FELNŐTT: Sükösd SC – Katymár SE 1:0 (0:0)
2011. március 6. (Sükösd, 100 néző.)
IFJÚSÁGI: Sükösd SC – Katymár SE 7:1 (3:1)
Vezette: Nasz Róbert (Szlavikovics Attila, Szabó Gábor)
A 2010/2011-es megyei II. osztályú bajnokság tavaszi nyitánya megvolt, de elmaradt a tavasz. A metsző hideg szélben csak a legelszántabbak merészkedtek ki a találkozóra. Az ifjúsági csapat játéka hozott felmelegedést, de a felnőtteknek maradt a didergés. Annak ellenére, hogy az ellenfél számunkra régóta kellemes partner.
Az utóbbi három év öt találkozóján egy pontot tudtak ellenünk szerezni. A gólarány 19:3 javunkra. A tabellán elfoglalt 15. helyük alapján joggal számítottunk egy több gólos, magabiztos győzelemre, ami a 88 percig kétséges volt. Ilyenkor szokás idény eleji formára hivatkozni – ami akár el is fogadható – amit láttunk, az legalábbis elgondolkodtató. Reménykedjünk abban, hogy a téli alapozás volt esetleg túl erős és gyümölcse beérik.
A csapatból hiányzott Csordás Erik (öt sárga lapja), Kárpáti Krisztián sérülés, Halász Tamás edzéshiány miatt. Műtét után most lépett először pályára Gruber Attila. A védelem ebben a felállásban még nem játszott. A 0:0-s félidő már jelezte, hogy valami baj van. Az ellenfél - a harmincas évei végét taposó – Kubatov irányításával jobb volt a középpályán, biztosan védekezett és erejükből veszélyes kontrákra is futotta. Mi bántóan lassúk és pontatlanok voltunk. Angeli előre íveléseivel Tamás és Pesti nem tudtak mit kezdeni. Az utolsó 10 percben úgy tűnt, a vendégek beérik a döntetlennel, s ez lett a vesztük. Utolsó erőfeszítéseink végén – a 88. percben – Bohner baloldali beadását követően a labda átsuhant a „sűrűségen”, s az ötösön üresen találta Matityot, aki végre hálóba küldte (1:0). Ez értékes három pontot hozott, amit kiszenvedtünk.
Nehezen írom le, de Katymár egy döntetlenre rászolgált. Annyi bizonyos, hogy csapatunk teljesítménye a következő vasárnap kevés lesz. Csak látványos javulással térhetünk haza emelt fővel. Nem lesz egyszerű, ezt minden sükösdi tudja.
Ifjúsági csapatunk kifejezetten jó játékkal 3:1-es félidő után 7:1-re győzött. Farkas Pali öt (!), Boros André és Schultz Martin egy-egy góljával.
Sükösd, 2011. március 9.
Varsányi József
A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:
http://adatbank.mlsz.hu/match/9/1/8223/16/506271.html
AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:
https://adatbank.mlsz.hu/league/9/1/8226/16.html
A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:
https://adatbank.mlsz.hu/league/9/1/8223/16.html
A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:
Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer