Jelenlegi hely

Így láttam én... 2011-04-17 Bajaszentistván-Sükösd 3-1

FELNŐTT: Bajaszentistván SK – Sükösd SC 3:1 (1:1)

2011. április 17. (Bajaszentistván, 300 néző.)

IFJÚSÁGI: Bajaszentistván SK – Sükösd SC 2:1 (a félidőről nincs adat)

Vezette: Fülöp József (Fődi Flórián, Czeller Tamás)

 

Bajaszentistván ellen az utóbbi négy év hét mérkőzéséből hármat megnyertünk, kettő döntetlennel végződött és kétszer kikaptunk. A gólkülönbség 15:12 javunkra. A mérkőzés előtt tizedikek a tabellán 26 ponttal 26:29-es, tehát negatív gólaránnyal. Mi a 4. helyet foglaltuk el 39 ponttal, 50 lőtt és 33 kapott góllal. Az előzetes matematika szerint legalább egy döntetlenre jónak látszott a csapat.

A mérkőzés három jól elválasztható szakaszában a kezdés kiváló, a folytatás hullámzó, a befejezés halovány volt. Szabadosnak ugyan már az első percben akadt dolga: egy 28 m-es szabadrúgás okozott némi gondot. Aztán 10 percig óvatos tapogatózás folyt mindkét részről, amikor gyors ritmusváltás után Takács a kapussal találta szembe magát. Tetszés szerint válogathatott, hogy melyik sarokba lő, de ő a kapust választotta. Alig öt perc múlva viszont Pestit hozta kiváló helyzetbe, aki nem vacakolt – remek lövéssel – megszerezte a vezetést (0:1).

A 18. percben ismét Takács növelhette volna előnyünket: elhúzott a jobb oldalon, lövés helyett elfektette a kapust, s a labdával együtt a kapufa tövénél kisodródott az alapvonalon. A másik oldalon egy 22 m-es szabadrúgás akadt fenn a sorfalon.

Egyébként sok volt a szabálytalanság és reklamálás – ez utóbbi különösen részünkről – Pesti már a harmadik percben megkezdte szokásos vitáját a játékvezetővel, de ebben élen járt fél csapat is. Időben észre kellett volna venni, hogy a játékvezető a szakmában kevésbé elmélyült, de a reklamálásra nagyon kényes. Érdemes lenne visszamenőleg is megszámlálni, hogy a bőséges sárgalap kollekciónkból hányat kaptunk reklamálás miatt. Nyilvántartás híján úgy 75-80 %-ra teszem. Ez mindig hátrány! Ideje lenne rendet tenni ezen a téren és első sorban a játékra koncentrálni.

A félidő utolsó előtti percéig váltakozó volt a támadó kedv, de igazi lehetőség nekünk volt több. Sorrendben először Papp, Pesti pedig kétszer került gólt kínáló helyzetbe, de hiányzott a kellő összpontosítás és nagyon hiányzott Matity. Könnyen három gólos előnnyel fordulhattunk volna, amikor a 44. percben jött a hideg zuhany. Tölgyesi ártalmatlan helyzetben egyszerűen a labda fölé rúgott, amivel Császárt hozta elronthatatlan pozícióba (1:1).

Az egyenlítés felhozta a hazaiakat, s rövid időn belül kiderült, hogy fogyóban van a Sükösd ereje, később pedig hite. Volt még ebben a szakaszban két ígéretes megmozdulásunk: Papp 10 m-es nagyon erős lövésébe belevetődött egy önfeláldozó védő, Bohner pedig nagyon jó helyzetből fejelt mellé.

Bajaszentistván átvette az irányítást, s ebből nem is engedett a mérkőzés végéig. Lendületesen, nagy akarással játszottak. Mi csak a védekezéssel voltunk elfoglalva. A veszélyes lövések sorát kellett hárítani. Az 50. percben Szabados lábbal mentett – teljesen vert helyzetben. Bravúr volt a javából! Halász István mentett kritikus pillanatban szögletre, amely után nem rajtunk múlott, hogy már itt nem szerezték meg a vezetést.

A 60. percben Szabados látványos bravúrja még tartotta a döntetlent, de egy hazai szurkoló nagy hangon már jelezte, hogy „padlón van a Sükösd”. Ha padlón nem is volt, de megroggyant. Ezt először lesgóljuk, a 66. percben pedig Gergity érvényes gólja jelezte (2:1).

Két perc múlva mégis megadatott az egyenlítés esélye: Takács az ötösön luftot rúgott. A 78. percben még eljutottunk az ellenfél kapujához, de Büte egy méterről fölé tudta emelni a labdát. A 80. percben Csordás mentett még egészen nagyvonalú becsúszással, de jött a kegyelemdöfés! Majoros gondolt egyet és vagy 30 méterről megcélozta a bal felső sarkot: a labda éppen, hogy befért (3:1).

El kell ismerni, hogy ilyen találatot még a legnagyobbaknál is ritkán lát az ember. Nálunk pedig van mit javítani.

 

Ifjúsági csapatunk kitett magáért: 2:1-re legyőzte az első helyen álló hazaiakat. Sudár Csaba szerzett vezetést, Szabó Dávid pedig 50 m-es (nem tévedés) szabadrúgásból a másodikat. A mérkőzés egészén nyújtott teljesítménye alapján, ajánlom ezt a fiatalembert Nagy Endre edző figyelmébe!

 

Sükösd, 2011. április 19.

Varsányi József

 

A FELNŐTT MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/9/1/8223/22/506320.html

AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/9/1/8226/22/520008.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/9/1/8223/22.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/9/1/8226/22.html

 

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer