon kezdtünk, s az akkor nagyon jó nevekből álló alakulattól sima 3:0-s győzelemmel köszöntünk el. Az imponáló kezdést három 0:0-ás eredmény követte, nem ment a góllövés. Itthon nem tudtuk bevenni a Tompa hálóját, találat nélkül jöttünk haza a Kiskunfélegyházi Szövetkezeti SE-től, s a helyzet nem változott a Gábor Áron SE elleni hazai találkozón sem. ( Johston még 11-est is hibázott ) A három döntetlen nem volt kedvünkre, de ami ezután következett, arra a megyei szereplésünk során addig nem volt példa. Kalocsa volt a negyedik a sorban, ahol nem tudtunk gólt rúgni, (3:0), de hozzá kell tenni azt is, hogy pontveszteség nélkül az első helyen álltak. Kiskőrösön nem tudtuk megismételni a tavalyi parádés játékunkat, egy góllal, de vesztettünk (3:2). A Mezőfi SE ellen tíz helyzetet dolgoztunk és hagytunk ki, s így a sikertelen sorozat terhével kellett pályára lépnünk Baján, megint csak 1100 néző előtt . Kovács 11-esével megszerezték a vezetést, amit Harsányi még megtoldott eggyel, mégis talpra tudtunk állni: Jagicza és Páncsics kiegyenlített, 75 percig álltunk döntetlenre, de a hajrát már nem bírtuk, a vége 4:2 lett, ettől függetlenül a nagyszámú városi közönség elismeréssel beszélt játékunkról. A „vesszőfutás”  Lajosmizsén is folytatódott (2:1). A sorozatban begyűjtött öt „zakó” után megpróbáltatásaink Tiszakécskén értek véget: Sudár és Kernya góljaival végre nyerni tudtunk 2:0-ra, amit senki sem várt, de nagyon jó idegcsillapítónak bizonyult a továbbiakra. Könnyebb még nem lett, mert a szintén bajnokesélyes Kun Béla SE.-t fogadtuk. A csapat mindent megtett, erőn felül futballozott 7o percig, amikor egy kapufáról hálóba pattanó labdával elvitték a két pontot (0:1). Újra honvéd csapat következett, Kalocsán a Szamuely SE, ahol Sudár és Kernya megismételte tiszakécskei alakítását, s góljaikkal (2:0) nyerni tudtunk. A győzelem doppingként hatot, mert a következő hat mérkőzésen nem kaptunk ki: Kiskunhalason Bada góljával (1:1), Soltvadkerten Sudár duplázott (2:2), Baján a Tsz.SK-nál már két ponttal gyarapodtunk. Szabó kétszer, Páncsics egyszer vette be Tóth L. kapuját. A Kecskeméti TE-vel itthon 0:0-ra végeztünk, ugyanígy 0:0-al zártuk a tavaszról előrehozott Fajsz elleni meccsünket is. A végig kiszámíthatatlan teljesítményünkkel a 11. helyen végeztünk. A 17 pontunkból 10-et idegenben szereztünk, egyszer tudtuk győztese elhagyni a hazai pályát. Időnként az az érzésem, hogy a gyenge hazai szereplés máig öröklődött, a rejtélyt meg kéne már fejteni.
IFJÚSÁGI CSAPATUNK jobban teljesített, a 6. helyen várhatta a tavaszt. Megörökítendő az utókornak, kiemelném a tompai 9:0-s győzelmüket, ahol Koprivanacz V, hármat, Kusztor M. kettőt Reich Zs., Szabó L. Lógó és Takács T. egyet-egyet rúgott.
A tavaszi felkészülés első szakaszát január 8.-án kezdtük a szabadban. A téli alapozás részét képezte február közepén a jánoshalmi terem labdarúgó torna, ahova rendszeresen kaptunk meghívást, amit ma is a csapat elismerésének tartom, az NB. II.-es hazaiak mellett.
A megszokott stabil keretből Páncsics hiányzott sérülése miatt, Radics Misi katonai szolgálatra vonult be Kecskemétre és a Mezőfi SE játékosa lett. Örömünkre szolgált, hogy játékra jelentkezett Lakner és Bogárdi. Sőt! háromévi távollét után hazatért Tóth Gyula is.
Kiskunhalason, a Gábor Áron SE-nél kezdtünk és a 85.percben beszedett gyermeteg góllal vesztettünk (1:0). A  nem kalkulált vereséget három nagyszerű győzelem követte. Kalocsát  500 hazai néző előtt Marusa  és Sudár góljaival 2:0-ra, Kiskőröst Páncsics és Marusa találataival 2:1-re múltuk felül, majd Kecskemétre utaztunk a Mezőfi SE.-hez, amelyben helyet kapott már Radics Misi is, parancsnoka szabadságot ígért neki, ha megverik Sükösdöt. A jók között szerepelt, de ez kevés volt. Sudár kétszer, majd Marusa is betalált Kónya hálójába (1:3), így Misi ifjú felesége férje nélkül utazott haza, s máig emlegeti, hogy akkor nem Sükösdnek szurkolt. A következő fordulóban a Baját fogadtuk. A BSK már akkor NB.II-es szinten futballozott, meg is nyerte a bajnokságot, nagy volt Baján a futball láz, amit magukkal hoztak a sükösdi pályára is. Nyolcszáz néző bíztatta övéit, nyolcvan percig partnerek voltunk, s egy ajándék 11-es után pillanatok alatt elszálltak reményeink: a csapat összeomlott, és tíz perc alatt négy gólt kapott.(0:4). Lajosmizsén szoros mérkőzésen maradtunk alul, Lógó A. még egyenlített, de másodszor csak egy kapufáig jutott. Jókor érkezett megint a Tiszakécske, Szabó A. kétszer betalált és ez elég is volt. (2:0). Kiskunfélegyházán a Kun Béla SE-nél már a pontszerzés is bravúrnak számított bármelyik csapatnak. Érkezésünkkor a második helyen állt, azonos  pontszámmal a BSK után. Egy súlyos védelmi hibánkból vezetést szereztek, 86 percig tisztességgel küzdöttünk az egyenlítésért, de Evanics gólja áthúzta elképzeléseinket. A 16. helyezet Szamuely SE ellen illett volna itthon tartani a két pontot, de csak 1:1-es döntetlenre futotta. Kiskunhalason Karsayval, a kétméteres középcsatárral nem tudtunk mit kezdeni, három gólt fejelt. Feljöttünk ugyan 4:3-ra, közel álltunk az egyenlítéshez, amikor Agócs a 85. percben betalált (5:3). A soltvadkerti találkozó Szeitz és Sudár góljaival már a miénk volt. Ifjúsági csapatunk is kitett magáért, gólszüretet tartott májusban: Kusztor (2) Pesti (2) Koprivanacz, Lógó II., Gazdag, és Takács T. góljaival 8:0-ra nyert. Izsákon Szélpál egyetlen találatára nem volt válaszunk, (1:0). Baján, a Tsz.SK-nál már nem volt gond, a Sudár (2) és Marusa góljaival a papírforma érvényesült, (3:1).  A 30. fordulóban a még mindig bajnokesélyes Kecskeméti TE  nagy küzdelemben 1:0-ra tudott csak nyerni ellenünk – otthonában. Az utolsó hazai mérkőzésen a csapat nem hagyta cserben közönségét, Johston (2) és Kernya góljaival biztosan nyert, a Kiskunfélegyházi Szövetkezeti SE ellen (3:0). A tompai szezonzárón viszont rendesen elütöttek bennünket (4:1), a busz nagyon csendes volt hazafele. Ennek ellenére kittűzött célt ebben a legendás mezőnyben, ha szűken is, de elértük. A tavaszi második fordulóban lefoglaltuk a 9. helyet, s onnan a következő tizenötben el nem mozdultunk. A góllövő listát Sudár vezette 15, őt Johston követte 8, a harmadik Marusa lett 5 találattal. Ifjúsági csapatunk a 1o., serdülőink a 3. helyen végeztek.
Eljött hát 1980 nyara, a pihenés és szórakozás ideje. Az IBUSZ Utazási Iroda szervezésében az állami gazdaság autóbuszával, a kormánynál Evanics Istvánnal és Bárdos Józseffel utaztunk az Adriai Tenger partjára, Rovinjba, ahol a 42 főből álló kiránduló csapat ( játékosok, vezetők, hozzátartozók) a VILLA-RUBIN apartmanjaiban töltöttünk egy  máig felejthetetlen hetet. A résztvevők nagy része eddig csak térképen láthatott tengert, most megmártózhatott a csodálatosan kék vizében is.

Sükösdi csapat az Adria partján 1980.

 

A Rovinj-i öböl

Sükösdi csapat az Adria partján 1980.

Sükösdi csapat az Adria partján 1980.

Sükösdi csapat az Adria partján 1980.

Sükösdi csapat az Adria partján 1980.

Sükösdi csapat az Adria partján 1980.

Sükösdi csapat az Adria partján 1980.

Sükösdi csapat az Adria partján 1980.

Sükösdi csapat az Adria partján 1980.

Sükösdi csapat az Adria partján 1980.

Sükösdi csapat az Adria partján 1980.

 

Vissza

 

Tizennyolcadik rész ...1980-1981

1980 július 12.-én hazaérkeztünk a tengerparti nyaralásról, tele friss élményekkel, jó hangulatban folytatódott a nyári felkészülés az 1980-81-es bajnoki rajtra, a 18 csapatos megyei első osztályban. Kiesett a Bajai Tsz. SK, a Honvéd Szamuely SE és a Honvéd Gábor Áron SE. Visszajött az NB. II.-ből a Jánoshalma, a bajnok Bajai SK elbukott a DÉLÉP.-Szegeddel  vívott osztályozón az NB. II.-be jutásért, így negyedikként a Tompának is búcsúznia kellett a megyei első osztálytól. Felkerült viszont a Hartai SK, a Honvéd Radnóti SE és a Miske csapata.
A mi házunk táján lényeges változás nem történt. A vezetőség (Dr. Maruzsa Vencel, Lógó András, Lógó János, Varsányi József) az évek során kialakult és bevált szereposztásban végezte munkáját, de mellettük segédkezett már a fiatal Ribár István is. Varga Imre folytatta az edzői munkáját, az ifjúságiakat Kámán László, a serdülőket Dózsa János vezette.                    
Az őszi szezon l98o augusztus 3.-án indult az alábbi játékos kerettel: Szente, Ikotity, Jagicza, Bada, Lakner, Kovács M., Faddi II. Lógó A, Szabó A. (Johstonne), Marusa, Reich, Páncsics, Kollár, Sudár, Bajai, Koprivanacz, Szeicz, Baros. Munkahelyi elfoglaltsága miatt a teljes évet kihagyta Tóth Gyula. Páncsics lábujj-törése, Lakner házépítése miatt alig lépett pályára. Németh Zoltán a katona idejét töltötte, Kernya Tibort elvitte az NB I-es MTK-VM. Négy alapembert kellett volna azonnal pótolni ahhoz, hogy a korábbi évek színvonalát tartani tudjuk. Eredményeink azt mutatták, hogy ez nem sikerült, annak ellenére, hogy az ifjúsági csapatból már ott kopogtatott Lógó II. János (81 februárjától már ő is katona), Lógó Zoltán, Pesti Ferenc, Hernádi Gábor, Takács Tibor, Dobai és az 1983-ban tragikus balesetben elhunyt Kovács István.
A sorsolás nem volt kegyes hozzánk:  az  NB. II.-be igyekvő BSK-nál kezdtünk 11oo néző előtt. Három gólt kaptunk, amelyre csak Szeitznek volt válasza (3:1). A szintén bajnoki címre törő Kun Béla SE-t fogadtuk, Lógó András góljával az 1:1-es döntetlen nagyon jó eredménynek számított, s ha Jagicza nem hibázza el a 11-est, a hét szenzációjával szolgálhattunk volna. Fajszon 5oo néző várt bennünket, Szente végig remekelt, de ez kevés volt, még a döntetlenhez is, 1:0-ra nyertek. Lajosmizse következett, a 83. percben Páncsics döntötte el a két pont sorsát a javunkra (1:0). Ezzel véget ért a 6 éves átok, hiszen Lajosmizse volt a mezőny egyetlen csapata, akitől eddig egyetlen pontot sem tudtunk elvenni. Kecskeméten a KTE-nél minden csapatrészünk gyengélkedett és elszenvedtük az ősz legnagyobb vereségét, a 4:0-át. Miske jó csapattal és nagy reményekkel érkezett  (nem alaptalanul) ennek ellenére Kovács M. már a 4. percben megszerezte a vezetést, amit Lógó A. nagyszerű góljával  megtoldott  ( a félpályáról indult és a kapuig meg sem állt). Látványos, jó futballt láthatott a közönség, a kapusok (Szente és Domonkos) egymást múlták felül. A vége 2:1 lett a javunkra. Az újonc Harta 600 fanatikus szurkolójának szakadatlan buzdítása mellett 3:0-ra helyben hagyott bennünket. A Mezőfi SE-vel itthon nem volt szerencsénk. Botrányos játékvezetés mellett az utolsó percben vesztettünk (1:2). Ezután jobb irányt vett a hagyományos sükösdi kiszámíthatatlanság: Izsákról meglepően jó játékkal, Sudár (2) és Marusa góljaival elhoztuk a két pontot (2:3). A győzelem doppingként szolgált a következő, Tiszakécske elleni hazai találkozóhoz. Kollár vezető gólja után Lógó A. megismételte a Miske elleni alakítását, most is a félpályáról indult, megállíthatatlan volt, a kapust is elfektetve szerezte a második gólunkat, amelyre a hátralévő időben egy fejesgóllal tudtak válaszolni (2:1). A következő két meccs már nem volt a miénk. A Kiskunfélegyházán a Szövetkezeti SE-től 3:1-re, a Kiskunhalasi MEDOSZ-tól itthon 1:0-ra kaptunk ki. Kiskőrösön, az alsóházi rangadón nagy tételben ment az „adok-kapok”, végül mi bírtuk jobban és Sudár góljával 1:0-ra nyertünk. A Radnóti SE-nél 1:1-es döntetlenre végeztünk, amit nagyrészt Szentének köszönhettünk, a mezőny legjobbja volt. Kalocsán a megengedettnél jóval keményebb összecsapáson 3:2-re maradtunk alul, viszont itthon a Soltvadkert ellen már javítottunk: Sudár, Bada és Lógó Zoltán góljaival – vert helyzetből (0:2-ről) fordítani tudtunk 3:2-re.
A Megyei Labdarúgó Szövetség november 30.-ára előre hozta a tavaszi első fordulót (Sükösd-Bajai SK.), amely a nagy havazás miatt elmaradt. A hó tartósan megmaradt, ennek ellenére december 14.-ére megint kiírták a mérkőzés lejátszását, a játékvezető alkalmasnak találta a pályát, pedig újra szakadt a hó. A 0:0-s félidőt követő percekben kiszámíthatatlan volt a labda útja, s a menteni akaró Lógó A. teljes lendületével és nyolcvan kilójával rázuhant Szente vállára. Kórház, majdnem egy éves kihagyás következett, pedig nagy szükség lett volna rá : élete legjobb formájában védett. A tizenhét fordulóból tizenegyszer szerepelt a „jók” között, kétszer volt a „mezőny legjobbja”. A szerencsétlen esemény megkönnyítette a bajaiak dolgát, mert Kovács M. állt a kapuba, s innen tetszés szerint rúghatták góljaikat, ötig meg sem álltak (0:5). A szezonzárás így nem volt felhőtlen, nyomasztó hangulatban következett a téli pihenő. A helyzet egyébként sem volt rózsás, mert a megszerzett 14 pontunkkal a 15. helyen vártuk a tavaszt és a leszerelő Evanics Zoltánt. Hiába. Minden érvem kevés volt ahhoz, hogy maradjon. Utolsó, több órás beszélgetésünk végén azzal váltunk el, hogy köszöni a jövőjére vonatkozó ajánlatom, de mégis megpróbálja Baján. Az élet játékosként és üzletemberként Őt igazolta. A felkészülést január közepén ismét a Jánoshalmi Teremlabdarúgó Kupán kezdtük meg. Azért jó hírek is voltak: edzett Páncsics és Lakner, Bajáról leigazoltuk Rajcsits Istvánt és Stéger Józsefet. Szente megüresedett helyéért a frissen leszerelt Faddi (Szása), Ikotity és az ifiből Faldum versengett.
Fajszon kezdtünk egy 0:0-s döntetlennel, ami kezdetnek nem volt rossz, viszont a következő fordulóban „agyonvertek” bennünket Lajosmizsén, pillanatok alatt elhúztak 4:0-ra, a szünetben csak térfelet cseréltünk, de formát nem (5:0). Ebbe jó időre belerokkant a csapat, folytatódott a vészes gólszegénység, amit a következő hat forduló öt döntetlenje csak megerősít. Kecskeméten a KTE-nél (2:2), Miskén 800 néző előtt ismét (2:2), Harta ellen itthon (0:0), a MEZŐFI SE-nél (1:1), hazai pályán Izsákkal (0:0), Kiskunfélegyházán a Szövetkezeti SE-vel (1:1). Kiskunhalason, a MEDOSZ-nál végre eljött a mi napunk: Sudár (2), Bada és Stéger góljaival biztosan nyertünk. A nem várt jó eredmény lelket lehelt a csapatba a következő két forduló győztes meccseire. Kiskőrös ellen (1:0), a Radnóti SE ellen (3:1). Már-már elhittük, hogy egyenesben vagyunk, amikor Jánoshalmán csúnyán beleszaladtunk egy 4:0-ás vereségbe. Ezt már nem bírtuk kiheverni. Kalocsáról Kollár és Marusa góljaival ugyan elhoztunk még egy pontot (2:2), de a befejező két idegenbeli találkozóra már nem maradt elég erő a csapatban, gólt sem tudtunk lőni. Soltvadkerten 2:0-ra, a második helyezett Kun Béla SE-nél 3:0, úgy, hogy a visszatért Szente volt a mezőny legjobbja. A szezont 28 pontunkkal a l3. helyen zártunk. Eredményeinkből jól kivehető, hogy egy félidőssé vált a csapat. A lejátszott 34 mérkőzésből félidőben 11-szer álltunk 0:0-ra, hatszor 1:1-re, hétszer voltunk minimális, 0:1-es hátrányban, ami azt jelenti, hogy 34-ből 24-szer képtelenek voltunk a magunk javára billenteni a mérleget. Ha mondjuk ez csak négyszer sikerül, minimum a kilencedik hely a miénk. De hát nem jött össze, mert hiányoztak Páncsics, Marusa, Rajcsits és Szeitz góljai. Egyedül SUDÁR hozta a tőle elvárható formát, 12 találatával hetedik a megyei góllövő listán,  LÓGÓ A. védő pozícióból ötször, KOLLÁR négyszer, BADA háromszor, volt eredményes. A további 11 gól gazdája: KOVÁCS M.(2), MARUSA (2), STÉGER (2), RAJCSITS (1), PÁNCSICS (1), SZABÓ A.(Johstonne) (1), SZEITZ (1), öngól (1).  
Ifjúsági csapatunk jobban szerepelt a felnőtteknél, a kilencedik helyen végzett. Adatok hiányában a góllövőit nem sikerült pontosan beazonosítani. Annyi biztos, hogy a legtöbbet (13-at) Lógó Zoltán érte el, őt Takács Tibor követte 10, és Kusztor Mihály 6 találatával.
Nehéz évet zártunk, szép győzelmekkel és fájó vereségekkel. A megyei első osztályban ez volt eddigi leggyengébb szereplésünk. A csapat ennyit tudott, adósa maradt önmagának és a még mindig szép számú közönségnek. Látszólag rendben volt minden, de egyre több jel utalt arra, hogy valami megváltozott…
A fénykép aláírása: a sükösdi csapat a Jánoshalmi Terem Labdarúgó Kupán.


A játékosok,állósor balról jobbra: Lakner, Lógó A., Sudár, Faddi J., Koprivanacz J., Bada P., Varga Imre edző

Alsó sor: Faddi S. (Szása), Kovács M., Kollár A., Páncsics J., Szabó A. (Johstonne), Ikotity J., Reich Zs.

Vissza

 

Tizenkilencedik rész ...1981-1982

Az 1980-81-es megyei első osztályú labdarúgó bajnokságot a Bajai SK nyerte. A Megyei Labdarúgó Szövetség átszervezés folytán a megyei I. és az NB. III. között új bajnoki osztályt, hozott létre, a Területi Bajnokságot, amelybe Bács-megyéből a Bajai SK, Kun Béla SE. ,Lajosmizse, Tiszakécske, a Kecskeméti TE és a Jánoshalma került. A kiesett Honvéd Radnóti SE, a Kiskunhalasi MEDOSZ és a Fajsz osztályozó mérkőzéseket játszott a megyei területi bajnokság második helyezettjeivel, amelynek eredményeként az osztályozók után bennmaradt a Kiskunhalas, a Radnóti SE, a Fajsz és a Gábor Áron SE. Felkerült a Tass és a Kecel együttese. 1981 augusztus l6.-án nekivágtunk a nyolcadik bajnoki évünknek a 16 csapatos első osztályban.  A legjelentősebb változást Varga Imre távozása jelentette. Hosszú évek eredményes munkája után – múlhatatlan érdemeinek elismerése mellett- barátsággal váltunk el, a Bajai TSZ SK vezetését vette át. Utódját nem volt nehéz megtalálnunk, hisz helyben volt  Bujdosó Márton, aki szakértelmével fiatalon nevet szerzett magának a megyében. Jelentős változások történtek a játékos keretben is: Koprivanacz J. és Ikotity Dusnokra, Faddi I.(Szása) a Bajai TSZ. SK-hoz igazolt. Lógó András Sárbogárdon vállalt munkát, de az őszi szezon mérkőzéseire még hazajárt, tavasszal már a Sárbogárd csapatát erősítette. Leszerelt Németh Zoltán, nagy szükség volt rá a középpályán, s egyre több lehetőséget kapott az ifjúsági csapatból felkerült Hernádi, Faldum, Lógó Z.,Takács T.
A nyári felkészülés rendben megtörtént, s a csapat bravúrosan kezdett: Kiskunfélegyházán a Szövetkezeti SE-nél Sudár két találatával (1:2), itthon a Fajsz elleni presztízs találkozón (Bujdosó Márton korábbi csapata) Sudár most is eredményes volt, de Marusa bombagólja döntött (2:1). Hartán is helytálltunk, csak a 89. percben kapott góllal maradtunk alul (2:1). Tasson Sudár a legjobb napjaira emlékeztető módon villogott és négy góljával (1:4). Itthon a MEZŐFI SE ellen is az ő fejesgólja döntött (1:0). Kiskunhalasról is elhoztuk a két pontot: nem hittünk a szemünknek, hogy hat forduló után 1o pontunkkal az előkelő második helyen állunk, az ugyancsak 10 pontos Soltvadkert mögött. Érthetően jó volt a hangulat, s az öltőzőben az a szöveg ment, hogy „jó lesz visszafogni magunkat, mert még megnyerjük a bajnokságot”. Hamar kiderült, hogy ettől azért nem kell tartani, feltűnő kezdeti sikereinket gyászos sorozat követte. Kalocsán egy félideig tudtuk tartani magunkat, pontosabb játékuk elég volt a győzelemhez (2:0). Kiskunhalason a Gábor Áron SE-nél Marusa két gólja egy pontot ért (2:2). A következő két hazai találkozón még pontot sem tudtunk szerezni. Jellemző a mélyrepülésünkre, hogy még az utolsó helyen álló Radnóti SE. is el tudta vinni a két pontot. Izsák ellen sem termett babér számunkra (1:3). Kecelen is folytatódott a kínlódás, gólt sem tudtunk rúgni ((2:0). A következő héten fő címben hozta a Petőfi Népe, hogy „Sükösdön győzött a Kiskőrös”. Lógó A. és Reich gólja kevésnek bizonyult (2:3).  A cím mégis csak azt sugallta, hogy többre tartottak bennünket a Kiskőrösnél. A lejtmenet Kalocsán a Szamuely SE-nél egy alkalomra megállt, Sudár és Takács góljaival végre nyerni tudtunk (1:2). ,Miskén esélyünk sem volt (3:0), akkor kezdték a környékről összerakni a később NB. II-ig jutó csapatukat, s már pénzért játszottak. A Soltvadkert elleni utolsó őszi találkozó 1:1-es döntetlenje vegyes érzelmekkel küldte téli pihenőre a csapatot és a szurkolókat A váratlanul jól induló kezdésnek nagyon gyenge folytatása lett.  Kilenc fordulóban mindössze négy pont volt a „termésünk”.  Mentség erre  a példátlan sérülési hullám lehetett. Kalocsán Sudár (aki az első öt fordulóban 10 gólt szerzett és vezette a megyei góllövő listát), Tass ellen Bada, a Radnóti SE ellen Kovács M., Kecelen Lakner szerzett súlyos sérülést, Szabó (Johstonne) végig sérülten vállalta a játékot, Páncsicsot a teljes szezonban nélkülözni kellett  A helyükre került ifjúsági játékosaink még nem tudták pótolni őket A felemásra sikeredett szezonban szerzett 15 pontunk a nyolcadik hely megszerzéséhez volt elegendő.
A tavaszt még mindig Páncsics és Bada nélkül kezdtük, viszont felépült Lakner és Kovács M. Március közepén leszerelt Radics Misi, vele feltétlenül erősödtünk. Az első helyen álló Soltvadkertre utaztunk, (indulásnak sohasem szerencsés) s egy sima hármassal tértünk haza. A folytatás itthon sem volt jobb, a „vizicsatából” a Kiskunfélegyházi Szövetkezeti SE jött ki jobban (0:1). igaz, hogy Marusa 11-est hibázott. A két elvesztett mérkőzés után látványosan magára talált a csapat, a következő nyolc fordulóban nem talált legyőzőre. Fajszon Németh Z. és Sudár góljaival (2:2), Harta ellen emlékezetesen heves összecsapások végén Rajcsits volt eredményes (1:0). Kecskeméten a Mezőfi SE-nél sem volt egyszerű: a 88.percben 1:1-es állásnál csak Faldum kapusnak volt bátorsága elvállalni a 11-est, pontos volt a végrehajtás és ezzel nyertünk 2:1-re.Tasson Lakner mesteri fejesgóljával tudtunk egyenlíteni (1:1). A 21. fordulónál tartottunk, onnan sehogy nem tudtunk feljebb kapaszkodni, annak ellenére, hogy 13 találatával Sudár vezette a megyei góllistát. Kiskunhalas ellen végre pályára léphetett Páncsics, de vele is csak 0:0-s döntetlenre voltunk jók. Kalocsán sem ment a góllövés, itt „FORTUNA” volt kegyes hozzánk, Nemes öngóljával elhoztuk a két pontot. A Gábor Áron SE ellen már igazi jó futballt láthatott a hazai közönség: Sudár, Rajcsits és Németh Z. is betalált (3:0). A Radnóti SE-nél Sudár góljával sokáig vezettünk, de vége 1:1 lett. Izsákon aztán megszakadt a szép sorozat, nagyon jó gárdájuk még versenyben volt a bajnoki címért, a 4:1-es vereségünk azért sok volt, leértékelte eddigi teljesítményünket. Kárpótlásként itthon Sudár 89. percben fejelt góljával visszavágtunk az őszi keceli vereségért (1:0). A  bajnokság záró szakaszában gyengélkedtünk, az utolsó három fordulóban egy pontot szereztünk, a Szamuely SE ellen (0:0), Kiskőrösön fájó  (3:0), Miskén végleg nem volt ellenszerünk a túlerővel szemben (4:0).
Az évzárás lehetett volna jobb is, de a megszerzett 8. hely reális. A bajnokságot Soltvadkert nyerte 47 ponttal, mi a 3o mérkőzésből 11-et megnyertünk, 7 végződött döntetlennel és 12 vereséggel, ami közel 5o %-os teljesítményt jelent. Kitűzött célunk a 4-8.hely valamelyike volt, amely az alsó határértékkel valósult meg.
A hazai góllövő listán 16 találatával Sudár volt az első (az első hat mérkőzésen tízet, a további 24-en csak hatot szerzett), őt Marusa követte hat, Rajcsits 4 góljával.
Az év játékosa Lakner Menyhért lett, a második legjobb teljesítményt Szente, a harmadikat Németh Zoltán nyújtotta.
A szokásos évértékelő összejövetelen Bujdosó edző az eredménnyel elégedett volt, de a játékkal nem. Kifogásolta az edzés látogatottságot, a hétvégi kimaradásokat, a legnagyobb gondot mégis ifjúsági és serdülő csapatunk folyamatos gyengülésében látta. Aggodalma harminchárom év múltával is naprakészen aktuális!

vissza

 

Huszadik rész ...1982-1983

A Petőfi Népe 1982 augusztus 13.-i számában bemutatta az 1982-83-as megyei első osztályban induló csapatokat. A területiből kiesett a Jánoshalma és a Tiszakécske. Búcsúzott három honvéd együttes (Szamuely SE, Radnóti SE, Gábor Áron SE) és a Fajsz. A megyei másodosztály északi csoportjából felkerült Akasztó, a déliből a Bajai Tsz. SK. Az utolsó pillanatban visszalépett a Mezőfi SE, így megmenekült a „legjobb” kiesőhelyen végzett Szamuely SE, ezzel kialakult a 16-os mezőny.
A pontvadászat esélyeit latolgatva „Új szelek fújdogálnak Sükösdön” írta a megyei lap sportszerkesztője, utalva csapatunk lényeges megfiatalítására, aminek eljött az ideje. A „törzsgárda” nagyon fiatalon kezdett, tíz év óta szinte megbonthatatlan volt, de különböző okoknál fogva lassan fogyni kezdett. Az alapcsapatból olyan nevek hiányoztak, mint Katus Sándor, Nagy Kálmán,Bajai Péter, Bogárdi László, Kovács Mihály, Lógó András, Jagicza János, Marusa József (Bice),Tóth Gyula, Tóth László, Radics Misi és Kollár András. A későbbi igazolásból Bada Pál.
Velük azonos, vagy csak megközelítő képességű és bevethető ifjúsági játékosunk (a már kerettagokon kívül) nem volt, egyedül Lógó II. János leszerelésére számíthattunk. Lépni kellett! Az NB.II-es Bajai SK.-tól igazoltunk három tehetséges fiatalt, Pastrovics Sándort, Czeller Lászlót és Várnagy Zsoltot. Érsekcsanádról Koszorús Gábort, Császártöltésről Hajzer Tibort. Bujdosó Márton edzőnek a még meglévő tapasztalt „harcosokból” és az újonnan érkezett ifjakból kellett ütőképes csapatot összeraknia.
A bemutatkozásra hazai pályán a Kiskunhalasi MEDOSZ ellen került sor, 7o percig fel tudtunk nőni a feladathoz, aztán Szőke és Kollár öt perc alatt eldöntötte a két pont sorsát (0:2). Hartán 6oo néző volt kíváncsi megfiatalított csapatunkra, de a dunaújvárosi profikkal megerősített hazaiakkal szemben esélyünk sem volt (4:1).
A következő itthoni fellépésünk már jobban sikerült: a Szente, Pastrovics, Lakner, Várnagy, (Hajzer) Faddi II, Czeller, Németh (Lógó Z.) Koszorús, Szabó, Sudár, Páncsics összeállítású csapatunk Sudár és Koszorús bombagóljaival nyerni tudott Kalocsa ellen (2:1). Izsákon egy félidőre voltunk jók (4:1), Kiskőröst fogadtuk, már a leszerelt Lógó II Jánossal, túlfűtött ideges légkörben Sudár kétszer is bevette Szentesi kapuját (2:2). Kecelen Szvetnyik már az első félidőben három gólt lőtt, a vége 4:1 lett. A második helyen álló és egyre nagyobb terveket szövögető Miske következett, mindenki elkönyvelte a 0:0-s döntetlent, csak Domonkos gondolta másképp a 88. percben, így elúszott a játék alapján megérdemeltnek mondható egy pont is (0:1). Akasztó ellen már javítottunk, Hajzer megvillantotta képességeit, öt perc alatt kétszer gólt lőtt (2:1). A bajnokságra törő Soltvadkerten aztán elszenvedtük az ősz legnagyobb vereségét, ötször zörgött Faddi hálója (5:1). A lejtőn nem volt megállás, a Kiskunfélegyházi Szövetkezeti SE ellen sem tudtunk pontot szerezni (1:2), a 15. helyen találtuk magunkat, amit nehezen emésztett meg a hazai közönség. Régi igazság, hogy a sikerekhez könnyen hozzá lehet szokni, az ember hajlamos a rosszat is jónak látni, de egy ponton meg kell állni, ezt meg is tettük. A soron kívüli játékos értekezleten Bujdosó Márton kijózanító értékelése kemény volt, mégis sikerült megtalálni a közös hangot a továbbiakra, s az eredmény nem maradt el, a következő négy mérkőzésünket megnyertük. Baján a Tsz SK-nál 2:1 javunkra, a Szamuely SE-vel Hajzer, Koszorús és Sudár góljaival 3:1, (először rúgtunk három gólt), Tiszakécskén jött a forduló meglepetése: Sudár és az egyre jobban beilleszkedő Hajzer volt sikeres (1:2).
A pontot az „i”-re a Jánoshalma elleni hazai találkozón tettük fel: Sudár lövésével szemben az addig kiválóan védő Bozsics a 87. percben már tehetetlen volt (1:0). A végig kemény meccs szomorú eseménye Pastrovics súlyos lábtörése volt, a csattanás és a látvány máig kitörölhetetlen sokunk agyából. Az utolsó fordulóban Tasson már nem jártunk sikerrel, csak Sudár volt eredményes (3:1). Nagyon nehezen állt össze a csapat, az első tíz mérkőzésből kettőt tudtunk megnyerni, egy végződött döntetlennel, 13 pontunkkal a 11. helyen zártuk az őszi szezont, az ugyancsak 13 pontos Tass után. A teljesítmény értékelésénél sokat mondó, hogy 33 gólt kaptunk, s mindössze 20-at rúgtunk, ebből Sudár maga tízet szerzett, amivel a megyei góllövő listán a negyedik, Hajzernek hat, Koszorúsnak kettő Páncsicsnak és Lógó Zoltánnak egy-egy találata volt.
A felemásra sikerült idényt sárbogárdi kirándulással fejeztük be, Lógó András új csapatának a vendégei voltunk. Az eredményre kétségtelenül hatással volt az útközben elköltött ebéd és a hozzá felszolgált ital, de András kiemelkedő középhátvéd játéka is. Soha ilyen jól nem láttam játszani.
A téli alapozást a Hosszúhegyi Teremlabdarúgó Kupával kezdtük, Hajós, Érsekcsanád, Dusnok, Császártöltés és a Bajai Tsz SK részvételével az új tornateremben január 2o és 23.-a között. A csapat jól tűrte a havas megpróbáltatásokat, Bujdosó edző visszaemlékezése szerint pályafutása során csapatot így még nem dolgoztatott meg. A harmadik előkészületi mérkőzést Siklóson játszottuk az NB III-as csapattól 3:2 re kaptunk ki, ez volt a főpróba, és a mérkőzés után a társaság jókedvűen vette birtokába a harkányi fürdő medencéjét. A Kalocsa elleni március 6.-i nyitányra kiderült, hogy Sudár és Hajzer nem tudja vállalni a játékot, a teljes tavaszi szezont kihagyták. A két gólerős csatár elvesztése pótolhatatlan hiányt jelentett, támadójátékunk esélyei tovább romlottak. Nagybaracskáról ugyan leigazoltuk a rendkívül gyors, de inkább atlétának számító Sümegi Tamást, de nem tudott gyökeret verni a csapatban, hamar távozott.
A korai, március 6.-ai kezdés Kalocsán a rossz előjelek ellenére értékes, 0:0-s pontosztozkodással végződött. A következő fordulóban itthon ezt Izsák ellen megismételtük (0:0). A Petőfi Népe sportszerkesztője hétvégi előzetesében jó szimattal azt írta, hogy „Kiskőrös hazai pályán sem mehet biztosra a meglepetésekre képes Sükösd ellen”. Jóslata bejött, 7oo néző előtt imponáló játékkal Lógó János nem akármilyen góljaival hazai pályán győztük le az első helyezettet (1:2). Rajcsits két találatával visszavágtunk Kecelnek az őszi súlyos vereségünkért (2:1), de Radics Misi sérülésével újabb veszteség ért bennünket, kivált a teljes tavaszi szezonra. Miskén Szente volt a mezőny legjobbja, mindent megfogott (0:0). A sikeres öt forduló után Akasztón aztán „elakadtunk”, Lehota már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést (3:0). A feltűnően jó futballista a következő évben  Pécsen, az NB.I-ben rúgta a labdát. A csorbát a második helyen tanyázó Soltvadkert ellen Németh Z. góljával sikerült kiküszöbölni (1:0), ami komoly fegyverténynek számított, de simán ki tudtunk kapni Kiskunfélegyházán a 12. helyezet Szövetkezeti SE. –től 3:0-ra. Sokáig most sem kellett keseregni, mert Baján a Tsz Sk.-nál minden bejött: Páncsics (2), Németh Z. (2), Rajcsits és Czeller góljaival 6:2 a javunkra! A mérkőzés presztízsét csak erősített, hogy edzőjük a korábbi sükösdi sikerek kovácsa, Varga Imre ült a kispadon, a kapuban Faldum, a védelemben a kiváló Bada, elöl pedig Baross is Sükösdről került hozzájuk. A hagyományos kiszámíthatatlanságunk Kalocsán, a Szamuely SE-nél is utolért bennünket, az utolsó helyezettől pontot sem tudtunk szerezni (2:1). A gyenge produkciót megint bravúr követte: Tiszakécske ellen Németh Z., Lógó J. és Rajcsits találataival 3:0! Jánoshalmán szoros küzdelemben 1:0-ra maradtunk alul. Tass jól záró védelmét nem tudtuk feltörni (0:0). Két fordulóval a bajnokság befejezése előtt az első helyen álló Kiskunhalasra utaztunk, Halas csak két ponttal vezetett Soltvadkert előtt, s hogy bajnok legyen, mindenáron nyernie kellett ellenünk, amihez Molnár játékvezető szerintünk minden segítséget megadott (2:0). Az esetet a Petőfi Népe 1983 június 7.-i és 9.-i számában „IDEGEK”… cím alatt részletesen megvitattuk, de ettől még Kiskunhalas bajnok lett, minket meg kárpótolt a Harta elleni parádés évzáró mérkőzés. Takács T. (2), Páncsics, Koszorús G. és Rajcsits góljaival 5:2!
Összességében a képességeinek megfelelően szerepelt a csapat, 29 pontjával a nagyon szoros középmezőny 11. helyét szerezte meg. Jellemző, hogy Kiskőrös 31 pontjával a hatodik. Tavasszal ugyanúgy 20 gólt lőttünk, mint ősszel: Rajcsits (5), Lógó János (4), Németh Z.(4), Páncsics (3), Takács T (2), Czeller (1), Koszorús G. (1). A szokásos év végi értékelésen Lakner Menyhért végzett az első helyen (6.10), őt Szente követte (6.03) és Szabó A. (Johstonne 5.81) éves átlaggal. Úgy tűnt, hogy minden rendben van, mégis utalnék a Harta elleni nagyszerű győzelmünk utáni rövid feljegyzésemre: „jó foci volt, kár, hogy ez a csapat szét fog esni”. A notesz máig őrzi fájó megérzésemet..
A fényképen a sárbogárdi kirándulás résztvevői láthatók.

Álló sor balról jobbra: Bujdosó Márton edző, Ribár István intéző, Reich Zsolt, Lakner Menyhért, Páncsics József, Faddi Sándor, Faddi József, Várnagy Zsolt, Lógó János, Varsányi József vezető
Guggolnak: Lógó Zoltán, Hajzer Tibor, Szabó Antal, Czeller László, Koszorús Gábor, Sudár József, Takács Tibor.

 

Sárbogárd csapata:

 

vissza

 

Huszonegyedik rész ...1980. X. 21.

A Sükösdi Naplóban 2010 júniusa óta 2o fejezete jelent meg a sükösdi futball történetének. Ezek nagy része a megyei első osztályba való útról, az ott töltött évek eseményeiről, a játékról, a csapatról szóltak, 1983-ig. Most egy kicsit megállunk, és megnézzük mi tette lehetővé, hogy a sükösdi futball községünk lélekszámát messze meghaladó elismerésre tett szert a megyében. Első helyen természetesen a kivételesen tehetséges csapat, másodikon a háttér, amelynek számos összetevőjéből most kettőt emelnék ki: az öltöző bővítését és az új labdarúgó pálya építését. Az ötödik részben már szó esett arról, hogy a háború után milyen körülmények között indult újra az élet és vele futball is. Olyan időket éltünk, amikor anyáink és apáink hajnali háromkor sorban álltak a bolt előtt egy fél kenyérért, így elképzelhető, hogy hányadik helyen állt a sorrendben a futball. Mégis túléltük és 1953 augusztus 20.-án új pályát avattunk, 1954 májusában birtokba vehettük a 72 négyzet- méteres alapterületű öltözőt is, kicsi volt, de nagyon büszkék voltunk rá. A hatvanas évek végére aztán végleg kinőttük, eljött az idő, amikor nagy terveket szőttünk, folytatni, gyarapítani akartuk, amit elődeink megkezdtek és ránk hagytak. Hosszú távra terveztünk, először az öltöző bővítésébe és korszerűsítésébe kezdtünk, meleg vizes fürdővel, kibővített szertárral, új padozattal, lambériás falburkolatokkal, kényelmes öltöző helyekkel (máig használatban vannak), olajkályhás fűtéssel, amivel sok baj volt, de a szenes kályhától azért jobb volt. A kőműves munkákat az Aranykalász Termelőszövetkezet építő brigádja végezte Bokányi Károly építésvezető irányítása mellett, Szudár János és Páncsics József kőművesekkel. 1973 április végén, - egy év távollét után - a tsz főkönyvelői székéből visszakerültem eredeti beosztásomba, a Hosszúhegyi Állami Gazdaságba, ami nem használt az építkezésnek. Az új tsz vezetés az első héten fontosabb munkára vezényelte az építőket. A befejezés az állami gazdaság szolgáltató üzemére maradt, és még ebben az évben elkészült. Ezzel tehát meg voltunk, de meg nem álltunk. 1974-ben már megismertük a megyei első osztály körülményeit és láttuk, hogy van még tennivaló bőven. Ezért folytattuk a fejlesztést a következő években is, terveink szerint két ütemben: az első, egy új futballpálya építése, körülötte 400 méteres futópályával, ugró- és dobóhelyekkel az atlétika számára, ami Dr. Maruzsa Vencel szívügye volt. A második ütemet a lelátó és a szilárd burkolatú bekötő út építése képezte az új pályához, az 51-esről. Az első ütem terveit és költségvetését az állami gazdaság beruházási osztálya készítette, ez gyorsan ment, a pénzügyi fedezet előteremtése már nehezebben. Széleskörű sport diplomáciába kezdtünk, minden ajtón bekopogtunk, ahol pénzt reméltünk, helyben, járási és megyei szinten, de Boskovics Jenő segítségével eljutottunk az Országos Testnevelési és Sport Hivatalhoz is. 1977 március első hetében a megkeresettek képviselőivel helyszíni bejárást tartottunk, a látottak és hallottak több órás egyeztetés után meggyőzőek voltak. Este az érsekhalmi vendégházunkban Borszéki Lajos megyei sportelnök áldását adta elképzeléseinkre, 150.000 Ft állami támogatást ígért, ami két részletben meg is érkezett számlánkra. A pályaépítés költségvetésének végösszege 966.000 Ft volt, de csak azért, mert a tereprendezési földmunkák, a szállítási költségek és az 1500 mázsa tőzeg beszerzési ára az állami gazdaság könyveiben jelent meg. A bevásárlásokhoz szükséges 541.000 Ft-ból az állami gazdaság 401, a Május 1. Termelőszövetkezet 5o, a Községi Tanács 5o, a Viziszárnyas Telep 3o, a Paprika Malom 10 ezer forinttal járult hozzá, és ehhez érkezett a fenti állami támogatás. Folyósításának feltétele 275.000 Ft értékű „társadalmi munka„ elvégzése volt, idézőjelbe csak azért teszem, mert  ma már alig használt fogalom, a mi esetünkben még létező és ellenőrzött kategória volt. Megkezdődhetett a nagy munka, pályaépítésben még Jónás Marci bácsi idejéből volt tapasztalatunk, szakkönyveit is használhattuk. A pálya tervezett helyén szemétlerakó és homokbánya volt, először a temérdek  szemétnek kellett helyet keresnünk, a közelben találtunk egy megfelelő befogadó helyet, a telek mai tulajdonosa aligha tudja, hogy kertje mélyén  milyen „kincsek” rejlenek. A gazdaság szolgáltató üzem vezetőjétől, Boromissza Tibortól egy hétre kaptam meg a lánctalpas munkagépeket, már két hete dolgoztak és kiderült, hogy a munka sokkal nagyobb, mint gondoltuk. A dombokat előre kellett hordani a jelenlegi 1-es számú pályánk mellé, ez a mai lelátó. Már a harmadik hét végén jártunk, amikor jött a parancs, hogy a gépek hétfőn legyenek a Hild-pusztai telepen, ez végleges, további halogatásnak nincs helye. Ez nem volt jó hír, de a nagyobb baj az volt, hogy a tervezők nem vették figyelembe, hogy a futópályához Érsekcsanád felé hiányzik valamivel több, mint 2000 négyzetméternyi terület, ami a Május 1. Tsz. tulajdona bevetve rozzsal. El kellett dönteni mi legyen. Radics József volt a tsz elnöke, aki ismerte tudja, hogy kemény ember volt, nem volt barátja a futballnak, ha engedélyt kérek tőle, (ami természetesen illett volna) abból az eredeti tervek szerint pálya sokáig nem, vagy soha nem lesz. Azzal is számolnom kellett, hogy ha dózerek visszamennek, a szőlő- és gyümölcstelepítések miatt legalább egy évig vissza nem jönnek. Így nem maradt más, mint irány a rozs! A két nemesnádudvari gépész, Schindler és Melcher Mátyás futballista barátom volt, vasárnap estére befejezték a munkát. Utolsó lépésben még kiemelték a tervezett lelátó fogadószintjének földjét, a tolólap nyoma máig úgy áll, ahogy otthagyták. Radics Elnök Úr két nappal később szerzett tudomást az „elbirtoklásról”, vétkemet enyhítette, hogy önként jelentkeztem nála, amit tőle kaptam, azt itt nem részletezhetem. Megígérte, hogy ennek következményei lesznek és ezt komolyan kellett venni, de nem lettek. Lógó András lakodalmában egy asztalnál ültünk és megkaptam felmentésemet. A munka ettől függetlenül folyt, a gyenge homoktalajt 25 centiméteres tőzegborítással és műtrágyával javítottuk, ennek köszönhetően nagy mennyiségű csapadékot képes gyorsan elnyelni. A futópályához a salakot Dunaújvárosból hoztuk, aszfaltburkolatát a bekötő útéval (Bendáék köze) egy időben kapta. A pályát körülvevő korláthoz 186o kg vascső feldarabolása és hegesztése Szabó Antal (Johstonne) és Kovács Antal munkája. A külső kerítést Matéz János és brigádja készítette. A füvesítés jól sikerült, a tél végi és kora tavaszi igénybe vétel után is minden évben képes megújulni, most is kifogástalan állapotban van a gyepszőnyeg. Öntözéséhez az első pálya vezetékét vittük tovább, a fákat még tavaszkor elültettük (évekkel ezelőtt kivágták, pótlásuk nem sikerült, helyük ma is üres), és 1980 őszére elvégeztük az utolsó simításokat is. A pályaavató mérkőzésre a CSEPEL NB I-es csapatát láttuk vendégül 900 néző előtt, a vendégek 4-0-ra nyertek. Örömünk teljes volt, és készültünk a folytatásra. A második ütemből csak a bekötő út készült el, a fedett lelátó megépítésére már nem adott időt a történelem. Ami megvalósult, az egy generáció összefogásának és nagyon sok sükösdi sportszerető ember önzetlen munkájának az eredménye, remélem, hogy még sokáig és sokan használják a jövőben is.

Pálya helyszíni bejárása 1977. március

A CSEPEL SC. NB-I es csapata a pályaavatón 1980. X. 21.

 

 

 

 

A  SÜKÖSDI MEDOSZ , álló sor balról jobbra: Lógó András, Marusa József, Faddi József, Szente István, Reich Zsolt, Bada Pál

Guggolnak: Sudár József, Kernya Tibor, Szabó Antal (Johstonne), Kollár András, Rajcsics István

vissza

 

 

Huszonkettedik rész

Hasonlóan a 21. részben olvasottakhoz, történetünket ismét a közreműködők szerepével folytatom, következzenek az edzők. Szerepüket a csapat eredményességében sokan és sokféleképen ítélik meg, egységes álláspontot a legmagasabb szinten sem lehet találni, de hogy részük van a sikerekben és a bukásban, az kézenfekvő, ráhatásuk mértéke a döntő. Mi e tekintetben szerencsések voltunk, 1950 és 1965 között Aladics Antal, azt követően Nagy Ferenc, Varga Imre és Bujdosó Márton vezette története eddigi legsikeresebb szakaszához csapatunkat. Emberi vonásaik, megnyilvánulásaik és módszereik ugyan különbözőek voltak, de abban megegyeztek, hogy szívvel-lélekkel dolgoztak a sükösdi futball felemelkedéséért. Toncsi Bácsi mérhetetlen türelmével és szeretetével, Nagy Feri kitartó szorgalmával, sükösdi szívével, Varga Imre NB. II-es múltjával és szakmai tapasztalatával, Bujdosó Marci a fiatalság lendületével, megalkuvást nem ismerő követelményrendszerével, alaposságával tette hozzá a maga részét, ezért érdemeik elévülhetetlenek. Az ifjúságiaknál Bajai Péter, Kámán László és Dózsa János biztosította a kifogyhatatlan utánpótlást. Peti Bácsiért rajongtak a tanítványai, sajátos humorával, máig felbukkanó beszólásaival magához láncolta a gyerekeket. Kámán Laci teljesen eltérő, megértő, de a fegyelmet megkövetelő stílusával ért el kiváló eredményeket, ő nem csak edzőjük, tanítójuk is volt. Dózsa János csendes munkával oktatta az alapokra a rábízott serdülőket.
A megyei első osztályban komoly követelményeket írt elő az edzők számára a megyei szövetség. Meghatározott szempontok alapján napra lebontott edzéstervet és az előző év végrehajtásáról szóló beszámolót kellet készíteni és február 28.-ig megküldeni, amit minősítettek és rangsoroltak. A sükösdi edzéstervek a 18-as mezőnyben mindig az első ötben voltak. A kitűzött céloknak megfelelően szerepelt a teljesítmény terv, amelyről az edzők naplót vezettek, benne a végrehajtás legapróbb részleteivel. Bujdosó Márton 1983 évi, több, mint húsz oldalas elemzését megtartottam mintaként, szívesen összehasonlítanám egy mai edző ebbéli munkájával (örülnék, ha jobb lenne). A teljesítmény terv végrehajtását a sportkör vezetősége is figyelemmel kísérte és minden bajnoki év zárásánál az edzők és játékosok részvételével ünnepélyes keretek között értékelte. Erre meghívtuk községünk vezetőit is, de gyakori vendégünk volt a járási és megyei szövetség vezetője is. Az edzők személyre szóló értékelése mellett a vezetők (Dr. Maruzsa Vencel, Lógó András, Lógó János, Laszinger Mihály, Varsányi József) letették voksaikat, így alakult ki a végeredmény, amelynek alapján kiderült, hogy ki lett az év játékosa, aki átvehette megérdemelt jutalmát. A rangsor és a minősítés számított a játékosok körében, meggyőződésem, hogy ezekre szükség volt, még akkor is, ha ez nem volt mindenkire nézve hízelgő. A „hivatalos” részt követő vacsorán aztán kiegyenlítődtek az eltérések, ott már eltűnt az osztályzatbeli különbség, mindenki hozta a maga évi legjobb sztoriját, erősödött a közösségi és baráti szellem, amely hitet és erőt adott a következő szezonra.
Biztos gazdasági háttér nélkül lehetnek bármilyen tehetségesek a játékosok, kiválóak az edzők, figyelemre méltó eredményt hosszú távon csak akkor lehet elérni, ha ez a három tényező időben egybe esik. Nálunk ez megtörtént, e tekintetben mi a hatvanas-hetvenes évek kivételes kegyeltjei voltunk, mögöttünk az akkor országos hírű Hosszúhegyi Állami Gazdasággal. Alkalmazottjaként, egyben a sportkör gazdasági vezetőjeként beosztásomból adódó minden lehetőséget megragadtam a vállalati támogatás növelésére. Ebben élveztem Dr. Mátyus Gábor vezérigazgató jóindulatú támogatását is, így 1964 és 1984 között húsz év költségvetéséhez sikerült a szükséges forrásokat megteremteni. Nem volt egyszerű, mert házon belül is meg voltak a hajósi, nemesnádudvari és császártöltési versenytársak a támogatások elnyerésére, de nem kevés utánajárással és diplomáciával járt a községi, járási, és megyei támogatások megszerzése is.
Gazdálkodásunkat a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Megyei Tanácsa irányította és felügyelte. A tételesen előírt normatívák alapján összeállított költségvetés tervezetünket minősítette, és ha megfelelt, jóváhagyta. A végrehajtását revizorai minden évben vizsgálták, a bizonylati fegyelmet, a bevételek és kiadások alakulását, a tagsági díjak beszedését, a rendezvény jegyek készletét sorszámok szerint (szigorú számadási okmánynak minősültek), a bankszámlánk forgalmát, a házipénztár egyezőségét a pénztárkönyvvel, az éves leltárt a készletekkel és vagyontárgyakkal. Megállapításaikat jegyzőkönyvbe foglalták, amelyeket a több száz oldalas egykori iratanyag között máig őrzök, megtekinthetők, nem kell szégyenkeznünk miattuk. Hogy milyen mélységig vizsgálódtak, arra kiválasztottam két példát, egyet az 1968-ból, egyet az 1972-ből: „Kollár Andrásnak motorkerékpár használatért kifizettek háromszor 48 forintot, amikor a csapat többi tagját a gazdaság tehergépkocsiján szállították, ami szabálytalan”. Öcsi Kalocsán volt katona, onnan motorozott a csapat után Bácsbokodra, Bajára és Nagybaracskára. Tárkányi Tibor megállapítását a katonakönyve számával tudtuk az igazoló jelentésben kivédeni. A másik: „a leltározásnál 1 db törölköző, 1 pár bokagumi, 1 kapusnadrág és egy sakktábla hiányát állapította meg a bizottság 431,3o Ft értékben. Az 5o%-os elhasználási foknak megfelelően a szertárost 215.65 Ft megfizetésére kötelezték, befizetése megtörtént” (Tóbiás Mihály revizor) Tudom, hogy ezen ma már csak mosolyogni tudunk, mégis jelentett valamit: rend volt, még az ilyen kicsinyesnek számító dolgokban is.
A hatósági ellenőrzés mellett az állami gazdaság belső revizorai is bejelentkeztek minden évben, a gazdaság által nyújtott támogatásokat vizsgálták. Legalább kétévenként a Községi Tanács is beszámoltatta a sportkör elnökét, ennek része volt a gazdálkodás is. A húsz év alatt kijutott az ellenőrzésből bőven, de komoly hiányosságot egyetlen jegyzőkönyv sem tartalmaz, ami a sportkör vezetői által megkövetelt fegyelemnek, Kovács Sándorné és Nánai Albertné pénztárosok lelkiismeretes munkájának is köszönhető. A pénztárban soha egyetlen fillér hiányunk, kiegyenlítetlen számlánk nem volt, költségvetésünk - az állami gazdaságban lekönyvelt tételek nélkül - 1980-ra meghaladta a 250.000 forintot. Emlékeztetőül: 1962-ben ez a szám még 28.467 Ft volt. Hogy a korabeli árakkal is szolgáljak a maiaknak, találomra felütöttem a pénztárkönyvet az 1962-es évnél és feljegyeztem néhány tételt az akkori világunkból. A Sükösd- Csávoly mérkőzésen 243 fizető néző után 615 forinttal számoltak el a jegyszedők. A belépőjegyek ára felnőtteknek három, nyugdíjasoknak és diákoknak egy forint volt. A játékvezetők számlája 165, a jegyszedőké fejenként 15 Ft. Hűsítő ital  (1 üveg sör, vagy málnaszörp) a két csapatnak 104 Ft. Konyár István (Szarka Pista) kisbíró hirdetésért (dobolásért) 1o forintot vehetett fel. Labdarúgó és kézilabda felszerelés beszerzése 600,60 Ft, 11 db törölköző vásárlása 179,3o Ft, 10 db futball labda belső 207 Ft. Marusa Mihálynak cipők javításáért 75 Ft, Szudár Teréznek labdarúgó nadrágok javításáért 36,20 Ft, az öltöző ajtók és ablakok tisztításáért 22 Ft. Innen indultunk, és aki figyelemmel kísérte történetünk 21 részét, megítélheti, meddig jutottunk.
A gazdasági háttér nélkülözhetetlen szereplői a szertárosok. Ők az öltőző és a pálya gazdái, nélkülük a rendszer nem működik. Munkájukat csak az tudja igazán értékelni, aki legalább egyszer látta az öltözőt, miután az ifi és a felnőtt csapat egy esős, sáros mérkőzés után levetkőzött. Tőlük függ, hogy meddig fehér igazán a fehér mez és nem sárga, hogy milyen a pálya gyepszőnyege. Az öltőző és a szertár olyan, mint a háziasszony konyhája, sok mindenről árulkodik, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy kinek a kezében van az öltöző kulcsa. A kezdeteknél még nem volt alkalmazott, az első szertáros Laczi József volt, őt 1963-tól Kovács Gyula követte (Nemesnádudvarról), ő már szerződéssel dolgozott szertárosként és edzőként. A kettő együtt nehezen ment, így Bajai Péter kapott megbízást a szertár és a pálya kezelésére, amit 1965-től 1972-ig látott el. Utána egy évre Németh József (Göröcs), majd 1974-től Gajári Vince, a legszigorúbb „számadó” következett. Katonás rendet és fegyelmet tartott 1975 decemberéig, amikor maga vált meg szeretett posztjától. 1976-tól 1977 február végéig Kollár András, 1978 júliusáig Kádár Miklósné és Finta Tamás, 1978 szeptemberétől 1986 nyaráig Szabó Antal (Johstonne) édesapja látta el a feladatot és vívta örökös küzdelmét a játékosokkal. A pálya volt a második otthona, szerette munkáját, ennek ellenére évente legalább egyszer felkeresett a gazdaságban és bejelentette, hogy ezt már nem bírja tovább. Panaszait meghallgattam s egy órás beszélgetés után meggyőztem arról, hogy ő nélkülözhetetlen. Megnyugodva vette a kalapját és végezte munkáját mindannyiunk megelégedésére 1986 nyaráig. Tóni Bácsi lehet, hogy odafönn is ezt folytatja.

 Dr. Maruzsa Vencvel  elnök évértékelő beszédét mondja

vissza                                                                                                                                             

 

Huszonharmadik rész

 Még egyszer teszünk egy kitérőt, most arról, ami ugyan nem része a játéknak, de szorosan hozzá tartozik, a csapat felszereléséről lesz szó. A szólás szerint nem a ruha teszi az embert, de a tapasztalat szerint az is, kár lenne tagadni.
A csapat „ruhája” a felszerelése: szűken a cipő, a sportszár, a nadrág, a mez és a melegítő. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen benyomást kelt megjelenésével a csapat, amikor kifut a pályára. Hatással van a nézőkre, még az ellenfélre is, a színek megválasztása, összhangja is fontos. A jó összeállítás igényes, kulturált háttérről tanúskodik. Nem véletlen, hogy manapság a sportfelszerelések piaca a legnagyobb profittal bírók egyike. Vevőköre az óvodásoktól az öregfiúkig kifogyhatatlan, sikk ma még az utcán is a márkás holmi, megállíthatatlan a méregdrága márkák versenye. Örömömre ma a legkisebb egyesületeknél is olyan minőség van jelen, amiről mi álmodni sem tudtunk, ezért lépjünk vissza az időben hetven évet és nézzük meg, hogy volt ez nálunk a kezdeteknél.
A háború előtti alkalmanként összeálló csapatunk felszerelése is alkalmi volt. Biztosnak csak a cserkész egyenruha felső zubbonya látszik, minden más, ahogy összejött. A háború után 1946-ban állt fel az új csapat, Korin János postamester kitartó munkájának és futballszeretetének köszönhetően. Csapata volt, a csontszegény országban a felszerelésére nem volt pénz, ám egy nem mindennapi ötlet segített. A postamester úrnak jó kapcsolatai voltak a Szegedi Nemzeti Színháznál és közösen találták ki a pénzszerzés módját. A futballisták – a Sükösdi Leány Egylet tagjaival - megtanulták és bemutatták Erdélyi Mihály „Csókos regiment” című énekes, táncos operettjét a békebeli huszár életről. A műkedvelő előadásnak nagy sikere volt, többször is előadták a moziban, ám a bevételek nem látszottak elegendőnek, ezért átruccantak Nemesnádudvarra is. Egy ma is élő huszár szerint a fellépés valamilyen nézeteltérés folytán ütközettel végződött, a bevétel azért összejött, amelyből megvásárolták a képünkön látható csapat felszerelését. Fehér mez, fekete csíkkal, fekete nadrág és sportszár. A garnitúra 11 darabos volt, kiegészíteni nem lehetett, még akkor sem, ha lett volna rá pénz. Csere esetén a mezt le kellett húzni és átadni a belépő játékosnak. A mezeket mindenki hazavitte, otthon mosták, javították. Nadrágot még lehetett hozzá keríteni, az akkoriban népviseletnek számító „klott gatyát”, amelyet térdig érő bő szárral varrtak, nem egyszer elszakadt benne a gumi, kényes helyzetbe hozva ezzel gazdáját, miután a bokájánál kötött ki. A biztonsági szoros második alsót akkor még nem találták ki. A kapusoknak kötelező volt a fekete viselet, vattával bélelt, vastag nadrágban védtek, könyök és térdvédő nélkül fel sem mentek a pályára, a napfény ellen még Tajdina János is a „smicisapkát” használta. Amikor a mozi sporthíradójában először láttuk Grosits Gyulát könnyű fekete nadrágban, minden védőeszköz nélkül röpködni, csak ámultunk, hogy így is lehet. Kesztyűt még a válogatott kapusaink kezén sem lehetett látni. A sportszárakkal mindig baj volt, a bokánál véget értek, egy pertli tartotta a talp alatt, és hamar elszakadt. A térdnél nem volt gumírozott, madzaggal, vagy a dunsztos üveg zárógumijával lehetett rögzíteni. Később ezen a bokagumi segített, amely a zoknihoz szorította. A legendás fekete-fehér kollekció 1952-ig szolgált.
Következzenek a cipők. Vastag marhabőrből készültek, kemény bőrtalppal, bőrszegekkel (stoplikkal), a cipő orrészében hajlított lemez betéttel. Akit ezzel sípcsonton találtak, örülhetett, hogy nem került kórházba. Súlyuk minimum háromszorosa volt a maiakénak. Folyamatos javításuk, foltozásuk természetes volt. Új cipőre nem tellett, az már jó év volt, ha egy-két párat sikerült beszerezni, s a boldog tulajdonostól örökölni. Én Bajai Péterét kaptam meg 1952-ben, két számmal nagyobb volt, mint a lábam, nyáron is rá kellett húzni pluszként egy pár vastag gyapjú zoknit, hogy ki ne lépjek belőle. Ennek ellenére kitüntetésnek számított, hogy alig 15 évesen megkaphattam.
Folytassuk a játékszerrel, a labdával, amelyből három darab volt. Kettő az edzéseken szolgált, a harmadik a féltve őrzött meccs labda, ötös méretű, ma sem tudom, hogy minek alapján számozták. Kézzel varrott elég durva bőrből készült, kb. 12 cm hosszú és két-három centiméter széles szeletekből.  A bajok mindig a varrás mentén jelentkeztek, az első, borjújárási pályán gyakran kiszúrta a királydinnye tüske. Volt belőle bőven. Czobor János játékosunk suszter volt, a tűt, szurkos cérnát mindig hozta magával, ha úgy adódott, mérkőzés közben is szolgálatba helyezte magát. Szerencsésebb esetben csak a felfújható belsőt kellett cserélni, pumpa mindig akadt. A külsőt fűzős megoldás zárta, ha valaki fejelés közben ezzel találkozott, azt megemlegette. Esős, sáros időben a bőr átázott, a súlya rendesen gyarapodott. Le kellett ereszteni, megszárítani és zsírral bekenni.
A „régi idők focija” és a vele járó szegénység nálunk 1960 táján ért véget, a sükösdi futballban új időszámítás kezdődött, köszönhetően a Hosszúhegyi Állami Gazdaság fejlődésének és anyagi támogatásának. Tellett már új garnitúrákra, melegítőkre, cipőre, edzéseken mindenkinek jutott labda, ami környékünkön egyáltalán nem számított természetesnek. A csúcsot az „ADIDAS” márka megjelenése jelentette kiváló minőségével. Beszerzése szinte lehetetlen volt, az NB.I-es csapatok is Nyugatról hozták be. A megyei csapatok versenyt futottak, hogy ki jelenik meg benne először. Megoldást a jugoszláviai boltok bőséges választéka kínálta. Az „áru” áthozatala viszont csempészetnek számított, megyénk egyik északi csapatának vezetője megkockáztatta, de fennakadt a vámvizsgálaton, bűncselekményéért hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Én óvatosabb voltam, a járható utat választottam, kis kerülővel. Amikor Budapesten a Váci utcában megnyílt az ország első Adidas boltja, százak álltak hetekig sorban, hogy bejussanak. Engem Boskovics Jenő újságíró barátom bevitt a hátsó bejáraton, és a raktárban megköttetett az üzlet. A borsos számla mellett néhány karton pezsgő felárral. A gyönyörű piros-fehér garnitúrával ugyan másodikak lettünk a megyében, de amikor kivonultunk benne Kiskőrösön, a játékunk mellett az akkor középkorú szertáros nőtől kaptuk a legnagyobb elismerést: Sükösd a megye legjobban öltöztetett csapata. Ennyi idő után is köszönjük!

Az első fényképen az „operett huszárok” és a honleányok láthatók, álló sor balról jobbra: Bajai József, Seregi János, Pusztai Mihály, Radics Mihály (Zsugora Misi), Bachmann János, Kovács József.

Ülnek: Szerletics János, Sudár Erzsébet, Farkas György, Belházi Manci, Kurin János postamester, Ligeti Sándor, Petres Erzsébet, Kovács Ferenc, Bajai Péter. Közülük még hárman élnek: Seregi János, Ráczné Sudár Erzsébet és Petres Erzsébet. Isten éltesse őket!

A második képen a futballcsapat az első „igazi” felszerelésben, balról jobbra: Bajai Péter, Bachmann János, Rácz József, Lógó András, Rozmanicz József, ???, Farkas György, Hirschenberger József, Bujdosó József, Hunyák József, Bajai József. Közülük - tudomásom szerint - csak Bujdosó József él, neki is jó egészséget kíván: Varsányi József
                                                                                                 
„???” A játékost nem sikerült azonosítani, többek szerint az akkori sükösdi káplán.

vissza

 

 

Huszonnegyedik rész

Az utóbbi három részben csapatunk a csapatunk működéséhez nélkülözhetetlen háttérről írtam. A kitérő után most visszatérünk a bajnoksághoz.
1982-83-ban nehéz évet hagytunk magunk mögött, a 11. helyen végeztünk, akkor ettől többet nem is várhattunk. Kiskunhalas végzett az élen és felkerült a Területi Bajnokságba. Kiesett a Honvéd Szamuely SE, felkerült a megyei első osztályba a Kunszentmiklós és a Bácsborsód. A nyári felkészülés Bujdosó Márton követelményrendszerének megfelelően rendben lezajlott. A 17-fős keretből nem távozott senki, a nyár szenzációját Glavatity Marin leigazolása jelentette, egyenesen az NB.II-es Bajai SK.-ból. A képzett, minden poszton bevethető játékos nagy fogás volt.
Az 1983-84-es bajnokság augusztus 14.-én kezdődött, a „ráhangolásként” a Felvidékről vendégül láttuk a TJ. Slavoly Sladkovicovo (Diószeg), majd a kezdés előtt három nappal a Vietnámi Néphadsereg Válogatottját fogadtuk, biztos vagyok benne, hogy vendéglátásunkra van közülük, aki máig emlékszik. Tasson 0:0-s döntetlennel kezdtünk, Szente volt a mezőny legjobbja. Tiszakécskén ötszázan voltak kíváncsiak az ellenük hagyományosan jól szereplő Sükösdre. Csalódniuk kellett, mert a hagyomány ezúttal sem szakadt meg, Reich, Glavatily és Lógó Zoltán góljaival 3:0-ra nyertünk. Nagy várakozás előzte meg a Jánoshalma elleni találkozónkat, ellenük nagyon rossz volt a mérlegünk, amelyen most javítottunk, Németh Z. és Glavatity is bevette Bozsics hálóját (2:0). Harta további erősítésekkel a bajnoki cím megszerzését tűzte ki céljául, a hazai közönség már érkezésünk előtt elkönyvelte a biztos győzelmet. Ármai meg is szerezte a vezetést, 75 percig meg volt az esélyünk az egyenlítésre, amikor Lakner és Dömény játékvezető vetélkedésében Lakner maradt alul és kiállította. Parázs jelenetek kíséretében folyt az utolsó negyed óra, de élt a sükösdi „csakazértis”, és az utolsó percekben Takács Tibor bomba góljával egyenlítettünk (1:1). Tibi élete gólját lőtte! Kecel aztán nagyon meglepett bennünket, egy félidőben négy támadásból négy gólt lőttek, a vége 2:4 lett. Akasztón is „elakadtunk” (2:1), de Kunszentmiklós ellen itthon már javítottunk, Sudár gólja elég volt a győzelemhez (1:0). Ősz elején Kiskunfélegyházán nem csak a bor, hanem e levegő kis forrt.  A 84. percig vezettek 2:1-re, amikor Glavatity 11-esből egyenlített, a vége botrány közeli volt. A harmadik helyen álló Izsák ellen nálunk a botrány be is következett, ugyanúgy a végén, csak két perccel később. Losonczi játékvezető a 86. percben 1:0-s hazai vezetésnél befújt egy tizenegyest, amivel egyenlítettek (1:1). Nézőink egy csoportja ezt nem viselhette, és a játékvezetőt nehezen lehetett a veréstől megmenteni. Az eset természetesen nem maradt következmények nélkül, a Megyei Labdarúgó Szövetség a következő két hazai mérkőzésre betiltotta pályánkat. Ebből adódóan a következő három találkozónkat Miskén játszottuk. Az elsőt a kiírásnak megfelelően a hazaiak ellen, amelyet nagyon szoros küzdelemben 2:1-re elvesztettünk. Miskével egyébként Kiss János révén nagyon jó kapcsolatunk volt, az eltiltás miatt ők adtak otthont a Kiskőrös és Kalocsa elleni meccseinkre, mindkettőt megnyertük. A helyzetre nem találok jobb megközelítést, mint ezúttal is segített a „ csakazérttis”, Kiskőrös hálóját Lógó János, Glavatity  és Sudár terhelte meg (3:1). Kalocsáét Sudár és Reich  vette be. A három mérkőzést ezer néző látta, ebből hatszázan mentek ki a számukra semleges, idegenben játszó Sükösdöt megnézni. Három hét után vége itthon játszhattunk, Bácsborsódot Pesti Ferenc, a Bajai Tsz.SK-t Lógó János góljával egyaránt 1:0-ra hoztuk. A soltvadkerti őszi záró találkozón félidőben még Sudár góljával vezettünk, aztán Kulmann játékvezető áldásos közreműködésével 4:1-re kikaptunk.
Jó őszt zártunk, Bujdosó edző jó érzékkel rakta össze a csapatot, taktikailag is egyre érettebb játékkal 20 pontot szereztünk és a hatodik helyen vonulhattunk téli pihenőre. Erősségünk a szervezett védekezés volt, amit bizonyít, hogy az első Harta 15, mi 17 gólt kaptunk.
Az 1984-es tavaszi felkészülést február 9.-én kezdtük heti öt edzéssel. A második hetet Harkányban folytattuk, kint hóban, sárban, komoly megterheléssel, bent fürdéssel és masszázzsal. Ellátásunkról a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát üdülője gondoskodott, amiről csak annyit, hogy a harmadik nap megszüntették a svédasztalos kiszolgálást, mert a farkas éhes sükösdi legénység mindent eltakarított a szálloda vendégei elől. A játékos keretben annyi változás történt, hogy Koszorús visszatért Érsekcsanádra, Reich bevonult katonának, Stéger Bajára igazolt, Rajcsits ősz óta nem jelentkezett. Jó hírnek számított, hogy Páncsics és Radics M. edzésbe állt, Laknerrel és Várnaggyal csak a nyolcadik fordulótól számolhattunk. A bővebb keretben helyet kapott az ifiből Nagy Endre, Schultz Lajos, Szili Kálmán és Kusztor Mihály is.
Nyolc előkészületi mérkőzés után Tiszakécskét fogadtuk, a jó szériánk velük szemben most sem szakadt meg, kiváló játékkal és ritka nagy gólokkal (Lógó J., Szabó A., Takács T., Czeller) 4:0 arányban nyertünk.  A nagyszerű rajt után Jánoshalmán az előzőnek a töredékét sem láttuk. Hiteles forrás szerint nem múlt még el a József napi „összetartás” hatása (2:0). Az első helyen álló Harta érkezését – már csak az őszi barátságosnak nem mondható találkozásunk maradandó emlékei miatt is - nagy várakozás előzte meg. Kiváló játéknak tapsolhatott a közönség, Radics Misi találata két pontot ért (1:0), akkor még így díjazták a győzelmet. Kecelen is Radics kapáslövése döntött (0:1). Az idegenbeli értékes győzelmet lehangoló, nagyon gyenge játék követte, Akasztóval most sem bírtunk, pedig illett volna (0:1). Nem lettünk jobbak Kunszentmiklóson sem, nem ment a góllövés (2:0). A két vereség ellenére töretlen  maradt a szurkolók szeretete, a Kiskunfélegyházi Szövetkezeti SE. ellen is megmaradt a 3oo-as nézőszám. Páncsics 22 forduló eredménytelensége után rúgta első gólját, most jókor jött (1:0). Pályafutása alatt ilyen még nem fordult elő. A bajnoki címre még esélyes Izsákról értékes döntetlennel tértünk haza (0:0), amihez Szente bravúrja is kellett, mert a 87. percben megfogta Antal tizenegyesét. Lakner végre elfoglalta helyét a védelemben. A félprofikkal felálló, és a Területi Bajnokságba igyekvő Miskével nem tudtunk lépést tartani, 2:0-s győzelmükkel átvették  a  vezetést Hartától. Akkor nagyon gyanús körülmények között szenvedtünk 1:0-s vereséget a kiesés rémével fenyegetett Kiskőröstől, ma már többet tudok a részletekről. Finoman úgy fogalmazható meg, hogy viszonoztuk szívességüket, amiért ősszel rendelkezésünkre bocsátották pályájukat. A 8oo hazai nézőt bizonyára megnyugtatta, hogy két ponttal közelebb kerültek a bent maradásukhoz. Kalocsa első tavaszi győzelmét szerezte ellenünk (3:1). Biztos győzelemre számítottunk az utolsó helyen álló Bácsborsód ellen, ezzel szemben a csapat alulmúlta önmagát. Egy kapura játszottunk 65 percen át, amikor Bognár az első kapura lövésükkel vezetést szerzett. Nem bírtam tovább, felálltam a kispadról és hazamentem. Másnap tudtam meg, hogy az eredmény nem változott, maradt a  0:1. Baján, a Tsz. Sk.-nál az egymást váltó két edző Bujdosó Márton és Varga Imre vetélkedőjét Pesti Ferenc gólja döntötte el Marci javára. (0:1). Az utolsó hazai találkozónk Soltvadkerttel 4oo néző előtt „vérre” ment, mindent megpróbáltak, de Glavatity góljára nem volt válaszuk (1:0). Tasson már zaklatott légkörben 3:0-ás vereséggel zártuk a bajnoki évet.
A kiváló őszi szereplésünket nem tudtuk megismételni, a nyolcadik helyen végeztünk, ami csak a következő években derült ki, hogy nem is volt az olyan rossz! Ősszel 23, tavasszal 10 gólt lőttünk, az élen Glavatity 9, Sudár és Lógó János 5-5 találattal. A legjobb teljesítményt Szente nyújtotta (6.10), őt Lógó András követte (6.09) és Szabó Antal (Johnstone) (6.00) osztályzattal. A csapat körül látszólag még minden rendben volt.
A fényképen felvidéki vendégeink a TJ.SLAVOLY SLADKOVICOVO (DIÓSZEG) csapata látható.

vissza

 

 

Huszonötödik befejező rész

A Sükösdi Napló 2010 októberi számában jelent meg a sükösdi futball története című írásom első fejezete, most az utolsó következik. Ehhez a 24. fejezetben található két mondatomra térek vissza. Az első az 1984 május 27.-i Bácsborsód elleni mérkőzéshez köthető. Történt, hogy az utolsó, kieső helyen álló vendégek a 65. percben Bognár góljával 1:0-ra vezettek, csapatunk játékával mélyen alul múlta önmagát. „Nem bírtam tovább, felálltam a kispadról és hazamentem”..A másodikat jegyzetfüzetem máig őrzi: „azt hiszem elérkezett az idő, amikor abba kell hagyni”.

Magam sem hittem, hogy meg tudom tenni, mégis megtörtént. Abba hagytam, véget ért 25 éves sportvezetői pályafutásom. Évekig a pálya környékét is elkerültem. Aki engem ismert, elképzelhetetlennek tartotta a váratlan lépésemet, hiszen akkor már játékosként, vezetőként több mint harminc évet töltöttem a számomra mindig fontos helyen, minden szögletéhez köt valami emlék. Itt csodáltam gyerekként a nagyokat, itt húztam magamra alig 16 évesen a fekete kapus mezt, itt lettem máig önkéntes rabja a sükösdi futballnak, amely közel hetven éve része az életemnek. Mindig komolyan vettem, talán a kelleténél is jobban, hiszen ez csak játék, de számomra nem egy a sok közül, ez a legnagyszerűbb, amely egy pillanat alatt a mennyekbe repít, vagy a poklok legmélyebb bugyrába taszít. Ugyanazzal az izgalommal készülök a következő meccsre, mint ifjú koromban, az eredmény végig kíséri hetemet, volt már, aki függőségtől féltett. Vállalom, ez már így marad. Természetesen minden szintje érdekel a labdarúgásnak, figyelemmel kísérem a világban történteket, megnézem a Real Madridot és a Barcelonát, de azt, amit a sükösdi lelátón érzek, egyikben sem találom.

Az elmúlt három évtized alatt volt időm végiggondolni, miért tudtam otthagyni a csapatot, amelyhez szívvel-lélekkel kötődtem. A pillanatnyi keserűség ehhez kevés lett volna, kaptunk ki így már máskor is, ez minden csapattal megesik, ettől többről volt szó! Mi a magyar labdarúgás legfényesebb korszakában nőttünk fel, az akkor érvényes normákat hoztuk magunkkal, vezetőkként is ehhez igazodtunk és érvényesítettük csapatunknál, mint az eredmények igazolták, nem eredménytelenül. A bajok már régóta jelen voltak a magyar futballban, métely pusztította, a pénz, ami a nyolcvanas évek elejére leszivárgott megyei szintre is, akkor az NB.I, NB.II. után a harmadik szintet képezte. Községünk lélekszámát tekintve, összehasonlíthatatlanul nagyobb települések (Kecskemét, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Kalocsa, Baja, Bácsalmás) csapataival kellett felvenni a versenyt. Ezeknél már kialakult a „ fél-amatőrizmus”, vagy „fél-profizmus”, munka nélküli másodállásokban. A jobbak pénzért játszottak, a menő játékosoknál már létezett az aláírási és a meccs pénz. Átigazolásoknál egyes klubok nevelési költségeik megtérítését kérték, amit tekinthettünk volna jogosnak is, de ennek nem volt meg a jogi háttere. Minden azon múlott, hogy ezeknek a pénzeknek az előteremtésében a vezetők mennyit vállaltak be, milyen megoldásokat találtak, mert trükkök azért voltak, de ha akadt egy jóakarójuk, a bőrüket vitték a vásárra. A sportkör gazdasági vezetőjeként ebből nem kértem, de ellentétes volt minden vezetőtársam álláspontjával is. De voltak más bajok is. Ha helyzet úgy kívánta, árúba lehetett bocsátani, adni-venni a bajnoki pontokat a helyezésekhez, vagy a kiesés elkerüléséhez. Országos volt a bunda botrány, ellenszerét az MLSZ nem találta. Fellazulni, elveszni látszottak elveink. Nem lehetett felmérni, hogy merre megyünk, de azt tudtam, hogy futballban ez nem a mi világunk.

A változások szelei lengedeztek a gazdaságban és a politikában, beosztásomnál fogva erre volt rálátásom, velük munkámban naponta szembesültem. Közelgett egy korszakváltás, még kialakulatlan jövőképpel. Folyamatosan romlott a mezőgazdasági nagyüzemek közgazdasági környezete, így eddigi nagyvonalú támogatónké, a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombináté is, ami a csapat eddigi jólétének a csökkenését, vagy megszűnését vetítette előre. A mögöttünk eddig oly biztos háttér meginogni látszott, az utat, amelyen eddig oly biztosan jártunk, kikezdte az élet. Éreztem, hogy már a közeljövőben nem lehet biztosítani a csapatnak, amit eddig. Egy elért szintről pedig veszteség nélkül nincs visszaút. Az 1984-85-ös bajnoki évet már nélkülem, Dr. Maruzsa Vencel elnökkel kezdte a csapat, Bujdosó Márton már nem vállalta az edzőséget, helyébe Szűcs László, majd Martines Lajos lépett, a 16-os mezőny 14. helyén végeztünk, 1985 nyarán lemondott Dr. Maruzsa Vencel is. Az elnökséget Dr. Plázár Lajos vállalta, Ribár István, Németh József (Göröcs) és Tóth Gyula vezetők társaságában. Edzőnek Bajáról, Barta Györgyöt kérték fel. NEHÉZ ÉVEK KÖVETKEZTEK! Az 1985-86-os bajnokság 30 mérkőzéséből egyet sikerült megnyerni 127 gólt kaptunk és 13-at lőttünk, 3, azaz három megszerzett pontunkkal kiestünk a megyei első osztályból, amelynek 1974 ősze óta jegyzett tagjai voltunk, elbúcsúztunk a megyei elittől. A következő bajnokságot már Nagy Ferenc edzővel a megyei II. osztályban kezdtük, de lejtőn nem volt megállás, 1987 nyarán utolsóként, onnan is kiestünk. Az az ősz már a Bajai Körzeti Bajnokságban talált bennünket, ettől már nem volt lejjebb. A bajban sikerült meggyőzni Bujdosó Mártont és elvállalta az edzőséget, a csapat első helyen végzett-, ugyan így az ifjúságiak is, az 1988-as őszi szezont már a megyei II. osztályban kezdtük, Martines Lajos edzővel. A vezetőségből kilépett Németh József, tagja lett Kollár András és Kerényi András. A várt eredmény elmaradt, de 14.-ként sikerült bennmaradni. 1989-90-ben aztán bekövetkezett a vég: 21:108-as gólkülönbséggel, 11 pontunkkal 15.-ként kiestünk, 1990-91-es bajnokságra már nem is neveztünk. Példátlan eset, de SÜKÖSDÖN MEGSZÜNT A FUTBALL CSAPAT. Amilyen fényesen indult és tartott karrierje, olyan gyászosan végződött. A játékosok szétszéledtek, pusztulni kezdett minden, amit eddig felépítettünk. Hogy hová jutottunk és milyen állapotok uralkodtak, erről idézek egy részt, a Petőfi Népében megjelent olvasó levélből, amelyet R J monogrammal, sükösdi Hunyadi J. u. 15 sz. alatti lakos írt: „Tisztelt Szerkesztőség ! A levél tartalma nem csak az én sérelmem, a falu nagyon sok szurkolójáé. Ugyanis, a sükösdi labdarúgó csapat több mint tíz évig a megyei első osztályban szerepelt. De sajnos kiesett, s ennek a felsőbb szervek nem néznek utána. Mindaddig, amíg Varsányi József, Dr. Maruzsa Vencel és Lógó János voltak a sportkör vezetői, tekintélye volt a csapatunknak, de amióta ők lemondtak, a pálya, a kerítés is teljesen tönkre van, pedig nem kis pénzbe és munkába került a megcsinálása. Érdemes lenne lefényképezni és az újságba tenni. Ha lehet, szíveskedjenek segíteni, hátha újra rendet lehet tenni”. Erre 1991 őszéig kellett várni, felnőtt és serdülő csapattal neveztünk a megyei III. osztályba, a kalocsai csoportban kaptunk helyet és az ötödik helyen végeztünk. Ebben nagy szerepe volt Lógó András polgármesterré választásának. Újjá szervezte a vezetőséget Dr. Plázár Lajos maradt a tiszteletbeli elnök, tagjai: Ribár István, Rozsi József, Páncsics József, Tóth Gyula, Kovács Mihály és Konrád Ernő. Céljuk egy új, jó szellemű csapat kialakítása volt, amely méltó utóda lehet az elődöknek. A következő, 1992-93–as bajnokságot a felnőtt csapat Bujdosó Márton, a serdülők Lógó János vezetésével megnyerte és felkerült a megyei II. osztályba, amelynek azóta is stabil tagja. Közben 2002-2003-ban Lógó János edzővel egy évet töltöttünk a megyei első osztályban.

1993 tavaszán véletlen folytán kerültem a futballpályára, s örömmel tapasztaltam, hogy egy nagyon tehetséges fiatal gárda rúgja ismét a labdát. Véget vetettem önkéntes száműzetésemnek, s az azóta lejátszott több, mint 600 bajnoki mérkőzésből talán tízet nem láttam. 2009 tavasza óta 202 tudósítást készítettem a www.sukosdsc.hu oldalon, „Így láttam én…”c. blogomon, amelynek anyaga 450 oldalt tesz ki, eddig 59034-en látogatták.. Augusztus 29.-én az ANNA NAPOK programját a „Sükösdi futball története” c. kiállítással nyitottuk. A hagyományok gyűjtése, ápolása régóta létezik községünkben, de futball múltunk valahogy kimaradt, ebből próbáltam valamit visszaadni, amelynek részese voltam. A kiállítás anyaga 70 év történetét fogta át, azóta is végtelenített filmként pörög előttem, állítsuk most meg 1971-nél. Itt lépett a megye közönsége elé az az eredményeiben máig felül nem múlt társaság, amely 1986-ig a sükösdi futball elismert képviselője volt.

Ezek a fiúk megérdemlik, hogy nevük ne menjen feledésbe. Kapusok: Kuzmann József, Szente István, Faddi Sándor (Szása), Ikotity János, Faldum István. Hátvédek: Bogárdi László, Katus Sándor, Nagy Kálmán, Kovács Mihály, Kámán László, Lakner Menyhért, Bada Pál, Faddi József, Dózsa János, Jagicza János, Glavatity Marin, Stéger József, Lógó Zoltán, Kernya Tibor, Pesti Ferenc, Benda András, Kádár Miklós, Kovács József, Balázs Lajos, Hernády Gábor, Várnagy Zsolt, Kovács István. Középpályások: Lógó András, Szabó Antal (Johnstone), Tóth Gyula, Marusa József (Bice), Radics Mihály, Evanics Zoltán, Németh Zoltán, Reich Zsolt, Koszorús Gábor. Csatárok: Kollár András, Páncsics József, Sudár József, Bajai Péter, Németh József (Göröcs), Lógó János, Tóth László, Koprivanacz János, Takács Tibor, Kocsis Csaba, Baross Tibor, Pastrovics Sándor, Szeitz István, Czeller Lászó, Hajzer Tibor, Rajcsits István, Németh Attila, Fuszenecker Ferenc. Mindannyian részesei voltak a sikernek, közülük került ki a sükösdi „Arany csapat”. Összeállítására nem mernék vállalkozni, ahhoz túl sok a névsorban a jó futballista. Hálás vagyok a sorsnak, a velük töltött felejthetetlen évekért, sokat kaptam tőlük, s amit lehetett én is megtettem értük. Szeretettel gondolok rájuk és az eltávozottakra, a maiaknak szívből szurkolok. Azoknak pedig, akik éveken át figyelemmel kísérték históriámat köszönöm a figyelmét.

2007december 28.-án újra együtt a „NAGYCSAPAT”, már fehér asztalnál. A találkozó emlékét a fénykép őrzi.

Felső sor: Lógó András, Balogh János, Dr. Maruzsa Vencel, Tóth Gyula, Sudár József, Faddi József, Marusa József.

Középen: Kollár András, Dr. Laszinger Mihály, Lógó János, Németh József, Katus Sándor, Szente István, Varsányi József, Ribár István, Bogárdi László, Jagicza János, Lakner Menyhért, Varga Imre, Kovács Mihály, Lógó János, Bajai Péter.

Elöl: Szabó Antal, Radics Mihály, Bujdosó Márton, Páncsics József. Evanics Zoltán a felvétel után érkezett.

 

Varsányi József

vissza